14. Fejezet

Evisse



Mailo tanácstalanul álldogált a szobám ajtajában és az ágyamon tornyosuló ruhakupacot nézte, aztán engem.
Evisse: Ezt teljesen rávall! Azt mondja vacsorázni visz, de elfelejti közölni hogy hova! - panaszkodtam. - Fogalmam sincs mit vegyek fel. - sóhajtottam.
Mailo felnyüsszent, majd lefeküdt a lábam elé. Letérdeltem mellé és megvakartam az oldalát. Nem értettem miért érdekel ennyire a ma este. Miért akarok tetszeni neki?
Ma délután már eldöntöttem, hogy nem vagyok belé szerelmes. Teljességgel ostobaság, értelmetlen és nevetséges feltételezés volt hogy szeretem. Nincs is benne semmi szeretni való. Önző és beképzelt, erőszakos, megbízhatatlan, idegesítő, gúnyos és... a szemei gyönyörűek. Felnyögtem és Mailo oldalához fúrtam az arcom. Ő megnyalta a homlokomat.
Evisse: Te el tudod képzelni? - kérdeztem. - Ő és én?
Rám nézett, ahogyan csak egy beagle tud nézni, fényes csokoládészemekkel, amikben a kutyák összes bölcsessége tükröződik. Olyan bölcsesség, amit szavakkal nem tudnak kifejezni, de a szemükben ott van.
Mailo felkelt, majd az ágyamhoz ment és lehúzta a földre a kedvenc virágos ruhámat.
Evisse: Azt hiszem igazad van. - elvettem tőle a ruhát. - Magamat adom, ha nem tetszik neki akkor tehet egy szívességet.
Mailo egyetértően felvakkant.

