Teaser

Stacie: Jövő hétvégén lesz Adam szülinapja. Azt akarom hogy segíts megszervezni a bulit.
Evisse: Nem hiszem hogy ez túl jó ötlet...
Stacie: Jaj ne csináld! Kérlek, léci... annyi mindent kell elintéznem és közben majd beleőrülök Shawn hiányába. Ha nem tudnám hogy a Cole-ok genetikailag képtelenek a szerelemre már azt hinném... - csak legyintett. - Segítesz nekem! Nem fogadok el kifogásokat!
Lerogytam a kanapéra, mint egy morcos gyerek.
Evisse: Rendben. De cserébe mesélj nekem Vartanne-ról. - kértem.
Stacie: Kiről? - húzta fel a szemöldökét. - Az valami új divatház?
Evisse: Nem... Adam azt mondta hogy lakótársak voltak...
Stacie döbbenten pislogott rám, majd idegesen elnevette magát.
Stacie: Jesszusom! Hát nem tudom mit követett el megint hogy ekkorát kellett hazudnia, de Adam-nek sohasem volt lakótársa. Amikor egyetemre járt egyedül lakott, már az állandó hölgyvendégeit leszámítva. Hogy került ez szóba? És ki ez a Vartanne?
Eltartott néhány percig amíg összeszedtem magam annyira, hogy meg bírjak szólalni.
Evisse: Nem tudom. - csóváltam a fejem. - De ő és a bátyád titkolnak valamit előlem.

Egy kis mézesmadzag... :)

Lehet találgatni, elméleteket gyártani, stb. Nagyon remélem ezt nem hagyjátok szó nélkül... :D

21. Fejezet

Evisse



Már jó ideje elvesztettem a fonalat, amikor Adam egyik mellékútról a másikra hajtott. Olyan utakra, amiket még a GPS sem ismert. Féltem hogy eltévedt csak nem vallja be. Mailo fájdalmasan felnyüsszent minden egyes zökkenésnél.
Adam: Ott a tanya! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
Előre dőltem hogy láthassam, de csak néhány világító ablakot sikerül kivennem. Adam behajtott a kitárt kapun. Pár pillanat múlva egy pizsamás férfi lépett ki hunyorogva a farm főépületének ajtaján. Már bőven a hetvenes éveit taposhatta. Láttam hogy egy ősz hajú, zöld köntöst viselő nő is kikukucskál.
Evisse: Jó helyen járunk?
Adam: Igen. A doki kezelte apám lovait, amikor még megvoltak. - magyarázta, majd kiszállt a kocsiból. - Dr. Wilkins? Emlékszik rám? Adam Cole vagyok...
Dr. Wilkins: Adam Cole... - motyogta. - Greg Cole fia? Te Szent Mózes hát így megnőttél! - kiáltotta boldogan. - Had nézzelek fiam! Hogy van az édesapád?
Adam: Jól, ő jól van. Viszont hoztam valakit aki a segítségére szorulna.
Bevittük Mailo-t Dr. Wilkins fiának rendelőjébe. Mint kiderült, ő már nem foglalkozik gyógyítással, de a fia Portlandban volt egy konferencián. Végül megvizsgálta Mailo-t a felesége asszisztálásával.
Dr. Wilkins: Meg kell néznem az ultrahanggal. Attól tartok, hogy belső vérzése van. - sóhajtott. - Martha drágám, ideadnád a borotvát? Sajnos le kell vágnom a hasán a szőrt.
Rémülten bólintottam.
Martha: Ne aggódj Kedvesem, a férjem mentett már meg ennél súlyosabban sérült kutyát is. Ott volt az a németjuhász, aki mellett felrobbant egy akna Vietnamban! Vagy a collie akit farkasok támadtak meg. A doki mindegyiket helyre hozta.
Dr. Wilkins: Kijöttem már a gyakorlatból. - sóhajtott. - Remélem a fiam hamarosan hazaér, mert nem hiszem hogy meg merném operálni Mailo-t.
Martha: Felhívom újra!
Evisse: Köszönöm! - suttogtam hálásan.
Adam: Minden rendben lesz. - súgta a fülembe.
Megfogta a kezemet és pedig a mellkasának dőltem. Behunytam a szemem és azon imádkoztam, hogy a doktor bácsi segíteni tudjon Mailo-n.




Vartanne



Fáradtan de boldogan léptem be a lakásomba. Embernek lenni nem olyan rossz dolog, különösen ha az ember történetesen az első randijára készül.
A jókedvem azonnal szertefoszlott, amikor megláttam Lucifert az ágyamon heverve, amint éppen a "Tippek kezdő randizóknak" című könyvet olvassa.
Vartanne: Mit keresel itt?
Lucifer: Ezt én is kérdezhetném tőled? Megmondtam hogy menj el Evisse házához és várd meg amíg történik valami!
Vartanne: Így is volt. Elhívtam randira és ő igent mondott. - feleltem.
Lucifer a sarokba hajította a könyvet.
Lucifer: És utána mi történt?
Vartanne: Hazajöttem.
Lucifer szemei villogni kezdtek. Hátráltam néhány lépést.
Lucifer: Te hülye... szerencsétlen... szárny nélküli idióta! - üvöltötte. - Elcseszted! Már megint elcseszted!
Vartanne: Nem értem miről beszélsz! Mit rontottam el?
Lucifer: Megadtam az esélyt hogy Evisse szemében az első számú hőssé léphess elő, de te szokás szerint elbaltáztad. - sóhajtott kissé nyugodtabban. - A holnapi randiról meg mondj le nem hiszem hogy nagy kedve lesz hozzá amikor a kutyáját gyászolja.
Vartanne: Mi? Mit... mi történt? Mit csináltál Mailo-val? - kérdeztem rémülten.
Lucifer: Történt egy kis baleset. És ha ott lettél volna akkor megmenthetted volna de így... - sóhajtott. - ... szegény kicsi kutyus! És szegény Evisse!
Meg sem vártam hogy akar e még valamit mondani. Kirohantam az utcára. Meglepett a szakadó eső és a hirtelen jött sötétség. Ez is biztosan Lucifer műve!
Végigrohantam a főutcán, majd bekanyarodtam, a mellékutcán és átrohantam egy ház udvarán is hogy lerövidítsem az utat. A cipőm cuppogott a víztől és a nadrágon térdig elázott. A pólóm nedvesen tapadt a testemre és reszkettem.
Remegő sóhaj hagyta el a tüdőmet, amikor Evisse háza elé érte. Az ablakok sötétek voltak, mintha itthon sem lenne. Ha Mailo-val történt valami, biztosan orvoshoz vitte.
Emlékeztem rá, hogy a pótkulcsot az ajtófélfa melletti kilazult tégladarab mögött tarja. Körülnéztem, hogy nem figyel e egy kíváncsi szomszéd, majd kinyitottam az ajtót.
Odabent síri csönd honolt, olyan kihalt volt a ház, akár egy temető.
Felkiáltottam amikor valami hirtelen a lábamhoz ért. Rémülten nyúltam a villanykapcsoló után. Bethanie ült előttem és éppen a mancsait tisztogattam.
Vartanne: Beth... - suttogtam. A macska rám pillantott. - Hol van a gazdád? Hol van Evisse?
Hülye dolog volt azt várni, hogy a macska majd válaszol. Lassan, csendesen elindultam a konyha felé. A folyosón egy pulóver hevert, felvettem és megszagoltam. Evisse illata volt. Napfény, rózsás szappan és a virágbolt füstölőillata.
Beléptem a konyhába és felkapcsoltam a villanyt. A kőpadlón temérdek dolog hevert szétszórva.Kisebb kosarak, szűrők, műanyag tálak, szalvéták és egy karácsonyi terítő. Abból a szekrényből zuhanhattak ki, amelyiknek tárva-nyitva maradt az ajtaja.
Ez nem jellemző Evisse-re. Mi történhetett?
Gabrielle: A pártfogód ezúttal túl messzire ment. - összerezzentem az ismerős hang hallatán.
Vartanne: Gabe...
Egy villanást láttam, ami olyan gyors volt, hogy már el is múlt, mielőtt igazán elvakított volna. És Gabrielle ott állt. Hófehér hajjal és hatalmas ezüst szárnyakkal. A szépsége szinte fájdalmas volt. Elakadt a lélegzetem.
Gabrielle: Tudtam, hogy felbukkansz ezek után. Beszélnem kell Veled! - mondta nyugodt hangon.
Nyugodt volt, de a szemében szomorúság bujkált.
Vartanne: Ha Lucifer megtudja...
Gabrielle: Nem tudja meg. Nem lát téged, amíg Veled vagyok.
Kifelé hátráltam a konyhából.
Vartanne: És szerinted nem fogna gyanút, ha eltűnnék a szeme elől? - kérdeztem cinikus hangon. - Nincs miről beszélnünk. Már nem tartozom hozzátok!
Gabrielle: Tudnod kell az igazat Vartanne! - hadarta. - Lucifer hazudik Neked. Sohasem kaphatod meg Evisse-t.
Vartanne: Ez nem igaz! Evisse... érez irántam valamit! - bizonygattam.
Gabrielle: Hát persze hiszen te voltál az... - hirtelen elhallgatott. - ... az őrangyala. - fejezte be. - Ismerős vagy neki, mégis idegen. Bizalmat ébresztesz benne és mégis fél tőled. Lucifer tudja ezt, ezért választott éppen Téged arra hogy elcsábítsd. Ezer és ezer kárhozott lélek és bukott angyal lesi a parancsát és ő éppen Téged választott. Tudta hogy Evisse elgyengül majd Tőled.
Vartanne: Szeretem őt Gabe! Ha leélhetek vele egy boldog emberi életet, az sem érdekel, ha utána az idők végezetéig a pokolban égek majd!
Gabrielle: És az sem ha ő is? - kérdezte szomorúan.
Vartanne: Mi?
Gabrielle: El kellett volna olvasnod az apró betűs részt Vartanne... - sóhajtott. - Ha egy ember beleszeret Lucifer szolgájába, akkor az ördögöt választja, vagyis neki adja a lelkét.
Döbbenten néztem rá.
Vartanne: De... akkor mit tegyek? - kérdeztem összetörten. - Gabe... én szeretem őt! Szeretem!
Gabrielle: Adam is szereti!
Vartanne: Adam! - dühösen köptem a nevét. - Adam Cole szerelme talán nem juttatja a pokolba? Az az ember rosszabb még Lucifernél is! Önző, sekélyes, gonosz, érzéketlen, nem törődik senkivel csak saját magával! Evisse csak egy újabb játékszer neki! Ha ráun akkor tovább áll majd!
Gabrielle: Nem ismered őt eléggé!
Vartanne: Ó dehogynem! A testében éltem!Ha valakitől meg kellene mentened Evisse-t akkor az ő, nem pedig én!
Gabrielle: Nem tőled akarom megmenteni, hanem Lucifertől. Ha Evisse lelkét is megszerzi olyan erős lesz, hogy legyőzhet minket. Viszont ha sikerül megmentenem Evisse-t akkor a tisztaságával az én erőmet növeli és legyőzhetem Lucifert. Felszabadulnak a kárhozott lelkek és a bukott angyalok.
Vartanne: És ha Lucifer győz?
Gabrielle: Arra nincsenek szavak... - felelte. - Vartanne... odafent tanácskoztak. Az arkangyalok tanácsa összeült és úgy döntöttek, visszakapod a szárnyaidat, ha segítesz nekünk legyőzni Lucifert. - várakozón nézett rám.
Szinte sokkolt. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon.
Vartanne: És mi lesz Evisse-szel? - tettem fel néhány perc múlva az első és legfontosabb kérdést.
Gabrielle: Hosszú boldog életet fog élni a férfi mellett, aki tiszta szívből szereti. - felelte egyszerűen.
Vartanne: Aki persze Adam! - Gabe bólintott. - Nem! - vágtam rá! - Nem mondok re róla!
Gabrielle: Vartanne... könyörgöm! Légy belátással! Mindenhogyan te jársz rosszul, de amit én ajánlok Neked az a kevésbé rossz! És megmentheted Evisse-t!
Elfordultam tőle. Nem akartam látni a könyörgő szemeit. Nem akartam hallani a szavait, amiktől kétségeim támadnak.
Vartanne: Miért nem... miért nem tudjátok őt nekem adni? - kérdeztem összetörten. - Miért? Magam ölöm meg Lucifert, csak ígérd meg, hogy Evisse szeretni fog!
Gabrielle nem felelt. Nem tudhattam hogy itt van e még egyáltalán, de nem mertem megfordulni. Kis idő elteltével sóhajtott.
Gabrielle: Az emberek és az angyalok nem szerethetik egymást. Egyszer megtették és eppen az vezetett a mostani helyzetünkhöz. Ahhoz hogy ember légy, újjá kell születned. Mi nem adhatunk Neked felnőtt emberi testet. És még ha Evisse várna is rád, amíg felnősz... semmire sem fogsz emlékezni ebből az életből.
Megfordultam.
Vartanne: A szerelmet nem lehet elfelejteni.
Gabrielle rám meredt.
Gabrielle: Igen, ezt tudom.
Otthagytam. Lekapcsoltam a lámpákat, bezártam a házat és a kulcsot visszatettem a helyére. Némán vonszoltam magam a kihalt utcán. Az eső elállt és kesernyés fölillat terjengett a levegőben. Nehéznek éreztem magam, ám mégis oly üresnek, kihaltnak és élettelennek mint ez a város. Olyan volt mintha én lennék az egyetlen ember a Földön.



Adam



Szerencsére hamarosan megérkezett a fiatalabb doki. A felesége is vele volt, és a kocsiból egy alom szőke hajú kislány bukkant elő.
A doki azonnal kezelésbe vette Mailo-t, amitől Evisse és az idősebb Dr. Wilkins is megnyugodott kissé. Kiderült, hogy Mailo-nak nincsenek belső vérzései, viszont néhány bordája eltört és a válla is megrepedt. A doki erős gyógyszereket adott neki és stabil kötést tett rá.
Éjszakára itt akarta tartani és Evisse nem volt hajlandó magára hagyni. Az idősebb Dr. Wilkins kirakott egy ketrecet a váróba, amibe belefektették Mailo-t. Mi pedig letelepedtünk a váróban lévő kopott kanapéra. Martha Wilkins hozott nekünk egy takarót és egy kanna kávét, hogy kibírjuk valahogy a vacsorát. Kicsit később a fiatalabb Mrs. Wilkins frissen sült muffinnal kínált minket.
Csak ekkor vettem észre hogy mennyire éhes vagyok. Próbáltam rávenni Evisse-t is hogy egyen, de le sem vette a szemét a kutyáról.
Az idősebb Wilkins házaspár nyugovóra tért és a menyünk is lefektette a gyerekeket. A doki még a rendelőben motoszkált,a többi megfigyelés alatt tartott állatot látta el.
Evisse: Adam... - törte meg a hosszú csendet.
Ránéztem. Fáradtnak és elgyötörtnek tűnt, a szemei vörösek voltak a sírástól. Mégis, számomra ő volt a leggyönyörűbb teremtmény a világon.
Adam: Mi az?
Evisse: Köszönöm! - suttogta.
Magamhoz öleltem és a hajába temettem az arcom. Ő a mellkasomhoz bújt, miközben átölelte a nyakamat.
Adam: Neked bármit! - feleltem halkan.
Evisse: Árulj el valamit! - kezdte kisvártatva. - Mit kerestél az utcámban ma este?
Elakadt a lélegzetem. Már éppen valami épkézláb hazugságon törtem a fejem, amikor hirtelen kibukott belőlem az igazság, mint amikor az ár átszakítja a gátat.
Adam: Megéreztem, hogy bajban vagy!
Evisse kifejezéstelen arccal nézett rám. Féltem hogy erre mit fog mondani. Ekkor szerencsére Mailo megmozdult és Evisse azonnal elfeledkezett rólam.
A doki végül adott a kutyának egy erős altatót, amitől majd másnap délig aludni fog.
Dr. Wilkins: Fontos hogy nyugodtan és mozdulatlanul feküdjön. - magyarázta. - Mailo még fiatal kutya és a csontjai hamar begyógyulnak, de ahhoz hogy rendesen összeforrjanak, mozdulatlanul kell feküdnie. Holnap délutánra minden bizonnyal fel tud majd állni, de erős fájdalmai lesznek. Adok majd gyógyszert és a hét elején vissza kell majd hozniuk. De holnap reggel hazavihetik. - mondta fáradtan mosolyogva. - Ha nem bánják én most lefekszem, holnap több műtét is vár rám.
Adam: Persze doki, kössz mindent!
Evisse: Annyira hálás vagyok doktor úr! - mondta vagy századszorra.
Dr. Wilkins: Kérem érezzék otthon magukat. Van egy mosdó a folyosó végén és a rendelő mellett melletti konyhában találnak innivalót is. Ne aggódjon Evisse! Mailo egész éjjel aludni fog! - nyugtatta meg.
Ketten maradtunk. Betakartam magunkat és a mellkasomra vontam Evisse-t. Nem ellenkezett. Furcsán bűnös dolognak éreztem, hogy ennyire élvezem ezt a helyzetet, amikor ő az imádott kutyája életéért imádkozik. Ha Mailo nem feküdne itt, akkor ő sem maradna a karjaimban. Mégis mindennél jobban szerettem volna, hogy meggyógyuljon. Még akkor is, ha nem lesz több alkalmam a karomban tartani Evisse-t.



