21. Fejezet

Evisse



Már jó ideje elvesztettem a fonalat, amikor Adam egyik mellékútról a másikra hajtott. Olyan utakra, amiket még a GPS sem ismert. Féltem hogy eltévedt csak nem vallja be. Mailo fájdalmasan felnyüsszent minden egyes zökkenésnél.
Adam: Ott a tanya! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
Előre dőltem hogy láthassam, de csak néhány világító ablakot sikerül kivennem. Adam behajtott a kitárt kapun. Pár pillanat múlva egy pizsamás férfi lépett ki hunyorogva a farm főépületének ajtaján. Már bőven a hetvenes éveit taposhatta. Láttam hogy egy ősz hajú, zöld köntöst viselő nő is kikukucskál.
Evisse: Jó helyen járunk?
Adam: Igen. A doki kezelte apám lovait, amikor még megvoltak. - magyarázta, majd kiszállt a kocsiból. - Dr. Wilkins? Emlékszik rám? Adam Cole vagyok...
Dr. Wilkins: Adam Cole... - motyogta. - Greg Cole fia? Te Szent Mózes hát így megnőttél! - kiáltotta boldogan. - Had nézzelek fiam! Hogy van az édesapád?
Adam: Jól, ő jól van. Viszont hoztam valakit aki a segítségére szorulna.
Bevittük Mailo-t Dr. Wilkins fiának rendelőjébe. Mint kiderült, ő már nem foglalkozik gyógyítással, de a fia Portlandban volt egy konferencián. Végül megvizsgálta Mailo-t a felesége asszisztálásával.
Dr. Wilkins: Meg kell néznem az ultrahanggal. Attól tartok, hogy belső vérzése van. - sóhajtott. - Martha drágám, ideadnád a borotvát? Sajnos le kell vágnom a hasán a szőrt.
Rémülten bólintottam.
Martha: Ne aggódj Kedvesem, a férjem mentett már meg ennél súlyosabban sérült kutyát is. Ott volt az a németjuhász, aki mellett felrobbant egy akna Vietnamban! Vagy a collie akit farkasok támadtak meg. A doki mindegyiket helyre hozta.
Dr. Wilkins: Kijöttem már a gyakorlatból. - sóhajtott. - Remélem a fiam hamarosan hazaér, mert nem hiszem hogy meg merném operálni Mailo-t.
Martha: Felhívom újra!
Evisse: Köszönöm! - suttogtam hálásan.
Adam: Minden rendben lesz. - súgta a fülembe.
Megfogta a kezemet és pedig a mellkasának dőltem. Behunytam a szemem és azon imádkoztam, hogy a doktor bácsi segíteni tudjon Mailo-n.




