16. Fejezet

Adam


Késő éjjel volt, amikor visszaértem Dear Valley-be. A főutca sötét és kihalt, mint a lelkem. Az egyetlen kivilágított épület Joe bárja volt. Pár motor és egy öreg furgon parkolt előtte, néhány ismerős tag a bejáratnál cigarettázott. Felismertem Randy Mills-t, az autószerelőt. Elismerően füttyentett, amikor meglátta a kocsimat.
Randy: Ezt nevezem dekorációnak! Mi történt? Elütöttél egy őzet? - kérdezte nevetve.
A vele lévő két férfi is nevetett. Kedvem lett volna behúzni nekik. Helyette Randy markába csúsztattam egy százast.
Adam: Holnap reggel ugorj be a kocsiért! - mondtam halkan.
Randy megláthatott valamit az arcomon, mert eltűnt a mosoly az arcáról és beleegyezően bólintott.
Beléptem a bárba, de még utolértek Randy szavai.
Randy: Lefogadom, hogy elütött valakit. - mondta halkan, azt gondolva hogy nem hallom.
A pulthoz mentem. Betsy, Joe vörös hajú felesége unalomtól ásítozva törölgette a poharakat.
Betsy: Adam! Mi szél hozott? Azt hittük megjavultál... - kuncogott.
Adam: Kutyából nem lesz szalonna. - feleltem bágyadt mosollyal.
Betsy egyetértően bólogatott és már töltötte is a szokásos italomat. Dupla Jack Daniels-t tisztán, sok jéggel, kevés tört mentával. Mohó kortyokban nyeltem, várva az ismerős, meleg zsibbadást, ami orvosság minden bajra. Letettem az üres poharat. Betsy már adta is a következőt.
Ezt is lehúztam, majd az újabb adagra várva körülnéztem a bárban. A régi zenegépből egy még régibb sláger szólt, a füst olyan sűrű volt, mintha ködben úszna a terem. Néhány törzsvendég, akiket arcról ismertem a pultnál üldögélt néma csendben. Nem beszélgetni jöttek, hanem inni.
Egy kisebb társaság a bár hátsó részében biliárdozott. Nagy zajt csaptak, harsány nevetésük bántóan csengett.
Betsy: A vége az lesz, hogy fel kell keltenem Joe-t. - sóhajtott. - Ezek szép szóval nem mennek el innét.
Nem feleltem. Lehúztam az újabb pohár whiskey-t. Kezdett hatni. A lábam és a karom már zsibbadt és a meleg a gyomromig hatolt, feloldva a görcsöt, ami feloldhatatlannak tűnt még az előbb.
Még néhány pohár és eltűnnek a rémképek az agyamból. Még néhány pohár és örökre elfelejtem Evisse Green-t. Vagy legalábbis egy éjszakára.
Ordenáré nevetés és ismerős női hang zökkentett ki melankóliámból. Hátranéztem. Hunyorogva próbáltam átlátni a füstön. Egy férfi ölelgetett egy falatnyi ruhába öltözött nőt. A nő éles hangon tiltakozott, habár alig állt a lábán.
Adam: Betsy... kik azok? - kérdeztem a pincérnőt.
Betsy: Bianca! Ismersz más helybéli lányt, aki részegen, éjjel, kocsmában, férfiakkal verekszik? Az meg Buck Monroe, a benzinkutas. Egy vadbarom. Joe az elmúlt héten is kétszer dobta ki. - panaszkodott.
Buck megmarkolta Bianca fenekét és a játékgépnek nyomta.
Bianca: Engedj el te disznó! - kiabálta.
Buck: Ne-nem azért fizettem aaa... piádat egész este, hogy lekoptass, te szajha! - harsogta borízű hangon. - Gyerünk mutasd csak a...
Bianca: Engedj el!
Bianca beletérdelt a legérzékenyebb pontjába. Buck felüvöltött, elengedte Bianca-t, majd vadul káromkodva rádőlt a játékgépre.
Bianca a kijárat felé indult, megbotlott, a bokája kibicsaklott a tűsarkú cipőjében, de visszanyerte az egyensúlyát és végül kibotorkált az utcára. Az emberek visszafordultak a poharaikhoz, a műsor véget ért.
Felhajtottam a következő poharat, és már inteni akartam Betsy-nek hogy hozhatja a következőt, amikor elém tett egy üveg sört.
Adam: Eltévesztetted a házszámot aranyom!
Nehéz volt kimondani. Ennyire bonyolult mondat lenne?
Betsy: Lassíts fiacskám, mert semmi kedvem megágyazni neked a pult alatt! - okított. - Elszoktál a piától Adam. - mosolygott. - A kis virágáruslány mellett nem volt rá időd mi? - ugratott.
Mondani akartam valami gorombaságot, de aztán úgy döntöttem jobb nem haragban lenni azzal aki a piámat keveri. Felvettem a sört és nagyot húztam belőle. Csak most vettem észre hogy mennyire szomjas is vagyok.
Néhány perc múlva bejött Randy és a két haverja. Leültek a pult mellé, majd rendeltek egy kancsó sört. Fejenként.
Randy: Bianca most megkapja a magáét. - nevetett. - Láttátok Buck fejét, amikor utána ment?
Betsy: Bianca csak azt kapja amit érdemel! - vetette oda megvetően.
Felugrottam. Megszédültem és a pultba kapaszkodtam. Behunytam a szemem és vártam, hogy elmúljon a rosszullét. Hallottam, hogy Betsy mond valamit, amiben a "rókázás" szó is szerepel.
Benyúltam a zsebembe és előkotortam egy húszast, majd a pultra dobtam.
Hallottam hogy Betsy kiabál, de nem érdekelt.
Kilépve azonnal meghallottam Bianca segélykiáltásait. A kocsma mögötti sikátorból jött a hang. Amikor odaértem, Buck éppen feltépte a ruhája alját, majd megragadta a hajánál fogva és a falhoz nyomta az arcát.
Buck: Kussolj!
Adam: Hé! - kiáltottam.
Buck felém hunyorgott. Közelebb léptem.
Buck: Cole? Mit csinálsz itt?
Adam: Engedd el!
Bianca: Adam segíts! - zokogta.
Buck: Kuss legyen mert kivágom a nyelved ribanc! - harsogta. - Te meg mit akarsz? - felém fordult. - Neked mér megvolt, nem?
Adam: Engedd el Buck! - kértem határozottan.
Buck: A szemét kis ringyó egész este a számlámra iszogatott. Aztán meg lekoptatott. De engem nem lehet így lerázni! - harsogta.
Adam: Ha csak erről van szó, itt a pénzed! - felemeltem a levegőbe egy százast.
Buck: Menj a francba Cole!
Odamentem és megragadtam, majd nekilöktem az egyik konténernek. Belezuhant a szemestzsákok közé. A lábához dobtam a pénzt.
Adam: Itt a pénzed! - mondtam újra. - Gyere! - megfogtam Bianca karját és kivezettem a kocsimhoz.
Zokogott és alig bírt járni, de amikor meglátta a kocsit megtorpant.
Bianca: Mi a franc történt a kocsiddal?
Adam: Elütöttem... egy... egy macskát. - hazudtam.
Bianca: Jó nagy macska lehetett. - nevetett.
Beültettem a kocsiba. Randy odakiabált az ajtóból.
Randy: Hé Adam! Adj neki!
A többiek vad kurjongatásba kezdtek. Beszálltam, majd azonnal Biancáék háza felé vettem az irányt.
Bianca: Jaj ne! Nem mehetek haza! - zokogta. - Kérlek, Adam vigyél el bárhova, de nem mehetek haza! Akkor inkább Buck!
Adam: Elment az eszed? - kérdeztem döbbenten. - Buck egy állat.
Bianca: Nem akkora mint az apám. - mondta elgyötörten és a karjára mutatott.
Halkan káromkodtam. Bianca karján, combján és a nyakán lila és zöld foltok éktelenkedtek. Jobban megnézve a szeme alatt is volt egy, habár az már inkább sárgás volt. A vastag rúzsréteg alatt a szája fel volt repedve.
Adam: Miért nem kértél segítséget? - kérdeztem döbbenten.
Bianca: Kitől? - zokogta. - Mindenki utál, Adam! Azt mondanák, hogy megérdemeltem...
Nem vihettem haza, az biztos volt. A házunk felé vettem az irányt. Bianca halkan szipogott mellettem.
A ház teljesen sötét volt, csak az udvari világítás égett. Leparkoltam közel a bejárathoz, majd kiszedtem Bianca-t a kocsiból. Kinyitottam az ajtót, majd felkaptam Bee-t és felvittem a szobámba, majd a a fürdőbe. Leültettem a kád szélére és megnyitottam a csapot.
Adam: Fürödj meg. Addig keresek valami ruhát.
Átmentem Stacie-hez. Csak reménykedtem benne, hogy az új házi-kedvence nincs nála. Benyitottam. Csak a húgom halk horkolását hallottam. Stacie alvómaszkban és füldugóval aludt, úgyhogy egy atombomba sem ébresztette volna fel.
Belopóztam a gardróbjába és kerestem egy pólót Bianca-nak. Csak reméltem, hogy nem fulladt bele a kádba. Beadtam neki a pólót, majd kerestem egy boxeralsót, amikor közölte hogy nincs rajta bugyi. Gondolhattam volna.
Miután végzett, lefektettem az ágyamban. Úgy terveztem, hogy én a vendégszobák egyikében alszom.
Binaca: Adam... kérlek maradj itt! - kérte.
Adam: Ez nem jó ötlet Bianca!
Bee megfogta a karomat, majd lehúzott az ágyra.
Bianca: Kérlek! Ölelj át! - búgta.
Egy pillanatra megfordultam a fejemben, hogy mi lenne ha... de aztán bevillant Evisse arca és azonnal tudtam, hogy nekem nem kell másik nő. Még akkor sem Evisse sohasem lehet az enyém.
Adam: Nem! - kibontakoztam az öleléséből. - Nem lehet... Bee... - utánam nyúlt, de nem engedtem. - Én mást szeretek.
Bianca: Áu! - felszisszent. Hátradőlt. - Te tényleg szereted azt a kis...
Adam: Evisse a neve. És igen. Szeretem!
Bianca: Hát jó! - sóhajtott. - A szerelmes pasik sohasem voltak az eseteim. - megvonta a vállát. - De azért maradj itt! - kérte. - Nem akarok ma egyedül lenni.
Felsóhajtottam, majd visszaereszkedtem az ágyra.
Adam: Na jó! De vigyázz a kezeidre! - figyelmeztettem.



