6. Fejezet

Evisse


Stacie az egész hazautat duzzogással töltötte. Nem haragudtam rá a tegnapi viselkedése miatt, inkább mulattatott. Olyan fiatal, csökönyös és elkényeztetett volt, hogy tudtam, nem kell komolyan venni a csipkelődését.
Amint a gép leszállt, Stacie felsóhajtott.
Stacie: Ev... én... sajnálom, amit tegnap este mondtam. Nem gondoltam komolyan.
Evisse: Tudom Stacie, nem kell bocsánatot kérned.
Szerettem volna megkönnyíteni számára dolgot. Stacie nem az a típus volt, aki egykönnyen beismeri a hibáit. Talán mégis jó hatással vagyok rá.
Stacie: Ugye barátok maradunk? - kérdezte kétségbeesetten. - Ev, mondd hogy nem utáltál meg!
Evisse: Ne beszélj csacsiságokat! Hát persze hogy barátok vagyunk. A barátok pedig néha veszekednek, de aztán kibékülnek. - magyaráztam.
Stacie a nyakamba ugrott. Majd szó szerint lerángatott a gépbe, és begyömöszölt a fekete limuzinba, ami minket várt.
Evisse: Nem feltűnő egy kicsit? - kérdeztem idegesen.
Furcsán vette volna ki magát, ha limuzinnal érkezek a virágüzletbe. Stacie megigazította a sminkjét, miközben a sofőr bepakolta a csomagokat.
Stacie: Most elmegyünk hozzánk. Már várnak minket uzsonnára. - jelentette be.
Evisse: Várnak? Mégis... kik? - kérdeztem rosszat sejtve.
Stacie: A családom. Apa végre hazajött. Erre az alkalomra talán anyám is összeszedi magát. Nem láttuk apát, már egy hónapja. - panaszkodta. - Folyton üzleti úton van.
Evisse: Oh. - nyögtem ki. - Adam is otthon lesz?
Stacie: Nem hinném. Péntek van. Biztosan elutazott a haverjaival valahová. Mostanra már holt részeg lehet. - magyarázta.
Evisse: Szerinted ez meddig mehet még így tovább?
Stacie: Adam egy önző, ostoba alak és utálom!Soha életében nem szeretett senkit csak saját magát. Soha nem törődött velem, nem érdekelte anya sem, és apának sem segített soha. Csak bulizik, iszik és csajozik egész álló nap. Nem hinném hogy szándékában állna ezen változtatni.
Evisse: És... az apukátok mit szól ehhez? - kérdeztem óvatosan.
Stacie: Nagyon dühös rá. Adam ezért is menekül el itthonról, ha apa hazajön.
Evisse: És a szüleid nem lesznek dühösek ha...
Stacie: Ugyan! - legyintett. - Emiatt ne aggódj.
Nem tudtam mit felelni és az autó ebben a pillanatban bekanyarodott a Cole birtok kapuján. Már el is felejtettem hogy mennyire gyönyörű a kert és a ház. Az autóból kiszállva megéreztem a rózsák bódító illatát. Milliónyi rózsa díszítette a kertet, a szivárvány minden színében pompáztak.
Evisse: Gyönyörű! - suttogtam áhítatos hangon.
Stacie: Apa, megjöttem! - kiáltotta a házba lépve. - Hol van apa? - kérdezte a komornyiktól.
Komornyik: Miss Cole, az édesapja, az az édesanyja hátsó kertben vannak. Ott terítettünk meg uzsonnára. - felelte formálisan. - A kisasszony a vendégünk?
Stacie: Igen, ő a barátnőm Evisse.
Komornyik: Ebben az esetben gondoskodom még egy terítékről. Kérem kövessenek.
Szóhoz sem jutottam. A komornyik kivezetett minket a hátsó kertbe, a medence mellé. Stacie szülei a pavilon alatt ültek.
Melanie Cole arca elgyötört és puffadt volt, a szemei alatt sötét karikák húzódtak. Valamikor szépséges asszony lehetett, az emlékeimben halványan élt egy festmény ami őt ábrázolta. Gyönyörű mézszőke haj, tengerkék szemek, bájos arc. Mostanra ebből semmi sem maradt. Eltűnődtem, hogy vajon tényleg annyi plasztikai műtétje volt e, mint amit Olga felsorolt.
Mr. Cole-t még sohasem láttam és megdöbbentem mennyire hasonlít Adam-re. Ugyanazok a széles vállak, a sötét haj és a szürke szemek. De Gregory Cole arca sokkal kedvesebb és barátságosabb volt. Remekbe szabott öltönyt viselt, ami kiemelte sportos alakját.
Greg: Nahát! Csak nem a kislányom? - kiáltotta mélyen zengő hangon. - Gyönyörű mint mindig.
Stacie kacagva a nyakába ugrott.
Stacie: Hiányoztál apa!
Greg: Te is nekem Csillagom!
Melanie: Az ég szerelmére Stacie, ne visíts már! Szétmegy a fejem a hangodtól! - nyöszörögte.
Stacie: Bocsánat. Anya, apa, ő itt a barátnőm Evisse.
Megfogta a kezem és odahúzott a szüleihez. Mr. Cole odajött hozzám és kedvesen rám mosolygott.
Greg: Igazán örvendek Evisse, kérlek szólíts Greg-nek. Stacie barátai az én barátaim is. - kezet nyújtottam neki.
Evisse: Én is örvendek Mr... azaz Greg. - éreztem hogy elpirulok, mire Stacie és az apja összenevettek.
Greg: Foglalj helyet. A feleségemet már ismered?
Evisse: Igen, már találkoztunk. - rámosolyogtam Melanie Cole-ra.
Rám nézett. A szememi üresek és élettelenek voltak. Úgy tűnt nem ismer fel.
Melanie: Ezt nem kétlem, kedvesem. - mondta fanyarul. - Szörnyű az arcmemóriám.
Eközben a komornyik megterített a számomra is, majd felszolgálták az uzsonnát. Szendvicseket és salátát hoztak, majd süteményt, kávét, teát és limonádét.
Greg: Szóval... Portland-ben éltél. A szüleid még mindig ott laknak? - kérdezte érdeklődve.
Evisse: Igen. A kertvárosban.
Melanie: És mivel foglalkoznak a szüleid, kedvesem? - kérdezte unott hangon.
Láthatóan őt a legkevésbé sem érdekelte az élettörténetem. Greg Cole viszont érdeklődve hallgatta amit mondok.
Evisse: Az édesanyám riporter. Az egyik helyi csatornánál van műsora, az apám pedig az egyetemen tanít történelmet.
Greg: Történelmet? Hm... - eltűnődött. - Mi is a vezetékneved?
Evisse: Green. - feleltem.
Greg: Az édesapád netán Dr. Patrick Green?
Meglepődtem.
Evisse: Igen.
Greg Cole felnevetett.
Greg: A jó öreg Patrick lánya vagy? A szobatársam volt a kollégiumban.
Evisse: Igazán? - kérdeztem meglepetten.
Stacie: Jaj, ez annyira szuper! - lelkesedett.
Greg: Micsoda véletlen. - sóhajtott. - Örülnék ha újra láthatnám. Ha legközelebb beszélsz vele, említsd meg neki, hogy az öreg cimborája Greg üdvözli őt, és ha erre jár feltétlenül nézzen be hozzánk.
Evisse: Meg fogom mondani neki! - ígértem.
Greg: Örülök, hogy Stacie és te összebarátkoztatok. Remélem ezután gyakran látunk majd!.
Evisse: Köszönöm!
El sem tudtam képzelni, hogy egy ennyire kedves embernek hogy lehet olyan gonosz és undok gyereke, mint Adam. Stacie sem volt könnyű eset, de Adam szó szerint aljas volt. Még ahhoz is gyáva hogy az apja szemébe nézzen. Inkább elbújik és részegen fetreng valahol.
Uzsonna után Stacie hazavitt. Mailo és Beth nagyon jóllakottnak és elégedettnek tűnt.Marie és Olga gondjukat viselték. Felment a szobámba és kipakoltam a ruhákat. Még sohasem volt ennyi ruhám, és főleg nem ilyenek. Eltöprengtem, hogy vajon hova is veszem majd fel őket. Rózsaültetéshez biztosan nem. Kimentem a kertbe, de ott sem volt dolgom, úgy tűnt Marie megöntözte a virágokat. Lám, semmi rossz nem történt, mialatt távol voltam.
Így már egyáltalán nem érzetem lelkiismeret furdalást, amiért elmentem San Francsico-ba és alig vártam hogy beszélhessek Marie-val. Mekkorát fog nézni, ha megtudja, hogy a papám és Stacie apja régi barátok még az egyetemről.
Marie: Mr. Cole nagyon rendes ember! - mosolygott. - Rengeteg pénzt költ jótékony célokra és sokat tett a városért.
Evisse: Tudod... azon gondolkoztam, hogy mi történt vele és Melanie asszonnyal? Mikor siklott ki az életük...
Marie lakásában voltunk. Odakint már sötét volt. A langyos szellő tücsökciripelést hozott, és az utcák lusta csöndbe burkolóztak. A lámpák fényének bűvöletében megannyi éjjeli lepke keringett. Valahol egy macska nyávogott panaszosan, a közeli kocsmából pedig zene és nevetés hallatszott.
A kis lakás megnyugtató és otthonos volt, az össze nem illő bútorokkal, amiket Marie az évek során összegyűjtött. A régi lemezlejátszón Nat King Cole varázslatos zenéje kelt életre.
Marie: Én még nem éltem itt akkoriban, de az itteniektől hallottam a történetet. Mr. és Mrs. Cole gyönyörű, boldog pár voltak. Felépítették azt a hatalmas, fényűző villát és naphosszat kirándultak, kocsikáztak, lovagoltak a környéken. Aztán megszületett Adam. Mr. Cole nagyon büszke volt rá, magával vitte az irodába, a tárgyalásokra. Habár akkoriban alig dolgozott, mert az idősebb Mr. Cole vezette a céget. Mrs. Cole gyönyörű, vidám asszony volt. Rengeteg partit adott, jótékonysági bálokat rendezett és az emberek csodálták a szépsége és kedvessége miatt. Aztán a dolgok rosszra fordultak, amikor az idősebb Mr. Cole meghalt. A fia nem győzte a munkát és sohasem volt már a családjával. Abban az időben született meg Stacie és Melanie Cole mély depresszióba esett a szülés után. A családja elvitte őt délre, le Floridába. A gyerekek pedig ott maradtak egyedül, a személyzettel. De Mrs. Cole ha lehet csak még rosszabb állapotba került távolt az otthonától. Amikor hazajött már semmi és senki nem érdekelte. A férje pedig túl elfoglalt volt, hogy a gyerekekkel foglalkozzon. Szegények így nőttek fel. Gazdagságban, szeretet nélkül. - sóhajtott. - Tudod, azt hiszem Adam szenvedett a legtöbbet. Ő emlékszik rá milyen boldogok voltak. Elég idős volt ahhoz, hogy megértse a dolgokat. A családja a szeme láttára ment tönkre. Stacie csak azt ismeri, ami most van. De Adam tudja mit veszített el.
Hirtelen nagyon megsajnáltam a Cole gyerekeket. Nem csoda hogy ilyen bajkeverők és felelőtlenek lettek, ha soha senki sem törődött velük igazán. A pénz nem pótolja a szeretetet. Vajon ha ők is olyan boldogan nőnek fel mint én, akkor most minden más lenne?
Próbáltam elképzelni egy kedves, vidám Adam-et, de nem ment. A bennem elő kép róla túl erős volt, és sajnos elég kevés esély van rá hogy Adam megváltozzon.
Hirtelen nagyon dühös lettem magamra. Miért foglalkozom én Adam Cole-lal? Azt csinál amit akar! Tőlem akár a világ összes piáját is magába döntheti!