A ruhához a kedvenc barna sarumat vettem fel és egy rövid kötött kardigánt. A hajammal nem tudtam mit kezdeni, ezért végül kiengedve hagytam. Persze nem azért mert Adamnek ez tetszett.
Kifestettem a szempillámat és felkentem egy kis szájfényt, majd fújtam magamra a kimondhatatlan nevű parfümből, amivel még anyám lepett meg tavaly karácsonykor. Marie szerint igazán nagy kár hogy nem használom, de mindig úgy gondoltam a virágüzlet csodálatos esszenciái mellett úgysem rúghatna labdába.
Még volt pár percem, ezért leültem a kanapéra. Abban a pillanatban megcsörrent a mobilom. Rá sem kellett néznem a kijelzőre, azonnal tudtam ki lehet az.
Evisse: Szia Stacie!
Stacie: Omg! Csak ennyit tudok mondani! A bátyám éppen most indult el érted. Hihetetlen! Csak fél napig nem vagyok itthon és a dolgok máris 180 fokot fordulnak. - kuncogott. - Először a kavarodás az állítólagos eljegyzéssel...
Evisse: Ne is mond!
Stacie: Pedig már kezdtem örülni hogy a sógornőm leszel! - cukkolt. - Mond csak, hova tűntetek a partiról?
Evisse: Ő... mi... - dadogtam.
Stacie: Nos?
Evisse: Hazahozott. - füllentettem.
Stacie: Ez nem igaz, de majd úgyis kiszedem belőled holnap, amikor a randiról is beszámolsz majd! - hadarta. - Adhatok egy tanácsot?
Evisse: Egy használati utasításnak jobban örülnék. - feleltem. Stacie kuncogott.
Stacie: Nem tudom mi történik az idióta bátyámmal, de egészen elviselhető ember lett belőle. Szóval bármit is csináltál eddig, szerintem folytasd azt.
Evisse: Sokat segítettél! - forgattam a szemem. - Igazából el sem tudom képzelni hogy jutottunk el idáig. - vallottam be. Mailo felkapta a fejét és hallottam ahogy egy kocsi megáll a ház előtt. - Most mennem kell Stac'!
Stacie: Sok sikert!
A szívem a torkomban dobogott, amikor kiléptem az ajtón. Próbáltam nem ránézni, miközben a régi, makacs zárral bajlódtam. A kezem remegett és a lábaim, mintha nem is a testemhez tartoztak volna.
Adam egy nyitott tetejű fekete sportkocsival érkezett. Lazán a motorháztetőnek dőlve várta, hogy összeszedjem magam. Legalább az öltözékéből arra következtethettem hogy nem valami puccos helyre visz majd. Indigókék farmert viselt, tornacipővel, fekete pólóval és bőrkabáttal. Kihagyott egy ütemet a szívem, amikor arra gondoltam, hogy mennyire dögös.
Adam: Szia! - üdvözölt.
Evisse: Szia!
Adam: Ha azt mondanám hogy gyönyörű vagy, akkor nagyon megharagudnál? - kérdezte.
Evisse: Igen! - feleltem zavartan. Adam mosolygott, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.
Adam: Pedig gyönyörű vagy!
Evisse: Kössz! - feleltem. Éreztem hogy elpirulok. - Klassz a dzsekid!
Adam: Kössz! - felelte.
Gyorsan beszálltam. Nem akartam elhinni, hogy éppen most dicsértem meg a kabátját. Teljesen idióta vagyok! Adam megkerülte a kocsit, majd beült a volán mellé.
Evisse: Hová megyünk? - kérdeztem, amikor kikanyarodtunk a főútra.
Adam: A Willa tóhoz. - felelte. - Voltál már ott?
Evisse: Nem még soha. - vallottam be.
Ami azt illeti azt sem tudtam merre van. Marie említette többször is, hogy a Willamette völgy legszebb tava, de sohasem érdekelt annyira, hogy utánanézzek. Bezzeg most bármit megadtam volna, hogy átböngészhessek egy térképet.
Adam: Van ott egy nagyon jó olasz étterem. - folytatta. - Szereted az olasz konyhát?
Evisse: A kedvencem. - vallottam be. Adam elfojtott egy mosolyt. - Felhívtad az újságot? - kérdeztem.
Legszívesebben elharaptam volna a nyelvem.
Adam: Téged csak ez érdekel? - kérdezte keserűen. - Miért nem azonnal ezt kérdezted? Akkor el sem kellett volna jönnöd velem. Felhívtam őket! Most boldog vagy?
Evisse: Én csak.. kíváncsi vagyok mit mondtál nekik. - mentegetőztem.
Adam: Az igazat. Hogy nem vagy a menyasszonyom.
A hangja keserűen csengett. Szerettem volna mondani valamit, hogy kiengeszteljem, de olyan dühösnek tűnt, hogy jobbnak láttam ha hallgatok. Kinéztem az ablakon. Odakint már kísérteties félhomály honolt, a fák köré árnyék kúszott és az út melletti mérföldkövek foszforeszkáló fényei szellemalakként surrantak el mellettünk.
Nemsokkal később letértünk egy mellékútra, ami egy erdőn át vezetett. Megborzongtam. Mintha egy sötét alagútba hajtottunk volna. Adam megérezhette a feszültségem, mert felkapcsolta a rádiót.
Adam: Keress valami zenét ami tetszik. - mondta. A hangja sokkal kedvesebb volt most.
Jó néhány cd volt a kesztyűtartóban, de a legtöbbet nem ismertem. Főleg rockbandák voltak, a 70-es 80-as évekből. Közben a rádióban megszólalt az AC/DC "Hightway to hell" című száma, amit még én is ismertem. Adam feljebb tekerte a hangerőt.
Evisse: Mi van Veled és ezzel a dallal? - kérdeztem. Értetlenül nézett rám. - A minap is ezt dúdoltad. - magyaráztam. Adam csak mosolygott. - Országút a pokolba. Miért?
Adam: Mindannyian a pokolba tartó országúton haladunk. Csak én kicsit gyorsabban hajtok a megengedettnél. - rám kacsintott.
Evisse: Szóval szerinted mindenki a pokolba kerül? - kérdeztem.
Adam: Nem. Nem mindenki. Csak a hozzám hasonlók.
Evisse: Úgy érted, az olyanok, akik titokban pénzt adnak idős rászoruló embereknek?
Adam ujjai a kormányt szorították, de az arca rezzenéstelen maradt.
Adam: Nem tudom miről beszélsz.
Evisse: Dehogynem. - erősködtem. - Te adtad a pénzt Mrs. Dubfy-nak.
Adam: Nem.
Evisse: Miért tagadod? - kérdeztem döbbenten.
Adam: Mert nem én voltam. Tízezer dollárért rengeteg whisky-t lehetne venni. - rám kacsintott.
Evisse: Honnét tudod hogy tízezer dollár volt az összeg? - szegeztem neki a kérdést.
Adam nem felelt azonnal. Kiértünk az erdőből és felhajtottunk egy másik útra, ami már nem volt olyan félelmetes és sötét, mint az előző.
Adam: Azt hittem mindenki tudja a városban. - felelte. Olcsó mentség volt.
Evisse: Miért nem akarod hogy az emberek jót gondoljanak rólad? - kérdeztem. - Néha az az érzésem, hogy szánt szándékkal tünteted fel magad szörnyetegnek. És ez nem csak azért van, hogy bosszantsd az apádat. De akkor miért?
Adam: Talán mert így könnyebb. - felelte sóhajtva. - Ha az emberek a legrosszabbat feltételezik rólad, akkor sohasem okozhatsz nekik csalódást.
Evisse: Csak pozitív értelemben. - tettem hozzá. - Amit te nem akarsz.
Adam: Szóval kellemesen csalódtál bennem. - állapította meg.
Evisse: Nem vagy annyira rossz mint amilyennek hittelek. - vallottam be.
Adam: Egy angyal veszett el bennem. - felelte és nevetni kezdett, mintha egy viccet mesélt volna, amit csak ő ért.
A távolban megláttam a tavat. Nagyobb volt mint hittem. Kocsmák, bárok és éttermek sorakoztak a parton, és emberek nyüzsögtek mindenfelé. Kifejezetten életteli hely volt.
Megkerültük a tavat. a másik parton, csak egy étterem volt. Kicsi, otthonos helynek tűnt, a terasza a mólóig ért. A parkolóban és a parton fáklyák égtek és friss citromillat terjengett a levegőben.
Adam leparkolta a kocsit egy fekete dzsip mellé és kinyitotta nekem az ajtót. Kisegített a kocsiból és nem engedte el a kezem. Végigvezetett a parkolón, majd áthaladtunk egy fahídon, ami az étteremhez vezetett. Csak most vettem észre hogy tulajdonképpen egy hajó, amit félig-meddig a parthoz építettek.
Amint beléptünk nyomban előttünk termett egy alacsony, sötét bőrű férfi, akinek göndör fekete haja és szénfekete szemei voltak.
Adam: Jó estét Paolo! - üdvözölte.
Paolo: Mr. Cole! Jó estét! - a férfinek erős olasz akcentusa volt. A mosolya barátságos volt, mintha nagyon jól ismerné Adam-et. Felém fordult. - Üdvözlöm a Paolo's-ban Signorina.
Evisse: Köszönöm! - feleltem elpirulva. Szóval ez a fura fazon a tulajdonos.
Paolo: Előkészítettem az asztalukat, Mr. Cole! Kérem kövessenek!
A teraszra vezetett minket, ami teljesen kihalt volt. Egy kétszemélyes asztalt kaptuk, ami mellől csodálatos kilátás nyílt a tóra. Paolo átadta az étlapot, majd mondott valamit olaszul Adam-nek, amit én nem értettem, de ő mosolyogva bólintott.
Adam: Mit ajánl nekünk Paolo?
Paolo: Ginna ragaszkodik hozzá, hogy megkóstolják a sonkás lasagnét! Amikor mondtam neki, hogy különleges vendéggel érkezik, azon nyomban összeállította önöknek a menüt. Mondtam neki, hogy ön majd választ, de ismeri. Bellicoso! - magyarázta. Adam nevetett.
Adam: Nem szeretnék csalódást okozni Ginna-nak. - felelte.
Paolo: Nagyon boldog lesz. Akkor rábízhatom a menüt?
Adam: Igen, ha a kisasszonynak is megfelel. - válaszolta, majd rápillantott.
Mosolyogva bólintottam. Paolo ragaszkodott hozzá hogy megkóstoljuk a különleges bort, amit a testvére hozott Olaszországból. Pár perc múlva meg is jelent és töltött nekünk. Közben olaszul magyarázott valamit. Megvárta, amíg megkóstoljuk.
Adam: Remek! - felelte. Paolo elégedettnek tűnt.
Kettesben hagyott minket.
Evisse: Két kérdésem van. Mit jelent az hogy belli..bellica..bellicoso?
Adam: Harcias! - felelte nevetve.
Evisse: Ó! Te beszélsz olaszul?
Adam: Csak egy kicsit.
Evisse: Második kérdés. Miért olyan különleges ez a bor?
Adam: Mert a szőlőt hagyományos módon préselték. - felelte.
Evisse: És az mit jelent?
Adam: Lábbal. - felelte.
Döbbenten néztem rá. Adam felnevetett.
Evisse: Ez bizarr. - feleltem.
Halkan megszólalt a zene. Olasz természetesen. Kezdtem magam úgy érezni, mintha egy romantikus film jelenetében játszanék.
Adam: Tetszik? - kérdezte. Tudtam hogy nem csak a zenére céloz, hanem az egészre. A helyre, az estére.
Evisse: Igen. - vallottam be.
Adam: Kérdezhetek valamit? - óvatosnak tűnt. Bólintottam. - Akkor is eljöttél volna velem, ha nincs az a kavarodás az újságcikkel?
Evisse: Nem hiszem. - vallottam be.
Nem tűnt meglepettnek.
Adam: És bánod hogy eljöttél velem?
Evisse: Nem. Én... örülök neki hogy itt vagyunk. - nehéz volt ezt beismerni.
Adam rám mosolygott és a kezem után nyúlt. Hagytam hogy megfogja, még akkor is ha tudtam, hogy szívroham közeli állapotba kerülök majd emiatt. Csendben ültünk, egymás kezét fogva, elveszve a másik tekintetében. Szerettem volna megkérdezni, hogy "Mi van benned?" de attól féltem nem értené meg, csak ha hozzátenném, hogy " Ami miatt folyton rád gondolok".
Adam: Nem értem miért nem vettelek észre már korábban. - mondta halkan. - Azelőtt a baleset előtt. - tette hozzá.
Evisse: Már megszoktam hogy láthatatlan vagyok. - tréfáltam. Adam csúnyán nézett rám.
Adam: Ez nem igaz. Talán csak... én voltam vak. - felelte.
Úgy éreztem, mintha a testem forrni kezdett volna.
Evisse: Miért akarsz velem lenni? - kérdeztem.
Elengedtem a tekintetét és inkább a terítő piros-fehér kockáit bámultam. Adam finoman megszorította a kezem, ami arra késztetett, hogy ránézzek. Bár ne tettem volna. A szemei annyira szomorúak és nyíltak voltak, mintha ha valami nyilvánvaló dolgot szeretne megmutatni és én nem venném észre.
Adam: Azért akarok veled lenni, aki vagy és aki én vagyok melletted. - felelte.
Elakadt a lélegzetem. Ez volt a legőszintébb dolog amit valaha hallottam tőle. És egyben a legszebb, amit valaha bárkitől is hallottam.
Evisse: Ez... ez egy jó indok. - feleltem. Tudtam hogy butaságot mondok, de nem jutott eszembe más.
Bármit is feleltem volna, az ő vallomása mellett teljesen lényegtelennek tűnt volna. Arra pedig képtelen voltam, hogy kimondjam az igazat. Én is azért akarok vele lenni, mert olyannak szeretem amilyen és azt is szeretem, amilyenné ő tesz, ha vele vagyok. Túl sok volt ez nekem. Túl nagy rész volt belőlem, ahhoz hogy ilyen egyszerűen neki adjam.
Elengedtem a kezét és megérintettem az arcát. Behunyta a szemét és felsóhajtott. Végigsimítottam a homlokát és az arcát, majd a mutatóujjammal a száját. Megfogta a kezemet és megcsókolta az ujjaimat egyesével, majd a kézfejem. Most rajtam volt a sor, hogy behunyjam a szemem. Ha ő is ezt érezte az előbb amit én most, akkor elvesztünk.



