10. Fejezet

Evisse


Kedden Shawn eljött velem Salem-be a Függetlenség-napi dekorációért. Örültem a társaságának, így az agyam nem kattogott folyton Adam-en. Hogy juthattam el idáig? Alig egy hónap telt el a végzetes baleset óta, és most már ott tartunk... szinte bele sem merek gondolni, hogy része lett az életemnek.
Hiszen tegnap óta szinte megállás nélkül rajta jár az eszem, és már-már reméltem hogy hirtelen megjelenik az üzletben, hogy piszkálódni kezdjen és alaposan felmérgesítsen. Nem bántam volna már azt sem ha ismét elüt, csak láthattam volna az arcát! Tudnom kell, hogy ő volt e Mrs. Dubfy jótevője!
Egy megrovó hang szólalt meg a fejemben: Ha így is van, mi változik?
Shawn: Szórakozottnak tűnsz. - jegyezte meg a volán mögött ülve.
Evisse: Hogy? Ja, igen... én csak aaa... szóval csak azon tűnődtem, Marie hogyan akarja feldíszíteni a kocsikat a parádéra. - füllentettem.
Shawn: És attól félsz, hogy esetleg húsevő növényeket rak majd rájuk? - kuncogott. - Csak mert olyan képet vágsz, mint akit a bíróság éppen halálbüntetésre készül ítélni.
Evisse: Csak az idő miatt aggódom.
Shawn megértően bólogatott, de le mertem volna fogadni, hogy egyetlen szavamat sem hitte el. Mégis volt benne annyi tapintat, hogy nem faggatott tovább. Stacie egészen biztosan nem hagyta volna annyiban a dolgot.
Shawn: Egyébként... kivel mész a parádéra? - kérdezte.
Evisse: Egyedül. - feleltem kertelés nélkül.
Shawn: Marie szerint az idén hatalmas tűzijáték lesz.
Evisse: Igen, Mr. Cole ajándéka a városnak.
Shawn: Adam apja?
Evisse: Legalábbis az anyja ezt állítja. - feleltem morcosan.
Shawn: Akkor Adam és te nem együtt mentek. - állapította meg.
Evisse: Nem hiszem, hogy ez egyáltalán felmerült valaha.
Shawn: Akkor mit szólnál ha te és én együtt mennénk. - ajánlotta, majd rám mosolygott.
Evisse: Ó! - böktem ki. - Igen, mármint ez jó ötlet. - feleltem meglepett-boldogan.
Shawn: Stacie-t is elhívhatnád. - tette hozzá.
Egy kicsit alábbhagyott e lelkesedésem. Akkor ez most egy randi? Vagy nem? Stacie biztosan meg tudná mondani, hogy annak számít e.
Evisse: Hát, szerintem Stacie-nek ez egy kicsit túl... unalmas lenne. - feleltem. - De majd megkérdezem.
Csak késő délután értünk haza, és a drága jó Marie uzsonnával várt minket. Friss péksütemények, limonádé és jeges tea. Nem sok kedvem volt főzni, így örömmel ültem az asztalhoz.
Marie: Nekem el kell szaladnom a méteráruboltba a szalagokért és a nőegylettel is egyeztetnem kell a díszítésről. - jelentette be izgatottan. - Lehet hogy csak este érek haza. Shawn ugye hazakíséred Evisse-t?
Shawn: Persze, Marie néni.
Meglepetten pislogtam Marie-ra. Hazakísérni? Alig pár utcányira lakom... Hirtelen sanda gyanú ébredt bennem. Marie uzsonnát készít nekünk, aztán itt hagy minket kettesben és megkéri Shawn-t hogy kísérjen haza.
Szemrehányó pillantást vetettem rá, de ő csak buzgón mosolygott.

Az uzsonna csendben zajlott. Megállapítottuk, hogy beborult az ég, és hogy Marie isteni grillázsos croissant-t süt, de ezen kívül másról nem is esett szó. Miután végeztünk, gyorsan elmosogattam, majd úgy döntöttem hazamegyek. Shawn felajánlotta hogy hazakísér, de mondtam neki hogy felesleges. Ő tovább erősködött, mondván jót tesz egy kis séta.
A hazaúton tovább kérdezgetett a Dear Valley és a virágüzlet előtti életemről. A gimnáziumról, a barátaimról és a legkínosabb: a pasijaimról.
Shawn: Soha nem jártál egy sráccal sem? - kérdezte döbbenten. Csak megráztam a fejem. - De... biztosan tetszett azért valaki, ugye?