Evisse


Mikor megérkeztem a Cole-villához Stacie éppen kifelé hajtott a kapun. Letekerte az ablakot és kihajolt. Akkor napszemüveget viselt, ami eltakarta a fél arcát.
Stacie: Te jó ég! Hát élsz? - kiáltotta.
Ennyire veszélyes dolog lenne Adam Cole-lal randizni?
Evisse: Igen... azt hiszem. De... miért is?
Stacie: Majdnem rosszul lettem, amikor a komornyik elmondta, hogy Adam kocsiját darabokban vitték el reggel. Be volt törve a szélvédő, meg tiszta vér volt minden... már azt hittem balesetet szenvedtetek.
Szédülni kezdtem. Hátradőltem az ülésen.
Evisse: Adam jól van?
Sracie: Igen, legalábbis azt hiszem. Amikor bekopogtam hozzá elzavart. Szóval azt hiszem jól van.
Evisse: Beszélnem kell vele!
Stacie: Próbáld meg! Téged lehet hogy beenged a szentélybe! - kuncogott. - Szóval mi is történt?
Evisse: Hát... eléggé félresikerültek a dolgok. Azt hiszem miattam. - vallottam be.
Stacie: Szóval nem voltál ott, amikor a kocsi összetört?
Megráztam a fejem.
Evisse: Mikor hazavitt, még nem volt semmi baja a kocsinak.
Hirtelen borzasztó lelkiismeret furdalást éreztem. Emlékeztem milyen zaklatott volt, amikor este elhajtott. Ha bármi történt vele, az az én hibám.
Stacie: Ev én most megyek. Vár a körmösöm! Sok sikert!
Mielőtt még válaszolhattam volna elhajtott. Begurultam a ház elé. A komornyik azon nyomban ott termett, hogy kisegítsen a kocsiból. Eltűnődtem, hogy vajon egész nap leselkedik e, vagy van valamilyen riasztóberendezésük, ami jelzi a vendégek érkeztét.
Bevezetett a mindig rózsa illatú házba.
Komornyik: Kihez jött Kisasszony? Ha szabad megkérdeznem.
Evisse: Ó, én Adam-hez jöttem. - felelten zavartan. - Szólna neki?
Komornyik: Mr. Cole még nem kelt fel. Esetleg átadhatnék neki egy üzenetet?
Dühös lettem. Nem kelt fel? Keltse fel!
Evisse: Megmondaná neki kérem, hogy Evisse kereste? - szűrtem a fogamon keresztül.
Már éppen menni készültem, amikor meghallottam Melanie Cole hangját.
Melanie: Philip? Miért nem vezette fel a kisasszonyt a fiamhoz? - kérdezte szigorúan.
Most valahogy sokkal összeszedettebbnek tűnt. Most is köntöst viselt és papucsot, de a haja nem volt olyan fénytelen és kócos, mint a legutóbb és az arca is kisimultabbnak tűnt.
Komornyik: Bocsásson meg asszonyom, de Cole úrfi meghagyta, hogy senki se zavarja. A reggelijét is visszaküldte.
Melanie: Biztos vagyok benne, hogy a kisasszonyra nem vonatkozik a kérése. - felém nyújtotta a kezét. - Gyere Drágám!
Megszeppenve hozzá léptem. Melanie Cole átkarolta a vállam, majd felvezetett a lépcsőn. Menet közben visszaszólt a komornyiknak.
Melanie: Készítsen egy martinit mire visszajövök.
Evisse: Köszönöm Mrs. Cole! - kezdtem hálálkodni.
Melanie: Ugyan, semmiség drágám! A nevedre ugyan nem emlékszem, de tudom, hogy a lányom barátnője vagy és a fiam odavan érted! - kuncogott.
Evisse: Evisse vagyok. Az apám a férje kollégiumi szobatársa volt.
Melanie: Hát persze! Evisse! Milyen különleges név...
Evisse: Az egyiptomi Ívisz szóból ered. Virágot jelent. - feleltem.
Melanie: Illik hozzád! - mondta mosolyogva, majd megsimogatta a karom. - Magadra hagylak. Kopogj csak be!
Evisse: Köszönöm. - feleltem hálásan.
Megvártam amíg Melanie Cole eltűnik a színről. Addig is próbáltam erőt gyűjteni. Meg tudom tenni! - biztattam magam.
Nagy levegőt vettem és kopogtam. Nem felelt senki. Újra kopogtam kicsit hangosabban.
Adam: Hagyjanak békén! - szólt a válasz.
Evisse: Én vagyok az, Adam!
A hangom megremegett. Nem érkezett válasz. Annyira gyűlöl, hogy nem is felel? Már épp el akartam menni, amikor hallottam hogy kattan a zár. A szívem hatalmasat dobbant amikor Adam kilépett a folyosóra. Egy fekete trikót viselt és melegítőalsót. Mindig tökéletesen fésült frizurája össze-vissza állt, néhány tincs a homlokába lógott. A szemei alatt sötét karikák húzódtak.
Adam: Mit keresel itt? - kérdezte nem túl barátságosan.
Evisse: Beszélnünk kell! Bemehetnék a...
Adam: Nem! - az ajtaja elé lépett, elzárva előlem. - Azt hittem a tegnapi után már nincs mondanivalónk egymás számára!
Fájt. Piszkosul fájt. Szerettem volna faképnél hagyni, de a büszkeségemet nem hoztam magammal.
Evisse: Én... sokat gondolkodtam az egészről... kettőnkről. - tettem hozzá. Az arca rezzenéstelen maradt. - Azt hiszem tévedtem. Túl szigorú voltam Veled! - magyaráztam. Adam elhúzta a száját. - Tudom hogy megváltoztál és idióta vagyok, amiért a múltad miatt vontalak felelősségre. De meg kell értened mennyire nehéz nekem bízni benned! Szeretnék bízni benned! Csak... nehéz.