Adam



Sohasem hittem volna hogy ennyi elég. Fogni a kezét és a szemébe nézni. Apró dolgok, gesztusok, amelyek másnak talán fel sem tűnnek, nekem mégis az egész világot jelentették. Ahogyan kisimította a haját az arcából, amikor elpirult zavarában, a pulzusa gyors üteme az érintésem alatt.
Olyan hihetetlen volt, hogy itt ül velem szemben. Túl szép hogy igaz legyen! Behunytam a szemem egy pillanatra, és amikor kinyitottam még mindig itt volt. Nem álmodom.
Paolo megérkezett az étellel. Nem hittem hogy képes leszek enni. A gyomrom furcsamód bizsergett, mintha apró, nyugtalan madarak repkedtek volna benne és akárhányszor Evisse rám mosolygott, ez az érzés még erősebb lett.
Szerettem volna mondani neki valamit, de én magam sem tudtam hogy mi az. Nem találtam rá megfelelő szót.
Evisse: Mire gondolsz? - kérdezte, amikor Paolo elvitte az üres tányérokat.
Azt sem tudtam mit ettem, annyira lefoglaltak a gondolataim és Evisse bámulása. Még az is meglepett, hogy képes voltam enni. Paolo-nak persze folyékonyan hazudtam a vacsoráról.
Adam: Próbálom megfogalmazni hogy mit érzek irántad. - vallottam be.
Evisse-nek elakadt a lélegzete. Elfordította a fejét és a tavat kezdte bámulni, mintha bármit is látna a vízen.
Olyan sötét volt akár az olaj, az étterem fényei és a part fáklyái arany fényt vetettek rá.
Evisse: És mit érzel irántam? - kérdezte nagyon halkan.
Adam: Valamit, amit még eddig senki iránt sem. - feleltem.
Evisse elpirult. Szerettem volna ha rám néz, mert talán a szeméből kiolvashattam volna, hogy ő mit érez. Makacsul kerülte a tekintetem.
Paolo néhány perc múlva megjelent egy adag tiramisuval. Tudta, hogy én sohasem eszek édességet, ezért én egy adag házi készítésű grissini-t kaptam. Evisse nekilátott a desszertnek, és hirtelen előtört belőlem a vágyakozás, hogy én magam etessem meg. Frusztráltan rágcsálni kezdtem egy grissini-t és próbáltam bármi másra gondolni, mint Evisse tejszín ízű ajkaira.
Evisse: Nem szereted az édességet? - kérdezte meglepetten.
Bekapott egy ostyarudat, majd lenyalogatta az ujjairól a krémet. Tudja ez a lány hogy mit művel velem?
Adam: Ööö... nem... nem igazán. - feleltem.
Evisse: Pedig isteni. Tényleg nem akarod megkóstolni? - kérdezte ártatlan szemekkel.
Hát persze hogy meg akartam kóstolni! Evisse ajkain keresztül. Majdnem megőrültem, hogy megcsókolhassam. De tudtam, ha ezt így kimondanám, akkor megijedne. Így csak megráztam a fejem és egy újabb grissini-t vontam támadás alá.
Hamarosan Evisse befejezte a desszertet is. (Hosszabb ideig tartott neki az indokoltnál és az istenért, egyfolytában az ujjait nyalogatta. ) Paolo töltött még bort, majd magunkra hagyott. Evisse elgondolkodva forgatta a kezében a poharat.
Adam: Mire gondolsz? - most rajtam volt a sor hogy megkérdezzem.
Evisse: Nem is tudom. - elkomolyodott. - Hogy fog ez folytatódni?
Elmosolyodtam. Reméltem hogy lesz folytatás. Imádkoztam érte, hogy legyen.
Adam: Mondjuk holnap egy mozi? - kérdeztem könnyedén.
Evisse: És az úgy normális? - kérdezte aggódva. Nem értettem mire céloz. - Én még sohasem randizgattam senkivel, fogalmam sincs ez hogy működik. - ismerte be szégyenkezve.
Adam: Ok, akkor ismertetem a szabályokat. - jelentettem ki. Evisse bólintott. - Holnaptól a nap 24 órájából minimum 20 órában rám kell gondolnod, amibe beletartozik az is, hogy a telefont bámulva várod a hívásomat. És írás közben szívecskéket rajzolsz a nevem köré. - rá kacsintottam.
Evisse felnevetett. Felszabadultan és boldogan, ahogyan még sohasem láttam nevetni. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha részeg lennék. Csak sokkal jobb érzés volt. Szerettem volna megölelni, amire a legjobb indok a tánc. Már éppen fel akartam kérni, amikor valaki hangosan a nevemet kiáltotta a terasz másik végéből. Az egyik gimnáziumi osztálytársam volt, Peter.
Intettem neki, és csak reméltem, hogy nem jön ide. Persze hiába.
Peter: Adam! Te itt? Nem túl nyugis hely ez neked? - kérdezte.
Kelletlenül felkeltem és tűrtem az ölelését és a hátba veregetést.
Adam: Evisse, ő itt Peter. Egy osztályba jártunk a gimiben.
Peter: Örvendek kisasszony!
Evisse: Én is!
Rémülten nézett rám, amikor Peter kezet csókolt neki. Közben megjelent egy szőke hajú magas nő is, aki nagyon ismerősnek tűnt.
Peter: Leila, emlékszel Adam-re? - kérdezte.
Leila: Hát persze! Jó újra látni, Adam! - a hangja élesen csengett, de ez csak nekem tűnt fel.
Adam: Szia, Leila! Hogy vagy? - kérdeztem. Egyre biztosabb voltam benne, hogy megfordult az ágyamban. Vagy én az övében.
Leila: Peter és én eljegyeztük egymást! - vágta rá.
Adam: Gratulálok! - vágtam rá.
Leila: Ő a barátnőd? - kérdezte Evissre-re pillantva.
Nem tetszett ahogyan ránézett. Bármit megadtam volna, hogy megszabadulhassak tőlük.
Adam: Egyelőre még csak randizgatunk. - feleltem.
Evisse elpirult.
Peter: Adam Cole randizik! És még fel is vállalja! - ugratott. - Azt hiszem ez jelent valamit. - rávigyorgott a szöszire, aki kierőszakolt egy mosolyt.
Evisse segélykérő pillantást vetett rám.
Adam: Igazán nem akarunk feltartani titeket! - mentegetőztem.
Peter: Ó, értem! - bólogatott. - Már megyünk is! További szép estét!
Adam: Bocs, nem számítottam rá, hogy itt ismerősbe botlok.
Evisse: Semmi gond.
Adam: Van kedved táncolni? - kérdeztem. Tudtam hogy már elszállt az a pillanat, de egy próbát megért.
Evisse: Ö... én előtte kimennék a mosdóba.
Adam: Megvárlak. - feleltem.



