Vartanne
Evisse arcára gyanakvással vegyes hitetlenség ült ki. Tudtam hogy magyarázatot vár és azt is tudtam hogy nem fog elhinni bármilyen ócska kitalált sztorit. Mindeközben magamon éreztem Adam szúrós, gyűlölettel teli pillantását. A keze ökölbe szorult, és ennek láttán felkészültem rá, hogy bármelyik pillanatban nekem ugrik. Vajon képes lennék verekedni vele? Evisse nem hagyott ezen töprengeni.
Evisse: Szóval az igazi neved... Vartanne? - kérdezte.
Felé fordultam.
Vartanne: Igen. - feleltem végül.
Evisse: És mi van az Eric-kel? - kérdezte gyanakodva.
Vartanne: Könnyebb kimondani. - megvontam a vállam, mintha nem számítana az egész.
Adam megvető hangon felhorkant.
Evisse: Te tudtad hogy fel fog itt bukkani... tudtad hogy meg fog engem keresni... - a hangja keserűen csengett.
Adam újabb sötét pillantással jutalmazott, majd lassan és kimérten válaszolt.
Adam: Igen. Tudtam.
Evisse: Honnét? És... miért? - szegezte neki az újabb kérdéseket.
Adam: Mert szeretne nekem keresztbe tenni. - felelte.
Vartanne: Te tettél nekem keresztbe! - vágtam vissza.
Adam: Ha nem rángatsz bele ebbe az egészbe... - közelebb lépett és most tényleg azt hittem hogy meg fog ütni.
Evisse: Elég! - avatkozott közbe. - Honnét ismeritek egymást?
Szinte szikrázott közöttünk a feszültség, amíg Evisse a válaszra várt. Adam úgy tűnt nem méltóztatik válaszolni, vagy talán semmi elfogadható magyarázat nem jutott az eszébe. Mindenesetre bosszantóan higgadtnak tűnt. Én viszont szinte reszkettem az idegességtől. Evisse felsóhajtott és tudtam, hogy ha nem válaszolok azonnal, örökre elveszítem az bizalmát.
Vartanne: Együtt laktunk... egy darabig.
Adam egy "ezt te sem gondolod komolyan" pillantással jutalmazott, Evisse pedig meghökkent, majd felháborodva felnevetett.
Evisse: Ez nevetséges. Azt hiszitek ostoba vagyok?
Adam: Az igazat mondja. - erősítette meg.
Evisse: Ok, még ha így is van. Tudom hogy valamit nem árultok el. - szinte kiabált és csak most vettem észre hogy sír.
Szerettem volna megvigasztalni, megölelni, de amint felé léptem Adam is azonnal felé mozdult, mintha valami belső erő hajtaná. Evisse pedig hátrahőkölt amikor ezt meglátta.
Vartanne: Evisse... kérlek bízz bennem. - kértem. - Hidd el nem akarlak bántani.
Adam: Ó hát persze hiszen angyal vagy! - gúnyos kacagása visszhangot vert a kihalt utcán.
Evisse: Egyikőtökben sem bízom. - mondta szomorúan. - Addig nem amíg nem mondjátok el az igazat, hogy mi folyik itt.
Adam: Mond el neki V! - biztatott.
Átkozott. Tudja, hogy nem mondhatom el az igazat Evisse-nek.
Vartanne: Miért nem mondod el a te verziódat? - kérdeztem kihívóan.
Adam: Kezd csak te!
Evisse: Na jó nekem ebből elegem van! - kiáltotta. - Te! - rám mutatott. - Ne gyere a közelembe többet! - Te pedig! - megbökte Adam mellkasát. - Miért nem tudunk kiabálás és balhé nélkül elválni egymástól egy alkalommal sem? - kérdezte keserű hangon. - Ne mondj semmit! - félbeszakította Adam-et mielőtt az kinyithatta volna a száját. - Fejezzük ezt be Adam!
Adam gyűlölettel teli pillantást vetett rám, de bennem nem volt más csak elkeseredettség és kétségbeesés. Evisse szó nélkül faképnél hagyott minket és bezárta a háza ajtaját.