Adam: Evisse, ne fáraszd magad! Én is gondolkodtam és igazad van. Te és én... nem fog menni. - mondta szomorúan. - Lehet hogy megváltoztam, de vannak bennem... bizonyos erők, amik miatt bánthatlak... jobb lesz Neked nélkülem.
Elkeseredettnek tűnt. A szemei szomorúak voltak.
Evisse: Ne mond ezt! - kértem suttogva.
Adam: Nem én vagyok számodra a megfelelő férfi!
Evisse: Lehet, de nekem te kellesz! - suttogtam.
Közelebb léptem hozzá. A szívem a torkomban dobogott attól, amit tenni készültem, de nem volt visszaút. Végigsimítottam az arcán. Enyhén borostás volt, de a bőre érintésétől forróság járta ár a testem. Behunyta a szemét.
Adam: Mi lesz ha összefutunk az egyik volt barátnőmmel? - kérdezte aggódva.
Evisse: Majd jó képet vágok a dologhoz. Vagy legalábbis megpróbálok.
Adam: Ha... ha csalódást okozok?
Evisse: Pszt! - az ajkára tettem az ujjam.
Adam halványan elmosolyodott. Átkarolt, majd finoman a falnak nyomott.
Adam: Mi lenne ha lent megvárnál, amíg rendbe szedem magam? Elmehetnénk moziba... - ajánlotta. - Vagy valahova, ahová szeretnél.
Lelkesen bólintottam.
Evisse: Adam... én... -
Adam: Igen? - kérdezte.
Az ajkai egyre közelebb kerültek a enyémhez. Behunytam a szemem és átadtam magam a borzongásnak.
Ekkor egy női hang Adam-et szólította. Pislogtam párat. Az az anyja lett volna? Vagy a személyzet egyik tagja? Ismerős hang volt. Ismét Adam-et hívta. A hang a szobájából jött.
Adam: Figyelj, hallgass meg! Meg tudom magyarázni...
Ellöktem magamtól és az ajtajához trappoltam. Abban a pillanatban amikor benyitottam a nő ismét megszólalt.
Bianca: Adam, a szobalánnyal beszéltél? Hozass fel nekem kávét, mert szétmegy a fejem! Te nem vagy másnapos? - nyafogta.
Az ágyban feküdt, félig meddig betakarva, meztelen lábai kilátszottak. Hirtelen rájöttem, hogy ki az, habár az arcát még nem láttam, csak a kócos fekete hajzuhatagot, ami szétterült a párnán.
Elfogott a hányinger. Adam mellém lépett és megfogta a kezemet, de ellöktem magamtól.
Evisse: Ne nyúlj hozzám! - üvöltöttem.
Bianca: Te jó éj! - megfordult. - Hoppá! A kicsi Evisse! Na drágám, ezt hogy magyarázod ki? - kérdezte. Adam dühösen nézett rá.
Nem akartam megvárni, amíg magyarázkodni kezd. Faképnél hagytam. Tudtam hogy követ.
Adam: Evisse várj... ez nem az aminek látszik!
Hát persze a sablonszöveg... Nekem hiszel vagy a szemednek? Elértem a lépcsőt. Adam elkapott hátulról és magához szorított. Az ajkai a fülemnél voltak. Kapálózni kezdtem.
Evisse: Vedd le rólam a kezed!
Adam: Kérlek! Engedd, hogy elmondjam mi történt!
Evisse: Ne fáradj! Vannak sejtéseim! - tovább kapálóztam.
Adam: Nem. Nem tudhatod! - lefogta a karomat. - Félreérted! Éppen most ígérted meg, hogy nem a múltam miatt fogsz megítélni!
Evisse: Mert arról nem volt szó... - végre kiszabadultam. Szembefordultam vele. - ... hogy a múltadat az ágyadban találom!
Adam: Látom bármit is mondanék, úgysem hinnéd el! - a hangja keserűen csengett.
Evisse: Nem kell megmagyaráznod semmit. Lehet hogy tapasztalatlan vagyok, de nem ostoba! Vagy talán mégis... ha idejöttem könyörögni Neked, hogy bocsáss meg! És te hagytad! Miközben egy másik nő feküdt az ágyadban! - üvöltöttem.
Nem akartam sírni, de a kiabálással együtt a könnyeim is előtörtek.
Adam: Evisse... sohasem feküdnék le egy másik nővel...
Evisse: Hát persze! Csak betakargatott és mesét olvasott Neked?!
Adam: Bianca-nak segítségre volt szüksége! - kiáltotta.
Evisse: Igazán? Miért nem nyitsz egy saját praxist és árulod pénzért a szolgáltatásaidat? - kérdeztem dühösen.
Dühös voltam amiért sírok és amiért megalázkodtam előtte. Adam keze ökölbe szorult egy pillanatra azt hittem meg akar ütni, de aztán a hajába túrt.
Evisse: Ennyi volt... Adam! Vége! - mondtam halkan.
Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemében, és elfordultam.
Adam: Evisse... én... - elindultam lefelé a lépcsőn. - Én... - megfordultam.
Evisse: Te mi?
Adam: Én... tudod mit érzek irántad! - mondta végül.
Evisse: Nem tudom. - ráztam meg a fejem. - Mondd ki!
Adam a szája szélét harapdálta.
Adam: Én...
Evisse: Te... te... mi? Ne fáradj! Bármit is akarnál mondani, csak egy újabb hazugság lenne! - megfordultam és lesétáltam a lépcsőn. - Végeztem Veled Adam Cole! Tűnj el az életemből! - kiabáltam neki.