Evisse



Adam nemsokkal később, hogy a doki itt hagyott minket elaludt. A feje az én fejemen pihent és halkan szuszogott, engem átölelve. Én nem tudtam aludni. Túl sok minden történt velem, túl sok dolgot kellett feldolgoznom.
Szeretem őt!Istenem mennyire szeretem! Minden erőmmel és minden porcikámmal. Igen, vele akarok lenni, azt akarom hogy évődjön velem, gúnyolódjon rajtam. Azt akarom, hogy megnevettessen, megbotránkoztasson. Veszekedni akarok vele, aztán kibékülni. Akarom őt! Úgy ahogy van!
Felriadtam, amikor nyílt az ajtó. Hirtelen fogalmam sem volt hol vagyok, majd megláttam Mailo-t a ketrecben.
Az idősebb doktor lépett be a váróba. Csendben, hogy ne ébresszen fel minket. Rám mosolygott, amikor látta hogy ébren vagyok.
Kinyitotta a ketrec ajtaján és megvizsgálta Mailo-t.
Dr. Wilkins: Azt hiszem túl van a nehezén. - mondta halkan.
Adam is felriadt és álmosan pislogott rám, a dokira és úgy általában a világra. Kócos volt és borostás, de mégis úgy festett mint egy rocksztár.
Martha: Ébren vannak? - kérdezte suttogva az ajtóból. - Hogy van a mi kis hősünk?
DR. Wilkins: Már sokkal jobban.
Martha: Hála az égnek! - mosolygott. - Jöjjenek, Drágáim! Készítettem finom reggelit és kávét.
Evisse: Nem akarunk a terhükre lenni! - mentegetőztem.
Martha: Ugyan Kedvesem! Ahol nyolc emberre főznek jut még kettőnek is!
Megreggeliztünk és az idősebb doktor megmutatta Adam-nek a farmot. Én a házban maradtam segíteni a fiatalabb Mrs. Wilkins-nek. Julia és a négy kislány közös erővel tüntették el a reggeli nyomait, amíg az anyósa a fiatalabb orvosnak asszisztált a reggeli vizsgálatoknál.
Addig erősködtem, amíg Julia bele nem egyezett hogy segítsek neki. Ő mosogatott én pedig törölgettem.
Julia: Imádom a virágokat! Szeretnék néhány tő rózsát a ház elé. Ott talán biztonságban vannak ettől az állatsereglettől. - kuncogott.
Evisse: Gyertek be valamikor Dear Valley-be. Marie olyan rózsákat szerez amilyet csak szeretnél. - biztattam.
Julia: A férjedet nem zavarja, hogy egy virágüzletben dolgozol? Úgy értem... ő egy Cole! Biztosan nem szorultok rá. - kuncogott. Döbbenten néztem rá. - Ne haragudj! - mondta rémülten. - Ez nem tartozik rám, nem is értem mi ütött belém!
Evisse: Nem, nem. Semmi baj! Csak éppen... Adam nem a férjem.
Julia: Oh! Pedig ti annyira... de együtt vagytok ugye?
A sóhajjal ami kitört belőlem, rögtön válaszoltam.
Evisse: Igen!
Julia: Csak mert az arcotokra van írva hogy mennyire szeretitek egymást! - mondta a vállam fölött az ajtóra pillantva.
Adam állt ott és engem nézett, valami megmagyarázhatatlan csillogással a szemében.



Adam



Ismertem Evisse-t annyira, hogy tudjam milyen büszke, ezért trükköznöm kellett. Mailo kezelése több száz dollárba került, amit persze azonnal kifizettem az orvosnak, még akkor is ha gyanítottam, hogy így is jóval alacsonyabb árat kért a valósnál. Teljesen természetesnek vette hogy én fizetek, de meg kellett kérnem, hogy falazzon nekem.
Így amikor Evisse rendezni szerette volna a számlát, csak annyit mondott, hogy a balesetet szenvedett állatok gyógyításáért sohasem fogad el pénzt.
Hamarabb visszaértünk a városba, mint amennyi időbe telt idetalálni. Mailo a ketrecben, feküdt, amit kölcsön kaptunk. Evisse az ablaknak támasztotta a könyökét és próbálta megtartani a fejét. Annyit ásítozott hogy attól féltem én is elalszom vezetés közben.
A házához érve felsóhajtott.
Evisse: Azt hiszem egy életen át hálás leszek Neked ezért! - mondta fáradtan mosolyogva.
Adam: Hidd el hamarosan úgyis csinálok majd valamit, ami miatt ki akarod tekerni a nyakam. - ugrattam.
Evisse: Az lehet. De akkor is hálás leszek.
Bevittem a ketrecet a nappaliba. A macska rémülten nyávogott és minden áron Mailo-hoz akart férni. Evisse végül adott neki egy tál tejet, ami elterelte a figyelmét.
Adam: Evisse le kéne feküdnöd! Alig állsz a lábadon.
Evisse: Nem vagyok álmos! - mondta akadozó nyelvvel. - Hazamehetsz, Adam! Most már megleszünk.
Adam: Egy fenét! Pihend ki magad, majd én figyelek Mailo-ra.
Evisse: Nem kérhetem tőled, hogy itt maradj!
Adam: Nem is kell. És különben is. Én kipihentem magam. Te viszont egy percet sem aludtál.
Evisse felsóhajtott, majd bólintott.
Evisse: De ha bármi változás van, azonnal szólj!
Adam: Rendben.
Evisse felvonszolta magát az emeletre. Fáradtan dőltem le a kanapéra és a fejemet a támlájának támasztottam. Mit meg nem tesz az ember, ha szerelmes?
Amikor meghallottam a zuhany hangját, azonnal éber lettem. Evisse meztelenül... a zuhany alatt... Próbáltam elterelni az igencsak korhatáros gondoltaimat, nem sok sikerrel. Megszámoltam a kanapé virágmintáit, felvettem egy tévéújságot az asztalról és kiválogattam melyik filmeket láttam már. De az agyam eldugott kis részében egy hang egyre csak azt ismételgette: "Menj fel hozzá!"
Soha olyan biztosra nem vettem Isten létezését - vagy az ördögét - mint amikor végre abbamaradt a vízcsobogás.



Evisse


Mailo! - ez volt az első gondolatom, amikor felébredtem. Kiugrottam az ágyból, majd leszaladtam a lépcsőn. Mailo a ketrecben feküdt és ébren volt. Amikor meglátott bágyadtan csóválni kezdte a farkát. Adam a kanapén fekve aludt. Amikor közelebb léptem, hogy kisimítsak egy tincset a homlokából, a padló megnyikordult a talpam alatt.
Adam szemei kipattantak és egyenesen rám nézett. Először az arcomra, aztán végignézett rajtam és elmosolyodott.
Adam: Cuki a bugyid! - suttogta álomittas hangon.
Magamra pillantottam és éreztem hogy elvörösödöm. A kinyúlt fehér trikómon kívül csak egy pöttyös bugyi volt rajtam.
Evisse: Jaj! - kiáltottam, majd felkaptam egy párnát a kanapéról és magam elé tartottam.
Adam felnevetett.
Evisse: Ne nevess! - kiáltottam. Adam még hangosabban nevetett, mire hozzávágtam a párnát és felszaladtam a lépcsőn, alaposan bevágva magam után a szobaajtómat.
Néhány perc múlva halk kopogást hallottam az ajtón.
Evisse: Adam te vagy az? - kérdeztem.
Adam: Miért ki más lenne? A fehérnemű-rendőrség? - kérdezte nevetős hangon.
Éreztem hogy megint elvörösödök.
Evisse: Jobb lenne ha hazamennél!
Adam: Gyere ki!
Evisse: Nem! - vágtam rá.
Adam: Miért nem? - kérdezte. A számat harapdáltam. - Evisse?
Evisse: Láttad a bugyimat! - feleltem, majd elvörösödtem.
Az ajtóm előtt ismét felhangzott a harsány kacagás. Legszívesebben lelöktem volna a lépcsőn.
Adam: Hát... ha hiszed ha nem eléggé sokat fantáziáltam róla, hogy egyszer látom majd a bugyidat. Arról még többet hogy nincs rajtad. - tette hozzá.
Evisse: Adam! - kiáltottam felháborodva.
Adam: Ok, ok, béke! Felejtsük el, rendben?
Evisse: Rendben! - feleltem kis tétovázás után.
Kinyitottam az ajtót. Adam láthatóan csalódottnak tűnt, amikor meglátta rajtam a melegítőnadrágot.
Adam: Megnézhetem a szobád? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nem! - bevágtam az orra előtt az ajtót. - De kaphatsz ebédet és kávét.
Volt a fagyasztóban mirelit pizza és hamburger, olyan napokra, amikor nincs időm főzni. Vagyis az egy évben egyszer alkalmakra. Adam nem fanyalgott a mirelit kaja láttán és ezt jó jelnek vettem. Ő közben lezuhanyzott és megborotválkozott, majd pólót cserélt. Úgy tűnt egy egész túlélőkészletet tart a kocsijában. Nem akartam arra gondolni, hogy eddig hány idegen nő lakásán szedte már magát rendbe.
Frissen is jóképűen lépett be a konyhába. Én szürkének és csúnyának éreztem magam mellette, mint ahogyan az egyébként vidám ás otthonos konyhám is hirtelen kopottnak tűnt az ő jelenlététől. Túl tökéletes volt. És annyira nem az én világomba való!
Adam: Tetszik a házad! - mondta mosolyogva. Csak a szememet forgattam. - Olyan otthonos és meleg. Látszik hogy valaki tényleg szereti ezt a házat. A mi házunk olyan mint egy múzeum. Tökéletes és élettelen.
Evisse: Az a legszebb ház amit valaha láttam.
Adam: Sokkal szebbnek látom ha te is ott vagy. - felelte.
Közelebb lépett. Elakadt a lélegzetem, mert tudtam mit szeretne. Óvatosan közeledett felém, mintha attól félne, hogy megijeszt. És valóban a szívem szinte a torkomban dobogott. Átölelte a derekamat és magához húzott.
Elöntött a forróság és mégis borzongtam. Adam tétovázott, még akkor is amikor az arca már csak centikre volt az enyémtől. Aztán lassan, nagyon finoman hozzáérintette az ajkait az enyémhez.
Olyan érzés volt, mintha az univerzum felrobbant és magába szippantott volna.
Adam: Mennem kell. - suttogta.
Evisse: Miért? - kérdeztem csalódottan.
Adam: Jól akarok viselkedni Veled! És ha most nem hagylak itt, attól félek meg fogjuk bánni. Te is, én is... és a pöttyös bugyika is.
Elvörösödtem, majd kitört belőlem a nevetés. Adam is mosolygott. Kikísértem az ajtóhoz, ahol gyengéden homlokon csókolt.
Evisse: Vigyázz magadra! - kértem.
Adam: Te is! Este visszajövök! - ígérte.
Mailo délután már felkelt, ahogyan a doki megjósolta. Fájdalmas arckifejezéssel vette tudomásul, hogy be van kötözve az oldala. Lassan, ingatag léptekkel kiment a kertbe, majd evett egy keveset és önként visszamászott a ketrecbe. A gyógyszertől, amit az éteklébe raktam ismét elaludt.
Összepakoltam a konyhában és egyre csak Adam járt a fejemben. Az illata, a mosolya, a hangja és a csókja. Hogy tud valaki, aki ennyire vad és zabolátlan ilyen gyengéden csókolni?
A percek vánszorogtak és minden erőmmel azt kívántam bár este lenne már. Idegesen készülődtem. Megmostam a hajam és egy kicsit ki is festettem az arcom. Először felvettem a piros pánt nélküli ruhámat, de ebben túl merésznek éreztem magam. Végül egy lenge, térdig erő szoknyát és egy barna topot választottam. Beleléptem a barna sarumba, majd parfümöt fújtam magamra.
A fürdőszobám tükréből mintha egy másik lány nézett volna vissza.



Adam


Feltúrtam az egész gardróbot. Próbáltam kitalálni miben tetszenék Evisse-nek leginkább. Végül egy fekete farmert és egy tengerészkék pólót vettem magamra. A hajammal nem bíbelődtem túl sokat, észrevettem, hogy Eviss szereti ha a homlokomba lóg. Felkaptam a bőrkabátom, majd szívdobogva beültem a kocsimba. Nem tudtam mire számítsak ma este. A dolgok megváltoztak közöttünk olyan hirtelen és olyan irányba, hogy nem volt már mód előre tervezni. Minden esetre nagyon reméltem, hogy szükségem lesz a másik váltás-pólómra holnap.
Az izgatottságom csak még inkább fokozódott, amikor bekanyarodtam Evisse utcájába. Istenem, add hogy megint olyan huncut pöttyös bugyi legyen rajta. Ez is teljesen rá vall. Adam Cole akit még a legdrágább francia csipke sem hozza lázba majd megőrül Evisse szűzies pamutbugyijától. Keserűen nevettem magamon.
Önkéntelenül a fékre léptem, amikor megláttam a motort Eviss háza előtt. Aztán észrevettem a magas, sötét alakot, aki az ajtóban állt és Evisse-szel beszélt. "Ő az!" - hasított belém a felismerés.
Kiugrottam a kocsiból és erőteljesen becsaptam az ajtót. Evisse ideges tekintete engem is nyugtalanná tett. Az idegen végigmért, az arcán gúnyos mosoly jelent meg. Csak ő lehet!
Adam: Minden rendben? - kérdeztem azonnal.
Evisse: Igen, igen. Ő itt Eric. Egy... barátom. Teljesen kiment a fejemből, hogy moziba hívott és... - elhallgatott.
Adam: Eric? - vontam fel a szemöldököm.
Vartanne: Nem tetszik a nevem? - kérdezte.
Meglepődtem. A hangja ugyanaz volt. Millióból is felismertem volna, hiszem a saját fejemben hallottam. És most végre egy arc is tartozott hozzá.
Eviss is rápillantott, amitől belém hasított a féltékenység! Mi tagadás, az a fajta pasi volt, akire így szoktak nézni a nők, de nem szoktam meg, hogy a jelenlétemben bárki másra így néznek, rajtam kívül.
Adam: Talán vissza kellene menned oda ahonnét jöttél!
Eric: Talán Evisse is velem jön! - felelte.
Elpattant a cérna, a húr vagy a szál, nevezzük bárminek. Megragadtam a kabátját és lelöktem a lépcsőn. Ő hanyatt esett és meglepetten nézett rám, de rögtön utána elmosolyodott.
Evisse: Adam! Megőrültél? - kérdezte ezzel egy időben.
Adam: Tűnj innét! Különben szét verem a fejed!
Vartanne: Csak próbáld meg! - felelte és felállt a földről.
Evisse: Elment az eszetek? - kiáltotta. - Itt nem fogtok verekedni. Eric, jobb lesz ha elmész.
Vartanne: Nézd Szivi! Egyszer már lepattintottál emiatt a bájgúnár miatt, nem kérheted újra hogy álljak félre!
Adam: Mi van? - kérdeztem döbbenten. - Te találkozgattál vele? Mikor megkértelek hogy ne állj szóba idegenekkel?!
Evisse: Még azelőtt ismertem meg, hogy te megkértél. - védekezett.
Vartanne: És elrejtett a gardróbjában, amikor te idejöttél tegnap előtt. tette hozzá.
Evisse dühösen nézett rá. Én nekirontottam és a földre tepertem.
Adam: Evisse sohasem lesz a tiéd!
Vartanne: Fogadjunk?
Adam: Visszaküldelek a pokolba, ahová tartozol!
Vartanne ellökött magától és a földre zuhantam.
Vartanne: Már nem csak egy hang vagyok, amit kikapcsolhatsz, ha nem tetszem. - suttogta fölém hajolva!
Evisse: Ti ismeritek egymást! - kiáltotta. Nem kérdésnek szánta.
Egyikünk sem felelt.
Vartanne: El akarod mondani a történetünket Adam? - kérdezte kihívóan.
Adam: Nem hiszem, hogy érdekelné, Vartanne. - feleltem.
Evisse: Vartanne? A neved... nem Eric? Álljunk csak meg! Ő az a fazon akitől óva intettél? - kérdezte rémülten.
Adam: Igen.