Adam: Gratulálok! - gúnyosan tapsolt. - Ezt egyedül találtad ki vagy Lucifer is segített? Netán az "Így szerezz meg egy nőt" című könyvben olvastad?
Vartanne: Nincs kedvem folytatni ezt a vitát. - feleltem szomorúan és haza indultam.
Adam: Most mindkettőnket gyűlöl! - kiabálta utánam.
Vartanne: Lehet hogy jobban jár mintha bármelyikünket is szeretné. - feleltem keserűen, hátra sem pillantva.
Evisse
Az ágyam forró és gyűrött volt, én pedig minden testhelyzetben éreztem azt a kellemetlen nyomást a gyomromban, mintha valami lenne odabent, ami belülről feszít szét és nem hagy rendesen lélegezni. Egy részem azt kívánta, hogy Adam és Vartanne örökre tűnjön el az életemből. Nem akartam több hazugságot, drámát, csalódást és veszekedést. Viszont egy másik részem nem nyugodhatott, amíg rá nem jön az igazságra. Valami azt súgta, hogy sötét,ijesztő dolog történik a tulajdon szemeim előtt, amit ugyan nem tudok megnevezni, de érzem hogy valami szörnyű titok lappang a hazugságok mögött.
Felültem az ágyamban és átkaroltam a térdeimet. Hiányzott a régi életem... a nyugodt, boldog, esemény nélküli napok. Amikor minden reggel tudom hogy mi fog történni velem. De ha arra gondoltam, hogy nem látom többé Adam tökéletes arcát, csibészes mosolyát és nem suttog többé nekem felháborítóan vérlázító dolgokat, szinte úgy éreztem megszakad a szívem. Amennyire szerettem őt, legalább annyira féltem tőle.
És Eric? Vagy Vartanne? Hiszen még a nevét sem tudtam biztosan... Mégis állandóan úgy érzem, hogy ismer engem, ismeri a titkaimat... és ez rémisztő, de egyben vonzó is.
Biztosan valami baj van velem, hogy ennyire vonzom a veszélyt és a balhét...
Másnap kialvatlanul és rosszkedvűen ébredtem. Alig volt erőm kimászni az ágyból. Már reggel hatalmas volt a hőség, így behúztam az összes sötétítőt és úgy terveztem a napot Mailo-val és Beth-el töltöm a kanapén régi filmeket nézni.
Már éppen letelepedtünk egy hatalmas tál sajtszószos tortilla társaságában, amikor halk kopogást hallottam a bejárat felől. A szívem szinte azonnal százszor gyorsabban kezdett verni és a lábaim önkéntelenül is az ajtó felé vittek.
Nem, nem nyitom ki. Nem dőlök be neki. Bármelyikük is az.
Stacie: Evisse Green! - harsogta. - Tudom hogy odabent vagy! Nyisd ki az ajtót!
A megkönnyebbüléstől majdnem összerogytam. Elhúztam a reteszt és elfordítottam a kulcsot. Stacie türelmetlenül trappolt a cipője sarkával.
Evisse: Szia! - üdvözöltem.
Stac' végigmérte a nem túl sikkes farmersortomat és a kifakult trikómat, majd bosszankodva szemügyre vette az egyszerű copfba kötött hajamat. Ő bezzeg úgy festett, mintha egy fotózásról jönne. Egy lágy esésű vanília színű ruhát viselt, fatalpú szandállal. A frizurája és a sminkje is tökéletes volt.
Egyetlen szó nélkül betrappolt a nappaliba. Mailo és Beth körülrajongták. Hagytam hogy játsszon velük egy kicsit.
Stacie: Szóval? Mit terveztél mára? - kérdezte derűsen. - Gondolom nem koktélpartira készülsz a drága bátyámmal! - jegyezte meg ironikus hangon, miközben újra végigmért.
Evisse: A mai program... nos... - a tévé és a chips felé intettem.