Adam


Néztem, ahogyan kisétál a házból. Hallottam ahogyan beindítja a vén furgont és kihajt az udvarról. Szeretem! Hogy lehetek ennyire gyáva, hogy nem merem kimondani? Utána akartam rohanni. Ha kell a lábai elé borulok.
Rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn. Megcsúsztam. A fejem hangosan csattant a kövön és hirtelen minden vörössé vált a szemem előtt. Anyám sikoltását hallottam, aztán minden elsötétült.

Furcsa álom volt. Az ember nem szokott álmában álmodni. Vagy nem álmodtam? Vagy nem is aludtam? Hangokat hallottam odakint és hangokat hallottam odabent. De mindkét beszélgetésből kizárva éreztem magam.
Melanie: Doktor úr! Kérem.... ugye... ugye fel fog épülni? - zokogta.
Stacie: Nyugodj meg, anya!
Doktor: Asszonyom, kérem próbáljon lehiggadni! A fiának súlyos agyrázkódása van. El kell végeznünk néhány vizsgálatot és könnyen lehet, hogy műtéti beavatkozásra lesz szükség.
Melanie: Istenem!
Szólni akartam. Itt vagyok. Anya ne sírj. Itt vagyok! - Nem hallotta meg... Vagy meg sem szólaltam? A másik beszélgetésre koncentráltam. Két szintén ismerős hangot hallottam.
Lucifer: Nem örülsz hogy kihozlak onnét? - kérdezte cinikus hangon.
Vartanne: Nem ha az az ára, hogy Adam meghal.
Lucifer: Ugyan már! - kacagott. - Akkor hol maradna a móka? Miért ölném meg?
Vartanne: Akkor mit akarsz?
Lucifer sóhajtott.
Lucifer: Nézd én tényleg azt hittem hogy jó buli lesz. De Adam elrontotta a szórakozásomat. - bosszankodott. - A fene sem hitte volna, hogy beleszeret a kis Evisse-be! Éppen ő! Aki még saját magát sem képes szeretni. De hát ez történt. Pedig még bele sem lendültetek igazán.
Vartanne: Beszélj érthetően! - kérte meglepően nyugodt hangon.
Lucifer: Jaj! - sóhajtott. - Nem lenne szabad elmondanom. De egy fene! Tudod... annak idején volt egy kis fogadásunk Gabriellel. Volt ez a srác... Eric...
Vartanne: Evisse szerelme!
Lucifer: Gabrielle feladata volt, hogy összehozza őt és Evisse-t, de.... - sejtelmes hangon folytatta. - ... egy kis hiba csúszott a számításába. És a srác... meghalt! - Lucifer felnevetett. - Gabrielle romantikus lelke persze nem hagyta annyiban a dolgokat. Teljesen a szívügyévé vált, hogy megfelelő társat találjon a kis virágáruslány számára.
Lucifer: Így aztán Shawn barátunk kicsi fejébe ültette hogy meg kéne látogatni Marie nénit és találkozni azzal a híres Evisse-szel akiről már annyit hallott. De hát nem tehetek róla, ilyen vagyok én! Történt az a kis baleset. Ott volt a remek lehetőség, hogy Evisse és Adam egymásba gabalyodjanak. De nem! Gabrielle megint keresztül húzta a számításaimat. Küldött egy őrangyalt, hogy vigyázzon a kis Evisse-re.
Vartanne: De én elbuktam.
Adam: Igen, és a kis Evisse védtelen marad az őrangyala nélkül! - kuncogott. - Úgy döntöttem szórakozok egy kicsit. Őrangyal kontra rossz fiú! Hmmm... kit választ Evisse? Aztán persze megjelent a tökéletes férfi! Kénytelen voltam összehozni azzal a cukorfalat Stacie-vel. Erre az a nyomorult szárnyas bajkeverő nem jófiút csinált a rosszfiúmból? - üvöltötte. - Ok, jól vagyok. Hú! - Nyilvánvaló volt, hogy Evisse belezúgott az új Adam 2.0-ba! De ez így már nem buli! Te meg... - a hangja lekicsinylő volt. - labdába sem rúghatsz mellette! Persze eleinte vicces volt, ahogy küzdöttetek, de mindketten túl hamar feladtátok. - sóhajtott. - Ez a test túl kevés kettőtöknek.
Vartanne: Mire célzol?
Lucifer: Új alkut ajánlok!
Csend.
Vartanne: Hallgatlak.
Lucifer: Előnyhöz juttattalak! Evisse most gyűlöli Adam-et. Nincs más hátra, mint megjelenni a színen és meghódítani a csajt!
Vartanne: Egy nagyon lényeges dolgot elfelejtettél. Be vagyok zárva a testébe.
Lucifer: Ezen segíthetünk! - mondta halkan.
Vartanne: Kössz, szellemi lényként biztos sikerem lesz nála! Majd intézd el, hogy szerezzen be egy szellemíró táblát!
Lucifer: Vartanne... Vartanne.. drága barátom. Hát nem érted? Tényleg ennyire ostoba vagy? Éppen az a lényeg. Kapsz egy esélyt, hogy meghódíthasd, Egy saját testben. - Vartanne-nak elakadt a lélegzete.
Kiabálni akartam, közbe akartam szólni, de ők sem hallottak.
Vartanne: És hol van a csapda?
Lucifer: Ó, biztos vagyok benne, hogy amint elhagyod a terepet Gabrielle már jön is, hogy Adam-Szőke herceg segítségére siessen. De! Ha elfogadod a segítségemet és az én szabályaim szerint játszol, akkor legyőzhetjük őket.
Vartanne: Mit nyernék vele. Ha letelik a 3 hónap úgyis a pokolban végzem...
Lucifer: És itt jön a lényeg! Ha segítesz nekem legyőzni Gabrielle-t, szabad leszel. És megtarthatod a testedet örökre. És adok neked időt amennyit csak akarsz! A lényeg az, hogy kimondja hangosan, hogy szeret! Mielőtt még Adam-nek kimondná!
Vartanne felsóhajtott. Üvölteni akartam. Ne! Ne! Ne tedd! Csapda!
De hirtelen minden elcsendesedett. Egyedül maradtam.