Vartanne


Kétségbe estem. Magamra hagytak, nem volt kihez fordulnom. Ki van velem és ki van ellenem? Ki hazudik és ki mond igazat? Mi a helyes és mi a helytelen? Kiben bízhatok?
Vartanne: Miért nem válaszoltok? - üvöltöttem. - Gabrielle!
Odakint az éjszaka csendes volt és nyugodt. Evisse összegömbölyödve aludt az ágyában, időnként meg-megmoccant és emberi fülnek talán kivehetetlen hangon Eric nevét suttogta.
Szóval még mindig gondol rá. Hirtelen vad düh hasított belém. Én vagyok itt, én szeretem őt. Az a fiú meghalt, nem tehet semmit Evisse-ért. Én vigyázok rá. És még csak azt sem tudja hogy én létezem!
Vartanne: Gabrielle! - kiáltottam ismét.
Hiába. Leültem Evisse ágyára és magam köré vontam a szárnyaimat. Fáztam, vacogtam. Éreztem, hogy a borzongás teljesen átjárja test nélküli lényemet és a szárnyak nem képesek megóvni többé.
Vartanne: Lucifer... hagyj békén!
Lucifer: Még mindig nem hiszel nekem? - kérdezte negédes hangon. - Nem elég bizonyíték, hogy a mennybéli slepped még csak nem is válaszol? Elhagytak téged Vartanne. Magadra hagytak.
Vartanne: Nem! Ez... ez csak egy próba! Próbára tesznek!
Lucifer: Ugyan, kérlek. Csak egy eszköz vagy a számukra. Ok arra, hogy háborút kezdjenek ellenem. Tudják, hogy el fogsz bukni...
Vartanne: Nem!
Lucifer: Hát nem érzed? Az erőd lassan elhagy, a szárnyad megkoptak. Nem vagy már képes megóvni a lányt!
Eltakartam magam a szárnyaimmal, de semmit sem értek.
Lucifer: Nem fogod tudni teljesíteni a feladatod. Evisse bűnbe esik. Olyan bűnbe, ami miatt nem lehet belőle őrangyal. Te pedig visszakerülsz a Földre az emberek közé. Soha többé nem látod őt és mindent elveszítesz.
Vartanne: Ez nem fog megtörténni! - ellenkeztem.
Lucifer: Az őrangyalok nem lehetnek önzők. Te pedig magadnak akarod őt. És ez lassacskán felemészt téged... elveszi az erődet, a képességet, hogy a jót sugalld neki.
Vartanne: Evisse-nek nincs szüksége az én közbenjárásomra. Ő nélkülem is jó és tiszta!
Lucifer: Hm... - felsóhajtott. - De már nem sokáig.
Mielőtt bármit felelhettem volna, Lucifer eltűnt. Magamra hagyott a kétségeimmel és a szerelemmel amit éreztem. Borzasztó dolog az a szerelem, amit nem oszthatsz meg senkivel. Nem szabadna szerelemnek nevezni, sokkal inkább bilincs, ami a magány börtönében tart leláncolva. A tudattal, hogy az egyetlen, aki kiszabadíthatna, sohasem fog megmenteni.


Evisse


Vasárnap délután volt, gyönyörű verőfényes nap, az idő szinte hívogatott egy kis kirándulásra. Felvettem az új virágos ruhámat, és hozzá egy barna sarut, majd bepakoltam a hátizsákomba egy üveg vizet és néhány fánkot. Mailo-val elindultunk a város széli erdőbe, ahová gyakran jártunk csatangolni.
Gondoltam rá, hogy elhívom Stacie-t, de úgyis csak nyafogna és kényeskedne. A cipőjét siratná, vagy a sminkjét. Egyébként is magányra vágytam. Tegnap ismét Eric-ről álmodtam. Ugyanaz az álom volt, mint mindig.
Próbálom utolérni, rohanok utána, a nevét kiáltom, de nem hall engem. Minden erőmmel futok, kinyújtom a kezem, de amikor megérintem, semmivé foszlik. Eltűnik...
Mailo felnyüsszent mellettem. Észre sem vettem, hogy kiértünk a városból. Körülnéztem, de egy lélek sem járt erre. Lehajoltam, hogy levegyem a kutyáról a pórázt.
Evisse: Így ni! De ne szaladj el, mint a múltkor!
Mailo boldogan berohant a fák közé, majd át az úton a másik oldalra. megszagolt minden bokrot, megjelölte őket, majd megugatott egy szarvasbogarat, amin jót nevettem.
Evisse: Jobb ha vigyázol, mert még megcsípi az orrodat!
Mailo végül feladta a harcot a szarvasbogár ellen és tovább sétáltunk, be az erdőbe. Elértünk egy útelágazáshoz, de Mailo nem a megszokott úton ment tovább.
Evisse: Mailo, gyere vissza! - kértem. - Butus, rossz irányba mész. - kiabáltam utána.
Ebben a pillanatban egy nyúl ugrott ki az egyik bokorból, majd nekiiramodott. Mailo utána rohant és hamarosan eltűnt a sűrűben.
Evisse: Jaj ne! Mailo! Mailo! - kiáltottam, majd futásnak eredtem, már amennyire a szandálomban ez lehetséges volt.
Az erdő egyre sűrűbbé és sötétebbé vált és Mailo-nak nyoma veszett. Hátranéztem, de nem láttam utat. Jól jött volna most egy iránytű, vagy egy telefon, de sajnos egyiket sem hoztam magammal.
Tovább küzdöttem magam a bokrok és fák sűrűjében, majd hirtelen meghallottam Mailo mérges csaholását. Újult erővel törtem utat az elém boruló ágak között, majd olyan hirtelen értem ki a sűrűből, hogy a szikrázó fény szinte elvakított. Pislogtam néhányat, majd elakadt a lélegzetem. Egy hatalmas ház állt az orrom előtt. Kábán elindultam a magasra nőtt fűben, hogy körbejárjam az épületet. Nem is ház volt,hanem egy kastély. Egy hatalmas, gyönyörű, szinte mesébe illő kastély.
Úgy tűnt teljesen elhagyatott. Az ablakok betörtek, az ajtókat bedeszkázták. Az erdő lassacskán szinte bekebelezte, néhány fa, már szinte a betonból nőtt ki. Milyen régi lehet? A stílusból ítélve valamikor az 1800-as évek közepe felé épülhetett, talán még a polgárháború előtt. Amennyire tudom Dear Valley közelében nem volt csata, máskülönben biztosan lerombolták volna ezt a csodát.
Újra és újra körbejártam. Észre sem vettem, hogy Mailo időközben előkerült, így majdnem hasra estem benne.
Evisse: Uh, Mailo. Vigyázz! - nyögtem. - Mit gondolsz be tudnánk menni? - tanakodtam.
Odamentem az egyik földszinti ablakhoz és bekukucskáltam. Az ablak nagyon koszos volt, és nem láttam mást csak néhány kivehetetlen bútort letakarva, repedezett parkettát, faleveleket és üvegszilánkokat.
Felsóhajtottam és körülnéztem a kastély udvarán. Valaha gyönyörű kert vehette körül, de a szobrokat az idő szürkére festette, néhány csonkán hevert a fűben, volt amit szinte teljesen benőtt a gaz és a moha. Egy szökőkutat is felfedeztem, melynek medencéjében megmaradt ez esővíz, ami most tükröt tartott a felhőknek, akik odafentről néztek bele.
A kert végében gondozatlan gyümölcsfák álltak sort. Alma és barack termett rajtuk. Odamentem, de sajnos egyetlen gyümölcsöt sem értem el, a földön heverőket pedig már megdézsmálták az erdő lakói. Ledobtam a hátizsákom, majd felkapaszkodtam az egyik almafára. Lezúztam a térdemet mire felértem egy kényelmes ágra. Itt többé-kevésbé biztonságosan ülhettem, és a sok, gyönyörű piros alma alig karnyújtásnyira csüngött tőlem.
Mailo lefeküdt a fa alá, és behunyta a szemét, de a fülei éberen figyelték a zajokat.
Leszakítottam egy almát és megtöröltem a ruhámba, miközben elképzeltem Stacie milyen képet vágna, ha most látna engem. Nekidőltem a fa vastag törzsének és behunytam a szemem.
Békességet és nyugalmat éreztem. Mintha csak én lennék a világon és soha semmi baj nem érhetne.
Adam: Mit csinál Evisse Green egy fa tetején?
A hang hallatán előre dőltem, de elvesztettem az egyensúlyom és hatalmas puffanással értem földet. Kinyitottam a szemem. Adam ott állt és gúnyosan vigyorogva nézett le rám.


Adam


Apámmal csúnyán összevesztünk az este, majd ma ebédnél is, így jobbnak láttam, ha eltűnök egy időre a szeme elől. Utáltam, ha azzal fenyegetőzött, hogy nem állja tovább a számláimat. Ismertem annyira, hogy tudjam, egyszer tényleg megteszi majd, hogy nem ad pénzt.
Ahhoz pedig semmi kedvem nem volt, hogy dolgozni kezdjek. Ha szerencsém van ma este elutazik és nyugtom lesz tőle egy pár hétig.
Arra a helyre jöttem, ahová rajtam kívül senki sem jár. Egy helyre, ami épp olyan magányos és vad, mint én. Egy hely, amire ha ránézel borzongás fut végig a gerinceden. Engem mégis megnyugtatott. Sokkal inkább az otthonom volt, mint az a hely, ahol álomra hajtottam a fejem.
De valami megváltozott. Most volt ez a hely. Sokkal élettel telibb, sokkal vidámabb volt. Nem szerettem ezt. Ennek a helynek ijesztőnek és szomorúnak kellene lennie. Nem pedig napfényesnek és barátságosnak.
Gyanakodva sétáltam végig a kerten, amikor megpillantottam egy foltos beagle-t az egyik fa alatt. A kutya is engem nézett, láthatóan nem tudta eldönteni, hogy veszélyes vagyok e vagy sem.
Már épp el akartam zavarni, amikor megláttam a lombok között, két gusztusosan barnára sült női lábat. Bizonyára nem képzelődöm, mivel ma még egy kortyot sem ittam.
Csendben odasétáltam, időnként a kutyára pillantva. Amaz igencsak barátságos példánya volt a fajtájának, mert még a farkát is csóválni kezdte, ahogyan mellé értem.
Már éppen mondani akartam valami frappánsat a formás lábak tulajdonosának, amikor felismertem, hogy ki ül odafent.
Adam: Mit csinál Evisse Green egy fa tetején? - csúszott ki a számon.
A lány szemei kipattantak majd eleresztette az ágat, amitől elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. Szerencsére a magas fű valamennyire felfogta az esést, mert dühösen pislogott rám. A haja tele volt fűvel. Felnevettem.
Evisse: Te meg mit röhögsz? - morogta és felült, majd a fejét kezdte dörzsölni.
Adam: Ez a harmadik alkalom, hogy kiterülve látlak. De még mindig nem tudtam megunni a látványt!
Evisse: Ha-ha-ha! Hát tudod mit? Én már kezdem unni!
Adam: Mondd csak, hogy kerültél ide?
Evisse: Felmásztam. - felelte és lábra állt.
Adam: Úgy értem ide. Erre a helyre.
Evisse: Fogalmam sincs. - vonta meg a vállát. - Mailo elszaladt előlem és követtem őt az erdőben. Aztán... egyszer csak itt voltam. És te?
Adam: Gyakran jövök ide. - vallottam be, majd felnyúltam egy almáért.
Evisse: Ugyan minek? Vedelni?
Szerettem volna képen törölni a szemtelen csitrit.
Adam: Azt hiszem nincs abban semmi meglepő, ha az ember néha felkeres egy a tulajdonában álló ingatlant. - jegyeztem meg hidegen.
Evisse: Hogy? Ez... ez a hely a tiétek?
Adam: A dédapám építette. Charvé hercege volt.
Evisse: Szóval... akkor te herceg vagy? - kérdezte döbbenten.
Adam: Nem, drágaságom, sajnos le kell hervasszam reménységed bimbóit. Nem vagyok herceg. A családom a polgárháború után elvesztette a címét.
Evisse: Engem aztán nem érdekel, hogy az vagy e vagy sem! - vetette oda, majd elmasírozott mellettem. - Gyere Mailo!
Adam: Várj! - követni kezdtem, magam sem tudom miért.
Evisse: Köszönöm a rendkívül érdekes beszélgetést a családodról és a tulajdonotokban lévő ingatlanokról. Ha esetleg van még egyéb olyan hely is a városban ahol összefuthatok veled, akkor kérlek írj róla egy listát, hogy elkerülhessem. - hadarta.
Adam: Ami azt illeti te bukkansz fel mindig! Kezdem azt hinni, hogy követsz engem! - ingereltem.
Evisse: Ugyan miért tenném? - kérdezte és megpördült, majd velem szembe állt.
Adam: Ugye belém vagy esve egy csöppet, Szivecském? - cukkoltam.
Az arca hirtelen vörös lett, majd fehér. Azt hittem menten felrobban.
Evisse: Ó hát hogyne! Minden vágyam egy beképzelt, részeges, felelőtlen és gonosz pasas, akinek olyan a modora mint a pokróc és az esze kb. annyi mint egy cserebogárnak! - kiabálta. - Melyik lány ne alélna el a helyemben?
Adam: Nos ami azt illeti, elég sok lány odavan értem. - jegyeztem meg.
Evisse: Na ne nevettess! Téged még a szüleid sem szeretnek! - vetette oda.
Elakadt a lélegzete, majd a szája elé kapta a kezét. Furcsa gombócot éreztem a torkomban, de erőt vettem magamon. A harag hirtelen végigsöpört a testemen, majd elárasztotta a fejemet, uralma alá hajtva a gondolataimat.
Megragadtam Evisse-t és a falnak löktem.
Evisse: Sa-sajnálom! - kiáltotta.
Megmarkoltam a nyakát és a vállát, majd kényszerítettem hogy a szemembe nézzen.
Adam: Tudja valaki hogy ide jöttél? - kérdeztem fojtott hangon.
Evisse: Nem! - nyöszörögte.
Adam: És mit fognak majd szólni, ha a kis Evisse-nek nyoma vész?!... - suttogtam.
Evisse: Mit akarsz tenni? - kérdezte könnyes szemmel.
Adam: Megmutatom neked mennyire gonosz vagyok!
A másik kezemet is a torkára csúsztattam és megszorítottam. Evisse próbált védekezni, de gyenge volt és pánikba esett. Benne csak félelem volt, bennem pedig gyilkos düh.