Vartanne



Fáradtan de boldogan léptem be a lakásomba. Embernek lenni nem olyan rossz dolog, különösen ha az ember történetesen az első randijára készül.
A jókedvem azonnal szertefoszlott, amikor megláttam Lucifert az ágyamon heverve, amint éppen a "Tippek kezdő randizóknak" című könyvet olvassa.
Vartanne: Mit keresel itt?
Lucifer: Ezt én is kérdezhetném tőled? Megmondtam hogy menj el Evisse házához és várd meg amíg történik valami!
Vartanne: Így is volt. Elhívtam randira és ő igent mondott. - feleltem.
Lucifer a sarokba hajította a könyvet.
Lucifer: És utána mi történt?
Vartanne: Hazajöttem.
Lucifer szemei villogni kezdtek. Hátráltam néhány lépést.
Lucifer: Te hülye... szerencsétlen... szárny nélküli idióta! - üvöltötte. - Elcseszted! Már megint elcseszted!
Vartanne: Nem értem miről beszélsz! Mit rontottam el?
Lucifer: Megadtam az esélyt hogy Evisse szemében az első számú hőssé léphess elő, de te szokás szerint elbaltáztad. - sóhajtott kissé nyugodtabban. - A holnapi randiról meg mondj le nem hiszem hogy nagy kedve lesz hozzá amikor a kutyáját gyászolja.
Vartanne: Mi? Mit... mi történt? Mit csináltál Mailo-val? - kérdeztem rémülten.
Lucifer: Történt egy kis baleset. És ha ott lettél volna akkor megmenthetted volna de így... - sóhajtott. - ... szegény kicsi kutyus! És szegény Evisse!
Meg sem vártam hogy akar e még valamit mondani. Kirohantam az utcára. Meglepett a szakadó eső és a hirtelen jött sötétség. Ez is biztosan Lucifer műve!
Végigrohantam a főutcán, majd bekanyarodtam, a mellékutcán és átrohantam egy ház udvarán is hogy lerövidítsem az utat. A cipőm cuppogott a víztől és a nadrágon térdig elázott. A pólóm nedvesen tapadt a testemre és reszkettem.
Remegő sóhaj hagyta el a tüdőmet, amikor Evisse háza elé érte. Az ablakok sötétek voltak, mintha itthon sem lenne. Ha Mailo-val történt valami, biztosan orvoshoz vitte.
Emlékeztem rá, hogy a pótkulcsot az ajtófélfa melletti kilazult tégladarab mögött tarja. Körülnéztem, hogy nem figyel e egy kíváncsi szomszéd, majd kinyitottam az ajtót.
Odabent síri csönd honolt, olyan kihalt volt a ház, akár egy temető.
Felkiáltottam amikor valami hirtelen a lábamhoz ért. Rémülten nyúltam a villanykapcsoló után. Bethanie ült előttem és éppen a mancsait tisztogattam.
Vartanne: Beth... - suttogtam. A macska rám pillantott. - Hol van a gazdád? Hol van Evisse?
Hülye dolog volt azt várni, hogy a macska majd válaszol. Lassan, csendesen elindultam a konyha felé. A folyosón egy pulóver hevert, felvettem és megszagoltam. Evisse illata volt. Napfény, rózsás szappan és a virágbolt füstölőillata.
Beléptem a konyhába és felkapcsoltam a villanyt. A kőpadlón temérdek dolog hevert szétszórva.Kisebb kosarak, szűrők, műanyag tálak, szalvéták és egy karácsonyi terítő. Abból a szekrényből zuhanhattak ki, amelyiknek tárva-nyitva maradt az ajtaja.
Ez nem jellemző Evisse-re. Mi történhetett?
Gabrielle: A pártfogód ezúttal túl messzire ment. - összerezzentem az ismerős hang hallatán.
Vartanne: Gabe...
Egy villanást láttam, ami olyan gyors volt, hogy már el is múlt, mielőtt igazán elvakított volna. És Gabrielle ott állt. Hófehér hajjal és hatalmas ezüst szárnyakkal. A szépsége szinte fájdalmas volt. Elakadt a lélegzetem.
Gabrielle: Tudtam, hogy felbukkansz ezek után. Beszélnem kell Veled! - mondta nyugodt hangon.
Nyugodt volt, de a szemében szomorúság bujkált.
Vartanne: Ha Lucifer megtudja...
Gabrielle: Nem tudja meg. Nem lát téged, amíg Veled vagyok.
Kifelé hátráltam a konyhából.
Vartanne: És szerinted nem fogna gyanút, ha eltűnnék a szeme elől? - kérdeztem cinikus hangon. - Nincs miről beszélnünk. Már nem tartozom hozzátok!
Gabrielle: Tudnod kell az igazat Vartanne! - hadarta. - Lucifer hazudik Neked. Sohasem kaphatod meg Evisse-t.