Evisse


A szemeim dagadtak és vörösek voltak a sírástól. Semmi kedvem nem volt dolgozni menni, és magyarázkodni Marie-nak. Legszívesebben örökre bezárkóztam volna a szobámba, hogy elbújjak a világ elől.
Az ég hatalmasat dörrent és mint egy varázsütésre hirtelen szakadni kezdett az eső. Hát ez remek! Szaladni kezdtem, a papucsom, cuppogott a talpam alatt. Megálltam és levettem, majd mezítláb csattogtam a járdán.
Befordultam a sarkon, ugyanabban a pillanatban egy fekete motor parkolt le Marie üzlete elé. A sofőr fekete motoros ruhát és sisakot viselt. Furcsa érzés kerített hatalmába, ahogyan láttam, hogy leszáll a motorról. Lelassítottam és szinte megbűvölve közeledtem felé.
Az idegen megállt Marie üzlete előtt, mintha várna valakit. Levette a sisakot, de nem láttam az arcát, mert háttal állt nekem.
Evisse: Keres valakit? - tényleg megszólítottam? El sem akartam hinni.
Az idegen megfordult. Döbbenten néztem rá. A srácnak voltak a legkékebb kék szemei amit valaha láttam. Merülj-el-benne-kék szemek voltak! Hátra kellett lépnem, mert volt valami az arcában, a szemében, az egész testtartásában, ami azt sugározta: menekülj!
De nem bírtam megmozdulni.
Vartanne: Szia! Igen, azt hiszem eltévedtem. Még új vagyok itt! - micsoda hang. - Most költöztem ide.

15. Fejezet

Evisse



Adam bevitt a szobámba, belökte magunk mögött az ajtót, majd az ágyra fektetett. Sötét volt, csak a hold sápadt fénye adott némi világosságot. Adam fölém hajolt, majd megszólalt.
Adam: Te tényleg elaludtál?
Rémülten pislogtam. A házam előtt ültünk a kocsiban. Adam bosszúsan nézett rám a volán mögül.
Evisse: Mi történt? - kérdeztem elnyomva egy ásítást.
Adam: Bealudtál félúton. Azt hittem csak színleled, hogy ne kelljen beszélgetnünk.
Evisse: Ez nem az én műfajom! - vetettem oda. Egy pillanat alatt felébredtem. Ennél éberebb nem is lehettem volna.
Adam: Ugye nem várod hogy az ajtóig kísérjelek? - kérdezte cinikus hangon.
Kilöktem az ajtót, majd kimásztam a kocsiból és a bejárat felé masíroztam, vissza sem tekintve.
Adam: Evisse? - A hangja nyugodt volt. Megálltam. Lassan megfordultam. - Ezt itt felejtetted. - mondta a kezében lévő táskámra pillantva.
Odatrappoltam.
Evisse: Kössz! Igazán felejthetetlen élmény volt! - vetettem oda neki.
Adam: Azt elhiszem! Életed végéig mesélheted majd hogy randiztál Adam Cole-lal. - mondta öntelt hangon.
Ugyanaz a tenyérbemászóan idegesítő, beképzelt hólyag volt mint akit megismertem.
Evisse: Csak nem képzeled hogy majd ezzel fogok dicsekedni másoknak? Inkább szégyellnem kellene... - mondtam lesújtó hangon. - Nem is tudom mit hittem!
Sarkon fordultam és a bejárathoz siettem. Hallottam, hogy felbőgeti a kocsi motorját, majd heves fékcsikorgások közepette elhajt. Dühösen rángattam a zárat, a kulcs beszorult és nem tudtam elfordítani. Rácsaptam az ajtóra. Mailo odabent vad morgásba kezdett.
Nagy levegőt vettem és próbáltam visszafojtani a szememet égető könnyeket. Újra nekiveselkedtem és végre sikerült kinyitnom az ajtót. Mailo és Beth kitörő örömmel fogadtak, mint mindig. Adtam nekik friss vizet és egy kis rágcsálnivalót, majd felmentem az emeltre.
Csak álom volt. Egy buta álom. Az egészet álmodtam. Hogy is gondolhattam, hogy Adam megváltozott? És pont miattam? Még jó hogy nem történt köztünk semmi, hiszen az első adandó alkalommal kimutatta, hogy ugyanaz a seggfej aki régen volt. Régen? Körülbelül két hete...
Nem lehetek szerelmes egy ilyen emberbe! Nem szerethetem őt!
Éreztem hogy valami forró és nedves végigfolyik az arcomon. Könnyek. Mellette csak ezek várnak rám. Csak ezt tenné velem. Ki kell őt vernem a fejemből, el kell felejtenem mindörökre.
Hosszú idő óta most először álmodtam Eric-ről. A mólón állt nekem háttal, de felismertem. Megszólítottam de nem hallott. Elindultam felé. Láttam hogy a vízbe akar ugrani és rohanni kezdtem, kiabáltam, sikítoztam. Nem hallott meg. Amikor odaértem már a víz felszínén lebegett. Beugrottam és megragadtam majd próbáltam kihúzni, a víz fölé emelni. Aztán megláttam az arcát. Adam volt az.
Felriadtam. Megijesztett a reszelős, szaggatott hang, amit hallottam. A saját légzésem. Lerúgtam magamról a takarót, majd az ablakhoz botorkáltam és szélesre tártam, hogy beengedjem a hűvös éjszakai levegőt. A szobám forró volt mint egy katlan.
Kihajoltam az ablakon, hagytam hogy a lágy szellő felszárítsa a verítéket, ami az arcomat és a nyakamat borította. Jó érzés volt. Megnyugtató. A levegőben rózsa és lonc illat úszott, a fel-fel támadó légmozgás menta és kakukkfű aromát hozott magával.
Leültem a szófára és bámultam az éjszaka mozdulatlanságát. Vajon Adam alszik most? Ha igen, akkor ő is rólam álmodik?
Ostoba feltételezés volt. Mégis hevesebben vert tőle a szívem. Önkéntelenül is elképzeltem, milyen lenne mellette feküdni. Nézni ahogyan alszik.
Az ábránd túl nagy hatással volt rám. Már a gondolattól is remegni kezdtem. Mintha megmérgezett volna és többé nem tudnék kigyógyulni belőle.És nem is akarnék. Még akkor is ha tudom, hogy ez a méreg halálos.