Vartanne


Tudtam, hogy baja fog esni, de képtelen voltam megakadályozni, hogy odamenjen. Képtelen voltam rávenni, hogy hagyja ott azt az átkozottat. És most, végig kell néznem, ahogyan az a lelketlen szörny, az a gonosz szívtelen ember elpusztítja őt.
Vartanne: Gabrielle! - a hangom könyörgő volt. - Könyörgöm! Segíts!
Evisse szemei megteltek könnyel és az ajkai hang nélkül Eric nevét formázták.
Vartanne: Lucifer! Kérlek, segíts! - kiáltottam végső elkeseredésemben.
Lucifer: Mit tehetek érted fiatal barátom?
Szinte úgy éreztem, várta az alkalmat.
Vartanne: Segíts hogy ember lehessek! Most!
Lucifer: Kérlek, az nem olyan könnyű. Először is találnunk kell egy emberi testet, akit megszállhatsz, aztán ki kell gondolnunk, hogy mit is adsz cserébe...
Vartanne: Bármit! Amit csak kívánsz! - vágtam rá.
Lucifer: Bármit? - kérdezte és ördögi vigyor terült szét az arcán. - A lelkedet?
Vartanne: Ám legyen! - feleltem és kezet nyújtottam neki.
Kezet ráztunk és abban a pillanatban éles fájdalom hasított belém, majd hatalmas dörrenés rázta meg az eget és villámok cikáztak át az égen. A szárnyaim leszakadtak és porrá lettek. Ebben a pillanatban elbuktam.
Adam elengedte Evisse-t, aki ájultan a földre zuhant. A kutya, aki eddig mérgesen csaholt mellettük, most odaszaladt és elkezdte nyalogatni Evisse arcát.
Adam: Mit jelentsen ez? - kérdezte rémülten.
Lucifer: Tudod... az alkunk...
Adam: Most? - kérdezte.
Vartanne: Mi? - megdöbbentem. - Ő lát téged?
Lucifer: Igen, volt egy kis ügyem vele nemrég.
Adam: Kivel beszélsz? - kérdezte gyanakodva.
Lucifer: Egy barátommal. - felelte, majd hozzám fordult. - Nem lát téged. Nos, valamit valamiért. Nekem adod a lelked, cserébe te kapsz egy testet és meghódíthatod szíved hölgyét. De vannak feltételem.
Adam: Itt vagy még? - kérdezte.
Most nyilván nem látta Lucifert sem.
Vartanne: Mik azok a feltételek?
Lucifer: 3 hónapot kapsz. És Evisse nem tudhatja meg hogy ki vagy valójában. Ha elmondod neki, az egyességnek vége és el kell hagynod az emberi testet. Ha letelik a három hónap és Evisse tényleg beléd szeret akkor örökre vele maradhatsz, vagyis addig amíg emberként élsz. De csak és kizárólag akkor ha tényleg szerelmes lesz beléd. Ha nem, nos... akkor az én társaságomat élvezheted majd a pokolban. A klíma talán nem valami kellemes, de sok hozzád hasonló van még odalent. - kuncogott.
Vartanne: És... ki lesz az akinek megkapom a testét?
Evisse még mindig ájultan feküdt a földön, Adam pedig nem is törődött vele.
Lucifer: Úgy imádom a munkámat. - sóhajtott. - Adam, szükségem van a testedre!
Vartanne: Mi? Hogy... ő? Nem! Ezt nem!
Adam: Belém akarsz költözni? - kérdezte.
Lucifer: Egy barátom fog beléd költözni. Igazából egy angyal, de van neki egy kis problémája. - mosolygott. - Nőügy! Talán még a segítségére is lehetsz!
Adam: És mennyi időről lenne szó? - sóhajtott.
Vartanne: Állj! Nem! Én nem akarok az ő testébe költözni! - ellenkeztem.
Lucifer: Késő, fiatal barátom.
Adam: Mi van?
Lucifer: Csak a jövendőbeli lakótársaddal beszélgetek közben. - Nincs elragadtatva, hogy veled kell osztoznia szíve hölgyén.
Vartanne: Hogyan? Ő is jelen lesz? Úgy értem... ő is marad a testében?
Adam: Ezek szerint ketten leszünk? - kérdezte frusztráltan.
Lucifer: Imádom a szerelmi háromszögeket! - sóhajtott.
Vartanne: Várj! Én ezt így nem akarom!
Lucifer: Késő, drága barátom! Nos, fiúk! Készen álltok?
Adam hirtelen felüvöltött, majd térdre rogyott. Én pedig felemelkedtem és egyre közelebb kerültem Adamhez. Ő üvöltött, és pedig úgy éreztem, mintha megszületnék. Hirtelen füvet érzetem a tenyeremben, napfényt a bőrömön és virágillatot az orromban.
Aztán csönd lett. Körülnéztem. Gyenge voltam és fáradt. Lucifer eltűnt.
Adam: Ez csak egy rossz vicc ugye? - kérdezte.
Vartanne: Sajnos nem. - feleltem.
Adam: A francba! - kiáltotta. Vagyis kiáltottunk. - Hallom amit mondasz.
Vartanne: Én is, amit te. - gondoltam válaszként.
Adam: Tényleg bennem vagy? - kérdezte hangosan.
Vartanne: Szerintem ha gondolatban válaszolsz az is elég.
Adam: Uh, és most mi lesz? - kérdezte. - A bánatba, Evisse-ről megfeledkeztem.
Odamentünk hozzá. Evisse mozdulatlanul feküdt, Mailo mellé kuporodott.
Vartanne: Próbáld meg felkelteni! - javasoltam, majd hirtelen rájöttem, hogy én is irányítani tudom a testét.
Megérintettem Evisse-t. Tényleg megérintettem. Éreztem a bőre selymességét, a melegségét. Végigcirógattam az arcát, a nyakát, majd felemeltem a kezét és az ajkaimhoz húztam.
Adam: Öcsém, te jól ki vagy éhezve! Keressük meg gyorsan a csajodat! - gondolta. - Remélem legalább jól néz ki! Hallod? Ne fogdosd már Szent Evisse-t, és főleg ne az én kezemmel. Hé, ne merészeld!
Meg akartam csókolni Evisse-t, de Adam ellenállt és hirtelen ellöktem magamtól a lány törékeny testét.
Adam: Ha nem bírod ki, legalább addig várj, amíg találkozunk egy másik nővel. Semmi kedvem Evisse Green-t csókolgatni! Akkor inkább veszek neked... vagyis magunknak egy prostit!
Vartanne: Még mindig nem érted idióta? - kérdeztem félig sírva, félig nevetve.
Adam: Most miért sírunk? - kérdezte dühösen.
Nem feleltem, csak újra végigcirógattam Evisse arcát, aki ezúttal megmozdult. A szemei kinyíltak és egyenesen rám nézett. A szemembe. Látott engem. Végre látott engem!
Felemeltem, majd szájon csókoltam. Evisse felmordult, majd teljes erőből pofon vágott.
Adam: Még mit nem! - kiáltotta, és ledobta Evisse-t. - Lucifer! - üvöltötte hangosan. - Ezt nem! Őt nem! Gyere vissza!
Evisse rémülten nézett ránk.
Vartanne: Adam, nyugodj meg! Megrémíted Evisse-t. Ne beszélj hangosan! Kérlek!
Adam: Teszek rá, hogy Evisse fél e vagy sem! - üvöltötte. - Nekem nem kell Evisse! Utálom Evisse-t! Az előbb majdnem megöltem! Most meg legyek szerelmes belé? - üvöltötte.
Evisse még rémültebb arcot vágott.
Vartanne: Kérlek, Adam! Halálra rémíted!
Adam: Ne merészeld! - gondolta.
Odamentem Evisse-hez és letérdeltem mellé.
Evisse: Te őrült vagy, igaz? - kérdezte sírva.
Adam (Vartanne): Igen, azt hiszem. Legalábbis őrülten szeretlek! - suttogtam neki.
Evisse döbbenten nézett rám.
Adam: Ne higgy neki... nekem!
Evisse: Te teljesen dilis vagy! - kiáltotta és felkelt a földről, majd hátrálni kezdett.
Adam (Vartanne): Szeretlek!
Adam: Nem! Evisse, tűnj már innét!
Adam (Vartanne): Ne menj el, ne kérlek!
Adam: De igen! El kell mennie! - ellenkezdett.
Evisse: Úristen! - suttogta és futásnak eredt. - Mailo!
Néztem ahogyan eltűnik a sűrűben, utána akartam futni, de Adam nem engedte.
Adam: Inkább rohadjak veled együtt a pokol mélyén, de a kezemet többé nem teszem rá Evisse Green-re, nem hogy a számat! Fúj!
Vartanne: Ezt majd megbeszéljük. - sóhajtottam.
Adam: Most teljesen hülyének néz minket, vagyis engem! Valljuk be okkal. Elütöttem, majd bevallottam neki, hogy ha elég részeg vagyok, akkor lehet hagy megerőszakolom, aztán zaklattam részegen és nemrég majdnem megöltem. És az imént hallott saját magammal veszekedni! Szerinted mennyi esélyem, vagy esélyed... esélyünk van nála? Mert szerintem nulla!