Vartanne: Ez nem igaz! Evisse... érez irántam valamit! - bizonygattam.
Gabrielle: Hát persze hiszen te voltál az... - hirtelen elhallgatott. - ... az őrangyala. - fejezte be. - Ismerős vagy neki, mégis idegen. Bizalmat ébresztesz benne és mégis fél tőled. Lucifer tudja ezt, ezért választott éppen Téged arra hogy elcsábítsd. Ezer és ezer kárhozott lélek és bukott angyal lesi a parancsát és ő éppen Téged választott. Tudta hogy Evisse elgyengül majd Tőled.
Vartanne: Szeretem őt Gabe! Ha leélhetek vele egy boldog emberi életet, az sem érdekel, ha utána az idők végezetéig a pokolban égek majd!
Gabrielle: És az sem ha ő is? - kérdezte szomorúan.
Vartanne: Mi?
Gabrielle: El kellett volna olvasnod az apró betűs részt Vartanne... - sóhajtott. - Ha egy ember beleszeret Lucifer szolgájába, akkor az ördögöt választja, vagyis neki adja a lelkét.
Döbbenten néztem rá.
Vartanne: De... akkor mit tegyek? - kérdeztem összetörten. - Gabe... én szeretem őt! Szeretem!
Gabrielle: Adam is szereti!
Vartanne: Adam! - dühösen köptem a nevét. - Adam Cole szerelme talán nem juttatja a pokolba? Az az ember rosszabb még Lucifernél is! Önző, sekélyes, gonosz, érzéketlen, nem törődik senkivel csak saját magával! Evisse csak egy újabb játékszer neki! Ha ráun akkor tovább áll majd!
Gabrielle: Nem ismered őt eléggé!
Vartanne: Ó dehogynem! A testében éltem!Ha valakitől meg kellene mentened Evisse-t akkor az ő, nem pedig én!
Gabrielle: Nem tőled akarom megmenteni, hanem Lucifertől. Ha Evisse lelkét is megszerzi olyan erős lesz, hogy legyőzhet minket. Viszont ha sikerül megmentenem Evisse-t akkor a tisztaságával az én erőmet növeli és legyőzhetem Lucifert. Felszabadulnak a kárhozott lelkek és a bukott angyalok.
Vartanne: És ha Lucifer győz?
Gabrielle: Arra nincsenek szavak... - felelte. - Vartanne... odafent tanácskoztak. Az arkangyalok tanácsa összeült és úgy döntöttek, visszakapod a szárnyaidat, ha segítesz nekünk legyőzni Lucifert. - várakozón nézett rám.
Szinte sokkolt. Egyetlen hang sem jött ki a torkomon.
Vartanne: És mi lesz Evisse-szel? - tettem fel néhány perc múlva az első és legfontosabb kérdést.
Gabrielle: Hosszú boldog életet fog élni a férfi mellett, aki tiszta szívből szereti. - felelte egyszerűen.
Vartanne: Aki persze Adam! - Gabe bólintott. - Nem! - vágtam rá! - Nem mondok re róla!
Gabrielle: Vartanne... könyörgöm! Légy belátással! Mindenhogyan te jársz rosszul, de amit én ajánlok Neked az a kevésbé rossz! És megmentheted Evisse-t!
Elfordultam tőle. Nem akartam látni a könyörgő szemeit. Nem akartam hallani a szavait, amiktől kétségeim támadnak.
Vartanne: Miért nem... miért nem tudjátok őt nekem adni? - kérdeztem összetörten. - Miért? Magam ölöm meg Lucifert, csak ígérd meg, hogy Evisse szeretni fog!
Gabrielle nem felelt. Nem tudhattam hogy itt van e még egyáltalán, de nem mertem megfordulni. Kis idő elteltével sóhajtott.
Gabrielle: Az emberek és az angyalok nem szerethetik egymást. Egyszer megtették és eppen az vezetett a mostani helyzetünkhöz. Ahhoz hogy ember légy, újjá kell születned. Mi nem adhatunk Neked felnőtt emberi testet. És még ha Evisse várna is rád, amíg felnősz... semmire sem fogsz emlékezni ebből az életből.
Megfordultam.
Vartanne: A szerelmet nem lehet elfelejteni.
Gabrielle rám meredt.
Gabrielle: Igen, ezt tudom.
Otthagytam. Lekapcsoltam a lámpákat, bezártam a házat és a kulcsot visszatettem a helyére. Némán vonszoltam magam a kihalt utcán. Az eső elállt és kesernyés fölillat terjengett a levegőben. Nehéznek éreztem magam, ám mégis oly üresnek, kihaltnak és élettelennek mint ez a város. Olyan volt mintha én lennék az egyetlen ember a Földön.