Stacie: Atyaég, Ev! Ugye tudod hogy ettől lesz a narancsbőr? - kérdezte megrovó hangon. - Gondolom Adam-mel megint összerúgtátok a port. Ma reggel úgy festett, mint aki bárkit megölne aki csak hozzászól.
Evisse: Kérlek, ne beszéljünk róla! - kérleltem. - Bármit megteszek! Elmegyek veled vásárolni, vagy megcsinálhatod a hajam...
Stacie: Bármit? - kérdezte csillogó szemmel.
Evisse: Úgy látom már van egy terved. - állapítottam meg rosszat sejtve.
Stacie: A jövő héten lesz Adam szülinapja. - mondta fellekesülve. - Ezt minden évben hatalmas bulival ünnepeljük. Persze nem akkorával mint az enyémet... de azért jelentős esemény lesz.
Evisse: Mire akarsz kilyukadni? - kérdeztem rosszat sejtve.
Stacie: Azt akarom, hogy segíts megszervezni a bulit.
Evisse: Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - ellenkeztem.
Stacie: Jaj ne csináld már! Úgyis kibékültök addigra és így te leszel Adam partnere, vagyis tulajdonképpen az est háziasszonya. És végre nem valami luxusprosti, vagy olcsó színésznőcske...
Evisse: Miért nem kérsz fel egy partiszervízt? - kérdeztem menekülési lehetőséget keresve.
Stacie: Mert muszáj valamivel lefoglalnom magam! - kiáltotta elkeseredetten. - Mióta Shawn elment, nem találom a helyem. Állandóan ő jár a fejemben és annyira hiányzik. Ha nem tudnám biztosan, hogy a Cole-ok genetikailag képtelenek a szerelemre, még azt hinném, hogy... - elhallgatott és végül legyintett. - Mindegy... mond hogy segítesz! Léci, léci, Evisse!
Evisse: Rendben! De nem megyek el a bulira! Ami azt illeti jelenleg látni sem akarom a bátyádat! - vallottam be.
Stacie: Mit követett el megint? - kérdezte sóhajtva.
Hirtelen eszembe jutott valami.
Evisse: Mit tudsz Vartanne-ról? - kérdeztem izgatottan.
Stacie: Vartanne? Az valami új divatház? Vagy egy afrikai ország? - kérdezte értetlenül.
Evisse: A bátyád azt állítja hogy a lakótársa volt.
Stacie: Mi? - kérdezte döbbenten.
Evisse: Szóval... te nem ismered őt? - kérdeztem keserűen. Stacie a fejét csóválta. - És... egy Eric nevű srácot sem ismersz? Aki Adam lakótársa volt? - próbálkoztam.
Stacie: Adam-nek sohasem volt lakótársa. Még amikor Portlandben járt főiskolára akkor is egyedül lakott. A hölgyvendégeket leszámítva. - lesújtva hallgattam. - Te jó ég! Mégis mit követett el az őrült bátyám hogy ekkorát kellett hazudnia? És ki ez az Eric vagy Varenne? Vagy Varnell?
Evisse: Vartanne... - feleltem. - Nem tudom. Egyszer csak megjelent itt és úgy tűnik ő és Adam ismerik egymást. És utálják egymást. De valamit titkolnak.
Stacie: Ez kezd szuper-hidegkirázósba átmenni. - állapította meg.
Evisse: Igen. De ha tényleg titkolnak valamit, akkor tudni akarom mi az. - feleltem.
Adam
Vasárnap reggel gyilkos hangulatban ébredtem. Anyám és a húgom csendben reggeliztek, míg én az asztal legtávolabbi végében próbáltam némi életet önteni magam egy nagy bögre kávéval az álom nélküli éjszaka után.
Azt kívántam anyám bár egy pohár Martini-t kortyolgatna épp, a narancslé helyett és akkor én is nyugodtan tölthetnék magamnak egy whiskey-t, anélkül hogy bárki is megszólna.