5. Fejezet

Evisse


Fél négy volt, és Marie-val még sehol sem tartottunk a leltározásban. Előtte szerettem volna hazamenni, hogy átöltözzek és megetessem Mailo-t és Beth-et, elvégre ki tudja mikor keveredünk haza. Ha már itt tartunk Stacie még azt sem árulta el hová is megyünk.
Marie: Mond csak Kincsem, miért nézegeted egyfolytában az órádat? - kérdezte Marie szemüvegét az orrára tolva.
Evisse: Ó, én csak az reméltem, hogy még négy előtt végzünk.
Marie: Ha programod van, szólhattál volna. A könyvtárba készülsz? - kérdezte és tovább rendezgette a papírokat.
Evisse: Nem, ami azt illeti vásárolni készültem.
Marie: A Walmart nem este 10-ig van nyitva?
Evisse: Igen, addig, de én.... én igazából ruhát vásárolni készültem. Stacie-vel. - böktem ki.
Marie kezéből kiesett a toll.
Marie: Evisse...
Evisse: Tudom. - vágtam közbe. - Tudom hogy nem kedveled, de én igen. És hidd el nem olyan rossz, mint amilyennek hiszed. Vicces, és kedves. És te magad mondtad hogy velem egykorúakkal is barátkoznom kellene. - védekeztem.
Marie: Igen, de nem a környék legnagyobb bajkeverőjével. - sóhajtott. - Aggódom érted.
Evisse: Felesleges. Ismersz, tudod jól, hogy semmi őrültségre nem lehetne rávenni. Nem dohányzom, nem drogozom, nem járok bulizni, nem pasizom és... mostantól kezdve alkoholt sem iszom. - fejeztem be a védőbeszédem.
Marie felemelte mindkét kezét a megadás jeleként.
Marie: Hát jól van. Te tudod. Ha pedig menned kell, akkor siess, én majd elrendezem ezeket. - intett a hatalmas kupac papírra, amelyek szerteszét hevertek az íróasztalon.
Evisse: Köszi! És... holnap egy órával előbb bejövök. - ígértem.
Hazaérve gyorsan megetettem négylábú lakótársaimat, majd villámgyorsan lezuhanyoztam. Felvettem egy farmert és egy pólót, majd felhúztam a tornacipőmet. A hajamat felkötöttem és a változatosság kedvéért egy kicsit kifestettem magam. Egy kevés púder, szemhéjtus, szempillaspirál és szájfény.
Az órára pillantva, gyorsan bepakoltam a tárcámat és telefonomat a válltáskámba, majd lerohantam a lépcsőn és futólag megsimogattam Mailo-t és Beth-et, akik a kanapén lustálkodtak.
A házból kilépve megláttam az ismerős tűzpiros sportkocsit. Stacie hatalmas fekete napszemüveg mögé bújva ült a volán mögött, a kezén az autó színével harmonizáló piros, ujjatlan kesztyűt viselt.
Stacie: Szia! Marie adta meg a címed. - üdvözöld. - Szállj be!
Beültem a kocsiba. Stacie egy virágos ruhát viselt, és piros sarut. A haja úgy nézett ki, mintha egyenesen a fodrásztól érkezett volna.
Evisse: Hű, nem sok ez egy szimpla vásárláshoz? - kérdeztem zavartam.
Stacie: Szimpla? A vásárlás Stacie Cole-lal sohasem szimpla. - jegyezte meg, majd a gázra taposott.
Evisse: Ok, hova megyünk? Portland-be? Salem-be?
Stacie: Viccelsz? - nevetett. - Szerinted én ott vásárolok?
Nem tudtam mit feleljek. Stacie hurrikánként száguldott át a városon, majd letért egy mellékútra, ami azt sem tudtam hová vezet.
Evisse: Ha tudtam volna, hogy erre vannak a dizájner butikok... - jegyeztem meg, amikor elhaladtunk egy csirkefarm mellett.
Stacie: Itt Dear Valley-ben? Ide még a 2007-es kollekció sem érkezett meg.
Evisse: Akkor mégis mi van erre? - kérdeztem rosszat sejtve.
Egy éles kanyart követően elértünk egy kietlen térhez, aminek közepén hosszú betonplacc terült el. Néhány furcsa épület sorakozott a szélén és egy torony, vagy kilátó, nem tudtam volna megmondani.
Evisse: És most? - kérdeztem.
Stacie: Utálom ha késnek! - sziszegte dühösen és a karórájára pillantott.
Ekkor furcsa zúgás csapta meg a fülemet és hamarosan feltűnt egy formás kisrepülő a látóhatáron. Merész ívben megkerülte a leszállópályát, (mert időközben rájöttem, hogy egy reptéren vagyunk) majd visszafordult és a pilóta letette a gépet, ami pontosan Stacie kocsija előtt állt meg. Egy pillanatra meg rémültem, hogy nekünk hajt, de Stacie mozdulatlanul ült, így inkább én sem ugrottam ki sikítva a kocsiból.
Evisse: Ugye nem Párizsba akarsz elrepíteni? - kérdeztem aggódva.
Stacie: Még nem. - kuncogott. - De lehet hogy a divathétre majd benézünk. - tette hozzá, majd kiszállt a kocsiból és odaadta a kulcsot egy alkalmazottnak, aki a semmiből bukkant elő.
Evisse: Hát persze. - sóhajtottam, majd én is kiszálltam.
Stacie: Voltál már San Francisco-ban? - kérdezte, miközben a gép felé tartottunk.
Evisse: Nem. Várj! - megtorpantam. - Te most San Francisco-ba akarsz menni? - döbbentem le.
Stacie: Aha.
Evisse: Béreltél egy gépet és ezer kilométert akarsz utazni, hogy vehess pár ruhát?
Stacie: Aha. - felelte. - Ó, a gépet nem béreltem. Az apámé.
Evisse: Ó, így már tényleg ésszerűen hangzik.
Közben a gép ajtaja kinyílt és a stewardess leeresztette a lépcsőt. A kapitány is megjelent, hogy üdvözölje Stacie-t. Leültünk a hófehér bőrrel bevont ülésekben, majd megjelent az uniformist viselő hölgy, pezsgővel és eperrel. Szóhoz sem jutottam.
Stacie: Nyugi, beszéltem Marie-val és kimentettelek. Holnap estére itthon leszel, az éjszakát pedig apám szállodájában töltjük. A Cole Resort-ban.
Evisse: Stacie... én azt hittem hogy a Candies-ben vagy a Hollister-ben fogunk vásárolni. - nyögtem. - Nekem nincs pénzem méregdrága cuccokra.
Stacie: Nyugi. Lazíts egy kicsit. A ruhák nagy részét ingyen kapjuk. A dizájnerek imádnak. Nincs jobb reklám egy divatmárkának, mint egy gazdag szállodalánc-örökösnő.
Evisse: De... miért pont én? Úgy értem... nagyon kedves hogy rám gondoltál, de annyi barátnőd van. A partin, az sok lány majd meghalt hogy veled lehessenek. Nekem ezek a ruhamárkák semmit sem mondanak. Biztos vagyok benne, hogy a barátnőid tudnák értékelni ezt.
Stacie szája keserű mosolyra húzódott.
Stacie: És ez a lényeg. Te vagy az egyetlen ember, aki nem azért van velem, hogy a népszerűségemben sütkérezzen, vagy hogy ingyen cuccokat kapjon.
Evisse: Ó! - nyögtem.
Stacie: Ők nem a barátaim, Ev. Csak a talpnyalóim. Azt hiszik nem tudom, hogy a hátam mögött kibeszélnek, és az első alkalommal ellenem fordulnának. De tudom. És nem bízok bennük. Benned megbízom. Te vagy a legjobb ember akit ismerek. És nem hiszem hogy egész életemben bárki is ennyire kedves lett volna hozzám, mint te. Szeretném ezt viszonozni.
Úgy éreztem, forró könnyek lepik el a szememet, buzgón pislogtam, majd megfogtam Stacie kezét.
Evisse: Rendben. - feleltem. - Csináljuk Stacie módra. Mutasd meg hogyan él Stacie Cole. De legközelebb én viszlek el egy Evisse Green féle kiruccanásra.
Stacie: De ugye nem fákat akarsz ültetni? - kérdezte mókás grimasszal az arcán.
A város gyönyörűbb volt, mint hittem. Már esteledett, amikor leszálltunk, de Stacie elárulta, hogy a legtöbb üzletet, amibe el akart látogatni, nyitva tartják a kedvéért.
A reptéren egy limuzin várt minket, de már a szemem sem rebbent. Először a Juicy Couture-be mentünk, akik elláttak minket csupa, csillogó-villogó telefondísszel és medállal, valamint néhány cukorkaszínű táskával. A következő állomás a Victoria's Secret volt. Még sohasem láttam ennyi fehérneműt egy helyen, és az eladó mosolyogva közölte, hogy bármit választhatunk. Stacie nem fogta vissza magát, és tucatnyi csipkecsodát választott magának. Én csak egy fekete selyempizsamát és köntöst kértem, de Stacie rám erőszakolt egy combfixes, harisnyatartós fűzőt, ami a mellemet, az államig emelte.
A következő fél tucat üzlet nevét nem sikerült megjegyeznem, de annyi ruhát választottunk, amennyi még sohasem volt a tulajdonomban. Szerencsére ezt követően beültünk egy étterembe. Dél óta nem ettem semmit, és farkaséhes voltam.
Stacie: Meg kell kóstolnod a lasagnét, Ev. Isteni! - javasolta.
Ő magának valami kimondhatatlan nevű tésztát rendelt, ami ránézésre sem volt túl biztató. De a lasagne tényleg fantasztikus volt és vacsora után semmi másra nem vágytam, csak hogy leheveredjek és olvashassak egy kicsit.
Stacie viszont mást tervezett. Miután becsekkoltunk a hotelban és az inas a lakosztályunkba vezetett minket, kaptam tíz percet, hogy kifújjam magam. Közben Stacie segített kiválasztani, hogy mit vegyek fel.
Stacie: Maradjunk a klasszikus kis feketénél. - javasolta. - Lemegyünk a bárba és iszunk pár koktélt. Talán lesz pár cuki srác is.
Evisse: Ennyi programot egyetlen év alatt nem csináltam magamnak. Nemhogy egy óra alatt. - hüledeztem.
Stacie: Nos, akkor légy üdvözölve Stacie világában. - rám kacsintott, majd felém nyújtott egy fekete miniruhát. - Ez itt az útleveled hozzá.


Vartanne


Nézni őt, abban a ruhában, ami egyáltalán nem illett hozzá, azzal a lánnyal, aki a lehető legrosszabb társaság számára, és ebben a világban, ami annyira nem az övé volt, szinte égetett belűről. Mintha egy gyönyörű hófehér rózsa lenne a sok túltenyésztett, rikító melegházi virág között.
Nem volt semmi ami veszélyt jelentett volna rá fizikailag, de mégis rettegtem hogy elveszítem. Elveszíti önmagát. Ártatlan volt, naiv, tapasztalatlan és jóhiszemű. Nem látta, hogy Stacie csak egy új időtöltést lát benne, nem vette észre a bárban lődörgő férfiak kiéhezett tekintetét.
Olyannak akartam látni őt, amilyen volt, és magamnak akartam. Mindennél jobban akartam, de tudtam hogy nem helyes.
Vartanne: Gabrielle... kérlek. Kérlek segíts! - könyörögtem. - Csak mondj valamit, bármit amivel visszatartasz.
Nem volt válasz. Még akkor sem, ha éreztem hogy figyelik minden lépésünket. Miért nem avatkoznak közbe? Miért nem távolítanak el?
Lucifer: Nem annyira jók mint amilyennek hiszed. - felelte.
Nem akartam meghallani, amit mond. Kibontottam a szárnyamat és magam köré vontam. De valami nem stimmelt, képtelen voltam kizárni a külvilágot. Lucifer hangja még mindig a fülemben csengett.
Lucifer: Hazudtak neked, Vartanne. Azt mondták hogy háborút akarok. Most őszintén. Lucifer vagyok. Miért háborúznék? Mit nyernék vele?
Vartanne: Vissza akarsz térni a Mennybe! - feleltem.
Lucifer: Na persze! - kacagott. - Megvan a saját birodalmam, ahol én vagyok az úr. Miért akarnék valaki mást szolgálni. Olyasvalakit, aki nem engedi hogy a szolgái boldogok legyenek.
Vartanne: Angyalok vagyunk, nem fizikai lények.
Lucifer: Mindent megadnál, ha csak egyetlen percre ember lehetnél, nemde? De ők nem hagyják ezt neked. Én viszont igen.
Vartanne: Nem! - vágtam rá.
Lucifer: Hát nem érted, ostoba? - kiáltotta. - Ők akarnak háborút. Tudták, hogy bele fogsz szeretni a lányba, tudták hogy elbuksz és okot adsz a háborúra.
Vartanne: Hazudsz!
Lucifer: Akkor miért nem akadályoznak meg? - kérdezte önelégült vigyorral.
Nem bírtam felelni. Ha ez egy próba akkor ki kell állnom. Nem hagyhatom, hogy Lucifer elérje a célját, nem hihetek neki. És legfőképpen nem keverhetem bele Evisse-t ebbe a véget nem érő harcba.



Evisse


Éjjel egy óra volt, és Stacie egy kissé felöntött a garatra. Megállás nélkül szövegelt a társaságunknak, akik Dave és Jason voltak, két egyetemista srác. Jason láthatóan el volt bűvölve, de Dave inkább olyan képet vágott, mint aki citromba harapott.
Evisse: És... - kezdtem kissé félénken. - Mit tanulsz?
Dave: Antropológiát hallgatok. - felelte. - Az egy tudomány, ami...
Evisse: Tudom mi az. - mosolyogtam. - Az apám a portlandi egyetem történelem professzora.
Dave arca felvidult.
Dave: Te Doktor Green lánya vagy? Ó egek, imádtam a cikkeit a Nathioal Geographic-ben. - lelkendezett. - Te hova jársz?
Evisse: Nos, én halasztok. Még nem döntöttem el, mit szeretnék tanulni. - vallottam be.
Dave: Talán meg kéne nézned a mi sulink programját. Biztosan találnál valamit ami érdekelne.
Evisse: Igen, azt hiszem ez jó ötlet.
Dave: Ha gondolod gyere majd el ősszel a nyílt napokra. Szívesen körbevezetlek. - ajánlotta.
Evisse: Ez igazán kedves tőled.
Aranyos srác volt. Magas, szőke hajú, hatalmas kék szemekkel. Talán egy kicsit vékony és szögletes, de nem sok deltás testalkatú antropológusról hallottam, így ez legkevésbé sem zavart.
Éjjel háromkor mentünk fel a szobánkba. Nem emlékszem, hogy a múlt szombaton kívül bármikor is fent lettem volna ilyen sokáig.
Stacie: Úgy néz ki Jason haverja odavan érted. - kuncogott. - Mi is a neve? Donnie?
Evisse: Dave. Antropológiát tanul.
Stacie: Uh, fogalmam sincs mi az, de rém unalmasnak hangzik. - Jason fotós lesz. Felajánlotta hogy készít rólam pár képet az új Victoria's Secret szerzeményeimben.
Evisse: De hát nem is ismered! Lehet akár egy perverz is, vagy egy sorozatgyilkos. Vagy eladja a képeket egy magazinnak.
Stacie: Hm, apám imádná a sztorit! - nevetett, majd lerúgta a cipőjét és belibegett a fürdőbe.
Alig hogy becsukta az ajtót, valaki kopogott. Egy szobalány volt az, és egy félbehajtott papírlapot adott át, amit a hotel logója díszített. Kinyitottam és elolvastam. "Örülök hogy megismertelek és szeretnélek újra látni. Tudom hogy holnap délután elutaztok, de találkozhatnánk? Ha igen, hagyj üzenetet a portán, hogy hol és mikor. Jó éjt. Dave"
Elolvastam még párszor majd csak bámultam magam elé. Azt sem vettem észre hogy Stacie végzett a zuhanyzással. Egyszer csak előttem termett, majd kikapta a kezemből a papírt és hangosan felolvasta.
Stacie: Hm, ez jól hangzik. Talán maradhatnánk még pár napot!
Evisse: Nem Stacie, nem lehet. Nekem dolgoznom kell, van egy kutyám és egy macskám, akikről gondoskodnom kell.
Stacie: Most úgy beszélsz mint egy felnőtt. - sóhajtott.
Evisse: Mert felnőttként kell viselkednem. Az én életem nem a vásárlás, és a bulik körül forog. És dolgoznom kell, mert nem kapom ingyen a ruháimat és apám nem fizeti a számláimat. - magyaráztam.
Stacie: Hát jó akkor, hazamegyünk. Nagy kár, te és Uncsi-Dave igazán összeilletek. - vetette oda, majd átment a saját hálójába.