Adam



Szerencsére hamarosan megérkezett a fiatalabb doki. A felesége is vele volt, és a kocsiból egy alom szőke hajú kislány bukkant elő.
A doki azonnal kezelésbe vette Mailo-t, amitől Evisse és az idősebb Dr. Wilkins is megnyugodott kissé. Kiderült, hogy Mailo-nak nincsenek belső vérzései, viszont néhány bordája eltört és a válla is megrepedt. A doki erős gyógyszereket adott neki és stabil kötést tett rá.
Éjszakára itt akarta tartani és Evisse nem volt hajlandó magára hagyni. Az idősebb Dr. Wilkins kirakott egy ketrecet a váróba, amibe belefektették Mailo-t. Mi pedig letelepedtünk a váróban lévő kopott kanapéra. Martha Wilkins hozott nekünk egy takarót és egy kanna kávét, hogy kibírjuk valahogy a vacsorát. Kicsit később a fiatalabb Mrs. Wilkins frissen sült muffinnal kínált minket.
Csak ekkor vettem észre hogy mennyire éhes vagyok. Próbáltam rávenni Evisse-t is hogy egyen, de le sem vette a szemét a kutyáról.
Az idősebb Wilkins házaspár nyugovóra tért és a menyünk is lefektette a gyerekeket. A doki még a rendelőben motoszkált,a többi megfigyelés alatt tartott állatot látta el.
Evisse: Adam... - törte meg a hosszú csendet.
Ránéztem. Fáradtnak és elgyötörtnek tűnt, a szemei vörösek voltak a sírástól. Mégis, számomra ő volt a leggyönyörűbb teremtmény a világon.
Adam: Mi az?
Evisse: Köszönöm! - suttogta.
Magamhoz öleltem és a hajába temettem az arcom. Ő a mellkasomhoz bújt, miközben átölelte a nyakamat.
Adam: Neked bármit! - feleltem halkan.
Evisse: Árulj el valamit! - kezdte kisvártatva. - Mit kerestél az utcámban ma este?
Elakadt a lélegzetem. Már éppen valami épkézláb hazugságon törtem a fejem, amikor hirtelen kibukott belőlem az igazság, mint amikor az ár átszakítja a gátat.
Adam: Megéreztem, hogy bajban vagy!
Evisse kifejezéstelen arccal nézett rám. Féltem hogy erre mit fog mondani. Ekkor szerencsére Mailo megmozdult és Evisse azonnal elfeledkezett rólam.
A doki végül adott a kutyának egy erős altatót, amitől majd másnap délig aludni fog.
Dr. Wilkins: Fontos hogy nyugodtan és mozdulatlanul feküdjön. - magyarázta. - Mailo még fiatal kutya és a csontjai hamar begyógyulnak, de ahhoz hogy rendesen összeforrjanak, mozdulatlanul kell feküdnie. Holnap délutánra minden bizonnyal fel tud majd állni, de erős fájdalmai lesznek. Adok majd gyógyszert és a hét elején vissza kell majd hozniuk. De holnap reggel hazavihetik. - mondta fáradtan mosolyogva. - Ha nem bánják én most lefekszem, holnap több műtét is vár rám.
Adam: Persze doki, kössz mindent!
Evisse: Annyira hálás vagyok doktor úr! - mondta vagy századszorra.
Dr. Wilkins: Kérem érezzék otthon magukat. Van egy mosdó a folyosó végén és a rendelő mellett melletti konyhában találnak innivalót is. Ne aggódjon Evisse! Mailo egész éjjel aludni fog! - nyugtatta meg.
Ketten maradtunk. Betakartam magunkat és a mellkasomra vontam Evisse-t. Nem ellenkezett. Furcsán bűnös dolognak éreztem, hogy ennyire élvezem ezt a helyzetet, amikor ő az imádott kutyája életéért imádkozik. Ha Mailo nem feküdne itt, akkor ő sem maradna a karjaimban. Mégis mindennél jobban szerettem volna, hogy meggyógyuljon. Még akkor is, ha nem lesz több alkalmam a karomban tartani Evisse-t.