Teljes erőmből nyomtam a gázt. A kocsi kifarolt a főútra, majd elhagytuk a várost. Az út kihalt volt, közel s távol egyetlen jármű sem látszott. Egyedül éreztem magam, mintha én lennék az egyetlen ember a földön. Az őz a semmiből tűnt elő. Teljes erőmmel a fékre léptem de túl késő volt. A szélvédőnek csapódott, ami mintha jégvirágokba borult volna a töréstől. Vér folyt végig a szemeim előtt.
Nehezen lélegeztem, mintha fojtogattak volna.
Vartanne: Megölted. - ez volt az első szava hosszú, nagyon hosszú idő óta.
Adam: Miért csináltad? - kérdeztem. - Mindent tönkretettél.
Vartanne: Az őrangyala vagyok. Megmentettem őt tőled. Mielőtt még arra a sorsra jutott volna mint az a nyomorult őz.
Adam: Hát nem érted hogy fontos nekem? - üvöltöttem. Vartanne nem válaszolt. - Szükségem van rá. - tettem hozzá halkabban.
Vartanne: Miért?
Adam: Mert... mert... -elakadtam. - Mert csak! Kell nekem!Akarom őt!
Vartanne: Te nem ismersz mást? Mindig kell... akarom, az enyém, én...én...ÉN! - a hangja úgy csattant mint egy ostorcsapás. A húsomba vájt. - A szerelem nem a birtoklásról szól, hanem az elengedésről. Ha tudod hogy nem lenne veled boldog, akkor elengeded. Ez az igazi szerelem. Amit te ismersz az csak vágy hús és mámor után, az éhség csillapítására. Evisse ennél sokkal többet ér, ő ennél milliószor többet érdemel.
Adam: Nem vagyok elég jó neki? - költői kérdés volt.
Vartanne: Hiszen még azt sem vagy képes kimondani hogy szereted.
Adam: A szerelem nem az én műfajom ezt mondtam már. - feleltem ingerülten.
Vartanne: Akkor mit akarsz tőle? - a hangja türelmetlen volt.
Adam: Nem tudom! - vágtam rá. - Fogalmam sincs. - tettem hozzá halkabban.
Furcsa kaparászó hangot hallottam. Kétségbeesett vergődést. Óvatosan kinyitottam a kocsi ajtaját, majd kiléptem a sötétségbe. Az őz az úttest szélén feküdt, az első két lába leszakadt. véres inak és puszta csont látványától felfordult a gyomrom. Hátsó lábai ütemesen mozogtak, mintha rohanni próbált volna. Közelebb léptem. Az oldalából egy jókora üvegdarab állt ki, a vére gőzölögve hagyta el összetört testét, apró vörös patakokat rajzolva homokszínű bundájára.
Furcsa nyöszörgő hangot hallatott, sötét szemeiben néma könyörgés ült.
Adam: Nem tehetek semmit. - suttogtam remegő hangon.
Elfordultam és visszaindultam a kocsihoz.
Vartanne: Itt akarod hagyni? - kérdezte elszörnyedve.
Adam: Mit tehetnék? Szerinted tudnának még segíteni rajta? A legközelebbi állatorvos fél órányira van és nagy valószínűséggel már az igazak álmát alussza. - hadartam.
Beültem a kocsiba és a kormányra hajtottam a fejem.
Vartanne: Még órákba telhet mire elpusztul. Lassan, szenvedve a fájdalomtól, kitéve a farkasoknak, akik elevenen falják majd fel. - úgy tűnt élvezi hogy kínozhat.
Adam: Mit vársz tőlem? - kérdeztem elgyötört hangon.
Vartanne: Segíts neki. - mondta egyszerűen.
Adam: Nem vagyok állatorvos.
Vartanne: Vágtál már fel valaha steak-et? - kérdezte színtelen hangon. Megértettem mit akar. - Ha jól tudom van egy kés a kesztyűtartóban...
Hevesen tiltakozni akartam, de ekkor meghallottam az őz halálsikolyát. Legszívesebben a saját húsomba vágtam volna. De még az sem okozott volna akkora fájdalmat, mint ez a szavak nélküli segélykérés.
Adam: Nem bírom megtenni... - nyögtem.
Vartanne: Hát persze hogy nem. Te vagy Adam Cole a rosszfiú, a bajkeverő, a balhékirály, a szívtipró, a kőszívű aranyifjú. De ez csak látszat... Belülről puha vagy és képlékeny...
Adam: Elég! - kiáltottam.
Kinyitottam a kesztyűtartót és kivettem a bőrtokot, ami egy remekül megmunkált vadászkést rejtett. Még a balhésabb időszakom tárgyi emléke volt, bár vért sohasem látott.
A penge hidegen villant a sápadt fényben. A tükörképem torz szörnyetegnek tűnt benne. Vagy az is lehet, hogy valósabb képet mutatott, mint anyám tökéletes velencei tükrei.
Kiszálltam a kocsiból. A lábaim ólomsúlyúak voltak, minden porcikám tiltakozott az ellen, amit tenni készültem. Mintha az aszfalt megolvadt volna a talpam alatt, hogy odaszegezzen. Vagy csak a saját gyávaságom tartott vissza.
Erőt vettem magamon és letérdeltem az őz mellé. Föld és erdőillata volt, melyet elnyomott a vér és a halál szaga. A mellkasa szaporábban mozgott, amikor fölé hajoltam, a lábai meg-megrándultak, még a véres csonkok is, amik a mellkasából meredtek kifelé.
Tétovázva hozzáértem. Összerezzent és megpróbált felkelni. A hangja fülsüketítő sikoly volt az éjszakában. Úgy tűnt még a tücskük is elhallgattak egy pillanatra. A szél feltámadt és az út menti füveken átsüvítve siratóénekké válva keringett körülöttünk.
Az őz szemei rabul ejtették az enyémet. Csak most láttam hogy nem feketék, hanem barnák. Gyönyörű, csokoládébarna szemek. A szőre pedig egyáltalán nem homokszínű volt, hanem szinte aranyszőke, néhol barnába hajló. Kínzóan emlékeztetett egy másik törékeny teremtményre, aki az én kegyetlenségem miatt szenvedett.
Vartanne: Csináld! - a hangja kegyetlen volt. Összerezzentem és az őz is. Talán ő is hallotta?
Felemeltem a kést. A tenyerem alatt pontosan éreztem a szíve egyenetlen verdesését. Tudtam hogy hová kell céloznom. Megérezte hogy mire készülök és sóhajtott. Ebben a sóhajban benne volt minden lemondás a zöld legelőkről, az erdő árnyas ligeteiről, az őszi avar kesernyés illatáról, a hóban hagyott nyomokról, a tavaszi záporokról, a folyóban látott tükörképről és magáról az életről.
A kés könnyedén hatolt a húsába. Üvöltöttem és ő is velem sikoltott. Könnyek törtek elő a szememből és ő is könnyezett, mielőtt üvegessé váló szemeiben megláttam volna a szörnyeteget, aki vagyok.