Adam


Unalmas este volt, anyám szokás szerint már hét órakor ágynak dőlt, de az is lehet hogy fel sem kelt. Apám már napok óta nem hívott minket, fogalmam sem volt éppen merre jár. Nem mintha különösebben érdekelt volna az ő kis saját világa, de jó lett volna tudni hogy mikor állít be. Nem lett volna szerencsés, ha részeg vagyok. Olyankor mindig meg kellett hallgatnom valamelyik szentbeszédét. Mostanában a "Mi lesz így belőled fiam?" és a "Ha velem történne valami, ki veszi majd át a szállodalánc vezetését, amikor egész nap csak iszol és még az egyetemet sem fejezted be!" című előadások voltak műsorok, de a nagy sikerre való tekintettel néha megismételte, a "26 éves vagy ideje lenne megnősülnöd és megkomolyodnod!" című darabot is.
Este tíz után már biztos volt, hogy apám nem jelenik meg. A komornyiktól megtudtam, hogy Stacie elutazott, az új kiskedvencével, Szent Evisse-szel. Ki nem állhattam, azt a szürke, szenteskedő, anyuci-kicsi-lánya Evisse-t. Utáltam, ahogyan rám néz, és láttam hogy mennyire megvet. Igazán élveztem hogy bosszanthattam. Talán Stacie kissé megszelídíti és akkor majd alkalmas lesz egy kis Adam Cole féle programhoz. Már előre élveztem, hogy kihasználhatom és eldobhatom az ostoba tyúkot.
És a legjobb az egészben az lesz, amikor majd mindezek után találkozunk és látja, hogy még csak egy pillantásra sem méltatom. Talán majd úgy teszek mintha a nevét sem tudnám már.
Lucifer: Mindig is a kedvenceim közé tartoztál.
Ijedtemben leejtettem a poharat, ami tomba puffanással érkezett meg a perzsaszőnyegre. A whisky kifolyt és aromája megtöltötte a szobát.
Adam: Mit akarsz itt? - kérdeztem.
Több mint egy év telt el, hogy utoljára felbukkant volna. Rosszat sejtettem. A hideg futkosott a hátamon a tekintetétől.
Lucifer: Csak emlékeztetni akartalak az egyezségünkre.
Adam: Mi? Most? - kérdeztem döbbenten.
Lucifer: Csak nem hitted hogy elfelejtettem. Azt kérted hogy tegyem boldogtalanná a lányt, aki megbántott. A szülei meghaltak, a szerelme elhagyta, nincs munkája és nincsenek barátai. Azt hiszem elvégeztem az egyezség rám eső részét. Hamarosan te következel. - tette hozzá, majd eltűnt.
Levettem egy másik poharat a tálcáról, majd dupla adag whisky-t töltöttem és mohó kortyokban lenyeltem. Újra öntöttem és ezt is lehajtottam.
Tudtam hogy eljön majd ez a nap. 3 évvel ezelőtt kezdődött. Felbukkant Katie, aki pont olyan ártatlan és kedves volt mint Szent Evisse. Azt hittem ő a legcsodálatosabb lány a világon. Amíg rá nem mászott apámra. Az öregem, mint a fő erkölcs hajhász, persze kirakta a szűrét. Katie pedig ismét nálam próbálkozott. Amikor elutasítottam a képembe vágta hogy sohasem szeretett és csak a pénz kellett neki. És én bolond még szerettem őt. Hosszú keserves hónapok következtek, ott hagytam az egyetemet, buliztam és ittam. De a fájdalom és megalázottság érzése nem csillapodott. Aztán megjelent Lucifer, aki belém plántálta a bosszú gondolatát. Azt mondta segít, hogy a lány szenvedjen, hogy egész életében boldogtalan és szegény legyen. De cserébe azt kérte, akkor szállja meg a testemet amikor akarja, és addig amíg neki tetszik.
Nos, nem hinném hogy a környezetemnek nagyobb változás lenne, ha Lucifer lakozna bennem. Már úgyis azt gondolják hogy én magam vagyok az ördög. Hamarosan igazuk lesz...

4. Fejezet

Evisse


Izzadtan és levegő után kapkodva fordultam be az utcába. Későn vettem észre Marie-t, aki a házam előtt állt. Szívem szerint előle is elfutottam volna, mert nem akartam hogy ilyen állapotban lásson. Sajnos észrevett és az arcára kiült döbbenetből nem számítottam túl sok jóra.
Marie: Evisse... hogy nézel ki? - kérdezte, amikor közelebb értem. - Mi történt?
Evisse: Hát én... elmentem abba a buliba, amire meghívtak. - vallottam be.
Tudtam hogy Marie előtt felesleges lenne titkolózni, hiszen hétfőn úgyis megtudná a helyi pletykafészkektől, hogy együtt buliztam a botrányos Stacie Cole-lal.
Marie: Uramisten! Mégis milyen buli volt az? - kérdezte, miközben bementünk a házba.
Mailo és Bethanie azonnal a lábamnál teremtek, alig tudtam kibotorkálni a konyhába tőlük, hogy megetessem őket. Marie türelmesen várakozott, így volt időm összeszedni a gondolataimat.
Evisse: A minap összefutottam Stacie Cole-lal. - kezdtem.
Marie: Jaj, kislányom... ugye nem? - kétségbeesettem megfogta a kezemet. - Mondtam neked hogy az a lány egy bajkeverő.
Evisse: Velem nagyon kedves volt. - ellenkeztem. - Talán egy kicsit vadóc, de nem rossz ember. A bátyjával ellentétben. - tettem hozzá.
Marie: Történt valami? - kérdezte aggódva.
Hogy mondhatnám el azt, ami még előttem is homályos volt? Az Adam-től hallott durva részletek, azonban felzaklatnák Marie-t.
Evisse: Bunkó és lekezelő volt velem. Többé látni sem akarom. - jelentettem ki, majd a hűtőhöz mentem és elmélyülten tanulmányoztam a tartalmát. Fogalmam sem volt mit keresek, de legalább Marie nem látta az arcom.
Marie: És emiatt egy kissé felöntöttél a garatra? - kérdezte.
Hátranéztem. Marie elnézően mosolygott.
Evisse: A kissé enyhe kifejezés. - ismertem be. - De ez jó lecke volt. Többé egy kortyot sem iszom. - fogadtam meg.
Marie: Mindig ugyanaz a szöveg. - csóválta fejét.
Délután kialudtam magam, majd sétálni indultam Mailo-val körültekintően elkerülve minden olyan helyet, ahol Adam Cole felbukkanhat. Ám a gondolataim közül képtelen voltam kiűzni őt. Baljós szavai úgy csengtek vissza a fülemben, mintha ismét előttem állna és ő maga mondaná őket.
Megmentett attól a kétszínű, gusztustalan Dan-től, aki vissza akart élni a helyzettel. Megmentett, mert józan volt. Ellenkező esetben... Erre nem akartam gondolni.
A hét elején tele voltunk munkával, aminek hála teljesen elfeledkeztem Adam-ről. Amikor hazaértem, rendszerint olyan fáradt voltam, hogy alig maradt erőm Mailo-val és Beth-tel foglalkozni.
Szerdán délután egyedül voltam az üzletben, és már órák óta nem toppant be egy vevő sem. Nyugodtan olvasgattam, amikor két fejezet között felpillantva megláttam Stacie-t, aki bizonytalanul ácsorgott az üzlet kirakata előtt.
Imádkoztam, hogy tovább menjen, de nem volt szerencsém.
Stacie: Szia!
A mosolya olyan volt mint a napsugár. Lehetetlen volt nem kedvelni őt.
Evisse: Szia! Mi szél hozott?
Stacie: Csak bocsánatot akartam kérni a görény bátyám miatt. És... Dan miatt. - az arca őszinte megbánást mutatott. - Nem szabadott volna egyedül hagyjalak vele. Dan egy szemétláda.
Evisse: Végül is... nem történt semmi. Nincs miért elnézést kérned!
Stacie: Szeretném valahogy jóvá tenni.
Pont ettől féltem.
Evisse: Igazán nincs rá szükség...
Stacie: Tudom már! - sikkantotta. - Gyere el velem vásárolni.
Evisse: Ez inkább büntetésnek hangzik. - jegyeztem meg savanyúan.
Stacie: Jaj ne csináld Ev, tuti jó buli lesz! - cincogta és kirángatott a pult mögül. - Csapunk egy csajos napot!
Evisse: Ami azt illeti csak púp lennék a hátadon. Utálok vásárolni. - vallottam be.
Stacie: Mert még nem vásároltál Stacie Cole-lal. - jegyezte meg. - Holnap mikor végzel?
Nagy levegőt vettem, hogy kedvesen visszautasítsam, de olyan könyörgően nézett rám, hogy megadtam magam.
Evisse: 4-kor. Délelőtt még fel kell díszítenem a templomot egy keresztelőre. Délután pedig leltárt tartunk.
Stacie: Ok. Akkor 4-re érted jövök. - ígérte, majd cuppanós puszit nyomott az arcomra.
Evisse: De ugye a bátyád nem tart velünk? - kérdeztem.
Stacie: Vasárnap este összevesztünk és azóta színét sem láttam. - kiáltotta vissza az ajtóból. - Ne aggódj ő is utál vásárolni, és ami azt illeti ki nem állhat téged. Nem fenyeget a veszély, hogy választani szeretne Neked valami szexi fehérneműt! - kuncogott, majd mielőtt bármit felelhettem volna, faképnél hagyott.
Nagyot sóhajtva visszarogytam a székembe, majd azon kezdtem tanakodni, hogy mit mondok majd Marie-nak.



Vartanne


A napok egyetlen kusza rémálommá váltak. Próbáltam elfojtani minden érzelmet, ami feltört belőlem. Érzelmeket, melyek ijesztőek és idegenek voltak számomra. Úgy éreztem szétfeszítenek, mintha legalábbis lenne testem, ami határt szab a létezésemnek.
Hiába hívtam Gabrielle-t többé nem jött el hozzám. Úgy éreztem kirekesztettek, kitagadtak. Nem tartoztam többé sehová, csak Evisse-hez. Ő volt a gravitáció ami a földön tartott. Ő volt minden. Minden, amit akartam és amit nem kaphattam meg.
Azt kívántam bár egyetlen percre halandó lennék. Csak egyetlen percre, amíg magamhoz ölelem, amíg a szemébe nézhetek, úgy hogy ő is lát engem. Ettől a vágytól kínzó, égető érzés költözött belém, szúrt és mardosott. Amennyire szerettem a lányt, annyira gyűlöltem magam.
Azon a borzalmas partin, amire elment, nem sokon múlt hogy szörnyűség történjen. Fogalmam sem volt róla, hogyha egy ember részeg, akkor nem hallgat az őrangyala sugallataira.Ez persze megmagyarázza az ittas vezetések miatt történő baleseteket. Hagytam hogy Evisse elveszítse az önkontrollját, a belső hangját és engem az őrangyalát. Nem tudtam segíteni neki.
És őrjítő féltékenységet éreztem amiért Adam Cole mentette meg. Éppen ő! Ő akitől, mindennél jobban szeretném megvédeni.
Gabrielle-nek elment az esze, hogy éppen Adam húgát akarja Evisse barátnőjévé tenni. Mintha a szakadék szélére invitálná egy kis sétára, miközben a szeme be van kötve.
Lucifer: Pedig ha ember lennél közbeléphetnél. - duruzsolta a fülembe.
Nem láttam, de éreztem a közelségét. Tudtam hogy figyel. Figyel engem és vár. Azt akarja hogy elgyengüljek, és elbukjak.
Vartanne: Távozz tőlem sátán!
Lucifer: Azok odafenn nem szeretnek téged Őrangyal. El akarnak űzni, el akarnak pusztítani.
Képtelenség volt ignorálni ezt a selymes hangot. De nem akartam hallani a hazugságait.
Vartanne: Hagyj minket békén!
Lucifer: A tiéd lehet! - súgta és megjelent előttem.
A szemei feketék voltak mint az éjszaka. A legsötétebb erő egy gyermek törékeny testébe bújva.
Lucifer: Megkaphatod őt! - ismételte és Evisse felé intett.
Evisse a kanapén ült, felhúzott lábakkal és tűnődve nézett maga elé. Fogalma sincs, hogy a jó és rossz éppen döntést készül hozni a sorsáról.
Vartanne: Nem fogok háborút kirobbantani.
Lucifer: Hallgass meg, fiatal barátom. - kérte. - Hazudtak neked. A bukott angyalok nem a rabszolgáim. Nem tettem őket a rabszolgáimmá, hanem befogadtam őket, miután a fenti díszes kis társaságnak nem voltak elég jók. És tudod mi történt velük? - kérdezte suttogva és közelebb hajolt hozzám. - Emberek lettek.
Elhúzódtam tőle.
Vartanne: Nem hiszek neked.
Lucifer: Segítek neked Őrangyal. A segítségemmel ember lehetsz. - duruzsolta. - Láthat téged, megérinthet, és te is őt.
Evisse-t néztem. Próbáltam elképzelni magam emberként. Rám néz és lát. Hallja a hangom.
Vartanne: Nem! - kiáltottam. - Nem!
Lucifer: Ó dehogy nem. - kuncogott. - Idővel... - tette hozzá, majd eltűnt.
Vartanne: Gabrielle! - kiáltottam.
Nem kaptam választ. Egyedül maradtam a harcommal, miközben azt sem tudom hogy melyik oldalon állok. Vagy hogy megéri e küzdeni.