Prowl-Fear The Dark!

Egy kis ízelítő abból a könyvből amin éppen dolgozom. A címe Prowl azaz Portyázás. Az alcím Fear the dark, vagyis
Rettegd a sötétséget. Egyelőre nem árulnék el róla többet. :) A képzeletetekre bízom hogy miről szól. Lehet találgatni!

Új banner

Új banner készült a bloghoz. Bogyó készítette. Bevallom sokáig gondolkoztam hogy kikerüljön e az oldalra, végül úgy döntöttem hogy az Adam-rajongók kedvéért kikerül. Email-ben tudjátok elkérni vagy ha a chatbox-ba kiírjtáok az emailetek akkor elküldöm. :)

Új rész a hétvégén vagy hétfőn. :)

Moon Angel

20. Fejezet

Adam


Felhívni?Nem hívni?Felhívni!Nem hívni! Idegesen babráltam a telefonommal. A kijelzőn lévő számok alatt a hívás ikon szinte kihívóan nézett rám. Vagy én rá. Az ujjam hozzáért a gombhoz,de azon nyomban el is kaptam a kezem a kijelzőről. Büszkeségem utolsó morzsáit próbáltam összekapirgálni. Evisse tegnap este szinte kidobott a házából. Én feltártam előtte a szívemet és őt mintha ez teljesen hidegen hagyta volna. Olyan távolinak tűnt.
Felsóhajtottam és végigdőltem az ágyamon a telefonnal a kezemben. A tekintetem megakadt a bárszekrényen ücsörgő teli üvegen. Az idejét sem tudtam már hogy mikor ittam utoljára. Felkeltem és leemeltem egy gazdag metszésű kristálypoharat a tálcáról, majd az üveggel az ágyamhoz sétáltam. Több száz évesnek éreztem magam.
Töltöttem a pohárba. Az ital aromája megtöltötte a szobát és hirtelen egy csomó emlék rohant meg. Azokból az időkből, amikor semmi nem számított, amikor csak a most létezett a pillanat, a teli pohár vagy éppen az üres és a lány akit éppen szerettem. - Úgy pár órán át.
A veszély, a balhé, a rohanás, a buli, a botrány, a megrökönyödött pillantások, Stacie gyűlölködő tekintete, az anyám üres szemei és apám szentbeszédei. Sokkal egyszerűbb volt az életem. Üres és céltalan. Nem veszíthetsz semmit, ha semmid sincs és semmi vagy. Most pedig az egész életem egy egyszerű lány kezei között van. Az ő egész élete pedig az én kezeim között. Ez nem csak egy szerelem volt. Az maga volt a végzet.
Az ital végigégette a torkomat és beleborzongtam. A könnyeket is ráfogtam. Újra töltöttem.
Gabrielle: Tényleg most akarsz lerészegedni, amikor vele kellene hogy legyél? - kérdezte a hang valahonnét.
Nem lepődtem meg, a tulajdon lelkiismeretem hangja is lehetett volna. Mostanában, hogy ismét erőre kapott gyakran szólalt meg.
Adam: Azok után hogy keresztülnézett rajtam, még én keressem őt?
Gabrielle: Férfiak és a ti hatalmas önérzetetek. - a hangjából maró gúny áradt. - Igen keresd őt! Mert nem te vagy az egyetlen aki meg akarja szerezni!
Felkaptam a fejem.
Adam: Vartanne?
Gabrielle: Figyelj... ez nagyon bonyolult. Lucifer ügyesen elrejtette előlünk azzal hogy emberi testet adott neki.
Adam: Úgy érted hogy Vartanne... ember? - döbbentem le. - Hol van? Mit tervez?
Gabrielle: Fogalmam sincs... - vallotta be. - Azzal hogy ember lett eltűnt a radarunkról. Könnyen lehet hogy már a városban van. Bárki lehet. Talán már találkozott is Evisse-szel.
A pohár tompa puffanással ért földet a szőnyegen. Észrevétlenül siklott ki az ujjaim közül. Mint ahogyan minden más is.
Adam: Figyelmeztetnem kell Evisse-t!
Gabrielle: Nem mondhatod el neki az igazat. - emlékeztetett. - Adam, légy óvatos. Lehet hogy Vartanne és Lucifer minden lépésünket figyelik.
Áthajtottam a városon. Délelőtt volt, napfényillatú, unalmas péntek délelőtt. Régen szerettem a pénteket. Újabb kalandot és balhét hozott. És tudtam hogy a szombatra nem emlékszem majd.
Gyanakodva néztem az embereket az utcán. Vajon melyikük lehet Vartanne? Józan ésszel próbáltam kitalálni. Nő nem lehet, hacsak Evisse-nek nincsenek titkolt leszbikus hajlamai. Fiatal, vele egykorú fiú kell hogy legyen. Nem sok volt belőle a városban. A legtöbbje szerencsétlen, pattanásos csődtömeg volt, akit nem vettek fel egy főiskolára sem. Akiben egy csepp éltre való hajlam volt, az elhúzott innen Portlanba, vagy délre.
Leparkoltam a kocsit nem messze a virágbolttól egy fekete motor mögé. Pompás járgány volt, egy igaz fenevad. Biztosan egy átutazóé. Nem ismertem bárkit a városban, akinek ilyenre telt volna. Dear Valley a furgonok és a 70-es évek előtt készült kocsik mekkája volt.
Átsétáltam a kihalt főúton, közel s távol egyetlen autót sem láttam. Olivia a fodrászüzlet küszöbén ült és cigarettázott. Amikor meglátott, azonnal beszaladt az üzletbe és pár pillanat múlva az anyjával együtt kukucskáltak ki.
A virágüzlet ajtaja be volt csukva, biztosan a légkondi miatt. Az ablakon át láttam hogy Evisse egy vevővel beszélget. Egy fiatal fiúval. Magas volt és szőke. Farmer térdnadrágot és kockás kék inget viselt papuccsal. Lazán a pultnak dőlt és mondott valamit amitől Evisse elmosolyodott.
Erőteljesen lenyomtam a kilincset és megszólalt a fejem fölött az istenverte csengő. Evisse arcáról lefagyott a mosoly. A vevő pedig kíváncsian hátrafordult.
Lee Bright volt az. Egyel alattam járt a gimiben és pár évvel ezelőtt a Harvardra ment tanulni. Azóta nem láttam.
Lee: Adam Cole? - kérdezte hitetlenkedve. - Te még itt élsz? Azt hittem Miami-ba költöztél vagy legalábbis Las Vegasba! - nevetett. Szerettem volna pofán vágni.
Adam: Aha. És téged mi szél hozott?
Lee: Szünet van, tudod. És hamarosan végzek az orvosin, gondoltam megnézem nem keresnek e rezidenst az itteni kórházban.
Adam: Cambridge-nek nem vagy elég jó?
Lee: Amit azt illeti több helyre is hívtak, de én jobb szeretnék a környéken állást találni. Úgy tervezem visszaköltözöm a városba. Nem lehet annyira rossz hely, ha te is itt élsz még.
Adam: Aha. Biztosan. - feleltem kelletlenül. Evisse-re pillantottam, aki zavartnak és feszültnek tűnt.
Lee: Megcsinálod most a csokrot, vagy visszajöjjek érte később? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nos... ha ráérsz akkor várd meg. Pár perc az egész. - visszamosolygott rá.
Lee: Tudod mit? Benézek Olivia-hoz, már ezer éve nem láttam. Adam, igazán örülök hogy láttalak! - a hangja nem csengett őszintén, inkább bosszankodóan.
Adam: Részemről a szerencse! - feleltem.
Lee kisétált az üzletből, de az ajtóból, még visszamosolygott Evisse-re.
Evisse:Mit tehetek érted? - kérdezte halkan, lesütött szemmel.
Adam: Mit akart tőled ez a bájgúnár? Mit mondott amin ennyire jól szórakoztál? - vontam kérdőre.
Evisse szelídsége azonnal tova szállt.
Evisse: Semmi közöd hozzá! - vágta rá. - Képzeld vannak olyan emberek is, akikkel normális dolgokról is lehet társalogni, nem csak arról hogy hogyan és mikor akarja lehúzni a bugyimat!
Ő is megdöbbent mikor ezt kimondta. Én magam is. Elpirult. Nyilván valóan szégyellte magát.
Adam: Én legalább kimondom. Neki az arcára volt írva. - feleltem hidegen.
Evisse: Nem árulnád el mit akarsz itt, Cole? - kérdezte sóhajtva, miközben dühösen vagdalta a virágok szárát.
Adam: Éppenséggel tudni akartam, hogy mi ütött beléd tegnap. - feleltem. - De úgy tűnt bármi legyen is az, még ma is tart. Nem lenne egyszerűbb, ha elmondanád?
Evisse sóhajtott, majd letette a virágokat és a bonyolult vágóeszközt amivel dolgozott.
Evisse: Nézzük csak... egy nap alatt átkutattam érted a fél várost, miközben te otthon süttetted a hasadat. Megpróbáltál elcsábítani, közölted hogy minden vágyad az hogy hanyatt dönts, majd megjelent egy prosti, akit ajándéknak szántak Neked! - a hangja cinikusan csengett. Idegen volt tőle. - Kihagytam valamit?
Adam: Bocsánatot kértem.
Evisse: Ez nem változtat azon, hogy te és én egy két külön világból jöttünk és más az értékrendünk.
Adam: Megint a régi nóta! - sóhajtottam. - Mond csak, biztos hogy nincs még valami a háttérben? Esetleg... nem bukkant fel egy másik pasas a színen?
Evisse döbbenten nézett rám. Felkapta az ijesztő metszőollót és vadul kaszabolni kezdte vele a virágokat.
Evisse: Te jó ég, Adam! Lee csak a barátnőjének rendelt egy csokrot! Ma érkezik Cambridge-ből és meg akarja lepni vele a reptéren.
Lee kihúzva a listáról.
Adam: Mi a helyzet a többi helybéli sráccal?
Evisse a szemét forgatta.
Evisse: Egész eddig rám sem néztek. Miért pont most kellenék nekik? - kérdezte unott hangon. Nem tudtam hogy magyarázzam el neki. - Ó hát persze! Azért mert te és én... szóval most már menő darabnak számítok, ugye? Adam Cole által bevizsgált minőség! - gúnyolódott.
Adam: Ne légy nevetséges! - hárítottam el. - Felelj a kérdésre egyszerű igennek vagy nemmel! Próbálkozott nálad helybéli srác az elmúlt pár napban?
Evisse: Nem!
A hangja őszintén csengett. Megnyugodtam.
Adam: Kérlek, ígérj meg nekem valamit. Ha... valaha az utadba kerülne egy Vartanne nevű fickó, ne állj vele szóba. Ok?
Evisse: Vartanne?
Adam: Igen. Ő egy... balhés alak. Volt pár... közös ügyünk és szerintem... örülne neki ha keresztbe tehetne nekem. Szóval ha felbukkanna... küld el a fenébe, ok?
Evisse bólintott. A megkönnyebbüléstél szinte lebegni tudtam volna. Evisse várakozóan nézett rám, a szemében szomorúság csillogott. Tökéletes csend volt, csak a légkondi zümmögése töltötte meg a szobát. Itt volt az alkalom, hogy kimondjam mit érzek.
Adam: Evisse... én...
Megszólalt a csengettyű és a varázslat odalett.
Lee: Hé srácok! Nem akartam elhinni amit Olivia mondott. Ti ketten? - kacarászott. - Evisse, pedig rendes lánynak hittelek.
Adam: Evisse rendes lány.
Lee: Tényleg? Mióta kezd Adam Cole rendes lányokkal? - kérdezte gúnyosan. - Elfogytak a kurvák Oregon-ban?




Evisse


Mire bármit szólhattam volna, Adam már megragadta Lee Bright-ot és a pultnak nyomta az inggallérjánál fogva. A rémülettől szólni sem bírtam.
Adam: Ha még egyszer meglátlak itt szétrúgom a Harvardon végzett seggedet, te görény!
Lee: Nyugi tesó! - hörögte. - Csak vicceltem.
Adam felrántotta és az ajtó felé lökte. Lee elnyúlt a kövön.
Adam: Nem vagyok a tesód! Most pedig kotródj! Keress másik virágüzletet!
Lee rémülten kivonszolta magát az üzletből. Vissza sem nézett.
Evisse: Jól vagy? - kérdeztem óvatosan.
Adam megfordult. Az arckifejezése láttán összerezzentem. Amikor legutóbb így nézett, néhány pillanat múlva meg akart fojtani.
Adam: Azt hiszem. Én csak... begurultam. Nem hagyom hogy bárki is egy lapon említsen Téged azokkal a... - megrázta a fejét.
Előredőlt a két kezével a pult szélét markolta és lehajtotta fejét. Néhány tincs a homlokába hullott egyébként mindig tökéletes frizurájából. Tétováztam. A kezem lassan indult meg az arca felé. Közelebb hajoltam. Az ujjaim megmerevedtek a levegőben.
Evisse: Mi ez a szag? - kérdeztem döbbenten. Adam felkapta a fejét. - Te... te részeg vagy! Te ittál!
Adam: Csak pár pohárral.
Evisse: Hát ezt nem hiszem el! Leiszod magad és idejössz cirkuszolni, mint valami utolsó léhűtő! - kiáltottam rá. - Verekszel és fenyegetőzöl!
Adam: Sértegetett téged!
Evisse: Meg tudom magam védeni!
Adam: Nem tudod.
Evisse: Adam, tényleg nem tudom mit akarunk mi egymástól, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem most fogjuk megbeszélni, amikor ilyen állapotban vagy és amikor pillanatnyilag rád sem bírok nézni!
Adam: Sajnálom hogy nem vagyok tökéletes. - felelte keserűen. - Te persze az vagy! Evisse, sohasem leszek méltó hozzád. Sohasem leszek elég jó. Itt az ideje hogy végre dönts! Akarsz engem, vagy nem? Mert kettőnk közül te vagy az, akinek problémái vannak! Bizonytalan vagy és ezért bennem keresed a hibát!
Nem feleltem. Elfordultam, hogy ne lássa meg a könnyeimet. Ha most megérintett volna, valószínűleg a karjába vetettem volna magam. Ehelyett az ajtó feletti csengő jelezte csak hogy egyedül maradtam.