Stacie éles, kutató pillantásai valósággal ingerelték az egyébként is rossz állapotban lévő idegeimet, és úgy éreztem muszáj eltűnnöm a családom és a világ szeme elől pár órára, hogy rendezhessem a gondolataimat.
Elnézést kértem, majd a garázsba mentem, hogy elvigyem a BMW X5-öst amit szinte sosem használtam. Apám karácsonyi ajándéka volt még tavaly.
Áthajtottam a kihalt városon. Vasárnap lévén senki sem járt az utcákon, csak a kocsma környékén lézengtek páran. Evisse utcájához közeledve a gázra tapostam, hogy még véletlenül se fogjon el a kísértés, hogy hozzá hajtsak. Ehelyett a város végén lehajtottam az útról, egy poros mellékútra, majd onnét az erdőbe.
A kastélyt azóta még inkább benőtte az erdő. Még zöldebb, kopottabb, romosabb és elhagyatottabb volt minden, mióta utoljára itt jártam. Itt kezdődött minden...
A kocsiból kiszállva a hátsó kert felé indultam a térdig érő fűben. Néha 1-1 nyúl iramodott meg a közeledtemre, máskor a régi megszürkült szobrokon napozó gyíkok illant el menedéket keresve. A régi szökőkút medencéjében fürdőző madarakat is megzavartam.
Megkerestem a csonka kőpadot, ami valaha a rózsalugas mellett állt és leültem rá. Lehajtottam a fejemet és próbáltam semmire sem gondolni. Az erdő zajai, az állatok neszezése, a közeli patak vízcsobogása úgy hatott rám, mint egy agymosás. Mélyeket lélegeztem a vadvirág és fű illatból, de a varázs megtört, mert azonnal Evisse virágillata jutott az eszembe.
Adam: A fenébe! - morogtam.
Nem tudtam mitévő legyek. Átkozott Vartanne! És átkozott Lucifer! Miattuk nem mondhatom el Evisse-nek az igazat. Sohasem fog bízni bennem. Egyszerűbb lenne hagyni az egészet, elutazni és felejteni. Egy karibi hajóút, vagy egy hónap Európában...
Gabrielle: Fel akarod adni? - kérdezte kihívó hangon.
Nem tudtam mi volt az ijesztőbb: hogy hangokat hallok a fejemben, vagy hogy meg sem lepődöm már rajta.
Adam: Van jobb ötleted? - kérdeztem bosszankodva.
Gabrielle: Küzdj tovább! Győzd meg Vartanne-t hogy adja fel és álljon át a mi oldalunkra!
Adam: Ennyi erővel azt is kérhetnéd hogy hozzam le a csillagokat hogy a hajadba tűzhesd őket! - jegyeztem meg keserűen.
Gabrielle: Akkor csak annyit tanácsolnék, hogy hallgass a szívedre, Adam! - mondta halkan és szelíden. - Az sohasem téved.
Adam: Te aztán sokat tudhatsz a szerelemről!
Gabrielle: Igazad van. Én csak egy arkangyal vagyok és sohasem voltam szerelmes. De éppen elég embert láttam ahhoz, hogy ismerjem ezt az érzést. És az ő példájukból megtanultam, hogy ha csak egy egészen kevés esélyed van a boldogságra, akkor meg kell ragadnod és ki kell tartanod. Mert ha mégsem sikerül, akkor legalább elmondhatod, hogy te mindent megpróbáltál. Viszont ha nem teszel semmit és hagyod, hogy elsuhanjanak melletted a lehetőségek, akkor életed végéig kisérteni fog, hogy mi lett volna ha...
Nem tudtam felelni, de éreztem, hogy igaza van. Nem élhetek azzal a tudattal, hogy elengedtem Evisse-t. Túl sokáig éltem a sötétben, nincs kedvem visszamenni oda, miután megismertem a fényt.
Vartanne
Odakint a város mozdulatlan volt, akár egy kimerevített kép. Csak 1-1 kutya ugatott a holdra és az éjjeli bogarak zümmögtek a sötétségben. Túl meleg volt, hogy aludjak. A fejem majd szétrobban a gondolatoktól és elveszettnek, magányosnak éreztem magam, ebben a számomra idegen világban, ebben a testben.