Evisse



Adam nemsokkal később, hogy a doki itt hagyott minket elaludt. A feje az én fejemen pihent és halkan szuszogott, engem átölelve. Én nem tudtam aludni. Túl sok minden történt velem, túl sok dolgot kellett feldolgoznom.
Szeretem őt!Istenem mennyire szeretem! Minden erőmmel és minden porcikámmal. Igen, vele akarok lenni, azt akarom hogy évődjön velem, gúnyolódjon rajtam. Azt akarom, hogy megnevettessen, megbotránkoztasson. Veszekedni akarok vele, aztán kibékülni. Akarom őt! Úgy ahogy van!
Felriadtam, amikor nyílt az ajtó. Hirtelen fogalmam sem volt hol vagyok, majd megláttam Mailo-t a ketrecben.
Az idősebb doktor lépett be a váróba. Csendben, hogy ne ébresszen fel minket. Rám mosolygott, amikor látta hogy ébren vagyok.
Kinyitotta a ketrec ajtaján és megvizsgálta Mailo-t.
Dr. Wilkins: Azt hiszem túl van a nehezén. - mondta halkan.
Adam is felriadt és álmosan pislogott rám, a dokira és úgy általában a világra. Kócos volt és borostás, de mégis úgy festett mint egy rocksztár.
Martha: Ébren vannak? - kérdezte suttogva az ajtóból. - Hogy van a mi kis hősünk?
DR. Wilkins: Már sokkal jobban.
Martha: Hála az égnek! - mosolygott. - Jöjjenek, Drágáim! Készítettem finom reggelit és kávét.
Evisse: Nem akarunk a terhükre lenni! - mentegetőztem.
Martha: Ugyan Kedvesem! Ahol nyolc emberre főznek jut még kettőnek is!
Megreggeliztünk és az idősebb doktor megmutatta Adam-nek a farmot. Én a házban maradtam segíteni a fiatalabb Mrs. Wilkins-nek. Julia és a négy kislány közös erővel tüntették el a reggeli nyomait, amíg az anyósa a fiatalabb orvosnak asszisztált a reggeli vizsgálatoknál.
Addig erősködtem, amíg Julia bele nem egyezett hogy segítsek neki. Ő mosogatott én pedig törölgettem.
Julia: Imádom a virágokat! Szeretnék néhány tő rózsát a ház elé. Ott talán biztonságban vannak ettől az állatsereglettől. - kuncogott.
Evisse: Gyertek be valamikor Dear Valley-be. Marie olyan rózsákat szerez amilyet csak szeretnél. - biztattam.
Julia: A férjedet nem zavarja, hogy egy virágüzletben dolgozol? Úgy értem... ő egy Cole! Biztosan nem szorultok rá. - kuncogott. Döbbenten néztem rá. - Ne haragudj! - mondta rémülten. - Ez nem tartozik rám, nem is értem mi ütött belém!
Evisse: Nem, nem. Semmi baj! Csak éppen... Adam nem a férjem.
Julia: Oh! Pedig ti annyira... de együtt vagytok ugye?
A sóhajjal ami kitört belőlem, rögtön válaszoltam.
Evisse: Igen!
Julia: Csak mert az arcotokra van írva hogy mennyire szeretitek egymást! - mondta a vállam fölött az ajtóra pillantva.
Adam állt ott és engem nézett, valami megmagyarázhatatlan csillogással a szemében.