Miután alaposan kibőgtem magam, kitakarítottam az üzletet és összeírtam a hiánycikkeket. Nem volt sok, Marie a múlt héten rendelt mindenből. Olga hozott nekem ebédet, együtt fogyasztottuk el Marie konyhájában. Csendben ettünk, egyikünknek sem volt beszélhetnékje. Miután befejeztük, segítettem neki elmosogatni, majd rendbe rakni a konyhát.
Olga: Láttam ma azt az új fiút. Éppen amikor jöttem. Ő is akkor érkezett. Nagy papírzacskók voltak nála. - mondta hatalmas szemekkel, mintha valami ősi titokról rántaná le a leplet.
Evisse: Nem látom hogy ebben mi a fura. Biztosan bevásárolt hétvégére.
Olga: Olivia kártyát vetett és a lapok azt jósolták, hogy valami gonosz erő kezdett munkálkodni itt. - folytatta.
Evisse: Biztosan a nőegylet nyári bálját jelezte!
Olga: A hitetleneket találja meg először az ördög! - figyelmeztetett.
Evisse: Aki persze Eric... - tettem hozzá.
Olga: Én ilyet nem mondtam. De ha már itt tartunk. Feltűnően sokat legyeskedik körülötted. Adam úrfi mit szól ehhez?
Evisse: Semmi köze hozzá. Nem vagyok a tulajdona, vagy a barátnője. Nem tartozunk egymásnak elszámolással.
Olga csak bólogatott, mintha egyet értene, de tudtam hogy a fejében már újabb szálakat és elméleteket szövöget.
Olga: Csak okosan... - motyogta.
Evisse: Lemegyek és kinyitok. Bár nem tudom érdemes e, a hőség miatt úgyis be kell majd zárnunk.
Olga: Menj csak Aranyom! - mondta ahogyan Marie szokta mondani.
A délután unalmasan telt. Nem kellett bezárni a boltot, de azért kellőképpen meleg volt ahhoz hogy a vevők távol maradjanak. Egy testvérpár tévedt csak be, az édesanyjuknak vettek virágot és egy halom aprót hagytak itt, a malacperselyük teljes tartalmát. Az özvegy Mrs. Calermo is tiszteletét tette, de szokás szerint nem vett semmit, csak nézelődött. Olga szitkokat szórt rá, és az olasz maffiát kezdte emlegetni.
A legnagyobb hőségben átszaladtam a cukrászdába jégkásáért. Olga ötlete volt, szeretett beállni helyettem vagy Marie helyett. Élvezte ha betévedt egy-egy vevő és eljátszhatta a főnökasszonyt. Ma viszont nem volt szerencséje.
Evisse: Csak epres volt.
Olga: Nem számít, a lényeg hogy hideg legyen. - elvette a sajátját. - Ezt is kellene árulnunk. Emelné a forgalmat!
Evisse: Beszéld meg Marie-val.
Egyedül zártam be. A hőség még ekkor is rekkenő volt, a levegő táncot járt az aszfalt felett és olvadt kátrányszagot éreztem az egész főutcán. Alaposan megizzadtam, mire hazaértem, ám az igazi forróság csak akkor öntött el, amikor megláttam egy sötét hajú, feketébe öltözött alakot a házam ajtajának támaszkodva.
Nem éreztem magam eléggé csalódottnak, mikor rájöttem, hogy Eric az és nem Adam. Ez egyszerre volt bosszantó és ijesztő érzés, keveredve egy kis örömmel.
Vartanne: Szia! - köszöntött.
Evisse: Ismét itt?
Vartanne: Új hagyomány van születőben. - tréfálkozott.
Evisse: Bocs hogy tegnap olyan gorombán kidobtalak. - mentegetőztem. - Nem a te hibád volt, hogy Adam aznapra már kicsinálta az idegeimet.
Vartanne: És úgy tűnik mára is. - jegyezte meg. - Van kedved beszélgetni?
Felsóhajtottam. Eric közelében egyszerre öntött el valami ismerős nyugalom és egy furcsa, idegen bizsergés. Féltem tőle, de mégis vonzott.
Evisse: Azt hiszem ma inkább egyedül maradnék.
Vartanne: És holnap? Ugye nem akarsz holnap este is egyedül lenni? Vagy Adam már lefoglalta az estédet?
Evisse: Ami azt illeti nem vagyok benne biztos hogy hajlandó még szóba állni velem. - vallottam be.
Vartanne: Akkor talán nem haragszol meg, ha elhívlak valahová. Mondjuk egy mozi? Állítólag Salem-ben van egy remek kis hely, ahol régi, poros fekete-fehér némafilmeket játszanak minden szombaton.
Evisse: Ez több mint jól hangzik. - ismertem be. - Ismertem egy Eric nevű fiút aki imádta a fekete-fehér filmeket. - csúszott ki a számon.
Vartanne: És elvitt magával párszor? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nem. Soha. - feleltem gombóccal a torkomban.
Vartanne: Egy idióta volt. - mosolygott. Furcsa, álarc szerű mosoly volt. Mint amit tükör előtt gyakoroltak be. - 6-ra érted jövök. Melegen öltözz, nem akarom hogy megfázz a motoron.
Evisse: Ok. - feleltem.
Eric furcsa, kutató szemekkel nézett rám, majd ellökte magát az ajtótól és lassan, ráérősen elsétált a főutca irányába. A kezem annyira remegett, hogy alig bírtam kinyitna az ajtót. Mailo már türelmetlenül csaholt odabent, fogalmam sem volt miért ilyen ideges. Reggel bőséges élelmet kapott, nem lehet éhes. Amint kinyitottam az ajtót, Mailo kiugrott és lerohant a lépcsőn az utcára.
Evisse: Mailo!Megvesztél? - kiáltottam utána. - Gyere vissza!
Utána indultam. Mailo őrült módjára rohant végig a szűk utcán, mintha kergetne valamit. Olyan hirtelen tűnt el a szemem elől, hogy azt hittem képzelődöm. A keserves vonyításra földbe gyökerezett a lábam. Minden erőmmel rohanni kezdtem, majd megláttam a nyitott csatornát, amiről hiányzott a fedél. Onnét jött Mailo hangja.
Evisse: Jaj ne! Mailo! Mailo! Tarts ki! - zokogtam. - Ó jaj, mit csináljak? Segítség! Valaki!
Egy árva lélek nem volt az utcán. Felugrottam és a legközelebbi házhoz szaladtam. Dörömböltem az ajtón, de hiába, nem nyitotta ki senki. Visszaszaladtam a gödörhöz és próbáltam kivenni Mailo-t a sötétben. Láttam hogy a csatorna alján fekszik, néhány centis vízben.
Ekkor az ég dörögni kezdett és néhány pillanat múlva hatalmas cseppekben rákezdett az eső is. Olyan hirtelen, mintha gombnyomásra történt volna.
Evisse: Jaj ne.... ne! Mailo! Kiskutyám fel kell kelned! - Mailo fájdalmas nyüszítéssel válaszolt, a farka bágyadtan mozdult. Szinte lemondóan. - Kelj fel, Mailo!
Az eső ekkor már zuhogott, szinte szúrtak a hideg cseppek a felhevült testemen. Ha nem áll ez az eső, a csatorna megtelik vízzel és Mailo... ebbe bele sem mertem gondolni. Lemászhattam volna, de nem tudtam volna felhozni egyedül.
Evisse: Segítség! Valaki! - zokogtam.
Felugrottam, amikor meghallottam a közeledő autó hangját. Kész voltam kiugrani elé ha nem áll meg, de a kocsi lassított. Az esőfüggönyön át csak a "Cole#4" rendszámot láttam meg. Adam szállt ki a volán mögül. Rémültnek tűnt.
Adam: Evisse! Mi történt? Megsérültél?
Evisse: Adam! Istenem! Annyira örülök, hogy itt vagy! - zokogtam. - Mailo... bezuhantam a csatornába! Azt hiszem megsérült, mert nem bír felkelni, pedig a víz perceken belül elönti a járatot. - hadartam.
Adam: Ki kell hoznunk onnét. - jelentette ki.
A kocsihoz szaladt és kivett egy elemlámpát és valami kötél félét a csomagtartóból. Letérdelt az aszfaltra és a gödörbe világított. Mailo körül máris centiket emelkedett a víz.
Evisse: Hogy akarod kiszedni onnét? A karodban nem tudod felhozni és nem tudod feladni, mert a gödör túl mély. Ki kellene hívnunk a tűzoltókat.
Adam: Nincs rá idő! - jelentette ki. - Had gondolkodjam. - Adam felugrott és a kocsihoz sietett a kötéllel a kezébe. Követtem.
A csomagtartóban kutatott, ahol egy csomó felismerhetetlen vacak volt.
Evisse: Adam...
Adam: Megvan! Van egy olyan kosarad... egy piknikkosár, vagy egy fáskosár?
Evisse: Igen, van a konyhában. - kiáltottam.
Adam: Hozd ide, belerakjuk Mailo-t és felhúzzuk. A kötél elég hosszú hozzá. Siess! - kiáltott utánam.
Berontottam a házba. Beth az ágy alól morgott, megrémítette az eső. A konyhában majdnem hasra estem, az elázott cipőm csúszott a kövön. Felrántottam a szekrényt és kihúztam a kosarat a polcról. Egy csomó minden vele együtt a kőre zuhant, néhány dolog össze is tört, de nem érdekelt. Lélekszakadva rohantam vissza.
Adam a gödölrnél térdelt és folyamatosan Mailo-hoz beszélt.
Adam: Még eszméleténél van. - Kikapta a kosarat a kezemből és rákötötte a kötelet, majd megrángatta párszor. - Lemászom. Majd engedd le utánam.
Mielőtt szólhattam volna, már elindult lefelé, óvatosan de sietve.
Evisse: Lent vagy? - Az esőtől nem láttam semmit.
Adam: Evisse, világíts le! - kiáltotta. A hangja távolról jött, mintha több kilométerről szólt volna.
Levilágítottam. Adam a vízben térdelt, fél kézzel tartotta Mailo-t hogy a feje kint legyen a vízből.
Evisse: Mi van vele? - sírtam.
Adam: Nem vagyok állatorvos. - felelte türelmetlenül. - Engedd le a kosarat, de tartsd a végét.
Remegett a kezem és féltem, hogy kicsúszik a kötél a kezemből. Nem tudtam tartani a lámpát sem így nem láttam, mikor ér le. Adam megrántotta kosarat és én majdnem felsikoltottam.
Adam: Beleteszem. Tartsd feszesen a kötelet. - kiabálta.
Mailo keserves sírása törte meg az eső monoton zúgását. Szerettem volna térdre rogyni és befogni a fülemet. Adam megrángatta a kötelet és pedig húzni kezdtem. Nehezebb volt, mint hittem és rettegtem hogy fájdalmat okozok Mailo-nak.
Evisse: Istenem! - suttogtam, amikor megláttam végre a kosarat.
Mailo aprónak tűnt benne. Csupa kosz volt és a bundája elázott. A feje ernyedten lógott és a szemében mélységes fájdalom ült. Halkan szűkölt a kosárban. Óvatosan leraktam a kosarat és némán sírtam Mailo mellett. Mi ütött belé? Miért rohant el?
Néhány pillanat múlva felbukkant Adam csurom vizesen és koszosan. Több helyen is lehorzsolta a karját és a farmerja is felhasadt a térdén.
Adam: Orvoshoz kell vinnünk! - lihegte. - Berakom a kocsiba, addig te zárd be a házat. Mellé hajtok.
Szótlanul engedelmeskedtem. Beth-et nem láttam sehol, de biztos voltam benne, hogy a kanapé alatt duzzog. Sebtében felkaptam egy takarót kanapáról és a dzsekimet is lerántottam a fogasról.
Adam már kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Mailo már a hátsó ülésen feküdt a kosárban. Beültem mellé és megfogtam a kosarat.
Evisse: Nem kellene kivennünk?
Adam: Nem, nem szabad mozgatnunk. - felelte. - Ajánlom a dokinak hogy otthon legyen!
Evisse: Hová megyünk?
Adam: Ismerek egy állatorvost Salem környékén. Öreg mint az országút, de nagyon jó doki. Már nyugdíjba ment, de sokan viszik hozzá az állataikat. Imádkozz hogy odataláljak!
Nem kellett kétszer kérnie. Láttam, hogy rám néz a visszapillantó tükörben és hirtelen elöntött a melegség, habár valójában vacogtam. Ez a forróság viszont belülről fakadt. Adam elkapta a tekintetét és állított valamit a műszerfalon, amitől egy csapásra meleg lett a kocsiban.
Evisse: Azt hiszem hiszek az angyalokban! Létezniük kell, máskülönben nem bukkantál volna fel, éppen akkor amikor a legnagyobb szükségem volt rád. - mondtam halkan.
Adam nem felelt azonnal. Kihasználtam az időt és alaposan betakartam Mailo-t.
Adam: Lehet hogy csak szerencséd volt. - felelte. - Az angyalok néha gonoszak.
Evisse: Az biztos nem, aki minket összehozott. - feleltem.