Megtorpantam. Általában sikerült Eric emlékét tapintatosan kezelnem, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzon, de ha hirtelen szóba került, vagy valami az eszembe juttatta, a fájdalom szinte ugyanolyan erővel tört rám, mint amikor megtudtam hogy meghalt.
Shawn: Jól vagy? - megállt, majd felém fordult.
Evisse: Jól. Csak, ezekre a dolgokra nem szívesen emlékezem. - vallottam be. - Csak szeretném elfelejteni a múltat.
Shawn: Valaki egyszer azt mondta, hogy a boldogság emléke már nem okoz örömöt, de a fájdalom emléke örökké bánatossá tesz. - felelte szomorkás mosollyal.
Villámcsapásként ért a felismerés. Ez az egy életem van, és nem gyászolhatom örökké Eric-et, aki valójában sohasem volt a pasim. Nem rágódhatok napokon át azon, hogy mit tesz Adam Cole, amikor nagy valószínűséggel ő egyáltalán nem gondolom rám.
De Shawn itt van és törődik velem. Megért engem.
Evisse: Már nagyon várom a csütörtököt. - jegyeztem meg idegesen.
Shawn: Én is. Akkor... elhívod Stacie-t is? - kérdezte.
Evisse: Igen.
Shawn: Remek! Akkor holnap látjuk egymást! - jegyezte meg.
Csak most vettem észre hogy már a házam előtt vagyunk. Olyan hirtelen ért, hogy semmi frappáns nem jutott eszembe búcsúzóul.
Evisse: Szia! - köszöntem el.
Shawn intett, majd elindult vissza Marie-hoz. Bethanie és Mailo kitörő örömmel fogadtak. Lepakoltam a táskámat, majd gyorsan adtam nekik vacsorát. Miközben ettek, én lezuhanyoztam, majd egy pohár jeges teával letelepedtem a tévé elé, hogy megnézzem a Grace Klinikát.
Ez nem volt a legjobb döntés, mivel rögtön az elején elütöttek egy fiatal lányt, majd egy alkoholista szépfiú került a középpontba, aki éppen a kedvenc szereplőmnek tette a szépet.
Dühösen kikapcsoltam a tv-t, majd olvasni kezdtem, de Rhett Butler karaktere túlzottan emlékeztetett valakire. Úgy tűnt nem tudok előle elmenekülni. Mintha valaki rontást küldött volna rám, ami mindenhová elkísér.


Adam


Szerda este volt. A három napja tartó csatározás Vartanne-nal teljesen taccsra tett. Hol az egyikünk-hol a másikunk volt az erősebb, de akkor sem annyira, hogy bármit is tudnánk tenni. Kivéve, hogy az az eszelős lenullázta a bankszámlámat, egy vén szatyor kedvéért. És még csak annyi esze sem volt, hogy úgy intézze, Evisse tudomást szerezzen a dologról. Mi értelme van jótékonykodni, ha nem vághatsz fel vele?
Az ágyamon feküdtem, a fejem lüktetett, és a mennyezet mintái vad táncot jártak. elszoktam volna az italtól? Talán lassabban kellett volna innom, de nem tudhattam Vartanne mikor kap erőre, hogy aztán a falhoz vágassa velem a poharat.
A fejemben vad képek kavarogtak Evisse-ről. Vartanne emlékei, amiket a részegség hozott elő. Úgy tűnt ennek a testnek most nincs igazi ura. Mindketten elvesztettük az irányítást és most együtt zuhantunk egy mélységesen mély gödörbe. A zuhanás végtelennek tűnt és nem tudhattuk, végül hová jutunk majd.
Vartanne: Majd meghalok hol láthassam. - suttogta a fejemben.
Adam: Teljesen reménytelenek vagyunk. Két szerencsétlen idióta. Futunk egy olyan lány után, aki egy halott fiút szeret, de ha nem így lenne, akkor is... az egyikünk egy bukott angyal, a másik meg a száz kilométeres körzetben a legnagyobb gazember.
Vartanne: Olyan könnyű volt amikor vele voltam. Tudtam hogy mi aggasztja, tudtam ha veszélyben van. Mindent megadnék, ha egy percre ismét beleláthatnék a fejébe. Vajon gondol ránk?
Adam: Nincs jogom belemászni az életébe. Evisse... ő normális. Érted? Nem az a fajta lány, aki egy magamfajta gazemberrel kezd. Ő sokkal jobbat érdemelne. Én csak bántani fogom. - sóhajtottam.