Adam



Ismertem Evisse-t annyira, hogy tudjam milyen büszke, ezért trükköznöm kellett. Mailo kezelése több száz dollárba került, amit persze azonnal kifizettem az orvosnak, még akkor is ha gyanítottam, hogy így is jóval alacsonyabb árat kért a valósnál. Teljesen természetesnek vette hogy én fizetek, de meg kellett kérnem, hogy falazzon nekem.
Így amikor Evisse rendezni szerette volna a számlát, csak annyit mondott, hogy a balesetet szenvedett állatok gyógyításáért sohasem fogad el pénzt.
Hamarabb visszaértünk a városba, mint amennyi időbe telt idetalálni. Mailo a ketrecben, feküdt, amit kölcsön kaptunk. Evisse az ablaknak támasztotta a könyökét és próbálta megtartani a fejét. Annyit ásítozott hogy attól féltem én is elalszom vezetés közben.
A házához érve felsóhajtott.
Evisse: Azt hiszem egy életen át hálás leszek Neked ezért! - mondta fáradtan mosolyogva.
Adam: Hidd el hamarosan úgyis csinálok majd valamit, ami miatt ki akarod tekerni a nyakam. - ugrattam.
Evisse: Az lehet. De akkor is hálás leszek.
Bevittem a ketrecet a nappaliba. A macska rémülten nyávogott és minden áron Mailo-hoz akart férni. Evisse végül adott neki egy tál tejet, ami elterelte a figyelmét.
Adam: Evisse le kéne feküdnöd! Alig állsz a lábadon.
Evisse: Nem vagyok álmos! - mondta akadozó nyelvvel. - Hazamehetsz, Adam! Most már megleszünk.
Adam: Egy fenét! Pihend ki magad, majd én figyelek Mailo-ra.
Evisse: Nem kérhetem tőled, hogy itt maradj!
Adam: Nem is kell. És különben is. Én kipihentem magam. Te viszont egy percet sem aludtál.
Evisse felsóhajtott, majd bólintott.
Evisse: De ha bármi változás van, azonnal szólj!
Adam: Rendben.
Evisse felvonszolta magát az emeletre. Fáradtan dőltem le a kanapéra és a fejemet a támlájának támasztottam. Mit meg nem tesz az ember, ha szerelmes?
Amikor meghallottam a zuhany hangját, azonnal éber lettem. Evisse meztelenül... a zuhany alatt... Próbáltam elterelni az igencsak korhatáros gondoltaimat, nem sok sikerrel. Megszámoltam a kanapé virágmintáit, felvettem egy tévéújságot az asztalról és kiválogattam melyik filmeket láttam már. De az agyam eldugott kis részében egy hang egyre csak azt ismételgette: "Menj fel hozzá!"
Soha olyan biztosra nem vettem Isten létezését - vagy az ördögét - mint amikor végre abbamaradt a vízcsobogás.