19. Fejezet

Vartanne


Abban a pillanatban hogy kimondtam a nevet már meg is bántam. Evisse arca döbbentté majd gyanakvóvá vált. Önkéntelenül is hátrálni kezdett.
Vartanne: Megijesztettelek? - kérdeztem aggódva.
Evisse: Ki vagy te? - kérdezte idegesen. - Miért érzem azt hogy ismerlek? Annyira... - a szavakat keresgélte. - ... megijesztesz. - ismerte be végül.
Vartanne: Sajnálom.
Evisse: Mit akarsz tőlem? Miért jöttél ide? Pont ebbe a városba? - faggatott.
Csurom vizes volt és reszketett. Nehéz volt eldönteni, hogy a hidegtől vagy a félelemtől. Szívszaggató látvány volt.
Vartanne: Be kellene menned. - suttogtam.
Evisse: Tudni akarom! - erősködött.
Vartanne: Elmondom... ha egy száraz és meleg helyen leszünk.
Idegesen megrázta magát, láttam rajta hogy ezekben a másodpercekben dönti el hogy faképnél hagy e, vagy annyira érdeklem, hogy mindenáron választ akar kapni a kérdéseire. Igyekeztem higgadtnak tűnni, pedig valójában minden idegszálam pattanásig feszült. Evisse felsóhajtott.
Evisse: Van egy kutyám, ha egy ujjal is hozzám érsz darabokra fog tépni. - fenyegetett.
Köhögésbe fojtottam a kuncogásomat. Evisse tisztes távolságot tartva elsétált mellettem, majd kisebb nehézségek árán kinyitotta a háza ajtaját. Várakozóan nézett rám én pedig próbáltam felkészülni az alakításomra. Fogalmam sem volt mit tesznek az emberek, ha belépnek egy ismeretlen házba.
Mire bármit is kitalálhattam volna, már a parányi előtérben álltunk, Mailo pedig vidáman ugrált körülöttem. Zavarban voltam.
Evisse: Úgy viselkedik mintha ismerne. - mondta gyanakodva.
Vartanne: Jól kijövök a kutyákkal. - vontam meg a vállam.
Lehajoltam hogy megsimogassam Mailo-t.
Evisse: Nos... a nappali erre van. - beljebb invitált. - Ülj le. Hozok Neked egy törülközőt, csak felveszek valami száraz ruhát.
Vartanne: Csak nyugodtan. - rámosolyogtam, mire ő pislogott néhányat, majd sután a lépcső felé indult.
Amint leültem a kanapéra, tudtam hogy nem vagyok egyedül.
Lucifer: Ez annyira ördögi... Eric!
A szememet forgattam.
Vartanne: Mit keresel itt?
Lucifer: Viccelsz? A dolgok kezdenek izgalmassá válni. Behívott a házába! Éppen most előzted le a drága jó Adam-et. Következő lépés: az ágy!
Vartanne: Inkább segíts kitalálni, hogy mit feleljek a kérdéseire.
Lucifer: Valami izgalmasat. Például... a maffia elől menekülsz vagy a tanúvédelmi program tagja vagy... a lányok szeretik az ilyesmit.
Vartanne: Kössz, ezzel sokra megyek. - fújtam dühösen.
Lucifer kényelmesen kinyújtózott a kanapén. Mailo gyanakodva méregette, Beth pedig felborzolta a szőrét nemtetszése jeléül.
Lucifer: Én csak annyit tanácsolnék, hogy addig üsd a vasat amíg forró. - rám kacsintott. - Adam barátod jelenleg mellékvágányon vesztegel, tiéd a terep.
Vartanne: Nem tudom ezt csinálni. Bőven elég teher megbirkózni azzal hogy ember vagyok, képtelen vagyok szerepet játszani.
Lucifer: Lefogadnám hogy Adam a kórházi ágyában éppen azt tervezgeti hogy milyen cukisággal fogja az ágyába csábítani életed szerelmét. Előnyben van veled szemben V!Egy rosszfiú aki jót játszik a tarsolyában minden kis furfanggal amivel meg lehet nyerni egy nő szívét. Te pedig... a szegény, letaszított angyal... a másodosztályú rosszfiú-imitátor. Esélyed sincs!
Szerettem volna valami gorombaságot a fejéhez vágni, de hallottam hogy Evisse lefelé tart a lépcsőn. Lucifer élvezettel szemlélte a gyötrődésemet, majd eltűnt.
Próbáltam összeszedni magam és jól játszani a szerepemet.
Evisse: Tessék! - felém nyújtott egy törülközőt.
A hajam tényleg vizes volt, de a bőrkabát és a vízhatlan motorosnadrág megvédett az esőtől. Megtöröltem magam.
Vartanne: Köszönöm. - rámosolyogtam. Evisse elpirult.
Evisse: Öhm... főzök egy teát. - ajánlotta.
Elsietett a konyha irányába. Csendesen felemelkedtem a kanapéról majd utána mentem. Mailo előttem ugrándozott, Beth pedig neki-nekidörgölőzve a lábamnak mellettem haladt.
Evisse összerezzent, amikor meglátott az ajtóban.
Vartanne: Tetszik a kéród.
Csak reméltem hogy a kéró szó eléggé rosszfiúsan hangzik.
Evisse: Nem valami.. menő... vagy divatos. - vonta meg a vállát.
A teáskanna kerregni kezdett a tűz fölött. Evisse kivett két bögrét a szekrényből és filtert rakott beléjük.
Vartanne: Hol vannak a szüleid? - kérdeztem.
A választ persze tudtam, de úgy gondoltam a színjáték részeként nem árt ilyen apró részletekre is figyelnem, mint például én elméletben semmit nem tudhatok róla.
Evisse: Portlanban élnek. És a te családod?
Vartanne: Odafent. - a plafon felé mutattam. - És odalent. - most pedig a padlóra.
Evisse rosszallóan elhúzta a száját.
Evisse: Nincsenek rokonaid? Mármint... akik élnek.
Vartanne: Nem mondanám. Volt egy... lakótársam, de elváltak az útjaink. - élveztem hogy nem kell igazából hazudnom.
Evisse: Honnét jöttél?
Vartanne: Voltam fent és voltam lent is.
Evisse: Északon és délen?
Vartanne: Igen, úgy valahogy.
Evisse: A válaszaid eléggé homályosak. És néha annyira... furcsán viselkedsz, mintha... nem is tudom. Mintha egy szerepet játszanál. Mintha távol éltél volna az emberektől. - mondta elgondolkozva.
Vartanne: A virágáruslány hobbipszichológus? - gúnyolódtam.
Evisse: Mit akarsz tőlem? Miért bukkansz fel állandóan?
Vartanne: Állandóan? Egy napja vagyok itt.
Evisse: Miért érzem úgy hogy figyelsz engem? Mintha... ez lenne a dolgod. - elpirult mikor ezt kimondta.
Vartanne: Érdekesnek talállak.
Evisse: Nincs bennem semmi érdekes.
Vartanne: Szóval nem kedvelsz? - váltottam témát.
Evisse: Furcsa vagy. Félek tőled. - vallotta be szomorúan.
Vartanne: Nem foglak bántani.
Evisse felsóhajtott és elfordult. A víz közben forrni kezdett. Levette a tűzről, majd a bögrékbe töltötte. Halkan megkérdezte hogy kérek e bele citromot vagy cukrot, de csak megráztam a fejem. Felém nyújtotta, óvatosan hogy ne érhessek hozzá a kezéhez.
Evisse: Sokat voltál egyedül? - kérdezte.
Vartanne: Nem, ami azt illeti össze voltam zárva valakivel. Most pedig élvezem a szabadságomat. - feleltem derűsen.
Evisse-nek leesett az álla, és felismerés csillant meg a szemeiben. Megrémültem.
Evisse: Te... te most szabadultál? - dadogta.
Vartanne: Igen, így is mondhatjuk de...
Evisse: Te börtönben voltál? - kérdezte meglepően magas hangon.
Tétováztam pár pillanatot. A börtön nem rossz sztori. Egy csomó mindent megmagyaráz.
Vartanne: Félsz?
Evisse remegő kézzel lerakta a bögréjét a pultra. Rosszul esett hogy félt tőlem, mert minden porcikám vágyott rá. Nem sejtheti hogy én azért születtem hogy megvédjem őt.
Evisse: Miért csuktak le?
Megvontam a vállam.
Vartanne: Csalás, árulás, rossz társaságba keveredtem. - soroltam. Ismét egy igaz hazugság.
Evisse: De ugye... nem bántottál senkit?
Vartanne: Nem.
Láthatóan megkönnyebbült.
Evisse: Akkor ezért jöttél egy kisvárosba? Mert itt senki sem ismerheti a múltad?
Vartanne: Csak akit beavatok.
Evisse: Miért pont engem? - kérdezte.
Vartanne: Tetszel nekem.
Éreztem hogy lángba borul az arcom, és meglepett ez az emberi reakció. Evisse is zavarja jött, idegesen babrált a konyhaszekrény szélével.
Evisse: Nekem... van valakim. - felelte szégyenlősen.
Vartanne: És mi van ha én vagyok az igazi?
Elakadt a lélegzete. Először nevetett, aztán megrázta a fejét és egyre dühösebb arcot vágott.
Evisse: Hát persze hiszen te vagy minden nő álma! Egy motoros bajkeverő börtöntöltelék! - sziszegte.
Vartanne: Bocsáss meg! Biztos vagyok benne, hogy a barátod nyomába sem érhetek. Ő bizonyára egy szent! - feleltem.
Evisse meghökkent. A megfelelően csípős választ kereste, de nem hagytam neki időt. Hozzá léptem és szájon csókoltam. Evisse a döbbenettől mozdulni sem tudott, majd kapálózni kezdett és pofon vágott. Éreztem hogy megkarmolta az arcomat, de a fájdalom eltörpült amellett a gyönyör mellett, amit az okozott, hogy az ajkaim alatt érezhettem az ő ajkát.
Végül ellökött magától.
Evisse: Kifelé a házamból! - suttogta rekedten! Én csak mosolyogni bírtam. - Takaródj! - üvöltötte.
Úgy éreztem mára elég volt a jóból, így engedelmesen elhagytam a harcteret. Evisse bevágta mögöttem az ajtót. Az eső elállt, de éreztem, hogy valami nedves folyik végig az arcomon. A könnyeim voltak. Még sohasem voltam ennyire boldog. Ha a pokolra jutok is, ezért megéri majd.




Evisse


Dühösen mászkáltam a lakásban, Mailo-val a nyomomban aki alig győzött kitérni az utamból és aggódva nézte a dührohamomat. Mégis mit képzel magáról ez a jöttment sittes? Csak úgy ideállít és azt hiszi hogy ha pózol egy sort a motorján, meg mindenféle homályos utalásokat tesz a múltjára, akkor majd azonnal a lábai elé vetem magam? Erőszakos, bajkeverő, beképzelt, veszélyes, felelőtlen és tenyérbe mászó. Pont mint...
Elakadt a lélegzetem. Lehetetlen hogy két ennyire hasonló férfi éljen egy helyen. Dear Valley túl kicsi hely kettejük számára. És miért akarnak mindketten engem? Van bennem valami ami mágnesként vonzza a gazembereket?
Lerogytam a kanapéra és a karjaim közé rejtettem a fejem. A neve Eric. Hülyeség. Gyakori név. De mégis... mennyi az esélye annak hogy ha egy idegen srác érkezik a városba, aki azonnal a nyomomba szegődik akkor Eric lesz a neve. Milyen játékot játszik velem a sors?