Vartanne: Újra és újra eladnám a lelkem Lucifernek, ha saját testet kaphatnék. Ha valaki új lehetnék, aki odaállhatna Evisse elé és azt mondhatná neki, hogy szereti, anélkül hogy elmebetegnek, vagy részegnek titulálnák.
Adam: Istenem, hogy süllyedhettem idáig? Nyilvánvalóan csak az ital beszél belőlem... de be kell ismernem, hogy Evisse Green túl jó hozzám. Holnap talán nem is fogok erre emlékezni, ami jobb is. - nyögtem. - De most... be kell vallanom: nem vagyok méltó hozzá.
Vartanne: Tudod... bármit megadnék, hogy tudjam mi lett Eric-kel. Ő is őrangyal lett? Ha igen, akkor nem hiányzik neki Evisse? Persze, az angyalok nem emlékeznek az emberként töltött időre, de... én... én mindig úgy érzem, hogy elvesztettem valamit. Akárhányszor ránézek Evisse-re folyton azt érzem, elvesztettem őt, mielőtt még az enyém lett volna.
Adam: Én is ezt érzem. Csupán azzal aki vagyok, teljességgel lehetetlenné teszem, hogy szeressen. És igaza volt. Ki szeretne engem? Mikor még én is gyűlölöm saját magam.
Vartanne: Sohasem... gondoltál rá, hogy megváltozz? - kérdezte.
Adam: Soha semmi okom nem volt rá, hogy megváltozzak. Kiért tettem volna? Az anyámért, aki néha még a nevemre sem emlékszik? Vagy az apámért, akit kevesebbszer látok, mint egy délibábot? Esetleg a húgomért, aki megfojtana egy kanél vízben az első adandó alkalommal? - kérdeztem elkeseredetten.
Vartanne: Változz meg Evisse-ért.
Keserűen felnevettem.
Adam: És tényleg annyit ér az a lány? Megéri hogy egy angyal eladja a lelkét a gonosznak, miközben egy ördögi teremtmény éppen angyallá válik? Csak miatta? És még csak nem is biztos, hogy megkapjuk őt?
Vartanne: Semmit sem veszíthetünk.
Adam: Igen, mivel semmik vagyunk. - feleltem.
Vartanne nem válaszolt. Ezt egyetértésnek vettem.



Evisse



Szerdán egészen késő éjjelig díszítettük a kocsikat a parádéra, így csütörtökön a legkevésbé sem ébredtem ünnepi hangulatban. Szerencsére délelőtt gyermekprogramok voltak csak, így maradt időm összeszedni magam. Tegnap végre sikerült elérnem Stacie-t, aki az apjával volt Los Angeles-ben, de megígérte, hogy az ünnepre hazajön. Nem lelkesedett különösebben a helybéliekkel való elvegyülésért, de amikor megemlítettem, hogy Shawn-n hívott meg minket, mintha egy kicsit izgatott lett volna. Nem mintha szükségem lett volna még egy cselszövőre, Marie és Olga már így is remek munkát végeztek, tegnap is addig ügyeskedtek, amíg elérték, hogy Shawn és én kettesben maradjunk.
Minden tekintetben ő volt a tökéletes férfi. Jóképű, sármos, művelt, vicces és megértő. Valahogy mégsem éreztem azt a lelkesedést, amit normális esetben éreznem kellett volna. Talán ha ma este megcsókol, akkor majd helyrerázódnak a dolgok.
Délután sokáig tépelődtem mit vegyek fel a parádéra. Végül egy virágos ruhára esett a választásom, amihez barna bőrsarut húztam. A hajamat kibontva hagytam és ki is festettem magam egy kicsit.
Shawn percre pontosan érkezett. Farmert és testhez simuló pólót viselt, ami még inkább kihangsúlyozta izmos vállait. Kissé zavarban voltam. Úgy mutathatunk együtt, akár egy porcelán tányér a műanyag evőeszközzel. Persze ő a tányér.
Stacie-re közel húsz percet vártunk a házuk előtt, így szinte biztos volt, hogy le fogjuk késni a parádét. Amikor megjelent, önkéntelenül is felnevettem. Egy piros csipkés miniruhát viselt, fekete magassarkú szandállal. A haja lenyűgöző kontyba volt rendezve és a sminkje sem úgy nézett k, mint ami 10 perc alatt dobott össze. Úgy festett, mint aki egy partira készül, nem pedig egy városi mulatságra, ahol hotdogot esznek és puncsot isznak papírpohárból, majd a Dixie Chicks zenéjére táncolnak hajnalig.
Shawn: Erre megérte várni! - jegyezte meg és kipattant, hogy kinyissa az ajtót Stacie-nek.