Evisse

Csütörtök délelőtt kissé késve érkeztem a templomba és Hank, a zongorista, sehol sem volt, így egyedül kellett becipelnem a virágokat. Szerencsére a megrendelő család csak szolid dekorációt kért. Fehér és rózsaszínű rózsákkal díszítettem a padokat, az oltárra pedig ugyanolyan árnyalatú virágokból készült csokor került.
Éppen el akartam helyezni az első három sorban a névjegykártyákat, amikor megláttam a másik oldalon egy férfit. A félhomályban ült, vagyis inkább rádőlt a padra, a kezeire. A fejét fekete csuklya takarta.
Tétováztam. Talán csak imádkozik. Közelebb mentem, de az illető nem mozdult.
Evisse: Hahó? Minden rendben? - kérdeztem idegesen.
Az idegen meg sem mozdult. Kezdtem komolyan megijedni, és szerettem volna segítséget kérni, de Brown Tiszteletesnek nyomát sem láttam.
Evisse: Uram, rosszul van? - közelebb mentem, de a férfi még mindig nem válaszolt.
Bemásztam a padba, majd megérintettem a férfi karját és finom felráztam. Hál istennek megmozdult, majd furcsa morgó hangot hallatott.
Evisse: Jól van? - kérdeztem.
Az illető lassan hátradőlt, majd rám nézett. Azt hittem mentem elsüllyedek.
Adam: Az embernek... még itt sincs nyugta! - morogta.
Csak most éreztem meg a piaszagot, ami áradt belőle. Éktelen haragra gerjedtem és megragadtam a karját, majd elkezdtem kifelé ráncigálni a padból.
Evisse: Ez egy templom és nem pedig kocsma! - próbáltam halkan beszélni, de legszívesebben toporzékoltam volna a dühtől. - Neked semmi sem szent? Nincs benned egy cseppnyi tisztelet sem? - kérdezte, amikor végre kihúztam a padból.
Adam: Nincs! - megrázta a fejét, majd tántorogni kezdett. - Gyere bújjunk be a gyóntatófülkébe és megsúgom neked az összes bűnömet. - kuncogott, majd megragadta a karom és magához húzott.
Evisse: Engedj el, különben sikítok! - fenyegettem.
Ijesztő volt, hogy még ebben az állapotban is sokkal erősebb nálam. Próbáltam ellökni, de a padhoz nyomott.
Adam: Igen, a nők általában sikítoznak, ha nem engedem el őket.
Evisse: Vedd le rólam a kezed, te részeges disznó! - kiáltottam, majd ráléptem a lábára.
Káromkodni kezdett, és végre sikerült ellöknöm magamtól. Az arca szinte ördögivé vált, ahogyan fekete haja a homlokába hullott és szürke szemei hidegen csillogtak a színes ablakokon beszűrődő fényben.
Adam: Mégis mitől félsz kicsi Evisse? - kérdezte gúnyosan. - Csak nem hiszed hogy kellenél nekem akár részegen, akár józanul? - kiabálta, majd közelebb jött.
Ekkor nyikorogva kinyílt egy ajtó és Brown Tiszteletes jelent meg. Hetven év körüli teljesen ősz, aprócska ember volt. Marie szerint olyan vaksi, hogy egyszer a kórusvezető hangvillájával akarta bezárni a templomot.
Szerencsére Adam nem jött közelebb.
Brown Tiszteletes: Ó... maguk biztosan a házasodni készülő pár! - recsegte.
Adam: Nem, Atyám. - ellenkezett. - Adam vagyok.
A pap közelebb jött, és pislogva próbálta kivenni Adam arcát.
Brown Tiszteletes: Adam! - úgy tűnt tudja kivel beszél. - Hát persze! És ő ki? Ha nem a menyasszonyod... - tréfált.
Evisse: Marie küldött feldíszíteni a templomot, Atyám. Evisse vagyok.
Brown Tiszteletes: Ó tényleg. Teljesen kiment a fejemből. Pedig már azt hittem Adam végre megnősül.
Adam: Még mit nem! És főleg nem vele! - jegyezte meg. - Most megyek, úgy tűnik Miss Green-t zavarom a munkában.
Olyan dühös voltam, hogy inkább nem szóltam semmit. Féltem hogy amit mondanék, az nem tenne túl jó benyomást a papra.
Brown Tiszteletes: Minden jót Adam!
Adam: Önnek is Atyám! Evisse! - rám vigyorgott én pedig elfordítottam a fejem.
Brown Tiszteletes: Jaj, nem lenne rossz gyerek, csak az a fránya alkohol! - motyogta.
Evisse: Gyakran jár ide? - kérdeztem csak úgy mellékesen.
Brown Tiszteletes: Minden hónapban felbukkan párszor. Rendszerint ilyen állapotban. Ilyenkor beszélgetek vele egy kicsit.
Evisse: Talán inkább egy orvossal kellene beszélgetnie. - jegyeztem meg csípősen. - Bocsásson meg Atyám. - tettem hozzá.
Brown Tiszteletes: Semmi gond, lányom. Én most megyek, és előkészítem a temetést. - felelte és elindult a sekrestye felé.
Evisse: Ewm... Atyám! Keresztelő lesz!
Mire végeztem már elpárolgott a dühöm és a hűvös templomból kiérve a meleg nyári nap azonnal mosolyra késztetett. A parkoló felé indultam, amikor megláttam Adam-et, a kocsijára dőlve.
Evisse: Hé! Így nem vezethetsz! - kiáltottam rá.
Adam: Ha akarnék se tudnék, mivel bezártam a kulcsot a kocsiba! - morogta.
Elfojtottam a nevetésem.
Evisse: Ebben a szép időben jót fog tenni egy kis séta.
Sötét morgás tört elé a mellkasából, majd rám pillantott.
Adam: Nem vinnél haza? - kérdezte.
Evisse: Eltaláltad. - feleltem, majd a kocsim felé indultam.
Adam: Várj már! Igazán segíthetnél! Tartozol nekem!
Dühösen megpördültem, mire nekem ütközött.
Evisse: Elütöttél. Nem tartozom Neked semmivel. - sziszegtem, majd hátrálni kezdtem. - És különben is utálsz!
Adam: Nem jobban, mint te engem!
Evisse: Ó, ezzel nem vitatkozom! - vetettem oda, majd beültem a kocsiba.
Abban a pillanatban Adam beugrott mellém.
Evisse: Szállj ki a kocsiból! - a hangom hisztérikusan csengett.
Adam: Majd kiszállok a házunk előtt.
Szóhoz sem jutottam a döbbenettől. Mióta lett belőlem a Cole család személyi sofőre? Dühösen beindítottam a motort, majd a lehető legrövidebb utat választva elindultam a Cole villához. Csak remélni tudtam hogy senki sem látja, amint Adam Cole-lal furikázom.
A fényűző villa elé érve Adam egyetlen szó nélkül kiszállt a kocsiból.
Evisse: Szívesen máskor is! - kiáltottam utána.
Ő még csak hátra sem nézett.

3. Fejezet

Evisse


Csütörtök délután volt, és reggel óta zuhogott az eső. Tegnap vihar söpört végig a városon, elűzve a már hetek óta uralkodó forróságot. Mielőtt beléptem volna az üzletbe, leráztam az esernyőmről a vizet.
Marie-t a pult mögött találtam, éppen olvasott.
Marie: Borzalmas ez az idő! - sóhajtott fel. - Na lássuk, mit hoztál?
Evisse: Csak vaníliás fánk volt, a csokoládés már elfogyott. És hoztam még néhány kolbászos kiflit, és meggyes-csokis muffint.
Marie: Én pedig készítettem kakaót.
Elvette tőlem a papírzacskókat, majd a konyhába sietett. Odamentem a pókhasú vaskályhához és dobtam még pár darab fát, az alig pislákoló tűzre. Marie két gőzölgő bögre kakaóval tért vissza, a péksüteményekkel teli kosarat, a karja és a mellkasa között egyensúlyozta. Gyorsan elvettem tőle és leraktam a pultra.
Marie: Akár be is zárhatnánk a boltot, délelőtt óta egy lélek sem járt itt.
Evisse: Olga végzett már a felmosással? - érdeklődtem.
A házvezetőnő hetente háromszor takarított Marie lakásában. A maradék két napon a helyi idősek otthonában dolgozott.
Marie: Fogalmam sincs, de remélem hogy előtte kitakarította a kandallót. Nincs jobb ilyen hűvös időben leülni a ropogó tűz elé egy bögre forró itallal és egy jó könyvvel.
Evisse: Mit olvasol? - kérdeztem és kivettem egy muffint a kosárból.
Marie: Észak és Dél. Remek könyv.
Evisse: Elizabeth Gaskell női karakterei nekem túl erőltetettek.
Marie: Jaj, Evisse! - sóhajtott. - Ha egy veled egykorú lánynak azt mondom hogy Villette, azt hiszi hogy egy divatmárkáról beszélek. Túl sokat foglalkozol a könyvekkel és túl keveset a való élettel.
Evisse: Én boldog vagyok így. - feleltem.
Marie: Hidd el az élet és a fiatalság olyan hamar elmúlik. Ráérsz majd olvasni, amikor olyan öreg és rozoga leszel mint én. Most szórakoznod kellene!
Evisse: De hát én nagyon jól szórakozom. Szeretek olvasni és szeretek a kertemmel foglalkozni. És nem is vagy öreg és rozoga! - feleltem.
Marie: Nem hiányoznak a barátaid?
Evisse: Mármint akik nincsenek? Nem, nem igazán.
Marie: Tényleg nem tudom hogy mihez kezdjek veled Evisse Green! 19 éves vagy és gyönyörű! Ha a helyedben lennék én bizony elmentem volna New York-ba vagy Miami-ba! És nem ásnám el magam egy unalmas kisvárosban, mint valami vénlány!
Evisse: Marie, te mit csináltál, amikor ennyi idős voltál mint én? - kíváncsiskodtam, hogy eltereljem magamról a figyelmet.
Marie: Istenem, hogy az milyen régen volt! - sóhajtott. - A 60-as évek... Beatles, Rolling Stones... ember a Holdon, a Vietnami háború. - sorolta. - Akkor ismertem meg George-ot és a nagyanyádat. Együtt jártunk tüntetésekre. Esténként lementünk a partra és a tábortűz mellett énekeltünk. Táncolni jártunk, és moziba. És ott volt Elvis... minden lány belé volt szerelmes! - kuncogott.
Evisse: És miután hozzámentél George-hoz?
Marie: Evisse... már milliószor elmeséltetted velem ezt a történetet. Nem unod még?
Evisse: Annyira izgalmas életed volt!
Marie: A tiéd is lehetne ilyen. - rám pillantott. - Annyi kedves lány van itt a városban, miért nem barátkozol össze valakivel?
Evisse: Ami azt illeti, a minap elhívtak egy buliba, de nem tudom elmenjek e. - vallottam be.
Marie: Hát persze hogy el kell menned!
Evisse: Igen, de nem tudod még ki hívott el.
Mielőtt elmondhattam volna, az ajtó kinyílt és hideg levegő rohant végig a helységen. Marie mosolyogva felállt, hogy kiszolgálja a vevőt.
Úgy tűnt kiment a fejéből a beszélgetés és én sem erőltettem a témát. Tudtam hogy Marie-nek nincs túl jó véleménye Stacie-ről, és ő lenne az utolsó lány a városban akivel össze akarna hozni. Ám annak ellenére, hogy annyi rossz dolgot hallottam már róla, úgy éreztem Stacie-ben sokkal több van annál, amit a külvilágnak mutat, és amit az emberek hisznek róla.
Az elkövetkezendő két napban szinte óránként meggondoltam magam a bulival kapcsolatban. Habár Stacie azt mondta, hogy a bátyja nem lesz ott, a saját szerencsémet ismerve egészen biztosan felbukkan majd. Semmi kedvem sem volt az öntelt képét bámulni. Másrészt tényleg jó lett volna már társaságba menni. Annak ellenére, hogy több mint egy éve élek már itt, a helyi fiatalokat még nem is ismerem. De talán ők sem különbek, mint az otthoniak, akik mindig keresztül néztek rajtam.
Szombaton délután végül úgy határoztam, hogy otthon maradok. Stacie talán már el is felejtette hogy létezem.