Másnap reggel fáradtan és rosszkedvűen vonszoltam be magam az üzletbe. Még a szikrázó napsütés sem javított jobb kedvre, de a friss péksüteményeknek sem tudtam örülni, amiket Olga hozott reggelire.
Marie és Shawn az emeleten pakoltak az útra, Olga pedig az üzlet előtt söprögetett. Még pár perc volt nyitásig, amikor megszólalt az ajtó feletti csengő. Stacie lépett be az üzletbe.
Az egyébként gyönyörű, elegáns üzlet kicsinek és kopottnak tűnt a jelenlététől és tökéletességétől. Merész fehér ruhát viselt ezüst szandállal. A haja laza hullámokban omlott a vállára. Én csak egy egyszerű farmersortot viseltem,színes trikóval és papuccsal.
Stacie sajnálkozva végigmért.
Evisse: Mi szél hozott ilyen korán?
Stacie: Gondoltam kihasználok minden percet hogy Shawn-nal lehessek. - magyarázta. - Nem aludtál jól?
Evisse: Nem igazán.
Stacie: Nem vagyok benne biztos hogy a bátyám megéri e ezt a cirkuszt, Ev! - sóhajtott.
Az arcom égni kezdett. Ezúttal nem Adam miatt forgolódtam álmatlanul.
Evisse: A dolgok kezdenek jól alakulni köztünk. - mentegetőztem.
Stacie: Ez remek, mert közeleg a szülinapja és reméltem hogy segítesz majd bulit szervezni neki. Ez ugyanis az én dolgom minden évben. - jelentette ki büszkén.
Evisse: Azt hittem az év 365 napján utáljátok egymást. - vontam fel a szemöldököm.
Stacie: Egy görény és néha meg tudnám fojtani, de legalább okot ad rá hogy bulit szervezhessek. És te! - rám mutatott. - Segíteni fogsz. Ha minden jól megy, te leszel az idén a háziasszony, mint a barátnője. És nem valami prosti, akinek még a nevét sem tudja. - kuncogott.
Én ezt egyáltalán nem találtam mulatságosnak. Mielőtt rápiríthattam volna, meghallottam Marie hangját. Pár pillanattal később belépett a helységbe.
Marie: Jó reggelt Stacie! Shawn odafent van. - mondta mosolyogva.
Stacie: Jó reggelt Marie! Mit gondol, zavarhatom egy kicsit?
Marie: Menj csak fel hozzá Kedves, biztosan örülni fog Neked. - biztatta.
Stacie diadalittas mosollyal az arcán indult az emeletre.
Evisse: Készen vagytok?
Marie: Igen, mindent bepakoltunk. Leírtam néhány dolgot a jegyzetfüzetbe, amikre figyelned kell és felírtam a számot is amin elérhetsz majd. Holnap érkezik majd egy szállítmány. Olga segíteni fog pakolni, de a sofőrt is megkérheted, nagyon rendes ember.
Evisse: Ne aggódj! Minden rendben lesz! Élvezd ki a szabadságodat!
Marie: Úgy lesz! Csak kérlek, próbálj meg nem bajba keveredni, amíg távol vagyok.
Sóhajtottam, majd megígértem.
A délelőtt eseménytelenül telt. Néhány vevő volt csak, így szinte egész idő alatt olvasgattam. Marie és Shawn ebéd után indultak útnak. Olga és Stacie velem együtt búcsúztatták őket, majd ki ki ment a dolgára. Olga az idősek otthonába takarítani, Stacie pedig a manikűröséhez. Odakint pokoli volt a hőség és az állam rendelete szerint 35° felett a virág és élelmiszerboltoknak délután 3-ig be kell zárniuk. Már éppen ki akartam tenni a "Zárva" táblát, amikor megláttam, hogy ki készül belépni az üzletbe.
Felszívtam a tüdőmet egy alapos kiabálásra, de Eric megelőzött.
Vartanne: Szia! Bocs, tudom hogy bezártok, de szeretnék rendelni egy csokrot.
Kifújtam a levegőt.
Evisse: Milyen csokrot? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra.
Vartanne: Egy tucat vörös rózsát.
Evisse: Megvárod, amíg elkészül vagy visszajössz érte három után?
Vartanne: Tulajdonképpen egy futár jön majd érte 5-re. 6-ig tartotok nyitva a kényszerpihenő miatt ugye? - kérdezte. Bólintottam. - Akkor ráér. Ötre rendeltem a futárt.
Evisse: Még valami?
Vartanne: Igen, kérnék egy kártyát is hozzá, majd megírom otthon és a futár hozzáteszi a csokorhoz. - kérte mosolyogva.
Evisse: Sima fehér, fekete-fehér, arany szegélyes, szív alakú, zenélős...
Vartanne: Legyen a szív alakú. - vágta rá. - Majd a futárral küldöm a pénzt. Szép napot!
Olyan gyorsan eltűnt, hogy megszólalni sem volt időm. Dühömben utána hajítottam a tollat. Micsoda arcátlan pasas! Képes idejönni és vörös rózsacsokrot rendelni egy másik nőnek, amikor tegnap még utánam koslatott. Még hogy olyan mint Adam! Ezerszer rosszabb!
Miután bezártam az üzletet, úgy döntöttem meglátogatom Adam-et a kórházban. Eszembe jutott Stacie lesajnáló pillantása ezért rendbe szedtem magam egy kicsit. Kibontottam a hajam, majd felkentem egy kis szájfényt és szempillaspirált.
Az utca legalább annyira kihalt volt mint a zivatar idején. A gőzölgő aszfalt végeláthatatlannak tűnt és úgy éreztem, mintha a levegő teljesen mozdulatlan lenne. Jóleső érzés volt a hűvös épületbe lépni, hogy aztán annál nagyobb hideg zuhany érjen Adam szobájához érve. A nővér éppen a szobát rakta rendbe, a lakójának hűlt helye.
Nővér: Mr. Cole ma reggel saját felelősségére távozott. - világosított fel.
Kissé kábán indultam útnak a Cole villához. A homlokom lüktetett és szerettem volna beállni a zuhany alá, vagy fejest ugrani a puccos házak udvarán terpeszkedő medencék egyikébe. Az udvar kihalt volt de a komornyik ismét megelőzött, már azelőtt ajtót nyitott, mielőtt kopoghattam volna.
Komornyik: Miss Green! Örülök, hogy újra látom! Kérem fáradjon be! Mr. Cole a kertben van, ha megengedi odakísérem! - mondta nyájas hangon. Megszeppenve követtem.
Adam tényleg a kertben volt, pontosabban a medence partján egy napernyő alatt feküdt, szűk fürdőnadrágban. Nem láttam, hogy alszik e, mert a szemét fekete napszemüveg takarta.
Evisse: Nem akarom zavarni! - suttogtam a komornyiknak.
Komornyik: Ugyan kérem, meghagyta hogy azonnal szóljak, ha ön idejönne. - mondta kedvesen. Közben a medencéhez értünk. - Uram? Vendége érkezett.
Adam felpillantott, majd rám mosolygott.
Adam: Szia!
Evisse: Szia! - üdvözöltem.
A komornyik tapintatosan magunkra hagyott minket. Adam felkelt, majd nyújtózkodni kezdett. Próbáltam nem bámulni az izmos felsőtestét. De úgy éreztem, hogy mentem lángra lobbanok.
Adam: Nem bírtam tovább azon a helyen! Megszöktem! - vallotta be és közelebb jött. - Meleged van? - kérdezte aggódva. - Kipirult az arcod. Gyere, töltök neked egy italt.
Kézen fogott és a bárhoz húzott. Belepottyantott pár jégkockát egy pohárba majd narancslevet öntött rá és elém tolta. Mohón inni kezdtem, csak most jöttem rá mennyire szomjas vagyok. Adam mosolyogva újra töltött.
Evisse Köszönöm!
Adam: Miért nem csobbansz egyet? - kérdezte kedvesen.
Evisse: Nincs rajtam fürdőruha. - ellenkeztem. - És különben is csak beugrottam, háromkor ki kell nyitnom.
Adam: Jaj ne már! Szólok a szobalánynak, majd kerít neked egy bikinit és háromig még rengeteg időnk van! - duruzsolta. - Nem esne jól most egy fürdő?
Sóhajtottam. Adam félmeztelenül és hűvös medence... erre nem lehet nemet mondani. Bólintottam. A szobalány pár perc múlva megjelent, majd felkísért Stacie szobájába. Pontosan tudta hol vannak a fürdőruhák és szakértő szemmel kiválasztott egy piros bikinit. Egyszerű darabnak tűnt, de amikor megláttam magamon, majdnem rosszul lettem. Alig takart valamit.
Szobalány: Nem tetszik? - kérdezte meglepetten az arcomat látva.
Evisse: De! Nagyon tetszik. Csak nem tudom fel merjem e venni. - tépelődtem.
Szobalány: Mr. Cole odalesz érte!
Evisse: Én is ettől félek! - vallottam be. A szobalány kuncogni kezdett.
Megnéztem a többi fürdőruhát, ám mint kiderült a rajtam lévő darab még kifejezetten visszafogott volt, azokhoz a groteszk ruhacafatokhoz képest, amiket Stacie az idők folyamán felhalmozott. Végül visszavettem a trikómat és a sortomat a bikinire.
Adam csalódottan nézett rám, amikor meglátott a ruhámban.
Adam: Mi történt? Nem találtál megfelelőt?
Evisse: Rajtam van. A ruha alatt. - magyaráztam.
Adam bosszankodva nézett rám, majd közelebb jött és magához húzott. Szóhoz sem jutottam a döbbenettől, amikor a sortom sliccéhez ért és lehúzta.
Adam: Ne ficánkolj!- nevetett, amikor ki akartam szabadulni a karmai közül.
Evisse: Le tudom venni egyedül.
Adam: Had csináljam én! - suttogta a fülembe.
Olyan gyenge lettem, hogy a mellkasának dőltem. Lehúzta a csípőmről a sortot, ami lehullott a földre. Megfogta a felsőm alját, majd elkezdte felfelé húzni, közben az ujjai a hasamat és a derekamat cirógatták. Felsóhajtottam. Az ajkai a vállamhoz értek, én pedig a nevét suttogtam.
Adam: Emeld fel a kezed. - suttogta.
Úgy engedelmeskedtem, mint akit hipnotizáltak. Áthúzta a fejemen a trikót majd a földre hajította. Finoman eltolt magától, majd végignézett, olyan éhes szemekkel, amiktől csak még jobban elvörösödtem.
Evisse: Ne bámulj így! - kértem. Adam csak nevetett.
Adam: Gyere! - kézen fogott és a medence széléhez vezetett. - Ugrunk? - kérdezte.
Evisse: Biztos hogy nem tesz neked rosszat? Az orvosok csak szombaton akartak kiengedni és te... - hirtelen elrugaszkodott, majd vízi mentőket megszégyenítő fejest ugrott. - Őrült vagy! - kiáltottam oda neki, amikor előbukkant a vízből.
Megtörölta az arcát, majd intett, hogy én is menjek be. Nem mertem beleugrani mert féltem hogy a csobbanástól leesne rólam a bikini, és szinte biztos voltam benne hogy Adam is ebben reménykedik. Úgy döntöttem kecsesen beleereszkedem a vízbe. Leültem a medence szélére és belelógattam a lábamat. A víz kellemesen hűvös volt. Ellöktem magam és elmerültem. Adam akkor már ott várt, így egyenesen a karjába ugrottam.
Evisse! Adam! - kiáltottam.
Adam: Evisse! - kiáltotta vissza nevetve, a felháborodott hangomat utánozva.
Evisse: Lehetetlen alak vagy!
Adam: De valld be hogy tetszik! - incselkedett.
Evisse: Jobb szeretem, ha rendesen viselkedsz. - jelentettem ki.
Adam: Tényleg? - vonta fel a szemöldökét. - Akkor nem szereted ha ezt csinálom? - magához húzott.
Evisse: Nem! - vágtam rá.
Adam: Ha ezt? - kérdezte halkan.
Az ajkai a nyakamat cirógatták.
Evisse: Adam!
A hangom erőtlenül csengett. Megkapaszkodtam a nyakában és arra akartam kérni hogy hagyja abba, pedig mindennél jobban szerettem volna ha folytatja.
Adam: Ezt sem szereted? - kérdezte. Finoman megharapta a nyakamat.
Evisse: A szüleid! Mi van ha meglátnak! - kiáltottam fel.
Adam: Nincsenek itthon.
Evisse: Stacie? - kérdeztem. Csak a fejét rázta. - A személyzet?
Adam: Nem zavarnak minket, Drága! - suttogta türelmetlenül. - Csak engedd el magad. - tette hozzá.
Lágyan puszilgatni kezdte az arcomat, miközben a hátamat cirógatta. Beletúrtam a vizes hajába, amitől felmordult, mint egy vadállat és közelebb húzott magához. Szorosan átölelt, és az arcom a nyakához simult. Teljesen ösztönös volt, amikor megcsókoltam a nyakát, mégis összerezzentem és ő is. Sohasem csináltam még ilyet és ez egyszerre volt vonzó és ijesztő. A bőre hűvös és vizes volt és hihetetlenül jóízű. Végigcsókoltam a nyakát a füléig majd az álláig vissza. Hallottam, hogy egyre nehezebben lélegzik, majd elakad a lélegzete.
Adam: Evisse! - suttogta. - Még soha egy nőt sem kívántam annyira mint téged! - Elpirultam. Adam átölelt majd a fülembe suttogott. - Menjünk fel a szobámba! - kérte. - Semmi olyan nem fog történni amit nem szeretnél!
Evisse: Nem, azt nem! - ellenkeztem.
Adam: Bízz bennem!
Evisse: Nekem ez túl gyors! - feleltem.
Adam: De ha egyszer megőrjítesz! Tegnap este óta csak arra tudok gondolni, hogy mi történhetne ha te és én újra egy ágy közelébe kerülnénk! - vallotta be.
Evisse: Tegnap még azt mondtad hogy várni akarsz!
Adam: Tegnap több ruha volt rajtad!
Evisse: Ha ez segít akkor felöltözöm! - sóhajtottam és ki akartam bontakozni az öleléséből.
Adam: Ne ne ne ne ne! - kérte. - Jó leszek! Viselkedni fogok! - ígérte.
Evisse: Rendben. Nincs tapizás és csábítás! - figyelmeztettem.
Adam: Rendben, de ezt szabad? - kérdezte. Az ajkai az enyémhez értek.
Nem csókolt meg, csak cirógatta a számat az övével. Amikor el akart húzódni utána mozdultam. Még sohasem csókolt meg igazán, attól a lopott csóktól eltekintve amit a tűzijátékkor váltottunk és most majd belehaltam hogy megtegye.
Halk köhintés zavart meg minket. Adam kelletlenül elhúzódott tőlem.
Komornyik: Uram! Egy hölgy keresi!
Adam: Nem vagyok itthon!
Komornyik: A hölgy azt mondja hogy ön hívta ide!
Adam: Én nem hívtam ide senkit. Tévedés lesz. Küldje el!
Evisse: Ki lehet az? - kérdeztem gyanakodva.
Adam: Fogalmam sincs, de nem számít.
Ekkor megjelent az ajtóban egy kihívóan öltözött nő. Szűk piros ruhát és magassarkút viselt. Természetellenesen barna volt és a haja sem tűnt igazinak.
Evisse: Ismered?
Adam: Még sohasem láttam.
Komornyik: Azt mondta hogy a neve Candy!
Adam: Küldje el!
Candy: Te biztosan Adam vagy! - cincogta, amikor közelebb ért. - Ó, van még egy csaj is? Nem tudtam!
Adam: Ki vagy? És mit akarsz?
Candy: Egy barátod küldött ide, hogy megünnepeljük a felépülésed. - magyarázta.
Döbbenten bámultam magam elé. Ez a nő egy prosti. Egy örömlányt küldtek neki a barátai. Megszégyenülten kimásztam a medencéből. A segítőkész komornyik adott egy törülközőt.
Adam: Na jó! Nem tudom hogy ki küldött, de azt üzenem neki, hogy hatalmas poén volt, jót nevettünk. Most pedig elmehetsz! Senki sem tart igényt a... szolgáltatásaidra!
Candy: Kár pedig a többi lány szerint igaz nagymenő vagy! - kuncogott.
Komornyik: Jöjjön hölgyem! - karon fogta, majd levezette a medencétől.
Adam is kimászott, de meg sem törölte magát, csak idejött hozzám.
Adam: Sajnálom! nem tudom hogy ki volt az az idióta, aki ezt kitalálta! De lesz hozzá egy két keresetlen szavam ha rájövök!
Evisse: Prostik? - kérdeztem szemrehányó hangon.
Adam: Azt hittem már lezártuk ezt a témát. - forgatta a szemét.
Evisse: Sajnálom, de sohasem fogom ezt megszokni. Léptem nyomon beleütközöm valakibe aki az orrom alá dörgöli a múltadat. Ilyenkor... olcsónak érzem magam.
Adam: Nem vagy olcsó!
Evisse: De annak érzem magam.
Adam: Azok a lányok... nem jelentettek semmit. Semmit az égvilágon. - magyarázta. - De ha veled vagyok... akkor olyasmit érzek, amit eddig soha. És többé nem kell más nő! Csak te kellesz!
Felsóhajtottam.
Evisse: Bárcsak könnyebb lenne!
Adam: Megéri hidd el! Te meg én... nekünk együtt kell lennünk!
Ez járt a fejemben, amikor visszamentem az üzletbe. Vajon megtaláltam az igazit? Vagy majd egy leszek azok közül a lányok közül, akiről Adam azt mondja majd valakinek hogy nem jelentett semmit?
Megcsináltam a csokrot, amit Eric rendelt, majd eladtam még pár szárazságtűrő temetői virágot. Pontban ötkor megérkezett a futár, kifizette a csokrot és kaptam 8 dollár borravalót. Alig vártam hogy hazamehessek és megnézhessek egy jó csöpögős filmet, amin alaposan kibőghetem magam, túladva azon az idegtépő feszültségen ami összegyűlt bennem az elmúlt két nap alatt.
Miután elláttam Beth-t és Mailo-t megvacsoráztam, majd lezuhanyoztam. Éppen le akartam huppanni a kanapéra, amikor kopogtak. Magamra kaptam a kardigánomat, és úgy nyitottam ajtót. Az a futár volt az, azzal a csokorral amit én csináltam.Átadta a csokrot, aláíratta velem a papírt, majd odébb állt. Remegő kézzel hajtogattam szét az apró borítékot amiben a kísérőkártya volt. Elegáns kézírással két szó volt írva a lapra: "Rám vártál!"




Adam


Fel-alá járkáltam a házban. Nézegettem a képeket, a szőnyeg bonyolult mintázatát, az árnyékokat a falakon. A gondolataim kusza összevisszasága lassan az őrületbe kergetett. Nem való nekem a szerelem. Túl bonyolult, túl nagy felelősség.
Stacie: Ajaj! - hallatszott a hátam mögül.
Megfordultam. A húgom teljes pompájában állt az ajtóba és rosszallóan nézett rám.
Adam: Nem hallottam hogy bejöttél.
Stacie: Mert a gondolataid eltévedtek az Evisse-bolygó egyik útvesztőjében! - gúnyolódott.
Adam: Van valami hasznos ötleted is vagy csak élvezkedni szeretnél a nyomorom fölött?
Stacie: Hű! Whao! Adam Cole tanácsot kér tőlem! Azt hiszem tényleg közeledik a világvége! - nevetett. - De azért kíváncsian hallgatlak!
Adam: Evisse-ről van szó... - kezdtem.
Stacie: Nem mondod!
Adam: Hagyod végre hogy beszéljek? - förmedtem rá. - Nem is tudom Shawn hogy tud téged elviselni!
Stacie: Bocsánat hogy élek! - jegyezte meg majd kecsesen leült a kanapéra.
Adam: Nem tudom mit kezdjek Evisse-szel. - vallottam be.
Stacie: Komolyan beverhetted a fejed ha már ezt kitalálni is problémát jelent. - jegyezte meg. Csúnyán néztem rá. - Ok, hallgatok mint a sír!
Adam: Ő annyira más mint az eddigi barátnőim. Ő... ő fontos nekem. Érzek iránta... - Stacie felvont a szemöldökét. - ... valamit. De tudom hogy nem bánthatok vele úgy mint a többi csajjal. Viszont megőrülök! Nem bírok várni! Minden gondolatom körülötte forog és bekattanok. Legszívesebben rávetném magam és...
Stacie: Na jó erről inkább nem akarok hallani! - szakított félbe.
Kétségbeesetten vártam a válaszát.
Adam: Mit tegyek?
Stacie: Ezt úgy mondom mint Evisse barátnője és nem úgy mint a húgod! Ne akarj vele úgy bánni mint a többi lánnyal, mert Evisse nem olyan mint a többi lány. És jól teszed ha csomót kötsz aaa... vagyis ha uralkodsz magadon, mert ő nem fog az ágyadba ugrani pár üres bök hatására. És igenis tiszteld őt amiért ilyen, mert ti pasik el sem tudjátok képzelni milyen érzés az ha egy nő odaadja magát egy férfinak! És milyen érzés az, ha ezután eldobják, mint egy rongyot.
Azt hiszem még sohasem beszélgettem így a húgommal. És ezt is Evisse-nek köszönhetem.
Adam: Nem csak arra kell.
Stacie: Helyes! És... figyelni foglak, mint Evisse barátnője. Viszont mint a húgod... szurkolok hogy összejöjjön!
Adam: Tudod... ha Shawn nem érzi magát piszok szerencsésnek akkor egy barom.
Stacie: Jaj, ne kezd ezt a bátyus-szöveget mert hányingerem lesz! Inkább menj el Evisse-hez és mond meg neki hogy... szóval az SZ-betűs szót!
Adam: Igen! Ezt fogom tenni! Most azonnal megyek és megmondom neki!
Stacie: De... azért előtte öltözz fel!
Végignéztem magamon. Még mindig a fürdőnadrágom volt rajtam.
Adam: Egy zseni vagy!