Evisse



Randizunk! Ez hivatalos! Valaki előtt azt mondta hogy Ő randizik Velem! Ez túl sok volt! Bezárkóztam a mosdóba. A tükörből egy kipirult arcú, lázasan csillogó szemű lány nézett vissza rám. Úgy éreztem le kell higgadnom. Nem vagyok képes tisztán gondolkozni többé.
A fülkéből kilépve, megláttam Leila-t, Adam barátjának menyasszonyát. Éppen a száját rúzsozta és a tükörből ismét végigmért, mint a teraszon is. Odaléptem mellé és megmostam a kezem, majd a ventilátor alá tartottam.
Leila: Szóval te lennél Adam új barátnője. - jegyezte meg. A hangja kedves volt, de egyáltalán nem őszinte. - Sokat változott az ízlése.
Nem tudtam, hogy ez sértés vagy bók akart lenni.
Evisse: Igazából nem járunk. Csak randizgatunk. - feleltem.
Leila: De kedveled?
Evisse: Igen. - szaladt ki a számon.
Megijedtem. Nem, nem hazudtam. Tényleg kedvelem. Sőt, ennél sokkal többről volt szó. Rámosolyogtam Leila-ra, majd a kijárat felé indultam.
Leila: Adam, nagyon-nagyon kedves tud lenni. - folytatta. Megtorpantam.
Evisse: Mire célzol?
Leila: Hozzám is nagyon kedves volt. Pár éve. Úgy néhány hétig.
Evisse: Miért nem mondod meg nyíltan, amit gondolsz? - szegeztem neki a kérdést.
Leila: Nézd, kislány. Nem akarok én lenni a gonosz ex-barátnő, de jobb ha tudod, hogy Adam az olyanokat mint te előételnek fogyasztja. - figyelmeztetett. - Most még nagyon kedves Veled, amíg meg nem kapja amit akar. És gondolom azt tudod hogy mit akar. Elvisz majd moziba, kocsikázni, vacsorázni, táncol veled a holdfényben, és elmondja hogy milyen gyönyörűek a szemeid. De a végén te is csak egy leszel a lányok közül, akiknek már a nevére sem emlékszik.
Evisse: Kösz a jó tanácsot, de nem vagyok olyan naiv, mint amilyennek hiszel.
Leila: Hát persze és köztetek ez más és különleges. - forgatta a szemét.
Evisse: Mi van ha tényleg az?
Leila: Kisanyám, téged jó alaposan megvezettek. - felelte, majd faképnél hagyott.
Belenéztem a tükörbe. Nyoma sem volt a boldog, izgatott lánynak. A helyébe egy sápadt, könnyes szemű teremtés lépett, aki görcsösen kapaszkodott abba, amit hinni akart. Leila, csak irigy rám és bosszút akar állni Adam-en. Adam megváltozott. Tudom, hogy megváltozott.
Vártam pár percet, mielőtt visszaindultam. Nem akartam, hogy Adam meglássa rajtam a pánik nyomait. Tudtam hogy Leila követi minden lépésemet, szinte éreztem magamon a tekintetét. Megkönnyebbülés volt kilépni a teraszra. A kellemesen hűvös levegő mintha kiszorította volna a borús gondolatokat a fejemből.
Adam a korlátnak támaszkodott és a tavat nézte. Odasétáltam mellé.
Adam: Minden rendben? - kérdezte aggódva.
Ennyire könnyen olvasott bennem?
Evisse: Igen, persze. Csak egy kicsit elpilledtem a bortól. - hazudtam.
Adam: Sétálhatnánk egyet a parton. - ajánlotta.
Evisse: Rendben. - egyeztem bele.
Adam otthagyott az asztalon egy bankjegyet, ami valószínűleg az összes vendég vacsoráját fedezte volna. Nem tudtam, hogy büszke legyek rá, vagy bosszankodjak a nagylelkűsége miatt.
Lementünk a partra, ahol vékony kavicsozott ösvény ölelte körbe a tavat. Hagytam hogy Adam megfogja a kezem. Mi több ez szinte természetesnek tűnt, túl könnyen megszoktam a közelségét. Ijesztően könnyen.
Adam: Mi a baj? Olyan csendes lettél, mióta kijöttünk. - kérdezte.
Felmentünk az egyik stégre, ami hosszan benyúlt a vízben.
Evisse: Csak félek egy kicsit. - vallottam be. - Kettőnktől.
Adam megállított, majd maga felé fordított.
Adam: Nem kell félned. - suttogta. - Soha semmi olyan dolog nem fog történni, amit nem akarsz. Megígérem.
Beléd szerettem. Ez megtörtént pedig nem akartam.
Evisse: Mi annyira különbözünk! Te bulizós vagy és... és van egy csomó barátod. Én meg... - csak megráztam a fejem. - Unatkoznál mellettem.
Adam: Ez nem igaz. - suttogta. Közelebb hajolt, és rájöttem, hogy meg akar csókolni.
Evisse: Ne! - kibontakoztam az öleléséből.
Adam: Ok, Evisse. Végre elmondhatnád hogy mi bajod van. - a hangja csalódott volt.
Evisse: Én csak... nem akarok egy lenni a sok csaj közül, akik megvoltak Neked. - vallottam be.
Féltem hogy mit fog felelni.
Adam: Ez köztünk más és ezt te is tudod. - felelte. - Vagy azt hittem tudod.
Evisse: Úgy érzem.
Adam: Akkor próbálj meg bízni bennem egy kicsit. - kérte. Bólintottam.
Adam magához húzott, majd átölelt. Beletemette az arcát a hajamba. Borzongató érzés volt, a lehelete a nyakamon, a karjai a derekamon. Szinte teljesen bekebelezett.
Hosszú, nagyon hosszú idő után elengedett. Az arca csak néhány centiméterre volt az enyémtől, a homlokunk szinte összeért. A szemei olyan hatalmasnak tűntek, hogy betöltötték az egész világot.
Adam: Gyönyörűek a szemeid. - suttogta és ismét meg akart csókolni.
Dermedten eltoltam magamtól. Most tényleg frusztrált lett, mintha a homlokára lett volna írva a kérdés: "Mi van már megint?"
Evisse: Én... nekem ez nem megy! Fogadjunk hogy minden csajnak akit hanyatt döntöttél ugyanezt mondtad. - hadartam sértődötten. Adam csak a szemét forgatta, amitől nevetséges hisztérikának éreztem magam. - Áruld el hány lányt hoztál már ide korábban?
Adam: A múltammal akarsz elszámoltatni? - kérdezte vádló hangon.
Evisse: Honnét tudjam hogy az a múlt?
Adam: Ok, figyelj! Sok csajom volt, nagyon sok, rettentően sok a legtöbbnek már a nevére vagy az arcára sem emlékszem. De mióta téged ismerlek, másra rá sem néztem.
Evisse: Kemény három hét lehetett.
Adam: Ezt nem hiszem el! Én sohasem vontalak téged felelősségre a múltad miatt. - emlékeztetett.
Evisse: Nekem nincs miatt szégyenkeznem.
Adam: Én pedig nem fogok szégyenkezni.
Evisse: Én meg nem akarok egy olyan pasival lenni, aki lépten-nyomon az exeibe botlik. Honnét tudjam, ha rád néz egy idegen lány az utcán, hogy nem fordult e meg az ágyadban? - kérdeztem kétségbeesetten. - Vagy hogy amikor mondasz nekem valami szépet, akkor azt rajtam kívül hány csaj hallotta még.
Adam: Neked komoly gondok vannak az önbecsüléseddel. - felelte csendesen és nyugodtan.
Evisse: Ha szerinted komoly gond, hogy nem akarok beállni a sorba a hódolóid közé, akkor igazad van!
Adam: Azt hiszem nincs miről beszélnünk. - felelte.
Elindultam vissza a partra. Némán haladtunk egymás mellett, mintha két idegen lennénk. Olyan nagyon vágytam rá, hogy megérinthessem, hogy az szinte már fizikai fájdalmat okozott.
Evisse: Gondolom a holnapi mozi már tárgytalan. - mondtam halkan.
Adam: Igen, elfelejtettem, hogy Seattle-be kell mennem.
Evisse: Egy nőhöz? - kérdeztem. Szerettem volna felpofozni magam.
Adam: Egyhez? Egy egész háremem van odaát! - vágta rá. Közben odaértünk a kocsihoz. Adam szinte feltépte előttem az ajtót, majd amikor beültem olyan erővel vágta be, hogy az egész kocsi beleremegett. Talán az egész környék is.
Hallgattunk egész hazaúton. Többször is szerettem volna megszólalni, de amikor ránéztem, mindig belém fagyott a szó. Egyszer kis híján megfogtam a kezét, de éppen akkor nyúlt az indexért, így észre sem vette, hogy mit akarok.
Olyan volt, mintha egy falat húzott volna körénk. Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim, de makacsul elfordítottam a fejem.
Adam: Sírsz? - kérdezte. A hangja meglepettnek tűnt. - Evisse, te sírsz?
Evisse: Az utat nézd! - vágtam rá, amikor láttam hogy felém fordul.
Adam: Nem akarom hogy sírj miattam. - a hangja szomorúan csengett.
Evisse: Végre valamiben teljesen egyetértünk. - feleltem és letöröltem a könnyeimet.
Észre sem vettem, hogy már Dear Valley-ben vagyunk, csak amikor bekanyarodtunk az utcámba. Adam olyan hirtelen fékezett le a házam előtt, hogy majdnem bevertem a fejem a műszerfalba. Úgy láttam, mintha ez tetszett volna neki.
Kiszálltam, mielőtt még kinyithatta volna nekem az ajtót. Nekem meg ezt tetszett. Elindult, hogy az ajtóig kísérjen.
Evisse: Nem kell elkísérned. - vágtam rá.
Adam: Csak udvarias szerettem volna lenni. Már ez is baj?
Nem tudtam mit feleljek. Szerettem volna képen törölni, hogy aztán a következő pillanatban a nyakába ugorjak. Veszélyes párosítás. Adam közelebb lépett, hátrálni akartam, de megfogta a kezem és magához húzott. Nekidőltünk a kocsinak.
Evisse: Ne csináld ezt!
Adam: Csak egyetlen percre felejtsd el, hogy ki vagyok. - suttogta.
Mielőtt bármit szólhattam volna az ajkai lecsaptak az enyémre. Próbáltam ellökni, de annál erősebben szorított. Aztán elszállt minden erőm, a végtagjaim mintha szivacsból lettek volna. Először vadul csókolt, annyira hogy szinte fájt, de amikor érezte hogy megadom magam, ő is visszafogta magát. Olyan volt mint egy szélvihar, amikor lassan csillapodni kezd, de addigra már mindent felforgatott.
Eltávolodott tőlem, de visszahúztam, éreztem hogy mosolyog miközben újra megcsókol. A következő pillanatban eltűnt a lábam alól a talaj. A karjába kapott, és az ajtóig cipelt.
Evisse: Mit csinálsz? - kérdeztem döbbenten.
Adam: Felviszlek az ágyadba. - felelte. Nem tudtam tréfál e vagy komolyan gondolja. - Kulcs? - kérdezte.
Mint akit hipnotizáltak, úgy adtam oda neki. Lerakott a földre és könnyedén kinyitotta az ajtót, mintha már ezerszer csinálta volna. Mielőtt bármit szólhattam volna ismét felemelt és bevitt a szobába. Mailo elénk jött, de csak bágyadt farokcsóválással üdvözölt minket.
Adam egyetlen szó nélkül, elindult velem felfelé a lépcsőn és kezdtem elhinni, hogy nem tréfának szánta azt a dolgot az ágyról...