Evisse



Kedden kedvetlenül indultam munkába. Már reggel fullasztó volt a levegő, ami perzselő forróságot és pusztító vihart ígért délutánra. Valahol olvastam már ahogy a szerelmet is ehhez hasonlították. Először nem kapsz levegőt, majd felforrósít, azt magával ragad a hurrikán, ami apró darabokra tép és ledob a senki földjén.
Egyikre sem volt szükségem. Sem a viharra, sem a szerelemre.
Mikor megérkeztem az üzlethez, Olga éppen a járdát söpörte. Már messziről mosolygott rám, láttam az arcán hogy fontos közlendője van és alig várja, hogy hallótávolságba kerüljek.
Evisse: Jó reggelt!
Olga: Uram Isten! Úgy festesz, mint aki nem aludt egész éjjel.
Grimaszt vágtam.
Olga: Úgy tűnik állandó szereplője lettél az újságoknak. - folytatta.
Felkaptam a fejem.
Evisse: Miről beszélsz? - kérdeztem rémülten.
Olga: Nézd meg magad. Odabent hagytam a pulton. Marie elment a gyógyszertárba! - kiáltotta utánam, amikor berontottam az üzletbe.
Shawn a pult mögött ült, éppen újság fölé hajolva rágcsált egy zsömlét. Felkaptam az újságot.
Shawn: Neked is jó reggelt! - a hangja szemrehányó volt, de mögötte nevetés bujkált.
Evisse: Szia! - motyogtam, miközben átfutottam a cikkeket a címlapon.
Shawn: Ewmmm... amit keresel, a tizenkettedik oldalon van, az apróhirdetések végén. - mondta segítőkészen.
Odalapoztam. Elakadt a lélegzetem. "Lapunk előző számában tévesen állítottuk, hogy Ms. Evisse Green és Mr. Adam Cole eljegyezték egymást. A felek közötti viszony kizárólag baráti jellegű, a kellemetlenségért élnézésüket kérjük. "
Mégis megtartotta a szavát. Elégedettnek kellett volna lennem, de csak egyvalamit éreztem, egy furcsa gombócot a torkomban, ami nem akart elmúlni, hiába nyeltem egyre nagyobbakat.
Shawn: Itt hagytad a mobilod tegnap. - mondta halkan.
Elém tolta a pulton. Elvettem. Kilenc nem fogadott hívás és két üzenet. Anyám és apám kerestek, majd Stacie tegnap késő este és ma hajnalban. Megnéztem az üzeneteket. "Szívem, elmondhattad volna, hogy mi van köztetek, apád rettenetesen kiborult, hogy az újságból kellett megtudnia. Kérlek hívd fel. Beszéljétek meg. Csók. Anya"
Felsóhajtottam. A következő tegnap este érkezett. "Ev, hogy sikerült a randi? Adam még nincs itthon. xoxo S" A legújabb ma reggel jött, körülbelül egy órája. "Evisse Green, miért nem veszed fel a telefont? - írtam apám.
Evisse: Telefonálnom kell. - mondtam bocsánatkérően Shawn-nak és hátramentem a raktárba.
Shawn: Addig majd én tartom a frontot. - szólt utánam.
Anyámat hívtam először.
Katie: Na végre! Mégis minek kell Neked mobil ha sohasem vagy elérhető? - kérdezte türelmetlenül.
Evisse: Ne haragudj! Bent felejtettem az üzletben.
Katie: Apád egész nap a plafonon volt. Körülbelül százszor felhívta Greg Cole-t.
Evisse: Jaj ne! - nyögtem.
Katie: Láttam a mai újságot. Szóval semmi sem igaz az egészből? - kérdezte hitetlenkedve.
Evisse: Hát persze hogy nem igaz! Csak nem hitted egy percig is, hogy eljegyeztem magam titokban az állam legrosszabb hírű szépfiújával? - kérdeztem döbbenten.
Katie: A legrosszabb hírű és a legjóképűbb... - tette hozzá.
Evisse: Anya! - kiáltottam döbbenten.
Katie: Jól van, rendben! Csak egyvalamit árulj el! Van köztetek valami? - kérdezte izgatottan.
Evisse: Igen. Kibékíthetetlen ellentét. - feleltem. Anyám türelmetlen hangot hallatott.
Katie: Ha a helyedben lennék...
Evisse: De nem vagy!- vágtam rá.
Katie: Ha elfogadsz egy tanácsot...
Evisse: Inkább nem!
Katie: Nagy hatással lehetsz arra a fiúra. - mondta végül. - Hallottam, amikor Greg azt mondta apádnak, hogy Adam rengeteget változott, mióta ti...
Evisse: Anya! Nincs mi! Hát nem érted? Olyan nincs hogy Adam és én! -kiáltottam majdnem sírva.
Katie: Ok, értem én. Nem szólok bele. Felnőtt nő vagy. A te életed...
Evisse: Köszönöm! - vágtam rá türelmetlenül.
Katie: Azért hívd fel apádat. Olvasta ő is az újságot, de szerintem csak akkor nyugszik meg igazán, ha tőled hallja a hírt. - magyarázta. - Most mennem kell, tízkor interjút készítek a rendőrfőnökkel.
Evisse: Rendben. Szeretlek és bocs a... kiborulásért. - mentegetőztem.
Katie: Semmi baj drágám. Én is szeretlek! Legyen szép napod!
Hosszú idő kellett, mire rászántam magam hogy felhívjam apát. Reméltem hogy nem veszi fel.
Patrick: Szia Mókus! - a hangja kedvesen csengett, mint mindig.
Evisse: Szia apa!