Vartanne


Vettem pár mély levegőt, mielőtt bekopogtam Evisse ajtaján. Felkészültem rá hogy azon nyomban hozzám vágja a csokrot vagy valami berendezési tárgyat, de helyette csak kifejezéstelen arccal nézett rám. Bár olvashattam volna a gondolataiban!
Vartanne: Szia!
Evisse: Miért jöttél ide? - kérdezte.
Vartanne: Mert látni akartalak. - eddig igazat mondtam.
Evisse: Kössz a virágot. - mondta kelletlenül.
Vartanne: Semmiség. Bemehetek? - kérdeztem reménykedve.
Evisse: Nem jó ötlet.
Vartanne: Jó leszek! Ígérem! - az első hazugság.
Evisse kitárta az ajtót. A hallba belépve rögtön megéreztem a rózsaillatot. Legalább nem hajította a szemétbe a csokrot. Ostoba feltételezés volt, Evisse sohasem dobna ki virágot. Ezért Evisse. Ezért szeretem.
Evisse: Azt hiszem nem hallottad meg tegnap hogy van valakim.
Vartanne: Meghallottam. Csak éppen nem érdekel. Nem vagyok az a srác Evisse. És túl sokáig vártam rd, hogy egy ilyen kis apróság elriasszon. - magyaráztam.
Evisse: Nem ismersz engem! Nem tudsz rólam semmit. - ellenkezett.
Vartanne: Jobban ismerlek mint hinnéd.
Gyanakodva nézett rám. Közelebb léptem és ő egy lépést hátrált. Percekig néztük egymást. Tudtam, most dönti el, hogy örökre elzavar vagy megbízik bennem. Ekkor kopogtak. Evisse sóhajtva az ajtóhoz lépett és kikukucskált.
Evisse: Jaj ne! - kiáltotta. - Adam van itt!
Már csak ez hiányzott.
Vartanne: Nem engeded be?
Evisse: Hallgass! - suttogta rémülten és hozzám lépett, majd befogta a számat.
A szívem majd kiugrott a helyéről az érintésétől. A másik kezével megragadta a pólómat és a parányi beépített szekrény felé húzott. Belökött az ajtón, majd rám csukta. A lélegzetemet is visszafojtottam a sötétben. Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó és Evisse a kezembe nyomta a vázát a csokorral együtt.
Evisse: Kérlek! Csak... maradj csendben! Kérlek! - suttogta lázas szemekkel.
Nem válaszolhattam, mert ismét bezárt. Hallottam ahogyan kinyitja az ajtót.
Adam: Zavarok? - szólalt meg az ismerős hang.
Szerettem volna előugrani és a fejéhez vágni a vázát.
Evisse: Nem, nem dehogy. - pocsék hazudozó volt.
Adam: Én csak... rosszul esett ahogyan ma elváltunk egymástól. Azt hiszed rólam, hogy egy kanos macsó vagyok, akinek minden vágya hogy végre gerincre vághasson.
Evisse: Ez nem igaz... vagyis nem hiszem ezt.
Adam: Megígérem hogy jól fogok viselkedni! De ha elragadtatom magam, az nem azért van mert csak Azt akarom, hanem mert megőrülök érted.
Evisse: Ó!
Mi van ebben a pasasban, ami bennem nincs meg? Szerettem volna kirontani a rohadt szekrényből. Miért nem teszem meg?
Adam: Ha most megcsókollak, akkor dühös leszel?
Én biztos. Háromig számolok és kimegyek.
Evisse: Adam... most ne! Kérlek, most ne! Én... el kell menned. - dadogta.
Adam: Valami rosszat csináltam?
Evisse: Nem, nem! Csak kérlek menj most el. Kérlek! - a hangja kétségbeesett volt.
Adam: Hát jó! - sóhajtott. - Majd keress meg ha kellek.
Hallgattam. Semmi zaj. Egyetlen szó nem esett. Vártam még pár percet, aztán óvatosan kinyitottam az ajtót. Evisse a kanapén ült, üres szemekkel nézett maga elé. Csendben letettem a vázát az asztalra majd elé térdeltem.
Evisse: Nagyon rossz ember vagyok. - suttogta.
Vartanne: Én is. - vallottam be. - Legyünk együtt rosszak.
Mosoly suhant át az arcán, és ismét magamon éreztem a kutató pillantását.

18. Fejezet

Vartanne


Egész délelőtt a lakásom ablakából figyeltem Marie üzletét, de Evisse nem volt ott. Erre rájöttem, miután néhányszor elsétáltam a kirakat előtt. Jó lett volna tudni, hogy merre jár. Valami ürüggyel felbukkantam volna.
Lucifer: Egyet találhatsz hol van! - összerezzentem a hátam mögül jövő hangtól.
Vartanne: Adam-nél? Azok után hogy úgy összevesztek? - hitetlenkedtem.
Lucifer: Ó igen, és Gabrielle azóta már biztosan elmondott mindent a vetélytársadnak. Jobb lesz ha elkerülöd. - gonosz kuncogást hallatott.
Vartanne: Fogalma sincs hogy nézek ki.
Lucifer: Eléggé sokáig éltél vele egy testben ahhoz, hogy felismerjen pusztán a közelséged miatt. - figyelmeztetett.
Vartanne: Látnom kell Evisse-t. - jelentettem ki, majd az ajtó felé indultam. Lucifer az utamat állta.
Lucifer: Csigavér, barátom. Lassíts egy kicsit. Még meg kell beszélnünk a stratégiádat!
Vartanne: Nem játszok játékokat!
Lucifer: De igen. És az én szabályaimat fogod követni. - fenyegetett.
Tudtam, hogy nem kerülhetem ki őt. Megadóan sóhajtottam.
Vartanne: Taníts mester!
Lucifer: Első lecke! Mindig add meg a nőnek amire vágyik.
Vartanne: Evisse egy kedves, megbízható és jószívű srácot szeretne és....
Lucifer: Ó hát persze! Ezért ül most Adam Cole ágya mellett. - kacagott. - A helyzet az drága Vartanne, hogy a kis virágáruslány gyengéi a rosszfiúk. A titokzatos, balhés pasasok, mint Adam Cole. Volt. - hangsúlyozta. - A kárhozott lélek, ugyanis úgy döntött, Evisse kedvéért megjavul. És itt jössz te a képbe a motorral és a bőrkabáttal. Megadod neki amire vágyik.
Mélyen hallgattam. Eléggé jól ismertem Adam gondolatait, hogy könnyedén el tudjam játszani a szerepét. De egyáltalán nem volt kedvem hozzá.
Vartanne: B terv?
Lucifer: Nincs B terv! És az óra ketyeg. Adam mindent bele fog adni hogy visszaédesgesse magát Evisse szívébe. - emlékeztetett. - Tudod hogy nem kispályás a srác.
Vartanne: Ő Adam Cole.... - sóhajtottam.
Eleget éltem a testében, hogy ismerjem a vonzerejét.
Lucifer: De te az ördöggel paktáltál le. - emlékeztetett.
Órákat vártam Evisse-re a lakásom parányi teraszán, Lucifer utasításait követve. Rosszfiút játszani pokolian kényelmetlen dolog volt. Az utálatos cigarettáról nem is beszélve amiből már egy fél dobozzal elszívtam, hogy a kellő pillanatban eléggé veszélyes benyomást keltsek. Rettegtem, hogy idiótának fogok tűnni. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, amikor megláttam Marie furgonját közeledni. A kezem remegett, amikor a számhoz emeltem a cigarettát és mélyet szívtam belőle.
Evisse kiszállt a kocsiból, egyenesen egy hatalmas tócsába. Halkan káromkodott, ami olyan mókás volt, hogy kuncogni kezdtem. Nem hittem, hogy meghallja, de a szemei hirtelen megtaláltak. Hanyagul a korlátra dőltem és a számhoz emeltem a cigarettát.
Evisse dühösnek tűnt, alaposan bevágta a kocsi ajtaját, majd a járdasziget felé manőverezett, kikerülve a tócsákat. Mielőtt belépett az üzletbe, még egy szemrehányó pillantást vetett felém.




Evisse




Lerúgtam a vizes papucsot az üzletbe lépbe. Ugyanazzal a lendülettel kifújtam a tüdőmben lévő összes levegőt. Marie a szemüvege fölül végigmért, majd eltűnt a raktárban és pár másodperccel később visszatért egy törülközővel és egy papuccsal.
Marie: Vedd fel, ezt drágám, mert még megfázol. - hálásan mosolyogtam rá. - Hogy van Adam? Olivia szerint nem komoly a sérülése. Tudod a nővére ápolónő a kórházban. - emlékeztetett.
Evisse: Agyrázkódása van és elég hosszú ideig kómában volt, de amikor bent voltam nála végre magához tért. Az orvos szerint rendbe fog jönni. - a hangom remegett a boldogságtól.
Marie: Tulajdonképpen mi történt köztetek? - faggatott.
Leültünk a pult mögé. Marie elém tolt egy kosár péksüteményt. Elvettem egy vaníliás fánkot.
Evisse: Egy nagyregényt tudnék vele teleírni. - panaszkodtam.
Önkéntelenül is kinéztem az ablakon, de innét nem lehetett látni a teraszt, ahol az a nagyképű idegen motoros cigarettázott. Meg mertem volna rá esküdni, hogy kinevetett amikor a tócsában landoltam.
Marie: Vársz valakit? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nem... csak... - elakadtam. - Te láttad azt az idegen fickót? Ma reggel bejött az üzletbe. Térképet akart kérni a városról.
Marie: Azt hiszem tudom kiről beszélsz. - bólintott. - Délelőtt elment párszor az üzlet előtt, mindig benézett. A frászt hozta Olga-ra.
Evisse: Rám is.
Marie: Meg kell hagyni nagyon vonzó férfi. És van is egy sejtésem mi érdekelte annyira.
Marie arcán a cselszövő-mosolya jelent meg.
Evisse: A páfrányok?
Marie: Dehogy! Te, édes kislányom. Csak nem hiszed, hogy Olga után kémkedik?
Evisse: Lehet hogy a KGB küldte. - kuncogtam.
Marie: Pszt! Meg ne említsd Olgának, mert szívrohamot kap. - nevetett. - Nem mutatkozott be?
Evisse: Nem.
Marie: Hát ha valaki, akkor Olivia biztosan tudja, hogy mi a neve. - felállt a székéből. - Átmegyek és kifaggatom. Egyébként is kölcsönkérték a mérőszalagot.
Evisse: Rendben, én addig átrendezem a polcokat.
Marie magamra hagyott az üzletben, így felkapcsoltam a régi, sercegő rádiót, ami igazából egyetlen adót sem tudott tisztán venni. Egy kis salemi állomásra tekertem, ami régi slágereket játszott. Elkezdtem leszedni a polcokról a cserepes virágokat, a vázákat és a kerámia kaspókat, miközben a háttérben Bruce Springsteen Philadelphia utcáiról énekelt.
Éppen a létrán nyújtózkodva próbáltam elérni a legfelső polcon lévő kerti díszkerámiát, amikor megszólalt az ajtó fölötti csengő.
Evisse: Pillanat!
Bizonyára nem Marie volt az. Ő már idejött volna segíteni. Amikor biztos kézzel fogtam a figurát, leléptem a földre, majd odatettem a többi mellé, amiket le kell majd mosni. Igyekeztem elővenni a legkedvesebb mosolyomat. De elveszett valahol félúton, amikor megláttam, hogy ki áll az ajtófélfának támaszkodva az üzletben.
Vartanne: Helo!
Csak ennyit mondott, de olyan pimaszul, hogy legszívesebben a fejéhez vágtam volna egy kerti törpét.
Evisse: Mit tehetek érted? - szűrtem fogaim között.
Vartanne: Hát... - ellökte magát az ajtófélfától, majd közelebb jött. - A tanácsodra van szükségem. - mondta halkan.
Volt valami hátborzongató abban, ahogyan beszélt. A hangja túl halk, selymes és nyugodt volt. A báránybőrbe bújt farkas.
Evisse: Ez nem lelki segély szolgálat, hanem virágüzlet.
Indokolatlanul voltam ellenséges, hiszen nem tett semmit ellenem, azon kívül hogy megszületett. Ebben a pillanatban ez volt a legnagyobb bűne. És hogy pont ide kellett költözne. Fogalmam sem volt miért utálom máris.
Vartanne: Nem is a neurózisomat szeretném veled kezeltetni. A szakmai véleményedet kérném ki. - a hangja gúnyos volt, de nyugodt.
Evisse: Halljuk!
Vartanne: Szeretnék pár növényt a lakásomba. De nem igazán vagyok otthon a szobanövényekben. Gondoltam te segíthetnél.
Egészen normális válasz volt. Kezdtem bűntudatot érezni, amiért ellenségesen viselkedtem vele.
Evisse: Van valami elképzelésed? - kérdeztem valamivel barátságosabb hangon.
Vartanne: Tanácstalan vagyok. - vallotta be. - Talán megnézhetnéd a lakást. - tette hozzá.
Nincs az az isten, hogy én oda betegyem a lábam.
Evisse: Felesleges. Tudom mi kell neked. - vágtam rá. - Egy törpe pálma. Nem igényel különösebb gondoskodást.
Vartanne: Ó én nagyon gondoskodó típus vagyok.
Rám mosolygott. Legszívesebben lekevertem volna neki.
Evisse: Akkor van raktáron néhány különleges orchideánk. - ajánlottam.
Vartanne: Az egyszerű dolgokat szeretem. Neked melyik a kedvenc virágod? A rózsa? - kérdezte. Közelebb jött.
Önként hátrálni kezdtem.
Evisse: Ez nem tartozik rád. - Találomra felkaptam egy prospektust az asztalról, majd kellő távolságról felé nyújtottam. - Válassz ebből valamit. Ha nincs raktáron majd megrendeljük. - vetettem oda.
Kelletlenül elvette a katalógust.
Vartanne: Kössz a segítséget. De talán egy kaktuszt veszek majd. Egy jó szúrósat. Ami mérgező is. - magyarázta gúnyosan mosolyogva. - Hogy legyen valami ami rád emlékeztet.
Olyan gyorsan eltűnt az üzletből, hogy nem volt időm a fejéhez vágni valami gorombaságot. Pedig tudtam volna mit mondani neki. Dühömben toporzékolni kezdtem.
Evisse: Hülye, beképzelt, motoros.... bunkó! - kiáltottam.
Mikor Marie visszajött, már sikerült lehiggadnom, legalábbis bíztam benne, hogy Marie nem veszi észre a felindultságomat. Hiú remény volt.
Marie: Idegesnek tűnsz. - mondta, miközben a főkönyvet lapozgatta.
Én éppen a kerámiákat portalanítottam.
Evisse: Tényleg? - kérdeztem értetlenkedve.
Marie: Ha ennyire aggódsz Adam miatt, akkor jobb lenne ha inkább vele lennél és nem törékeny tárgyakkal foglalkoznál. - mosolygott.
Evisse: Megígértem neki, hogy este benézek. Most biztosan alszik a gyógyszerektől.
Marie: Nem szeretnéd elmondani hogy mi nyomaszt? - nem adta fel. - Azt hittem túljutottál a kétségeken.
Evisse: Adam Cole-ról beszélünk. Sohasem fogok túljutni a kétségeimen. - a hangom keserűen csengett.
Marie: Néha az embernek csak az kell, hogy a szívére hallgasson és ne az eszére.
Evisse: Tudom. Ezt már hallottam valakitől. - emlékeztettem. - De ő Adam Cole! Több nővel volt együtt, mint ahány kilincset én megfogtam! Nem hiszem hogy kibírnám ha folyton belebotlanék a múltja kis darabkáiba. Volt az a nő az étteremben... Az orrom alá dörgölte, hogy Adam milyen szemét módon bánt vele és hogy én is arra a sorsra fogok jutni.
Marie: Kicsim, az emberek mindig arra féltékenyek, amit nem kaphatnak meg, vagy amivé sohasem válhatnak.
Marie a bölcsesség soha ki nem apadó forrása volt.
Evisse: Elképzeltem apám arcát, amikor bemutatom neki Adam-et mint az...
Marie: Udvarlódat? - fejezte be. - Emlékezetes alkalom lesz. - Mindketten nevettünk. - Főzök egy kis teát, rendben?
Evisse: Rendben. Én addig visszapakolom ezeket. - mutattam a padlót beborító teknősbéka és kerti törpe hadseregre.
Odakint végre kisütött a nap, gyémántot szórva az útszéli pocsolyák vizére. Az utca felélénkült, mindenki élvezte a hosszú hetek forrósága utáni zápor frissességét. Néhány kissrác az utca túloldalán csoportba verődve nézegetett valamit. Közelebb mentem az ablakhoz, hogy megnézzem a látványosságot. Innét már látni lehetett, hogy pár helybéli lány és Olivia is ott téblábolnak. Az érdekesség pedig a fekete motor volt és a gazdája, aki félmeztelenül térdelt mellette, és nagyon elfoglaltnak tűnt csavarokkal és szerszámokkal felszerelkezve. A hajába túrt, mire Olivia látványosan a szívéhez kapta a kezét. A lányok kuncogni kezdtek.
Marie: Mi olyan érdekes? - kérdezte.
Evisse: Semmi! - elszökkentem az ablaktól, majd visszatértem a nyomorult törpékhez.
Marie kinézett az ajtó üvegén keresztül.
Marie: Olivia mindjárt a karjába omlik. Igazán megtanulhatna már viselkedni. - méltatlankodott.
Evisse: Mintha olyan nagy szám lenne.
Marie mosolyogva bólogatott, miközben kitöltötte a teánkat.