Előzetes

Sziasztok! Van egy jó és egy rossz hírem. Kezdem a rosszal, hogy túl legyünk rajta. Nem tudtam befejezni az új részt, mert hosszabb lesz mint terveztem. Ez egyben a jó hír is. :) Viszont ma estére egészen biztosan kész lesz!
Addig is hoztam nektek egy kis ízelítőt hogy mire számíthattok. :)
Tudom, hogy sokan csalódottak vagytok, amiért ennyi ideig nem volt új rész és többször is el kellett halasztanom a frisst. Viszont örömmel jelentem, hogy a vizsgáimmal kész vagyok, minden sikerült. :) Ez azt jelenti, hogy most 2 hétre szabad vagyok, amiből az következik, hogy heti 2 frissre számíthattok. :)
Nem húzom tovább az idegeiteket, íme az előzetes, hogy mire számíthattok. :)


"Bármit is lett volna a válaszom, az ő vallomása mellett teljesen lényegtelennek tűnt volna. Arra pedig képtelen voltam, hogy kimondjam az igazat. Én is azért akarok vele lenni, mert olyannak szeretem amilyen és azt is szeretem, amilyenné ő tesz, ha vele vagyok. Túl sok volt ez nekem. Túl nagy rész volt belőlem, ahhoz hogy ilyen egyszerűen neki adjam.
Elengedtem a kezét és megérintettem az arcát. Behunyta a szemét és felsóhajtott. Végigsimítottam a homlokát és az arcát, majd a mutatóujjammal a száját. Megfogta a kezemet és megcsókolta az ujjaimat egyesével, majd a kézfejem. Most rajtam volt a sor, hogy behunyjam a szemem. Ha ő is ezt érezte az előbb amit én most, akkor elvesztünk. "