Ennél jobban tényleg nem indulhatott volna a buli. Ez szinte garancia volt arra hogy a randiból nem lesz semmi. Tekintve, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztünk a főtérre, Shawn és Stacie szinte teljesen elfeledkeztek a jelenlétemről. Még belegondolni is rossz volt, hogy Marie mit szólna ehhez.
Evisse: Hé! Nincs kedvetek megnézni bűvészshow-t? - kérdeztem.
Stacie: De! Vagy várj csak, nem. Azt hiszem már elmúltam 5 éves. - kuncogott.
Shawn: Menj csak nyugodtan Ev', mi majd itt megvárunk.
Mosolyt erőltettem magamra, majd otthagytam őket. Elindultam megkeresni Marie-t és Olga-t. Talán tudnának valami tanácsot adni. Vagy talán a bűvészt kellene megkérnem, hogy tüntesse el Stacie-t az útból. Vagy akár ketté is fűrészelheti.
Hirtelen beleütköztem valakibe.
Evisse: Bocsánat én...
Adam: Semmi gond! - vigyorgott.
Evisse: Na már csak ez hiányzott! - sóhajtottam. - Mit csinálsz itt Cole?
Adam: Élvezem a parádét. - felelte, majd felmutatta a kezében a két pohár puncsot.
Evisse: És ki a szerencsés hölgy? - kérdeztem. Adam a fejével az egyik asztal felé intett.
Két idős hölgy ült ott.
Adam: Tudod... édeshármas. - magyarázta.
Mielőtt még felelni tudtam volna, Adam faképnél hagyott. Odavitte a két nagymamakorú nőnek a puncsot, majd mosolyogva mondott nekik valamit, miközben a engem nézett. A két hölgy is engem nézett, majd kuncogni kezdtek valamin.
Evisse: Min szórakoztatok olyan jól? - kérdeztem, amikor Adam visszajött.
Adam: Csak kimentettem magam. Mondván egy gyönyörű fiatal hölgy vár rám, akit meg kell csókolnom a tűzijátékkor. - felelte.
Evisse: Remek. Akkor ne várakoztasd meg. Ha megbocsátasz és most visszamegyek az asztalunkhoz. Tudod épp randin vagyok. - magyaráztam.
Adam: Mármint a húgom és Shawn barátod randiján? - kérdezte borzongató hangon.
Evisse: Shawn velem randizik! - dobbantottam.
Adam: Talán emlékeztetned kéne rá. A húgomat ismerve még negyed óra és és a kocsija hátsó ülésén kötnek ki. Bár szép időben megteszi a motorháztető is.
Olyan dühös voltam, hogy legszívesebben behúztam volna neki egyet, ha nem állt volna fel a veszélye hogy visszaüt. Egy monokli pedig nem éppen a legvonzóbb kiegészítő az első randin.
Az este egész jól alakult. Feltűnt Stacie két régi barátnője, akikkel nyom nélkül felszívódott, így Shawn végre megint velem foglalkozott. Bár nem tudom, hogy az orosz irodalom és zene közötti párhuzam megvitatása tényleg szerepelne e legjobb randi-beszélgetések listáján.
Ráadásul állandó, beteges félelem élt benne, hogy Adam egyszer csak megint előbukkan a semmiből, hogy aljasságokat suttogjon azon a mézédes suttogásba hajló hangján.
Shawn: Mindjárt kezdődik a tűzijáték! - próbálta túlkiabálni a zenét.
A pazarul kivilágított tér eldugott sarkában álltunk, körülöttünk fiatalok és családok, mindenki izgatottan várta a mesés tűzijátékot, amivel Mr. Cole ajándékozta meg a várost. A zene lassan átváltott egy ünnepélyes aláfestő darabba és a fények kialudtak.
Megborzongtam a sötétben, szerettem volna megkérni Shawn-t hogy fogja meg a kezem, de attól féltem totál idiótának tartott volna. Eltelt néhány perc, de nem történt semmi, úgy tűnt valami technikai hiba jöhetett közbe. Az emberek elégedetlen suttogása betöltötte a teret és elmosta a zenét.
Hirtelen valaki átölelt és a fának nyomott, ami mellett álltunk. Elakadt a lélegzetem. Ok, erre vártam két napja. Remélhetőleg Stacie nem haragszik majd meg.
Éreztem az ujjait, amint végigfutottak a vállamon, a nyakamon, majd beletúrtak a hajamba.
Evisse: Csókolj meg! - biztattam.