Evisse


Mailo! - ez volt az első gondolatom, amikor felébredtem. Kiugrottam az ágyból, majd leszaladtam a lépcsőn. Mailo a ketrecben feküdt és ébren volt. Amikor meglátott bágyadtan csóválni kezdte a farkát. Adam a kanapén fekve aludt. Amikor közelebb léptem, hogy kisimítsak egy tincset a homlokából, a padló megnyikordult a talpam alatt.
Adam szemei kipattantak és egyenesen rám nézett. Először az arcomra, aztán végignézett rajtam és elmosolyodott.
Adam: Cuki a bugyid! - suttogta álomittas hangon.
Magamra pillantottam és éreztem hogy elvörösödöm. A kinyúlt fehér trikómon kívül csak egy pöttyös bugyi volt rajtam.
Evisse: Jaj! - kiáltottam, majd felkaptam egy párnát a kanapéról és magam elé tartottam.
Adam felnevetett.
Evisse: Ne nevess! - kiáltottam. Adam még hangosabban nevetett, mire hozzávágtam a párnát és felszaladtam a lépcsőn, alaposan bevágva magam után a szobaajtómat.
Néhány perc múlva halk kopogást hallottam az ajtón.
Evisse: Adam te vagy az? - kérdeztem.
Adam: Miért ki más lenne? A fehérnemű-rendőrség? - kérdezte nevetős hangon.
Éreztem hogy megint elvörösödök.
Evisse: Jobb lenne ha hazamennél!
Adam: Gyere ki!
Evisse: Nem! - vágtam rá.
Adam: Miért nem? - kérdezte. A számat harapdáltam. - Evisse?
Evisse: Láttad a bugyimat! - feleltem, majd elvörösödtem.
Az ajtóm előtt ismét felhangzott a harsány kacagás. Legszívesebben lelöktem volna a lépcsőn.
Adam: Hát... ha hiszed ha nem eléggé sokat fantáziáltam róla, hogy egyszer látom majd a bugyidat. Arról még többet hogy nincs rajtad. - tette hozzá.
Evisse: Adam! - kiáltottam felháborodva.
Adam: Ok, ok, béke! Felejtsük el, rendben?
Evisse: Rendben! - feleltem kis tétovázás után.
Kinyitottam az ajtót. Adam láthatóan csalódottnak tűnt, amikor meglátta rajtam a melegítőnadrágot.
Adam: Megnézhetem a szobád? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nem! - bevágtam az orra előtt az ajtót. - De kaphatsz ebédet és kávét.
Volt a fagyasztóban mirelit pizza és hamburger, olyan napokra, amikor nincs időm főzni. Vagyis az egy évben egyszer alkalmakra. Adam nem fanyalgott a mirelit kaja láttán és ezt jó jelnek vettem. Ő közben lezuhanyzott és megborotválkozott, majd pólót cserélt. Úgy tűnt egy egész túlélőkészletet tart a kocsijában. Nem akartam arra gondolni, hogy eddig hány idegen nő lakásán szedte már magát rendbe.
Frissen is jóképűen lépett be a konyhába. Én szürkének és csúnyának éreztem magam mellette, mint ahogyan az egyébként vidám ás otthonos konyhám is hirtelen kopottnak tűnt az ő jelenlététől. Túl tökéletes volt. És annyira nem az én világomba való!
Adam: Tetszik a házad! - mondta mosolyogva. Csak a szememet forgattam. - Olyan otthonos és meleg. Látszik hogy valaki tényleg szereti ezt a házat. A mi házunk olyan mint egy múzeum. Tökéletes és élettelen.
Evisse: Az a legszebb ház amit valaha láttam.
Adam: Sokkal szebbnek látom ha te is ott vagy. - felelte.
Közelebb lépett. Elakadt a lélegzetem, mert tudtam mit szeretne. Óvatosan közeledett felém, mintha attól félne, hogy megijeszt. És valóban a szívem szinte a torkomban dobogott. Átölelte a derekamat és magához húzott.
Elöntött a forróság és mégis borzongtam. Adam tétovázott, még akkor is amikor az arca már csak centikre volt az enyémtől. Aztán lassan, nagyon finoman hozzáérintette az ajkait az enyémhez.
Olyan érzés volt, mintha az univerzum felrobbant és magába szippantott volna.
Adam: Mennem kell. - suttogta.
Evisse: Miért? - kérdeztem csalódottan.
Adam: Jól akarok viselkedni Veled! És ha most nem hagylak itt, attól félek meg fogjuk bánni. Te is, én is... és a pöttyös bugyika is.
Elvörösödtem, majd kitört belőlem a nevetés. Adam is mosolygott. Kikísértem az ajtóhoz, ahol gyengéden homlokon csókolt.
Evisse: Vigyázz magadra! - kértem.
Adam: Te is! Este visszajövök! - ígérte.
Mailo délután már felkelt, ahogyan a doki megjósolta. Fájdalmas arckifejezéssel vette tudomásul, hogy be van kötözve az oldala. Lassan, ingatag léptekkel kiment a kertbe, majd evett egy keveset és önként visszamászott a ketrecbe. A gyógyszertől, amit az éteklébe raktam ismét elaludt.
Összepakoltam a konyhában és egyre csak Adam járt a fejemben. Az illata, a mosolya, a hangja és a csókja. Hogy tud valaki, aki ennyire vad és zabolátlan ilyen gyengéden csókolni?
A percek vánszorogtak és minden erőmmel azt kívántam bár este lenne már. Idegesen készülődtem. Megmostam a hajam és egy kicsit ki is festettem az arcom. Először felvettem a piros pánt nélküli ruhámat, de ebben túl merésznek éreztem magam. Végül egy lenge, térdig erő szoknyát és egy barna topot választottam. Beleléptem a barna sarumba, majd parfümöt fújtam magamra.
A fürdőszobám tükréből mintha egy másik lány nézett volna vissza.