13. Fejezet

Evisse



Éles fejfájásra ébredtem. Borzalmas volt. A szám teljesen kiszáradt és úgy éreztem nem lennék képes megszólalni, vagy ha mégis a hangszálaim menten elporladnának. Mi történt velem?
Kinyitottam a szemem, de az ablakon betűző fény túl erős volt. Feküdtem egy darabig, lehunyt szemmel, küzdve a halántékomban lüktető fájdalommal. Kinyújtottam a kezem, az éjjeliszekrényem után tapogatóztam, de az ujjaim csak puha szatént tapintottak. Ez nem az én ágyam volt. Felültem, de azonnal rám tört a szédülés és erőtlenül zuhantam vissza a párnák közé. Hol vagyok? Hogy kerültem ide?
Egy zár halkan kattant és kávéillat szökött be a szobába. Résnyire kinyitottam a szemem.
Adam: Már azt hittem átalszod az egész napot. - a hangja nem volt gúnyos, vagy sértő.
Evisse: Hol vagyok? - suttogtam.
Adam: Portlandben. Az... szóval a lakásunkban. - folytatta. - Ide hoztalak a partiról.
A szemeim azonnal kipattantak. A szoba ragyogott a napsütésben. Minden bézs és arany színű volt, az ágy pedig hatalmas. Adam közelebb jött, lerakott egy reggelizőtálcát az ágyra.
Evisse: Mit csináltál velem? - kérdeztem rémülten.
Adam: Semmit. - felelte. Felkaptam egy párnát és hozzávágtam. - Au! Hé! Megőrültél?
Evisse: Leitattál! - kiáltottam.
Adam: Nem drágám, szó sem volt itatásról! Ment az Neked egyedül is! Mire rád találtam már seggrészeg voltál.
Döbbenten néztem rá. Rémlett, hogy ittam valamit, ami nagyon édes volt. Aztán melegem lett ezért kimentem a teraszra. Emlékeztem az autóra, aztán ahogy Adam a karjában vitt. Szerettem volna elsüllyedni.
Evisse: Ó Istenem! - felnyögtem és a fejemre húztam a takarót.
Adam halkan kuncogni kezdett, majd éreztem ahogyan az ágy megmozdul a súlya alatt. Lehúztam a fejemről a takarót hogy láthassam. Mosolygott és a szemei furcsán csillogtak. Vajon bevett valamit?
Adam: A gyomrod hogy van? - kérdezte kedvesen.
Evisse: Mintha szögesdrótot ettem volna tegnap. - fintorogtam. - De a fejem rosszabb. Teljesen kikészít.
Adam: Igen, a másnaposság már csak ilyen. - jegyezte meg csendesen. Közelebb tolta a tálcát amit hozott. - Egyél valamit, aztán adok gyógyszert a fejedre.
Evisse: Nem hiszem hogy bármit meg bírnék enni ezekből. - fintorogtam.
Adam: Jaj ne csináld, fel keltem hajnalok-hajnalán hogy reggelit készítsek és most dobjam ki az egészet? - bosszankodott. Nem tudtam hogy tréfál e vagy tényleg dühös.
Evisse: Ezek mind bolti áruk. A kávé pedig instant. Érzem a szagáról.
Adam: Igazán értékelhetnéd a fáradozásaimat. Nem sok nő mondhatja el magáról hogy ágyba vittem neki a reggelit. Még azok sem akik khm... kiérdemelték volna... valamivel. - újra feltűnt a régi gúnyos mosoly, amitől libabőrös lettem.
Evisse: A kávét megiszom. - jegyeztem meg nagy kegyesen.
Adam rám vigyorgott, majd visszatolta a tálcát. Elvettem a kávét és egy grillázsos croissant-t. Adam felkapott egy távirányítót az éjjeliszekrényről és megnyomott rajta valamit, amitől szemközti falnál lévő szekrényből előbukkant egy hatalmas plazmatévé. A döbbenettől még a rágást is abbahagytam. Adam csendesen mosolygott magában, miközben a csatornák között kapcsolgatott.
A helyi tévécsatorna a tegnapi bálról tudósított. A szálloda előtt anyám állt, a kezében mikrofonnal és éppen az ékszerekről beszélt.
Adam: Szóval az anyád egy híresség. - jegyezte meg. Csak a szememet forgattam.
Evisse: Van egy bűnügyi műsora a Tények és Tanúk.
Adam: És az apád elismert történész. - tette hozzá.
Evisse: Mire célzol? - kérdeztem gyanakodva.
Adam: Csak nem értem miért vagy virágárus ha a szüleid ilyen sikeresek.
Evisse: Én legalább dolgozom, nem úgy mint egyesek! - vágtam vissza.
Adam: Jogos. - sóhajtott. - Át kellene öltöznöd. - jegyezte meg.
Még mindig az estélyiruha volt rajtam. Rémesen összegyűrődött, mintha a mosógépből húztam volna elő.
Evisse: Bocs, de a pörszömbe nem fért be még egy farmer is. - jegyeztem meg cinikus hangon.
Adam: Gondoltam hogy nincs nálad váltás ruha, butuska! - jegyezte meg vidáman.
Nem értettem miért vert gyorsabban a szívem a becézgetés miatt.
Adam: Stacie hagyott itt pár ruhát, biztosan találsz valamit amit felvehetsz. - magyarázta.
Evisse: Remek. Van valahol egy fürdőszoba? - kérdeztem és visszaraktam az üres bögrét a tálcára.
Hirtelen furcsa gondolat fogalmazódott meg a fejemben. Adam honnét tudja hogy szeretem a kávémat? Ránéztem. A tévét bámulta, de láttam hogy időnként felém sandít.
Adam: A folyosó végén találod a fürdőt. - felelte.
Evisse: Lezuhanyzok ha nem gond.
Adam: Csak tessék. Ha segítség kell szólj! - tette hozzá.
Elvonszoltam magam a fürdőig, majd bezártam az ajtót és a kulcslyuk elé egy törülközőt akasztottam. Nem bíztam benne eléggé. A zuhanytól elmúlt a fejfájásom és sokkal jobban éreztem magam. A hajamat is megmostam és eltávolítottam az arcomról a sminkem szánalmas maradványait.
Körülnéztem hogy hol találok egy köntöst, de úgy tűnt Cole-ék ilyesmit nem használnak. Ha Adam korábban felhozott ide csajokat (ami valljuk be eléggé valószínű) akkor azok biztosan nem zavartatták magukat előtte. Remegő kézzel magam köré csavartam egy törülközőt és visszatipegtem a szobába. A talpam sajgott a vízhólyagoktól, amiket a magassarkú okozott.
Benéztem a szobába. Adam még mindig a tévét nézte, közben csigalassúsággal kanalazott egy tál müzlit. Beléptem a szobába, mintha semmi különös nem lenne abban hogy egy szál törülközőben mutatkozom előtte. Adam rám pillantott, majd köhögni kezdett. Gyorsan lerakta a tálat.
Adam: Hű! Ez... hű... én... - dadogta.
Evisse: Csak mond meg hol találom a ruhákat. - sürgettem.
Adam elvörösödött. Még sohasem láttam hogy zavarba jött volna bármitől is. Ettől én is elpirultam.
Adam: Ott van a gardrób. - intette egy ajtó felé amit eddig észre sem vettem. Igazából csak egy beépített szekrény volt.
A polcok eléggé üresek voltak, de találtam egy fekete frottírsortot és egy szürke trikót. Stacie biztosan edzéshez hordta őket. Cipőt nem láttam sehol, úgyhogy kivettem egy rikító pink tangapapucsot.
Evisse: Akkor... átöltöznék. - jegyeztem meg kissé idegesen. Adam csak bólintott. - Úgy értem szeretnék átöltözni. - célozgattam.
Adam: Segítsek? - vonta fel a szemöldökét. Nyoma sem volt ez iménti megszeppent fiúcskának. - Bár a vetkőztetés inkább az én műfajom, de meglátom mit tehetek.
Evisse: Úgy értettem hogy menj ki a szobából hogy át tudjak öltözni. - szűrtem a fogaimon keresztül.
Adam rám vigyorgott, de azért kivonult a szobából. Bezártam az ajtót.