Nagyon boldog voltam, amikor végre letelt a munkaidőm. Marie odaadta a kocsit, hogy gyorsabban odaérjek a kórházba. Várakozásteljes izgalommal ültem a volán elé, hogy aztán annál jobban elkeseredjek, amikor a motor köhögött párat, majd végül teljesen elcsendesedett. Próbáltam beindítani, de reménytelennek tűnt.
Néhány perc múlva Marie kijött az üzletből. Lemondóan szálltam ki a kocsiból.
Marie: Ó, már megint? Esküszöm, hogy eladom ezt a vén csotrogányt!
Már hallottam tőle ezt párszor, de a végén sohasem tudta rászánni magát, hogy megváljon az autótól, amit még a férjével közösen vettek.
Evisse: Hát, ha már gyalogolnom kell, beugrok a műhelybe és megkérem a szerelőt, hogy jöjjön át.
Marie: Az jó lenne. Vigyél esernyőt, lehet hogy sötétedés után megint elromlik az idő.
Evisse: Holnap mikor indultok? - kérdeztem.
Marie a családját készült meglátogatni Shawn-nal.
Marie: Csak délután, este indul a gépünk Portlandből, és egyszer át is kell majd szállnunk. Biztos hogy megleszel egyedül? - kérdezte vagy századszor.
Evisse: Marie! - sóhajtotta. - Csak 5 napról van szó. Amiből kettő hétvégére esik. Mi történhetne ennyi idő alatt?
Marie aggódó arca, engem is nyugtalanná tett. Mindketten tudtuk hogy hajlamos vagyok a kínos helyzetek és katasztrófa közeli állapotok halmozására. Végül elköszöntünk, én pedig útnak indultam a kórházba. A levegő érezhetően lehűlt, így boldog voltam, hogy magammal hoztam a farmerdzsekimet. Út közben benéztem Randy Mills műhelyébe és megkértem hogy nézze meg Marie kocsiját. Randy éppen egy fekete sportkocsin dolgozott. Felismertem az autót.
Evisse: Mi... mi történt Adam kocsijával? - kérdeztem a hangomra találtam.
Randy: A jó ég tudja! Kislány... az a fickó nem százas. - nevetett. Csúnyán nézett rám. - Ó! Hát persze... ti...
Evisse: Csak nézz be Marie-hoz, ok? - szakítottam félbe.
Randy: Hát persze. - nevetett. - Hé Evisse, ha ráuntál a szépfiúra, hívj fel! - rám kacsintott.
Evisse: Majd észben tartom! - feleltem dühösen.
Minden férfi ekkora disznó? Dühösen trappoltam a járdán, még az sem érdekelt, ha a fehér vászoncipőm látja kárát.
A kórház előtt összefutottam Stacie-vel éppen haza indult.
Stacie: Futni készülsz, vagy mi? - kérdezte sportos öltözékemre célozva.
Ő szűk farmert és egy még szűkebb felsőt viselt, hihetetlenül magas sarkú szandállal és egy aprócska bőrkabáttal.
Evisse: Dolgoztam, Stacie. - forgattam a szemem.
Stacie: A bátyám azt fogja hinni, hogy hegyet mászni hívod! - cukkolt.
Evisse: Igazán örülök hogy jól szórakozol. Mit mondanak az orvosok?
Stacie: Anya és apa nemrég mentek haza, azt mondták nekik, hogy Adam már a hétvégén haza jöhet. Igazából már nincs baja, csak a kóma miatt tartják bent. De eléggé jól van ahhoz, hogy a haja miatt hisztizzen és behozatta velem a parfümjét is. - nevetett. - És biztosan nem a nővéreknek akar tetszeni... vagy nála sohasem lehet tudni.
Evisse: Biztató! - nyögtem.
Stacie: Én most megyek, mert perceken belül esni fog, és gyűlölöm ha tönkremegy a hajam. Shawn vacsorázni visz.
Evisse: Érezzétek jól magatokat!
Stacie: Ti is! - jegyezte meg hamiskás hangon.
Evisse: Stacie, ez egy kórház és a bátyád órákkal ezelőtt még kómában feküdt, ugye nem hiszed, hogy...
Stacie: Hé Adam Cole-ról beszélsz Szívem, ha egy olyan szobában vagy vele ahol ágy van, vagy bármilyen bútor amire fel lehet feküdni, vagy neki lehet dőlni, akkor van okom aggódni az erényeid miatt! - kacsintott.
Mielőtt bármit mondhattam volna, Stacie kecsesen eltipegett. Zavartan és idegesen lépkedtem a kihalt folyosókon. Nyolcig tartott a látogatási idő, de úgy éreztem én vagyok az egyetlen ember az épületben, aki nem beteg vagy dolgozó.
Tétováztam az ajtó előtt. Odabentről nem hallatszott semmi, és féltem kopogni. Végül vettem pár nagy levegőt és bekopogtam.
Adam: Szabad! - a hangja sokkal élettel telibbnek hangzott és megpendített bennem valamit, ami hirtelen minden idegességemet boldog izgalommá változtatta.
Óvatosan benyitottam. Adam az ágyon ült, törökülésben. Fekete selyempizsamát és házikabátot viselt.
Evisse: Hugh Hefner ajándéka? - kérdeztem nevetve.
Adam: Ha már a lányokat nem fogadtam el! - mondta mosolyogva és nyújtózkodni kezdett. - Csinos vagy.
Evisse: Te meg hazudós!
Mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Közelebb mentem, de nem ültem az ágyra, inkább odahúztam a széket. Adam gúnyosan mosolygott, de nem szólt semmit.
Adam: Mit szólsz a frizurámhoz? - kérdezte keserű hangon.
Az egyik oldalon jókora darabot kiborotváltak a hajából. A kötés már eltűnt, de arcát még mindig lila és zöld foltok borították. Szívszaggató látvány volt. Zavarba ejtő tökéletessége mindig is frusztrált, és most sokkal emberibbnek éreztem, sokkal inkább hihetőnek, hogy tényleg velem akarjon lenni.
Evisse: Forradalmi! Varratnod kéne pár tetkót.
Adam: Van tetkóm. - mondta sejtelmes hangon.
Evisse: Hol? Sohasem láttam. - szaladt ki a számon. - Ok, azt hiszem sejtem.
Adam: Akarod látni? - kérdezte gonosz mosollyal.
Evisse: Nem! - kiáltottam furcsán magas hangon. - Csak tartsd magadon a ruháidat! - tettem hozzá.
Adam: Ok, ok. Nyugi, nincs vetkőzés. - kuncogott. - Milyen napod volt? - a hirtelen téma váltás meglepett.
Evisse: Törpékkel és teknősökkel randiztam. - feleltem. Összevont szemöldökkel nézett rám, azt hiszem éppen most vonta kétségbe a józan eszemet. Én már régen megtettem. - Cserepek. Kerti díszek. - tettem hozzá, hogy megértse.
Adam: És nem találkoztál senki érdekessel? - kérdezte furcsán feszült hangon.
Evisse: De! Az elnök beugrott délután egy kis csevejre és idejövet belebotlottam Jessica Alba-ba is. - feleltem cinikus hangon. - Komolyan, Adam! Ez Dear Valley. A legérdekesebb ember Mr. Godfrey akinek dúsabb a szemöldöke mint a haja! - nevettem.
Ő is nevetett.
Adam: Ha a húgom nincs itt, lehet hogy én is úgy jártam volna. Állítólag kopaszra akartak nyírni! - tette hozzá, mintha valami szörnyűséget vallana be.
Evisse: Ez csak haj, Adam. És senki sem nézi a hajadat, a szemeid mellett.
Olyan hirtelen csúszott ki ez a számon, hogy esélyem sem volt korrigálni. Valószínűleg vörös lettem mint egy rák.
Adam: Senki sem néz rám, amíg te velem vagy. - mondta halkan. - Gyere ide! - suttogta selymes hangon.
Tétováztam. Adam... ágy... Adam... Sóhajtva felálltam, majd leültem az ágy szélére. Adam megfogta a kezemet és közelebb húzott, a karjába.
Evisse: Ha valaki bejön...
Adam: Nyugi, senki sem jön be. - suttogta. - Lazíts!
Elengedtem magam és a mellkasának dőltem. Mély levegőt vettem és hagytam hogy az illata egészen belém ivódjon. Éreztem az ujjait a hajamban és a lélegzetét a fülem mögött. A másik keze a csípőmön nyugodott, az egyik ujja a meztelen bőrömet cirógatta, ott ahol a pólóm felcsúszott. Ijesztően forrónak éreztem a testemet.
Evisse: Visszaülhetek a székre? - kérdeztem gyenge hangon.
Adam: Szeretnél?
Evisse: Nem, de jobb lenne.
Adam: Akkor nem. - felelte és még közelebb húzott magához, az ajka a nyakamat súrolta a mozdulattól. Szabadulni akartam, de nem engedett. - Ne, gyugi! - suttogta. - Nem bántalak!
Evisse: Sohasem voltam még senkihez ilyen közel. - vallottam be.
Adam: Soha?
Evisse: Te vagy az első. - örültem, hogy nem látja az arcomat.
Adam: A világ összes ideje a miénk, Kicsikém. - suttogta.
Evisse: Meg fogod unni a várakozást! - feleltem szomorúan.
Adam csendesen nevetett. Az ajkai a nyakamhoz értek, majd finoman a fülem mögé vándoroltak. Felsóhajtottam.
Adam: Nem hiszem hogy túl sokáig fogod bírni!
Meg kellett volna sértődnöm, de inkább szégyelltem magam, amiért ennyire nyilvánvalóan odavagyok érte. Szomorúvá tett hogy hatalma van felettem.
Evisse: Ha megpróbálnál elcsábítani, nem tudnék ellenállni. - mondtam csendesen.
Adam: Igazán nagy kár, hogy nekem elsősorban a szíved kell és nem a tested. Bár az a fajta vágy sem elhanyagolandó.
Megborzongtam a szavaitól.
Evisse: Akkor sincs választásom.
Adam: Nekem sincs. Ha ettől jobban érzed magad. - felelte. - És habár az én lelkem már rég elveszett, a tiédet még megmenthetem. - tette hozzá.
Nem értettem mire céloz, de a szavai nyomán a hideg futkározott a gerincemen. Hosszú ideig, ültünk még így, ölelkezve. Időnként megcsókolta a nyakamat, vagy beletemette az arcát a hajamba. Odakint az eső neszezése elnyomott minden zajt.
Evisse: Mennem kell. - suttogtam.
Adam: Maradj velem. - kérte.
Evisse: Nem lehet.
Nem csak azért mert holnap dolgozom, vagy mert egy kórházban vagyunk, hanem mert tudtam hogy igaza van. Túlságosan akartam őt. Ez a vágy gyorsabb volt a józan eszemnél, ami nem érhette utol.
Adam: Vigyázz magadra!
A hangja szomorú volt és aggódó. Egy pillanatra, azt hittem meg fog csókolni, végül csak a homlokomat érintette meg az ajkával. Életre keltett bennem valamit, ami most tombolt legbelül, éhesen és vágyódva.
Kelletlenül bontakoztam ki az öleléséből. Szomorúan nézte, ahogyan összeszedem magam az induláshoz.
Evisse: Holnap bejövök hozzád. - ígértem. - Aludj jól.
Adam: Te is! És ne állj szóba idegenekkel! - kérte.
Az utolsó mondatán tűnődtem, még akkor is mikor kiléptem a kórházból. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Sóhajtva szétnyitottam az ernyőt, ami kattant egyet, és néhány alkatrésze hangos csörömpöléssel a kövön landolt. Legszívesebben hangosan sikítottam volna. Dühösen a kukába vágtam az ernyőt, majd levettem a dzsekimet és a fejem fölé tartva elindultam haza. A cipőm pár lépés után átázott és a kabátból hideg vízpatakok folytak a nyakamba.
Szerettem volna visszamenni Adam szobájába, levenni a vizes ruháimat és bebújni mellé az ágyba. A motor a semmiből tűnt elő, és majdnem fenékre ültem, amikor lefékezett mellettem.
Vartanne: Szállj fel! - mondta nyugodt hangon.
Evisse: Gyalogolok, köszi. - feleltem és tovább küzdöttem magam a tócsák között.
Az idegen mellettem gurult.
Vartanne: Hamarabb hazaérnél, és megúszhatnál egy tüdőgyulladást. - érvelt.
Evisse: Kösz de inkább nem, úgy láttam délután is gondok voltak a motorral. - feleltem.
Vartanne: Félsz tőlem?
Evisse: Kellene?
Vartanne: Nem hinném. - rám mosolygott. Az arca az utcai lámpák alatt embertelenül gyönyörű volt.
A hajából víz csurgott végig rajta, le az ajkain keresztül a nyakán, a felsője kivágásáig.
Evisse: Nem bízom benned. - kiáltottam és megszaporáztam a lépteimet.
Ő beindította a motort, majd elém faralt, beterítve egy hatalmas esővíz-cunamival.
Vartanne: Bocs!
Evisse: Neked elment az eszed? - kiáltottam.
Vartanne: Nem lettél vizesebb ne aggódj. - nevetett. - Gyere, ülj már fel.
Evisse: Menj a pokolba.
Kikerültem.
Vartanne: Úgy lesz, ne aggódj! - felelte.
Dühösen megfordultam.
Evisse: Még a nevedet sem tudom!
Vartanne: Én tudom a tiédet.
Evisse: Ó hát persze és azt is hogy hol lakom. Hú! Tiszta izgi! Tudod mit? Ha már a kórház körül mászkálsz, menj be, lehet tudnának valamit kezdeni a bajaiddal! - vetettem oda neki.
Nem felelt. Sarkon fordultam és átszaladtam az úton, a tócsákon keresztül. Szinte éreztem magamon a tekintetét. A hazautat futva tettem meg. Vacogtam a hidegtől és a sok kusza, ismeretlen érzéstől. Úgy éreztem sírni fogok. Alig vártam, hogy beülhessek egy kád forró vízbe. Teát és száraz ruhát akartam.
Túl közel voltam már, amikor észrevettem a motorost a házam előtt. Túl késő volt visszafordulni. Leszállt a motorról és elindult felém. Vajon mit tesz ha csak elsétálok mellette. Hagyja?
Minden porcikám remegett, ahogyan fogyott közöttünk a távolság, felkészültem, hogy kikerülöm, de ő elém lépett és beleütköztem.
Evisse: Mégis mi bajod van Neked? - üvöltöttem. - Valami darabolós gyilkos vagy? Mit akarsz tőlem?
Vartanne: Eric. - monda halkan.
Összerezzentem.
Evisse: Tessék? - ez az én hangom lett volna?
Vartanne: A nevem Eric.