Vartanne


Nem értettem miért pont Stacie Cole-lal akarja összehozni Gabrielle Evisse-t. Egyáltalán nem tetszett a dolog. Már eleve a tény, hogy Adam Cole húgáról van szó, éppen elég lett volna, hogy minden erőmmel távol akarjam tartani tőle Evisse-t. A lány kicsapongó életmódja, drog és alkohol ügyei már csak a jéghegy csúcsát jelentették.
Gabrielle: Szerintem jó hatással lennének egymásra.
Rápillantottam. Evisse-t nézte, aki éppen nyakig földesen virágot ültetett.
Vartanne: Igazad van Gabe, valakinek tényleg meg kéne végre tanítania Evisse-t hogyan szívja fel a kokót! - vetettem oda.
Gabrielle: Ugyan már! Nem erre gondoltam. Stacie balhés lány, rengeteg balhés haverral, akikhez nem fordulhat a problémáival. Evisse félénk és visszahúzódó. Segíthetnek egymásnak. Stacie kimozdítaná Evisse-t, az éber kómából amiben él. Ő pedig talán lenyugtatná egy kicsit Stacie-t. Hidd el működni fog. - győzködött. - Engedd hogy elmenjen a bulira, ne tartsd vissza. Nem sajátíthatod őt ki.
Döbbentem néztem Gabe-re.
Vartanne: Te azt hiszed... hogy én magamnak akarom őt?
Gabrielle: Tudom hogy nem akarod bántani, de azzal amit érzel... mindenkit bajba sodorsz. Magadat, őt, és a többi angyalt is.
Vartanne: Még ha így is van, szerinted mit tehetnék? Evisse azt sem tudja hogy létezem. Nincs testem, nem tudom megérinteni, nem hallja a hangomat... - soroltam elkeseredetten.
Gabrielle nem válaszolt. A szemében mélységes szomorúság ült, amire arra késztetett hogy hallgassak.
Gabrielle: Nem szabadna erről beszélnem. Odafenn már így is komoly vita keveredett belőle. - suttogta. - Ha hagyod hogy az érzéseid eluralkodjanak rajtad, azzal háborút robbanthatsz ki a Menny és a Pokol között. És Lucifer pont ezt akarja.
Vartanne: Nem értelek, Gabe...
Ekkor az ég hatalmas robajjal megdördült, a napot pedig sötét felhők takarták el. Evisse gondterhelten felpillantott, majd gyorsan összeszedte a cserepeket és a szerszámokat.
Gabrielle: Vartanne... kérlek próbálj meg uralkodni magadon! Mindannyiunkat komoly bajba sodorsz ezzel. Most mennem kell. Már így is túl sokat mondtam.
Vartanne: Várj... - próbáltam megállítani, de eltűnt.
Igaz, amit Gabrielle mondott? Beleszerettem volna Evisse-be? Egy angyal nem lehet szerelmes. Hiszen azt sem tudom mi az! És miféle baj lehet belőle? Gabrielle szavai megrémítettek. Hirtelen egy ismerős-ismeretlen alak bukkant fel mellettem. Raphael volt az.
Raphael: Szóval te lennél a szerelmes őrangyal. - végigmért, majd elmosolyodott. - A saját szememmel akartalak látni.
Vartanne: Miről beszélt Gabe?
Raphael: Ugye tudod hogy Lucifer-t miért nem szeretjük? - kérdezte és körbejárta Evisse-t.
Vartanne: Büszke volt és irigy. Szembeszegült Istennel.
Raphael: Remek. Látom megtanultad a leckét. Ramielle biztosan említette azt is hogy vannak titkok... amikről egy magadfajta nem tudhat.
Ramielle volt az, aki a várakozás közben elmesélte nekünk az angyalok történetét. Beszélt a Tiltott történetről is, amit nem tudhatunk, amíg nem teljesítettük a próbát.
Raphael: Hát figyelj jól, fiatal barátom és tanulj a történetből. - kezdte. - Isten kinevezte az angyalok egy csoportját, hogy építsék meg az édenkertet. Ők voltak a Felvigyázók. Amikor a Felvigyázók leereszkedtek a földre, meglátták az emberek leányait és szerelembe estek velük. Felfedték az ember előtt a Mennyek néhány titkát és gyermekeket nemzettek nekik. A Tiltottakat. Vagy más néven Nephilimeket. Isten megharagudott rájuk, és nem engedte őket vissza a Mennybe. A Nephilimeket elpusztították, a bukott angyalokat pedig Lucifer a szolgáivá tette.
Vartanne: És mi történt az emberekkel, akik...
Raphael: Meghaltak, és a lelküket örök kárhozatra ítélték. - felelte, és még mindig Evisse-t nézte. - Igazán nagy veszteség lenne, Vartanne. Bízom benne hogy van elég erőd.
Vartanne: Csak nem hiszed hogy én is? - kiáltottam döbbenten.
Raphael ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint amilyen váratlanul megjelent. Tudtam hogy baj van. Raphael dolga volt, hogy szemmel tartsa az őrangyalokat, de sohasem jelent meg nekik és sohasem beszélt velük. Ez Gabrielle dolga volt.
És a Tiltott történet? Nem szabadott volna hallanom, amíg nem teljesítettem a feladatom. Miért tettek velem kivételt? Csupán azért hogy elrettentsenek? Csak nem hiszik hogy képes lennék megszegni a törvényt? Az eskümet?
Evisse elsétált mellettem, menet közben lesöpörte a földet nadrágjáról. A konyhában tejet adott a macskának és Mailo-nak pedig kutyakeksszel kedveskedett. Már eltervezte hogy itthon marad és filmet néz. Ugyanúgy mint évek óta minden szombaton.
És a legrosszabb az volt, hogy engem ez a gondolat boldoggá tett. Úgy éreztem, hogy Evisse hozzám tartozik, az enyém. És szerettem volna elhinni, hogy ő is ezt érzi.


Evisse


Lezuhanyoztam és éppen a hajamat szárítottam, amikor ismét rám törtek a kétségek. Talán mégis el kellene mennem Stacie bulijába. Sokkal könnyebb lett volna, ha tudom mire számíthatok, kik lesznek ott. Ami azt illeti még abban sem voltam biztos, hogy hol is laknak Cole-ék. Tudtam, hogy a város másik felében, ahol mostanában rengeteg új ház épült. Marie többször emlegette, hogy Cole-ék egy hatalmas, fényűző villában élnek, de annyira soha nem érdekelt, hogy megnézzem.
Végül ledobtam magam a kanapéra és elkezdtem szörfözni a csatornák között. Nem találtam semmit, ami két percnél tovább lekötött volna. Mailo a lábam mellett ült, és úgy nézett rám, mintha mondani szeretne valamit.
Evisse: Mit gondolsz, kiskutyám? Megér egy próbát?
A válasz csak egy halk nyüsszenés volt, de én igennek vettem. Felmentem a szobámba és szélesre tártam a ruhásszekrényt. Nem mondhatnám hogy tucatjával sorakoztak volna, a partiszettek. Végül is Stacie azt mondta, csak pár haverja lesz ott. Kivettem egy farmert és egy piros, spagettipántos felsőt. Hozzá fekete balerinacipőt húztam. Kentem egy kevés szájfényt az ajkaimra, a hajamat pedig feltűztem.
A hátsó bejáraton lévő kutya-ajtót kinyitottam, hogy Mailo ki tudjon menni a kertbe ha szüksége lenne rá. Felkaptam a fekete táskámat és a farmerkabátomat, majd gyalog vágtam neki az útnak. Egy ilyen kis városban minden félórányira volt és nem voltam benne biztos hogy illendő e egy bulira biciklivel érkezni.
A házat hamar megtaláltam Marie leírásai alapján, és már fél kilométerről kivihető volt a hatalmas ablakokon kiszűrődő fényáradat. Közelebb érve észrevettem a legalább két tucatnyi autót, ami a ház előtt, és a parkolóban állt. Coléknak saját parkolójuk volt. A hatalmas smaragdzöld pázsittal körülvett házat pazarul kivilágították és mindenhol elegáns ruhába öltözött emberek nevetgéltek, iszogattak.
Úgy tűnik nem sikerült eltalálnom a dress-kódot és Stacie-vel nem egészen ugyanazt értjük a házibuli alatt. Már éppen visszafordultam volna, amikor hallottam hogy valaki a nevemet kiabálja. Stacie volt az. Egy pánt nélküli piros miniruhát viselt, olyan magas sarkú cipővel, amiben alig tudott menni. Mellette egy fekete hajú, napbarnított bőrű lány egyensúlyozott hasonló tűsarkakon. Egy olyan rövid fekete ruhát viselt, ami szerintem inkább egy hosszú felső lehetett.
Stacie: Nahát! Mégis eljöttél? - odatipegett hozzám, majd megölelt. Szóhoz sem jutottam.
Evisse: Azt hiszem nem öltöztem az alkalomhoz.
Stacie: Ugyan! - legyintett. - Gyere velem, majd adok valami ruhát, nagyjából egyforma lehet a méretünk. Ő itt Bianca!
Bianca: Cuki a felsőd! - jegyezte meg és lekicsinylőn végigmért.
Evisse: A tiéd is! - feleltem, majd Stacie kézen fogott és bevezetett a kertbe.
Stacie: Egy kicsit többen jöttel el a vártnál. - kuncogott.
Beléptünk a házba. Sokkal rosszabbra számítottam, de be kellett vallanom, hogy kifejezetten ízlésesen volt berendezve. Stacie felvonszolt a lépcsőn, majd végigmentünk egy végeláthatatlan folyosón.
Stacie: Ez itt az én szobám. - megállított, majd kinyitotta előttem az ajtót. - Végre sikerült leráznom Biancát! Az a csaj egy kullancs! - panaszkodott. - Ülj csak le.
Engedelmesen leültem, a hatalmas ágy szélére. A szoba nagyon modern volt, legalábbis a ház többi részéhez képest, amiket klasszikus bútorokkal rendeztek be.
Evisse: De még cipőm sincs!
Stacie: Majd nézünk neked valamit. Gyere, felrántott az ágyról, majd bevitt a gardróbjába, ami nagyobb volt mint a házam felső szintje.
Evisse: Te jó ég! Ezt a sok ruhát mind hordod? - kérdeztem nevetve. - Több ruha van itt mint a Macy's-ben!
Stacie: Uh a nagy részük még a tavalyi kollekcióból való. Miután eljöttem az internátusból, apám jelentősen lecsökkentette a zsebpénzemet. - magyarázta. - Mit szólnál ehhez? - kérdezte.
A ruha amit leakasztott, maximum a combom közepéig érhetett. Nem akartam válogatósnak tűnni, de kizárt hogy egy ilyen flitteres Vegasi showgirl jelmezt felvegyek. Stacie felnevetett, majd visszaakasztotta a ruhát. A következő egy talán még rövidebb darab volt, olyan mély kivágással, hogy szinte a ruha aljáig ért. Csak megráztam a fejem.
Negyed óra és egy tucatnyi ruha után Stacie felkiáltott.
Stacie: Megvan! Volt az a rémes ruha, amit a nagynénémtől kaptam a szülinapomra... - elkezdett turkálni a végeláthatatlan sorban. - Ó ez az! Iszonyú! A kivégzésemre sem venném fel!
A ruha, ami Stacie szerint borzalmas volt, a legszebb darab, amit valaha láttam. Hófehér, pánt nélküli, térd alá érő, pörgős szoknyájú darab. A hatvanas évek szalagavatóin viseltek ilyet talán.
Evisse: Szerintem gyönyörű! - suttogtam, majd magam elé tartottam és a hatalmas tükör elé sétáltam vele.
Stacie: Már ki akartam dobni! - jegyezte meg. - Neked adom!
Evisse: Ó, Stacie, én...
Stacie: Egy szót sem! Inkább vedd fel. Keresek hozzá egy cipőt. Ott van a próbafülke. - mutatta.
Mégis ki csináltat a gardróbjába próbafülkét? Behúztam a fekete bársonyfüggönyt és lerúgtam a cipőmet. A ruháimat összehajtottam, és a fülkében lévő polcra tettem. Felvettem a ruhát, de a cipzárt nem tudtam felhúzni. Kiléptem a függöny mögül.
Odakint úgy tűnt, hogy felrobbant a cipőbolygó, mindenütt szandálok és magassarkúk hevertek. Kizárt hogy bármelyikben is menni tudjak.
Evisse: Stacie? - suttogtam.
Stacie: Itt vagyok!
Egy halom cipős dobozt egyensúlyozva kilépett egy polcsor mögül. A dobozokat a földre dobta.
Evisse: Nem tudok magassarkúban menni. - védekeztem.
Úgy tűnt meg sem hallotta, mert máris a lábamra húzott egy fekete pántos szandált, ami valószínűleg többe került, mint a havi keresetem.
Stacie: Nagyon csini vagy! - jelentette ki, majd a hátam mögé lépett és felhúzta a cipzárt. - Gyerünk a fürdőbe. Egy kicsit rendbe szedjük a hajad és a sminked!
És máris maga után vonszolt, ellentmondást nem tűrően. Húsz perc, némi szempilla göndörítés, és hajcsavarás után Stacie végre megengedte hogy belenézzek a tükörbe.
Evisse: Hű! Nyithatnál egy saját szalont! - vigyorogtam.
Stacie: A gyakorlat teszi a mestert! - jelentette ki, miközben kifestette a száját. - Na gyerünk! Ha Bianca meglát, belesárgul az irigységbe! - kuncogott.
A földszint már megtelt emberekkel, és amint Stacie megjelent, azonnal mindenki vele akart beszélni. Elveszettnek éreztem magam. Valaki a kezembe nyomott egy pohár pezsgőt, majd kivonszolt a kertbe. Mielőtt még szólhattam volna bármit is, megjelent Stacie, a kezében egy nem túl bizalomgerjesztő folyadékot őrző pohárral.
Evisse: Ó, emberek! Ő itt az új barátnőm Evisse! - harsogta.
Zavartan mosolyogtam, amikor hirtelen fél tucat ember csoportosult körém. A vastag sminkréteg alatt felismert pár lányt, akik helybéliek voltak. De senki sem tudta hogy én ki vagyok.
Egy óra múlva, Stacie ismét felbukkant, maga után húzva egy magas szőke hajú srácot.
Stacie: Ő itt Jeremy! - mutatta be. - És totál rád van kattanva! - súgta a fülembe, majd rám kacsintott és mielőtt bármit mondhattam volna már el is tűnt.
Jeremy: Szia!
Evisse: Helo! - köszöntem vissza.
Jeremy: Új vagy a suliban? - kérdezte félénken.
Evisse: Ami azt illeti én már végeztem a gimivel. Most Marie boltjában dolgozom. - magyaráztam. - Jobban megnézve, a srác nem lehetett több 16-nál.
Jeremy: És... van barátod? - kérdezte majd elpirult.
Nem tudtam mit feleljek. Szerencsére Stacie ismét felbukkant a semmiből, majd vihogva magával vonszolt a házba.
Evisse: Mi olyan vicces? - kérdeztem.
Stacie: Bianca-t lehányta a pasija! - kacagott.
Evisse: Hát ez rém romantikus... - jegyeztem meg.
Stacie még mindig a kuncogott, amikor ismerős alakot pillantottam meg. Lefelé ballagott a lépcsőn, a kezében egy pohár itallal.
Stacie: Na már csak ő hiányzott. - jegyezte meg savanyúan.
Evisse: Azt mondtad nem lesz itthon. - sziszegtem a fülébe.
Adam: Milyen remek parti, húgocskám! - jegyezte meg. - Te meg mit keresel itt? - kérdezte, amikor láthatóan felismert.
Stacie: Ev, a barátnőm! - jelentette ki.
Adam: Jobban meg kellene válogatnod hogy kivel barátkozol! - vetette oda.
Stacie: Tessék? - kérdezte felháborodva.
Adam: Neki szólt, nem neked! - tette hozzá, majd ismét végigmért, aztán eltűnt a tömegben.
Stacie: Annyira utálom! - toporzékolt. - Remélem lelövik, vagy... vagy ráesik egy meteor!
Evisse: A második szerintem jobban fáj! - jegyeztem meg.
Stacie elnevette magát, majd a szalonba vezetett, ahol rengetegen zsúfolódtak össze a kanapén. Páran már hulla részegek voltak és valaki kiborított egy tál chipset a szőnyegre. Stacie elvett két poharat az asztalról, majd odatartotta egy magas barna srácnak, aki vigyorogva teletöltötte.
Stacie: Ő itt Dan! A mixerünk.
Dan: Te biztosan Evisse vagy. - kezet nyújtott.
Stacie: Hűha, népszerű lettél. - kuncogott, majd egyszerre ledöntötte a gyanús italt.
Evisse: Mi ez az izé, amit isztok? - kérdeztem gyanakodva a poharamba nézve.
Dan: Gin-whisky-kóla. Dan mágikus itala! - rám mosolygott, majd hozzáérintette a poharát az enyémhez.
Belekortyoltam, de a kóla olyan édes volt, hogy más ízt nem is éreztem. Egyébként is szomjas voltam, így fenékig lehúztam. Dan nevetve újratöltötte a poharam. Közben Stacie eltűnt, immáron sokadszorra.
Dan: Gyere, ott van üres hely. - ajánlotta.
A srác, mint kiderült, Stacie volt barátja volt. Jogot tanult a kaliforniai egyetemen, és csak a nyárra jött haza. Stacie után ő volt a legszimpatikusabb az összes vendég közül.
Az üveg, amiben Dan csodaitala volt, lassan kiürült, én pedig azon kaptam magam, hogy szörnyen álmos vagyok. Megpróbáltam felállni, de a végtagjaim mintha szivacsból lettek volna. A külvilág egyetlen elmosódott zöld maszlaggá folyt előttem. Homályosan érzékeltem, hogy Dan a karjába vesz, majd elindul velem, fel a lépcsőn. Majdnem biztos voltam benne, hogy leraktak egy ágyra. Aztán minden elsötétült.