A sort nagyon apró volt és a trikó pedig szűk, akár egy fűző. A törülköző ami imént rajtam volt, többet takart, így szívem szerint inkább magam köré csavartam volna ismét. A hajam göndör sörénnyé változott. Próbáltam egy kicsit megszelídíteni az ujjaimmal, de reménytelen volt. Beleléptem a papucsba és halkan kiléptem a folyosóra. Friss illat csapta meg az orromat. Sós tenger, fűszerek és mentol. A fürdő irányából vízcsobogás hallatszott.
Az ajtót be sem csukta és a résen keresztül pára kúszott ki a folyosóra. A lábaim önkéntelenül is közelebb vittek. Adam halkan dúdolt magában valamit, ami körülbelül a "Highway to hell" lehetett. A vízcsobogás abbamaradt és pillanatnyi csend után kinyílt azt ajtó.
Adam meglepetten nézett rám. Én magam is megdöbbentem hogy mit keresek az ajtó előtt.
Evisse: Én csak a... - próbáltam valami hihető kifogást találni.
Adam: Legalább tetszett amit láttál? - kérdezte és a felhoz szorított.
Még csupa víz volt és izmos mellkasán elindult egy vízcsepp, ami eltűnt a törülköző alatt. Úgy éreztem fokokat emelkedett a hőmérséklet a lakásban.
Evisse: Én nem... - dadogtam.
Adam: Nem csak részeges de kukkolós is... - suttogta. Még közelebb simult hozzám, a trikóm csupa víz lett a testétől.
Evisse: Nem kukkoltam. - védekeztem.
Adam: Ühüm... - bólogatott, mintha nem is hallaná amit mondok.
Beletúrt a hajamba, majd kiszabadította a nyakamat a ráragadt vizes tincsektől.
Evisse: Mit... mit művelsz? - kérdeztem rémülten.
Adam: Ezt... - suttogta.
Belecsókolt a nyakamba. Azt hittem mentem összeesek. Az ajkai tovább vándoroltak a vállamra, lehúzta a felsőm pántját. Furcsa szaggatott hangot hallottam, aztán rájöttem hogy én zihálok. A kezeim a mellkasára csúsztak és próbáltam eltolni magamtól, de mintha elszállt volna minden erőm. Adam megfogta a kezemet és a nyakára csúsztatta. Az ajkai kulcscsontomon voltak, úgy éreztem a bőröm lángba borul a csókjai nyomán.
Adam: Tegnap... azt akartad hogy megcsókoljalak. - duruzsolta. - De nem tettem meg, mert túl részeg voltál ahhoz hogy tisztán gondolkozz.
Az államhoz ért, majd a fülemhez hajolt.
Adam: Kérj meg újra! - suttogta.
Evisse: Hogy? - kérdeztem. Mintha elkábultam volna.
Adam: Azt akarom hogy megint arra kérj hogy csókoljalak meg! - ismételte.
Azt akartam hogy megcsókoljon? Igen. És azt akartam hogy ő is tudja mennyire szeretném ezt? Naná hogy nem!
Evisse: A különbség csak az, hogy most nem vagyok részeg! - suttogtam. - Tegnap minden bizonnyal még Quasimodo-val is csókolóztam volna, nem hogy veled.
Adam elengedett. Olyan hirtelen, hogy azt hittem menten összerogyok. Dühösnek tűnt és csalódottnak, mint az aki elé a kedvenc ételét teszik, aztán mielőtt belekóstolhatna, elhúzzák előle a tálat.
Adam: Várj meg a nappaliban. Felöltözöm aztán hazaviszlek. - mondta majd eltűnt a szobában.
A hazaút meglepően rövidnek tűnt, főleg mivel Adam-et nem igazán érdekelték a sebességkorlátozást hirdető táblák. Sorra hagytuk le a kocsikat, néhányan utánunk is dudáltak.
Evisse: Ez egy jó gyors kocsi. - jegyeztem meg félúton csak hogy megtörjem a csendet. - Milyen márkájú? - kérdeztem.
Adam morgott valamit, aztán a kormányra mutatott amit a márka logója díszített. Nem feleltem semmit. A város eléggé kihalt volt, lehet hogy csak a hétvége miatt, de talán a hőség is közrejátszott.
Adam behajtott az utcámba és leparkolt a házam előtt. Némán ültünk a kocsiban.
Evisse: Én... köszönök mindent. - mondtam zavartan. - Majd felhívom Stacie-t.
Adam bólintott és átnyúlt felettem, hogy kinyissa a kocsiajtót. Nyilvánvalóan meg akart tőlem szabadulni. Csendben kimásztam és alighogy becsuktak az ajtót, a motor máris felbőgött és a kocsi egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől.



Adam



Adam: Ennek semmi értelme tudod jól. - szólaltam meg a kocsiban ülve a házunk előtt.
Tudtam hogy Vartanne hall engem. A hallgatása kezdett az agyamra menni, talán még jobbam, mint amikor beszélt.
Vartanne: Mit akarsz mit mondjak? - kérdezte szomorúan.
Adam: Ismerd be, hogy nincs értelme. Evisse sohasem fog szeretni téged.
Vartanne: Hát persze hogy nem. - a hangja elkeseredetten csengett. - Hogy szerethetne engem, ha csak téged lát?
Adam: Figyelj! Megváltoztam. Jó fiú lettem. És semmi! Semmi! - dühömben a kormányt ütöttem.
Vartanne: Miért segítenék? - kérdezte. - Nekem nincs belőle hasznom.
Adam: Te akartad őt!
Vartanne: Mert azt hittem hogy... - elakadt. - Bolond módra azt hittem, hogy belém lesz szerelmes és nem beléd. De Evisse csak téged lát.
Adam: És akkor mit akarsz? Adjuk fel? Csak így?
Vartanne: Miért te nem ezt akartad? - kérdezte dühösen. - Vissza akartad kapni a régi életed. Hogy piálhass, bulizhass és hanyatt dönthesd az összes könnyűvérű nőt akit csak az utadba sodor a szél.
Adam: Mi van ha már mást akarok?
Vartanne: Evisse-t? - kérdezte cinikus hangon. - Miért? Hogy összetörhesd?
Adam: Fogalmam sincs... - a fejemet ráztam kétségbeesésemben. - Én csak őrülten akarom őt. És nem a testéről beszélek, bár az sem elhanyagolandó tényező. Őt akarom. Azt akarom hogy vele ébredhessek és foghassam a kezét. Én... azt hiszem megőrültem.
Vartanne: Nem vagy elég jó neki. - felelte.
Adam: Tudom. De próbálok... és szeretnék megváltozni.
Vartanne: Adam mit vársz? Hogy az áldásomat adjam rá? Az őrangyala voltam! És te kétszer is az életére törtél!
Adam: Sohasem tudnám bántani! - ellenkeztem. - Figyelj, ismersz. Azelőtt biztosan kihasználtam a helyzetet, ha úgy hozza a sors, hogy egy részeg nővel kerülök egy lakásba. De Evisse-szel nem tudtam megtenni. Túl sokat jelent nekem.
Vartanne: Meddig? Amíg fel nem tűnik egy másik csinibaba?
Adam: Szóval így állunk. Ha Evisse nem lehet a tiéd akkor másé se legyen? - kérdeztem.
Vartanne nem felelt. Szerettem volna megütni.
Adam: A pokolban fogsz elégni.
Vartanne: Bárki mással szívesen látnám de Veled nem. Ő már egyszer összetört és évek kellettek hozzá, hogy egyáltalán megnyíljon. Ha veled kezd csak végleg tönkreteszed.
Adam: Szóval nem segítesz?
Vartanne: De igen. Mindent megteszek hogy ne kaphasd meg. - felelte.
Adam: Remek. Fordult a kocka. Most én akarom őt és te tartasz vissza engem. Izgalmas lesz.