Lucifer: Mire vannak az igaz barátok, ha nem arra, hogy melletted legyenek a nehéz pillanatokban. - duruzsolta a fülembe.
Vartanne: Ugye nem várod, hogy azt mondjam hiányoztál? - kérdeztem utálkozva.
Lucifer: Szóval elcseszted. Ismét. - állapította meg. Nem feleltem. - Kezd fogyni a türelmem, kedves barátom. Szóval, meséld csak el öreg cimborádnak, hogy mi a probléma. Már nem tüzel fel a lány? - gúnyolódott
Vartanne: Átvertél. - suttogtam. - Amikor azt mondtad, hogy Evisse az enyém lehet, arról nem volt szó, hogy utána a pokolra jut majd.
Lucifer: Átkozott szárnyas szuka! - morogta. - És melyik a jobb? Az örökkévalóság nélküle? Vagy egyetlen boldog élet vele?
Vartanne: Tudom hogy miért kell Neked!
Lucifer: Akkor azt is tudod, hogy nem fogom feladni. - fenyegetett.
Vartanne: De én igen!
Lucifer: Akkor itt az ideje, hogy a saját kezembe vegyem az irányítást! - jegyezte meg kárörvendő hangon.
Vartanne: Azt úgysem mered...
Lucifer: Akkor figyelj!
Ennyi. Eltűnt. Döbbenten pislogtam magam elé. Komolyan beszélt? Tényleg bele akar avatkozni a dolgokba? Ez a gondolat megrémített. Lucifer Evisse közelében... Nem, ezt nem hagyom!
Vartanne: Gabrielle! - suttogtam a sötétségnek. - Kérlek... beszélnünk kell!
Semmi. Az éjszaka továbbra is mozdulatlan maradt és rajtam kezdett eluralkodni a pánik. Azonnal vissza akartam rohanni Evisse-hez hogy megvédhessem.
Ebben a pillanatban villanás vakított el. Próbáltam kipislogni a szememből a fehér foltokat, hogy megláthassam Gabrielle-t. És ott volt. Szikrázó ezüst szárnyakkal és hófehér hajjal. Az arca nyugodt, de mégis szomorú.
Gabrielle: Vartanne?
Vartanne: Gabe... - kezdtem lázasan suttogva. - Tudnod kell valamit! Lucifer azt tervezi, hogy beleavatkozik a... dolgokba.
Gabrielle: Azt még ő sem teheti meg. - rázta a fejét. -Azon nyomban kitörne a háború a Menny és a Pokol között ha bármelyikünk is személyesen beleavatkozna.
Vartanne: Hidd el, ezt ő maga mondta! Tudja hogy vesztésre áll és mindenáron meg akarja szerezni Evisse lelkét.
Gabrielle: Akkor erről tudnia kell mindenkinek odafent. - jegyezte meg. - Nem gondolkodtál az ajánlatomon? - kérdezte színtelen hangon.
Vartanne: Lucifer sohasem engedne el... - suttogtam szomorúan.
Gabrielle: Nem is kell ,hogy beleegyezzen. Csak meg kell őt tagadnod Isten színe előtt és szabad leszel. Aztán fel kell esküdnöd a Mennyre és visszakapod a szárnyaidat. - magyarázta. - De most tényleg mennem kell! Fontold meg az ajánlatom Vartanne! Ha háború lesz, el kell döntened, hogy melyik oldalra állsz!
Nem tudtam felelni, mert olyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent. De a szavai még a fejemben visszhangzottak. Tagadjam meg Lucifert... és akkor szabad leszek...
Hirtelen egy terv kezdett körvonalazódni bennem. Mi van ha nem választok térfelet ebben a harcban. Ha csak egyszerűen Vartanne leszek és a saját szabályaim szerint játszom.