Adam


Stacie ostoba barátnői már az idegeimre mentek, és amikor megláttam hogy pár részeg kölyök az autómnak támaszkodva füvezik, végleg elpattant az agyam. Jobb lett volna, ha elhúzok otthonról, vagy talán olyan részegre kellett volna innom magam, mint anya, aki már hét órakor aludni tért, hogy erőt gyűjtsön a holnapi fordulóhoz.
A húgomat utoljára a medence mellett láttam, felváltva csókolózott két helyi sráccal. Kíváncsi lettem volna, Szent Evisse (ahogyan magamban hívtam) vajon hová bújt. Biztosan sírva szaladt haza, miután mélyebb betekintést nyert a Cole család bűnbarlangjába.
Felmentem az emeletre, ami többé-kevésbé sértetlen maradt a bulizók pusztításától. Átkoztam magam, amiért nem zártam be a szobámat, csak reménykedtem benne, hogy senki sem az én ágyamat választotta egy kiadós hányásra.
Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Bekopogtam, majd mivel senki sem válaszolt, dörömbölni kezdtem. Dan Davis nyitott ajtót, de csak a fejét dugta ki.
Adam: Mi folyik itt?
Dan: Bocs haver, de csak a te szobád volt nyitva. - lihegte vigyorogva.
Adam: Csajjal vagy?
Dan: Ami ezt illeti éppen megzavartál valamit. - vigyorgott.
Adam: Ami azt illeti, a szobám nem motel. - jegyeztem meg epésen. - Kivel vagy? - kérdeztem.
Dan: Ehmmm... csak valami kiscsaj. Stacie barátnője, vagy mi a farnc... - suttogta, majd elém állt, hogy ne láthassak be.
Rohadtul nem tetszett a dolog, ezért félretoltam és beléptem a szobába. Evisse Green az ágyamon feküdt ájult-részegen. Ránéztem Dan-re aki az ajtóban vigyorgott. Megragadtam, majd kilöktem a folyosóra.
Adam: Ha meglátlak a közelében, eltöröm a nyakad! - fenyegettem meg.
Dan: Ok, haver. Nyugi! Leléptem! - hátrált, majd megigazította az ingét. - Megyek megkeresem a húgodat. Őt józanul is könnyű hanyatt dönteni!
Tiszta erőből behúztam neki egyet, majd amikor a földre zuhant gyomron rúgtam. A vére összekente a homokszínű szőnyeget, és nyöszörögve szidni kezdett. Felrántottam a földről, majd a lépcsőhöz vonszoltam. Az egyik biztonsági őr meglátott, majd odajött hozzánk.
Adam: Dobja ki! És ne engedje vissza!
Visszamentem a szobámba, ahol Evisse még mindig mozdulatlanul feküdt. Nem értettem miért érzek gyilkos dühöt a gondolatra, hogy valaki bántani akarta. Pár nappal ezelőtt azt sem tudtam hogy a világon van.
Jobban tenné, ha távol maradna tőlünk. Betakartam, majd ott hagytam, had aludja ki magát.


Evisse



Kipattantak a szemeim és olyan hirtelen ültem fel, hogy úgy éreztem a fejem menten széthasad. Visszazuhantam a párnák közé. Vettem néhány mély levegőt, majd oldalra fordítottam a fejem, amitől úgy éreztem, hogy a szemgolyóim menten szétrobbannak.
Semmire sem emlékeztem és el sem tudtam képzelni hogy kerültem ebbe a bizarr, ízléstelenül berendezett szobába. Mindenhol leopárdmintát és egyiptomi szobrokat láttam.
Lassan felültem, és lekászálódtam az ágyról. Az egyik komódon egy karóra hevert. Negyed kilencet mutatott. Megfordítottam az órát, amelynek hátlapját egy monogram díszítette. "A.C." A Francba! Mit keresek Adam szobájában?
Egy hatalmas aranykeretes tükörrel találtam magam szembe. A hajam összegubancolódott, és a sminkem borzalmasan el volt kenődve. A ruha csupa gyűrődés és ragacs volt, mintha kólával öntöttem volna le.
Fogalmam sem volt, a szandált hol hagytam el, így mezítláb léptem ki a folyosóra. Egyenesen Melanie Cole előtt találtam magam. Az asszony platinaszőke haja fénytelenül és kócosan omlott vállára, a szemei alatt sötét karikák húzódtak. Halvány rózsaszín köntöst viselt és tömény alkoholszagot árasztott.
Evisse: Elnézést, asszonyom. A nevem Evisse és én...
Melanie: Hagyd csak Kedvesem. - gurgulázta. - Már régen feladtam hogy megtanuljam a fiam barátnőinek a nevét.
Evisse: Én nem...
Oda sem figyelt rám. Meglehetősen ingatagon folytatta az útját, közben valami régi Madonna slágert dúdolt. Odasiettem Stacie szobájához és bekopogtam. Mivel nem érkezett válasz benyitottam. A lány ruhástól feküdt a tucatnyi párna között, a szemét maszk takarta. A nyakán hatalmas lilás folt éktelenkedett.
Evisse: Stacie! - suttogtam. - Stacie!
Stacie: Ehm, mi van? - szólt a nem túl kedves válasz.
Lehúzta a maszkot, majd hunyorogva rám pillantott.
Stacie: Mennyi idő van? - elnyomott egy ásítást, majd az órájára pillantott. - Basszus, Ev. Még kilenc óra sincs! - nyögte. - Egyébként... hova tűntél tegnap?
Evisse: Fogalmam sincs mi történt. - ismertem be. - Dan koktélja teljesen kiütött. A bátyád szobájában ébredtem.
Stacie felnevetett.
Stacie: Adam ott volt?
Evisse: Nem, miért? Mire gondolsz? - kérdezte rémülten.
Stacie: Csak úgy otthagyott, miután...
Evisse: Nem! Úgy értem, hogy ő meg én... biztosan nem! - hevesen megráztam a fejem, amitől ismét belehasított a fájdalom. - Az lesz a legjobb, ha én most átöltözöm, és hazamegyek. Te pedig aludhatsz tovább.
Stacie: Tedd ahogy jónak látod! - megvonta a vállát és visszazuhant a párnái közé.
Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és a cipőmet, majd megmostam az arcomat. A bőröm egészségtelenül sápadt volt, és a szemeim vörösek voltak. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy többé nem iszom.
Stacie mélyen aludt, amikor kiléptem a fürdőből. Az íróasztalán lévő papírtömbre firkantottam pár sort. "Kösz a bulit és a ruhát! Majd beszélünk!Ev"
Lementem a lépcsőn. Úgy tűnt a személyzet már eltakarította a parti nyomait. Friss virágillat csapta meg az orromat, majd kiléptem a teraszra a vakító reggeli napsütésbe. Vízcsobogást hallottam. Adam éppen akkor mászott ki a medencéből. Szerencsére fürdőnadrágban.
Zavartan elfordultam, de izmos felsőtestének látványa mintha beleégett volna az agyamba.
Adam: Éppen most akartam megnézni hogy élsz e még!
Evisse: Igen, legalábbis úgy tűnik. - feleltem és próbáltam máshová nézni.
Adam: Egy jó tanács. Ha nem bírod a piát akkor ne igyál. Vagy ha mégis ne az én szobámban akard megdugatni magad!
Dühösen rápillantottam.
Evisse: Fogalmam sincs hogy kerültem a szobádba!
Adam: Ebben nem is kételkedem. - morogta. - Ha nem lépek közbe most arról sem lenne fogalmad ki volt az a srác aki meghúzott.
Evisse: Hogyan?
Adam: Dan Davis. Nem rémlik? - kérdezte.
Evisse: Mit csinált velem? - kérdeztem rémülten.
Adam: Semmit. Elzavartam. - felelte.
Döbbenten néztem rá.
Evisse: Akkor azt hiszem köszönettel tartozom. - motyogtam zavartan.
Adam: Köszönd meg inkább azt, hogy nem voltam részeg. Akkor lehet hogy nem hagytalak volna ott. - vallotta be.
Döbbenten néztem rá. A szemei dühösek és hidegek voltak. Tudtam hogy igazat mond.
Evisse: Te... nem félsz a pokoltól? Az ördögtől? - tört elő belőlem a kérdés.
Adam keserűen felnevetett.
Adam: Az ördög nem létezik. Ha mégis, akkor félnivalója inkább neki van... - közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott. - ... mert én sokkal gonoszabb vagyok.
Az ajkai hozzáértek a nyakamhoz, mire ellöktem magamtól. Gonoszul vigyorgott. Ledobtam Stacie ruháját, majd futásnak eredtem.