Evisse



Hétfőn nehezen tudtam csak kimászni az ágyból. Az eget szürke felhők takarták, a napnak már emléke sem volt. A szél esőillatot hozott magával és a világ komornak tűnt az ablakból szemlélve. Felvettem a farmerom és egy pólót, majd elővettem a dzsekimet és a tornacipőmet. Az esernyőm az üzletben maradt, csak reméltem, hogy addig tartja magát az idő.
A főutcára érve kezdett jobb kedvem lenni. Az emberek kedvesen mosolyogtak rám és integettek nekem. Olivia a fodrász még meg is állított.
Olivia: Hallottam a szombati partiról! Gratulálok!
Evisse: Igen, köszi. - feleltem zavartan.
Ennyire nagy dolog lenne hogy elmentem egy flancos partira?
Beléptem az üzletbe. Marie, Olga és Shawn a pult körül álltak, mindhárman egy újság fölé hajoltak. Köszöntem nekik, de csak bámultak rám.
Evisse: Jézusom ki halt meg? - kérdeztem döbbent arcukat látva.
Shawn: Senki. Viszont úgy tűnik valaki férjhez megy. - jegyezte meg.
Evisse: Na és ki? - kérdeztem, miközben felakasztottam a kabátom.
Marie: Úgy tűnik hogy te. - felelte.
Bambán bámultam rájuk. Olga odaadta az újságot. Több kép volt a partiról. Hírességek és politikusok, a szálloda ahol tartották és volt egy kép Greg Cole-ról, és Stacie-ről, mellettük mi voltunk Adam-mel éppen egymásra néztünk, Adam keze a derekamon pihent. A kép alatti feliratra tévedt a szemem. "A partin jelen volt még a milliárdos szálloda-mogul Gregory Cole, a lánya a hírhedt partikirálynő Stacie és fia az egykori playboy, valamint annak menyasszonya, a híres tévébemondó Katie Green lánya, Evisse. Pletykák szerint az esküvőt ősszel tartják.
Menyasszonya?
Olga: Igez ez? - kérdezte izgatottan.
Marie: Ne beszélj badarságokat, Olga!Persze hogy nem igaz! - vágta rá.
Evisse: Ezt nem hiszem el! - nyögtem.
Shawn: Fogalmad sincs hányan jöttek már be gratulálni! - kuncogott. Lesújtóan néztem rá.
Marie: Ne törődj vele Bogaram! Az emberek tudják hogy ez csak egy pletyka. Adam-hez egyetlen épeszű nő sem menne hozzá.
Evisse: Istenem! Ezért bámultak meg annyira! Ezért gratulált Olivia! - lerogytam egy székre.
Olga: Ha nem igaz, akkor szólnod kell Adam-nek hogy csináljon valamit. Perelje be az újságot! Vagy követeljen kiigazítást!
Shawn: Igen, ez ésszerűnek tűnik.
Marie-ra pillantottam.
Marie: Biztosan őt is bosszantja a dolog. - biztatott. - Lehet hogy már intézkedett is.
Délután felhívtam Stacie-t de már programja volt Shawn-nal. Könnyebb lett volna úgy elmenni Colékhoz hogy ő is ott van. Csak reméltem hogy legalább az apját otthon találom.
Marie szerencsére odaadta a furgont, így megkímélhettem magam attól, hogy minden szembejövő gratuláljon az állítólagos eljegyzésemhez. A Cole villa elé érve már éppen ki akart szállni, hogy szóljak a kaputelefonon, de a portás már ki is nyitotta előttem a kaput. Leparkoltam a kocsit, a motor köhögve állt le.
A cickányképű komornyik azonnal ott termett hogy a házba kísérjen. Biztosan ő is olvasta az újságot.
Evisse: Adam itthon van? - kérdeztem.
Komornyik: Mr. Cole még nem hagyta el a szobáját. - felelte. - Óhajtja hogy szóljak neki?
Evisse: Óhajtom. - feleltem dühösen. Idegesített ez az egy helyben járás.
Komornyik: Kérem fáradjon a szalonba várakozni!
Leültem a bársonydíványra. Hamarosan megjelent egy szobalány, aki megkérdezte hogy hozhat e inni valamit. Nem kértem semmit.
Adam könnyed léptekkel jött le a lépcsőn, és mosolyogva közeledett hozzám. A komornyik elegáns kimértséggel követte.
Adam: Jövendőbeli hitvesem! Minek köszönhetem a látogatásod? - harsogta.
Evisse: Pszt! - a szájára tapasztottam a kezem. - Ez nem vicces! Tudod te hogy milyen kínos nekem ez az egész? Mindenki a városban azt hiszi hogy hozzád megyek!
Adam: Akkor talán ezt kellene tenned. Nem okozhatsz csalódást ennyi embernek. - tréfált.
Szerettem volna felpofozni.
Evisse: Csinálj valamit! Hívj fel valami befolyásos riportert, vagy mit tudom én kit! De intézd el hogy megcáfolják a hírt! - követeltem.
Adam: És mit kapok cserébe? - hajolt közelebb.
Evisse: Nem nyomom ki a szemed. - feleltem
Adam: Korrekt. - hátra dőlt. - Mit szólnál egy vacsorához? - kérdezte.
Evisse: Főzzek neked? - kérdeztem döbbenten.
Adam: Nem te butus! - kacagott. - Vacsorázni akarlak vinni. Egy étterembe.
Evisse: Oh. - nyögtem ki.
Adam: Nos? Mit mondasz?
Evisse: Randira hívsz?
Adam: Nevezhetjük úgy is. - bólogatott. - Egyébként is kárpótolnod kell, az elrontott estém miatt. Meg hogy kukkoltál.
Dühös lettem.
Evisse: A fogdosás nem volt elég?
Adam szürke szemei hidegen csillogtak mint az acél.
Adam: Igazán remek érzékkel tudod megfagyasztani az ember ereiben a vért. - jegyezte meg. - Belehalnál hogyha beismernéd hogy vonzódsz hozzám? - kérdezte hidegen.
Evisse: Én... nem... - ellenkeztem.
Adam: Az remek mert én sem! Szóval akkor mi ezzel a probléma? Tisztáztuk a helyzetet. Miért ne vacsorázhatnál velem? Elvégre te nem... - közelebb hajolt.
Evisse: És te sem... - suttogtam.
Az ujjai a derekamra tévedtek. Majdnem belehaltam annyira szerettem volna megcsókolni. A szája csak centikre volt az enyémtől, majd óvatosan távolabb húzódott én pedig követtem, mintha egy mágnes lenne. Adam halkan felnevetett. Rájöttem hogy csak játszik.
Evisse: Nincs az az Isten hogy én veled vacsorázzak! - jegyeztem meg majd felpattantam a kanapéról.
Adam: Akkor ha jól értettem felhívhatom a magazint, hogy eláruljam nekik mikorra tűztük ki az esküvő dátumát?! - kiabálta utánam.
Visszafordultam és felkészültem rá, hogy betöröm az orrát. Ő nevetve elkapott és a falnak nyomott.
Evisse: Vedd le rólam a kezed!
Adam: Mond hogy velem vacsorázol. - kérte.
Evisse: Inkább zárjának Hasfelmetsző Jack-kel egy szobába! - vágtam rá és próbáltam kiszabadítani magam.
Adam ekkor felkapott a vállára és elindult velem a lépcső felé. Magatehetetlenül lógtam fejjel lefelé. Kiabálni kezdtem, de a döbbent személyzeten kívül senki sem jött elő a visításomra.
Adam: Szükségünk van egy kis magánéletre! - szólt oda az összegyúlt szobalányoknak és a komornyiknak.
Üvöltöttem és ellenkeztem, de azok csak nevettek. Adam felcipelt az emeletre és bevitt a szobájába, majd ledobott az ágyra. Felugrottam és az ajtóhoz rohantam, de elém ugrott. Hallottam hogy bezárja az ajtót. Próbáltam tőle elvenni a kulcsot, de csak nevetett rajtam. Belecsúsztatta a szűk farmerja zsebébe.
Adam: Ha kell akkor vedd ki! - ugratott.
Evisse: Ki is veszem, miután megfojtottalak. - kiabáltam ,majd nekirontottam, de elkapott és mindketten az ágyára zuhantunk. Fölém gördült és lefogta a kezemet.
Adam: Miért kell ennyire bonyolulttá tenni mindent? - lihegte. - Csak mond hogy velem vacsorázol és elengedlek. - kérte.
Bármit megtettem volna hogy kiszabaduljak. Túlságosan tetszett nekem ez a helyzet, hogy ő meg én és egy ágy... Ijesztően-túlságosan.
Evisse: Na jó. Legyen. Veled vacsorázok. De semmi romantika meg gyertyafény! És fel kell hívnod a magazint is!
Adam egyetértően bólogatott és lemászott rólam, majd kinyitotta az ajtót. Mielőtt kiléphettem volna elkapott és a falnak nyomott. Az ajkai egy pillanatra az enyémhez értek, de ez épp elég volt ahhoz, hogy a szívem őrült tempóban kezdjen verni. A pulzusom vadul dobolt a fülelemben.
Adam elengedett.
Adam: Akkor viszlát este!8-ra érted megyek. - mondta halkan.
Bólintottam, majd elindultam a lépcső felé.
Adam: Evisse! - megfordultam. - A másik irányba.
Rák vörös fejjel végig szaladtam a folyosón. A lépcsőn lassítottam, mert megvolt rá az esély hogy hasra esem. A lábaim ólomnehezek voltak és szédültem.
Beültem a kocsiba, majd a kormányhoz szorítottam a fejem. Ha egy aprócska puszi ennyire felzaklat, akkor milyen lenne ha tényleg megcsókolna. Felidéztem a tűzijátékkor történteket és a fejem még inkább szédülni kezdett. Fel kellett tennem a kérdést magamnak: Szerelmes vagyok Adam Cole-ba?