Istenem add, hogy legalább egy kicsit jó legyen. Csak egy parányi remény legyen ara, hogy nincs velem komolyabb baj, ha nem olvadok el Shawn-tól ha csak ránézek.
Közelebb lépett én pedig átöleltem. Az ajkai a sötétben megtalálták az enyémet. Forró volt és mohó, mint aki hosszú szomjazás után végre vízhez jut. Olyan erősen szorított, hogy szinte fájt, de ez a fájdalom borzongatóan jó volt. Úgy éreztem, ha elkezdődne a tűzijáték, az már nem is az ünnepnek, hanem ennek a csóknak szólna. Evisse Green megtalálta a tökéletes férfit és majdnem elolvad a csókjától.
Az illata olyan volt, mintha egy titkokkal teli kastélyban barangolnék. Csábító és veszélyesen vonzó. Azt kívántam bár soha többé ne engedne el. De hirtelen, olyan hirtelen, - hogy szinte elkábultam - eleresztett és mire utána kaphattam volna, már eltűnt a sötétben. Tapogatózni kezdtem, de nem láttam semmit.
Aztán hirtelen sivítva felszállt az első rakéta, vörös fénybe vonva mindent. Körülnéztem, de Shawn nem volt sehol. Az emberek tapsolni kezdtek és a zene egyre hangosabb lett. A füst fojtogatta a torkomat és csípte a szememet, de tovább furakodtam a tömegen át.
Láttam Marie-t aki Olga-val és néhány helybéli asszonnyal nézték a fényeket, láttam Olivia-t a fodrászt, aki a barátjába kapaszkodva tapsolt, Valentine papa az unokáját emelte magasba, Mrs. Dubfy pedig a fia tolókocsija mögött állt.
Megkerültem a vattacukrost, majd a játszótér felé vettem az irányt. Megtorpantam. Shawn és Stacie a mászókának dőlve csókolóztak, mint akik teljesen elfeledkeztek a külvilágról. Éreztem hogy kicsordulnak a könnyeim. Közelebb mentem, és pislogtam, de sajnos akkor is azt láttam, amit nem akartam látni.
Evisse: Shawn... - suttogtam.
Shawn és Stacie szétrebbentek.
Stacie: Ev'...
Shawn: Mi csak...
Evisse: Hogy tehetted? - kérdeztem most már sírva. - Még nincs öt perce hogy velem... - megráztam a fejem.
Stacie: Miről beszél? - kérdezte döbbenten.
Shawn: Evisse, sajnálom, hogy csak úgy ott hagytalak, de meg kellett keresnem Stacie-t, miután...
Evisse: Miután megcsókoltál? - fejezetem be.
Stacie: Mi?
Shawn: Tessék? - kérdezte döbbenten.
Stacie: Azt mondtad szeretsz, aztán megcsókoltad Evisse-t? - kérdezte dühösen.
Evisse: Te azt mondtad neki hogy szereted? - döbbentem le.
Shawn: Nem, igen... vagyis... igen szeretem, de Evisse... miről beszélsz? Én nem csókoltalak meg. Én csak eljöttem, amikor kialudtak a fények.
Evisse: Hogyan? - kérdeztem összetörten.
Shawn: Figyelj... elmondtam Stacie-nek hogy belezúgtam. Ő pedig...
Stacie: Bepánikoltam. - felelte. - De csak azért mert én is így érzek. Shawn utánam jött és... a többit te magad is láttad. - fejezte be mosolyogva.
Evisse: Oh... értem. - böktem ki szégyenkezve.
Shawn: Sajnálom. - kezdte, majd közelebb jött hozzám. - Nem hittem volna, hogy te úgy gondolsz rám. Azt hittem csak barátok vagyunk. Azt hittem észrevetted, hogy odavagyok Stacie-ért.
Evisse: Nos... azt hiszem tévedtél. - feleltem. - De mindegy. Én... én sem hittem hogy lesz köztünk valami, ameddig nem jött az a csók... aki ugye nem te voltál.
Stacie: Ev, ez haláli! Ki lehetett? - kérdezte izgatottan.
A tűzijáték véget ért és a fényeket ismét visszakapcsolták. Bántó volt a nagy világosság, főleg úgy hogy ennyi mindenre derült fény hirtelen. Körülnéztem. Az emberek kezdtek szétszéledni, néhányan a parkoló felé indultak.
Megláttam Adam-et. A fekete csodajárgánya motorháztetőjének támaszkodott és engem nézett. Hirtelen borzongás futott végig a gerincemen. Hallottam, hogy Stacie visítva felnevet mellettem, de hidegen hagyott.
Adam rám mosolygott, majd csókot dobott nekem.