Adam


Feltúrtam az egész gardróbot. Próbáltam kitalálni miben tetszenék Evisse-nek leginkább. Végül egy fekete farmert és egy tengerészkék pólót vettem magamra. A hajammal nem bíbelődtem túl sokat, észrevettem, hogy Eviss szereti ha a homlokomba lóg. Felkaptam a bőrkabátom, majd szívdobogva beültem a kocsimba. Nem tudtam mire számítsak ma este. A dolgok megváltoztak közöttünk olyan hirtelen és olyan irányba, hogy nem volt már mód előre tervezni. Minden esetre nagyon reméltem, hogy szükségem lesz a másik váltás-pólómra holnap.
Az izgatottságom csak még inkább fokozódott, amikor bekanyarodtam Evisse utcájába. Istenem, add hogy megint olyan huncut pöttyös bugyi legyen rajta. Ez is teljesen rá vall. Adam Cole akit még a legdrágább francia csipke sem hozza lázba majd megőrül Evisse szűzies pamutbugyijától. Keserűen nevettem magamon.
Önkéntelenül a fékre léptem, amikor megláttam a motort Eviss háza előtt. Aztán észrevettem a magas, sötét alakot, aki az ajtóban állt és Evisse-szel beszélt. "Ő az!" - hasított belém a felismerés.
Kiugrottam a kocsiból és erőteljesen becsaptam az ajtót. Evisse ideges tekintete engem is nyugtalanná tett. Az idegen végigmért, az arcán gúnyos mosoly jelent meg. Csak ő lehet!
Adam: Minden rendben? - kérdeztem azonnal.
Evisse: Igen, igen. Ő itt Eric. Egy... barátom. Teljesen kiment a fejemből, hogy moziba hívott és... - elhallgatott.
Adam: Eric? - vontam fel a szemöldököm.
Vartanne: Nem tetszik a nevem? - kérdezte.
Meglepődtem. A hangja ugyanaz volt. Millióból is felismertem volna, hiszem a saját fejemben hallottam. És most végre egy arc is tartozott hozzá.
Eviss is rápillantott, amitől belém hasított a féltékenység! Mi tagadás, az a fajta pasi volt, akire így szoktak nézni a nők, de nem szoktam meg, hogy a jelenlétemben bárki másra így néznek, rajtam kívül.
Adam: Talán vissza kellene menned oda ahonnét jöttél!
Eric: Talán Evisse is velem jön! - felelte.
Elpattant a cérna, a húr vagy a szál, nevezzük bárminek. Megragadtam a kabátját és lelöktem a lépcsőn. Ő hanyatt esett és meglepetten nézett rám, de rögtön utána elmosolyodott.
Evisse: Adam! Megőrültél? - kérdezte ezzel egy időben.
Adam: Tűnj innét! Különben szét verem a fejed!
Vartanne: Csak próbáld meg! - felelte és felállt a földről.
Evisse: Elment az eszetek? - kiáltotta. - Itt nem fogtok verekedni. Eric, jobb lesz ha elmész.
Vartanne: Nézd Szivi! Egyszer már lepattintottál emiatt a bájgúnár miatt, nem kérheted újra hogy álljak félre!
Adam: Mi van? - kérdeztem döbbenten. - Te találkozgattál vele? Mikor megkértelek hogy ne állj szóba idegenekkel?!
Evisse: Még azelőtt ismertem meg, hogy te megkértél. - védekezett.
Vartanne: És elrejtett a gardróbjában, amikor te idejöttél tegnap előtt. tette hozzá.
Evisse dühösen nézett rá. Én nekirontottam és a földre tepertem.
Adam: Evisse sohasem lesz a tiéd!
Vartanne: Fogadjunk?
Adam: Visszaküldelek a pokolba, ahová tartozol!
Vartanne ellökött magától és a földre zuhantam.
Vartanne: Már nem csak egy hang vagyok, amit kikapcsolhatsz, ha nem tetszem. - suttogta fölém hajolva!
Evisse: Ti ismeritek egymást! - kiáltotta. Nem kérdésnek szánta.
Egyikünk sem felelt.
Vartanne: El akarod mondani a történetünket Adam? - kérdezte kihívóan.
Adam: Nem hiszem, hogy érdekelné, Vartanne. - feleltem.
Evisse: Vartanne? A neved... nem Eric? Álljunk csak meg! Ő az a fazon akitől óva intettél? - kérdezte rémülten.
Adam: Igen.

Prowl-Fear The Dark!

Egy kis ízelítő abból a könyvből amin éppen dolgozom. A címe Prowl azaz Portyázás. Az alcím Fear the dark, vagyis
Rettegd a sötétséget. Egyelőre nem árulnék el róla többet. :) A képzeletetekre bízom hogy miről szól. Lehet találgatni!