Adam
Hétfőn reggel a húgom szobájában bömbölő zene ébresztett fel. Valami nyálas fiúbanda énekelt a nyári szerelemről. Levettem a mobilom az éjjeliszekrényről. 8óra volt. Mi ütött a húgomba, hogy már ilyenkor felkelt.
Kimásztam az ágyból, majd kibotorkáltam a folyosóra. Anyám is éppen akkor lépett ki a szobájából, frissen, üdén, kiöltözve, elegáns frizurával és sminkkel, tömény illatfelhőt árasztva a szokásos piaszag helyett.
Adam: Anya?
Melanie: Jó reggelt Kicsim! - rám mosolygott. Lehet hogy még álmodom. - Úgy tűnik ma mindenki korán kelt. - Stacie ajtajára mutatott.
Adam: Készülsz valahová? - érdeklődtem. A vedeléshez nem szokott így kiöltözni.
Melanie: Igen, a Nőegylet újraszerveződött és felkértek elnöknek. Ma lesz az első gyűlés.
Adam: Ez remek!
Ebben a pillanatban kivágott Stacie szobaajtaja. A húgom gyanakodva végigmért minket.
Stacie: A szülinapi bulid után kémkedsz? - kérdezte gyanakodva.
Adam: Milyen buli? - kérdeztem, majd abban a pillanatban eszembe is jutott hogy szombaton lesz a születésnapom. - Teljesen kiment a fejemből. - ismertem be.
Stacie: Ez egyáltalán lehetséges a te egóközpontú világegyetemedben? - kérdezte gúnyosan.
Melanie: Stacie, ne beszélj így a bátyáddal! - figyelmeztette. - Ne veszekedjetek gyerekek! Apátok ma este hazajön és szeretném egy vacsorával meglepni. Elvárom, hogy legyetek itthon mind a ketten. - a hangja szigorúan csengett, mi pedig megilletődve bólogattunk, mintha ismét kisgyerekek lennénk. - Most mennem kell!
Megvártuk, amíg eltűnt a lépcső kanyarban.
Stacie: Ez tényleg az anyánk volt? - kérdezte.
Adam: Azt hiszem. Figyelj csak... tegnap Evisse-nél voltál, ugye? - kérdeztem harcra készen. ű
Stacie: Igen és jobb ha tudod hogy nagyon haragszik rád.
Adam: Akkor segítened kell kitalálni, hogy hogyan engesztelhetném ki. - rákacsintottam.
Stacie: Nem, nem, nem, nem! Éppen elég lesz megszervezni ezt a partit 5 nap alatt. A szerelmi életed menedzselésével már tényleg nem tudok megbirkózni. És ha most megbocsátasz, drága bátyuskám... mennem kell kiválasztani a tortádat. És NEM mell alakú lesz! - jelentette ki, majd faképnél hagyott.
Diónyira összezsugorodott gyomorral léptem be a virágüzletbe. Viszont a pultnál csak Olga-t láttam, aki eléggé bosszúsan nézett rám.
Olga: Mit parancsol, Mr. Cole? - kérdezte nem túl kedvesen.
Adam: Evisse itt van?
Olga: Nincs. Hátul van a melegházban, de nem ér rá. - magyarázta. - Szóval akkor vesz valamit? - ez nyilván célzás akart lenni, hogy húzzak el.
De engem sem ejtettek a fejemre.
Adam: Hát lássuk csak... - körülnéztem. - Azt a rendkívül megnyerő cserépteknőst kérem a polc tetejéről.
Olga: Mire kell az magának? - vonta fel a szemöldökét.
Közelebb hajoltam.
Adam: Sátánista szertartásokon fogom használni! - suttogtam rá villantva egy gonosz mosolyt.
Olga: Máris leszedem. - felelte sápadtan, erős orosz akcentussal.
Megvártam amíg felkapaszkodott létrára, majd beosontam a hátsó ajtón. Könnyedén megtaláltam a hátsó kertbe vezető utat, ami a folyosó végén volt.
Itt tartották a kerti növényeket. A párás üvegű melegház kitárt ajtóval állt előttem. Beléptem, és szinte fejbe vágott a hőség. A levegő olyan volt, mintha az Amazonasi esőerdőben lennék.
Fulladozva haladtam előre, az egzotikus növények sűrűjében, amikor hirtelen megláttam Evisse-t. Egy hatalmas pálmafa előtt térdelt és narancssárga gumikesztyűben éppen földet nyomkodott a cserépbe. Apró sortot viselt és tornacipőt, felül pedig egy türkizkék bikinit. A haja a feje tetejére tornyozva, de néhány tincs kiszabadult a hanyag kontyból és az arcába hullott.
Úgy éreztem még nagyobb lett a forróság körülöttünk. Akármeddig el tudtam volna gyönyörködni a látványban, de Evisse hirtelen felpillantott, mintha csak megérezte volna a közelségemet.
Evisse: Te meg mit keres itt Cole? - úgy tűnt ma senki sem örül nekem.
Adam: Odakint dermesztő hideg van, gondoltam felmelegszem egy kicsit. - tréfáltam.
Evisse dühösen lehúzta a kezéről a gumikesztyűt és a levetett fehér trikója után nyúlt. Villámgyorsan belebújt, majd indulatosan felém trappolt. Jó pár veszélyesnek látszó kerti eszköz mellett is elhaladt, de szerencsére egyiket sem kapta fel.
Evisse: Tűnj innét! - utasított, amikor már csak egy méterre volt tőlem.
Adam: Nem!
Evisse: Akkor én megyek el! - vonta meg a vállát, majd ki akart kerülni, de elkaptam.
Dühösen lerázta magáról a kezemet. A szemei szinte szikráztak. A haja most még kuszább volt és erős vágyat éreztem, hogy kihúzzam belőle a csatokat és összeborzoljam.
Adam: Azért jöttem, hogy pontot tegyünk ennek az ügynek a végére. - mondtam végül, mielőtt még a gondolataim másfelé kanyarodtak volna.
Evisse: Valóban? - kérdezte meglepetten. - Nos... ez igazán jó lenne. - mondta végül nem túl meggyőző hangon. - Te jobbra mész én meg balra...
Adam: Nem így értettem kis butus. - világosítottam fel és közelebb léptem.
Evisse: Akkor hogy? - kérdezte ártatlanul elkerekedett szemmel.
Adam: Így! - feleltem, majd megragadtam a farmerja derekát és magamhoz rántottam.
Evisse
Olyan hirtelen húzott magához, hogy ellenkezni sem maradt időm. A következő pillanatban pedig az ajkai már az enyémen voltak. ellenkezni akartam, de olyan erősen tartott, hogy mozdulni sem bírtam. Viszont a szája gyengéden birtokba vette az enyémet és azon kaptam magam, hogy viszonzom a csókját.
Adam lassan elengedett és a kezei a derekamra vándoroltak. Az ajkai lassan elváltak az enyémektől.
Adam: Vége a játéknak... kellesz nekem és tudom, hogy te is engem akarsz.
Evisse: Én aztán nem... - ellenkeztem.
Ő erre azonnal újra megcsókolt, én pedig kénytelen voltam újra átgondolni az álláspontomat.
Adam: Evisse Green legyél a barátnőm! - kérte.
Meg sem bírtam szólalni. Ő várakozva nézett rám. Szürke szemei szinte megbabonáztak, ellenállhatatlan mosolya láttán pedig a szívem majd kiugrott a helyéről.
Evisse: Én nem is tudom hogy ez jó ötlet e. - dadogtam.
Adam: Ez az eddigi legjobb ötletem. - bizonygatta, majd ismét megcsókolt.
Úgy éreztem forog velem az egész világ. Mintha szél zúgott volna a fülemben és minden olyan forró volt, de ugyanakkor, mintha eső hullott volna ránk. És Adam egyre szenvedélyesebben csókolt, az egyik keze a hátamon volt a trikóm alatt, a másik pedig a vállamon és a nyakamon. Én beletúrtam a hajába és még szorosabban simultam hozzá.
Olga: Ti meg mit műveltek itt? - sikította.
Szétrebbentünk és csak most vettem észre, hogy időközben beindult az esőztető és mi csurom vizesek voltunk. Olga majdnem felrobbant a dühtől. Ránéztem Adam-re, aki viszont alig bírta visszatartani a kacagást és cinkosan rám kacsintott.
Evisse: Ewm... nos... - ennél többre nem futotta. Égő arccal visszarohantam az üzletbe.
Vartanne
A templom előtt álltam már jó ideje. Nagyon meleg volt, de a nap bujkált a felhők mögött, mintha tudta volna hogy készülök valamire és nem akarta végig nézni. Szinte éreztem az elektromosságot a levegőben, a taszító erőt, ami távol akart tartani ettől a helytől. A magamfajtának a megszentelt földön való járás olyan volt, mint a vegetáriánusnak a húsbolt.
Képtelen voltam rávenni magam, hogy közelebb menjek, akárhányszor megtettem volna egy lépést, a gyomromban mintha egy hatalmas kő kezdett volna növekedni. Úgy éreztem a lábaim összenőttek a járdával.
Gabrielle: Meg tudod tenni Vartanne! - biztatott a hang. - Ha beléptél már nincs hatalma fölötted. Gyerünk! Menni fog!
Behunytam a szemem és elképzeltem, ahogy az egyik lábamat a másik elé téve a templom bejáratához megyek, át a tökéletesen gondozott virágágyásokkal szegélyezett sétányon. De amikor kinyitottam a szemem a templom még mindig elérhetetlennek tűnt.
Csakúgy, mint Evisse...
Ekkor vettem egy mély levegőt és elindultam. Mintha láthatatlan emberek tucatjai próbáltak volna visszalökdösni, mintha a beton folyékonnyá vált volna a talpam alatt. Úgy éreztem menten megnyílik a föld és én eltűnök.
De tovább vonszoltam magam. Amint a lában átlépte a küszöböt, a taszító erő megszűnt, én pedig hasra esve érkeztem meg a templomba. Előttem a vörös szőnyeggel leterített folyosó végén ott lógott feszület alatta az oltárral.
Gabrielle: A nehezén már túl vagy. - suttogta.
Felkeltem és lassan elindultam az oltár felé. Még megfordulhatok... még van időm kiszállni. Ezt ismételgettem, de a távolság egyre fogyott. Vajon mi fog történni: Az is lehet, hogy menten elporladok, amint kilépek a fényre. Vagy szárnyas hárpiákat küldenek majd a levadászásomra.
Ott álltam az oltár és a kereszt előtt. Innét nincs visszaút.
Gabrielle: Tedd meg!
Térdre ereszkedtem. De az ajkaim mintha megbénultak volna. Egyetlen szó sem jutott ki rajtuk.
Gabrielle: Mondd ki és szabad vagy!
Vartanne: Megtagadlak téged Lucifer! nem vagyok a szolgád többé! - hadartam.
A szívem majd kiugrott a helyéről és összeszorított szemmel vártam, hogy rám dőljön az egész templom. Vagy hogy történjen valami. Egy robbanás, vagy egy fénycsóva... de semmi... nem éreztem semmit.
Lassan felkeltem. Ennyi? Körülnéztem, de a templom üres volt. Ha volt is itt valaki, ezután a műsor után biztosan eszét vesztve menekült.
Elindultam a kijárat felé.
Gabrielle: Vartanne! Még nem végeztél... - szólt a hang a hátam mögül.
Megfordultam. Gabrielle ott állt az oltárnál. A kezében az arkangyalok medáljával.
Vartanne: Tévedsz, Gabe. Én itt végeztem.
Gabrielle: Esküt kell tenned a Mennyre! Csak így kaphatod vissza a szárnyaidat! - emlékeztetett.
Vartanne: Nincs szükségem rájuk, feleltem és hátat fordítottam neki. - Mostantól a magam ura vagyok.
Gabrielle: Vartanne! Ezt nem teheted! - kiáltotta.
Én viszont már megtettem.