Patrick: Sajnálom az egészet a buta újságcikkel. Biztosan rémes lehetett, hogy hírbe hoztak azzal a tökfilkóval. Főleg hogy nincs köztetek semmit. Mert ugye nincs?
Evisse: Nem, nincs. Semmi. - értettem egyet.
Patrick: Ezt örömmel hallom. Még maga Greg is azt állítja hogy a fia rémes alak.
Evisse: Íme egy elfogulatlan szülő! - mondtam cinikus hangon.
Patrick: Szerinte jó hatással vagy a gyerekeire, de véleményem szerint ha gond van a viselkedésükkel akkor vigye őket pszichiáterhez. Semmi szükség rá, hogy bajba keverjenek. - mondta szigorúan.
Evisse: Nem kerülök bajba.
Patrick: Tudom. - mondta megenyhülve. - Tudom hogy milliószor lefutottuk ezt a kört, de talán ideje lenne hazajönnöd. -mondta óvatosan. Sóhajtottam. Milliószor? Milliárdszor! - Még nincs késő jelentkezni egy egyetemre. Nem kellene velünk élned, bérelnénk Neked egy helyes kis lakást valahol a belvárosban. - ajánlotta. - Lehetne saját kocsid és...
Evisse: Boldog vagyok Dear Valley-ben. - szakítottam félbe.
Sokszor mondtam már neki ezt úgy hogy komolyan is gondoltam. De ezúttal még a saját fülemnek is hamisan csengett.
Patrick: Néha úgy érzem elvesztegeted a legjobb éveidet... - sóhajtott.
Nem tudtam mit mondani. Azt hazudtam, hogy dolgoznom kell és villámgyorsan leraktam a telefont. Leültem a virághagymákat rejtő dobozok közé és csendesen sírni kezdtem.
Fogalmam sem volt mennyi ideig kuporogtam ott. Marie hangja rángatott ki az önsajnálat mocsarából. Villámgyorsan felkeltem és átszaladtam az aprócska mosdóba. Megmostam az arcom hideg vízzel, de a szemeim vörösek és duzzadtak maradtak.
Marie: Evisse drágám, minden rendben? - hallottam a hangját a folyosóról.
Evisse: Igen... őőő... mindjárt megyek. - dadogtam.
Újra megmostam az arcom. Kiléptem a folyosóra és próbáltam nem ránézni Marie-ra.
Evisse: Azt hiszem át kellene pakolnom a cserepeket a raktárban. - hadartam, hogy mielőbb eltűnhessek a szeme elől.
Marie nem szólt semmit, csak megállt a raktár ajtajában. A félhomályban nem láthatta az arcom, de azért hátat fordítottam neki.
Marie: Shawn szerint sírtál. - mondta halkan.
Evisse: Csak... csak egy butaság miatt. - védekeztem. - Már semmi bajom. Tényleg. - bizonygattam.
Marie: Ha beszélgetni akarsz...
Evisse: Tudom hol talállak. - fejeztem be a mondatát.
Hallottam, ahogyan visszamegy az üzletbe és egy újonnan érkezett vevővel cseveg. A délelőtt nagy részét a raktárban bujkálva töltöttem. Mikor kiléptem az üzletbe, szinte mellbe vágott a hőség. Marie lehúzta az ablakok bambuszárnyékolóit, de a nap vékony, perzselő sugarakban áttört rajta, megremegtetve a levegőt.
Marie a pult mögött ült, egy elnyűtt Jane Austen regénnyel és egy pohár jeges limonádéval.
Marie: Igyál valamit, mert rosszul leszel ebben a hőségben. - mondta fel sem pillantva.
Szó nélkül kimentem az apró konyhába és töltöttem magamnak egy pohár ásványvizet, majd beleejtettem két jégkockát.
Evisse: Teljesen kihalt az utca. - jegyeztem meg kikukucskálva az ajtón.
Marie: Hazaküldtem Olga-t is, ilyen hőségben nem tudna dolgozni.
Evisse: Shawn? - kérdeztem.
Marie: Coleéknál sütteti a hasát a medence mellett. - mosolygott. - Ez a rafinált kis boszorkány alaposan az ujja köré csavarta. - kuncogott.
Evisse: Nem volt nehéz dolga. - mosolyogtam elnézően.
Marie: És mi a helyzet veled meg Adam-mel? - kérdezte szinte mellékesen, fel sem pillantva a könyvből.
Evisse: Nincs semmiféle helyzet. - vágtam rá ingerülten. Marie erre felpillantott. - Ne haragudj!
Marie: Tudod ha hiszed ha nem, ez most jó ami Veled történik. - értetlenül néztem rá.
Evisse: Mármint hogy képtelen vagyok uralkodni az érzéseimen, feszült vagyok, türelmetlen, majdnem szétrobbanok és azt sem tudom hol áll a fejem? - kérdeztem szinte ironikus hangon.
Marie: Az elmúlt két évben nem láttam mást, mint egy nyugodt, kiegyensúlyozott lányt, akivel nem történik semmi. Aki hagyja hogy az élet elsuhanjon mellette. Fásult voltál és zárkózott. Majdhogynem érzéketlen. - magyarázta. - Bármit is tett Veled ez a fiú, az visszahozott az életbe.
Szóhoz sem jutottam a döbbenettől.
Evisse: Marie... ugye nem azt akarod mondani hogy én és ő? Hogy ő és én? - kérdeztem hüledezve.
Marie: Az elmúlt egy hónapban több érzelmet váltott ki belőled, mint bárki, vagy bármi az elmúlt két évben. Az elmúlt egy hónapban több emberséget láttam benne, mint az elmúlt... nos egész életében. - levette a szemüvegét és rám meredt. - Mit érzel iránta?
Iszonyú kínban voltam. Ha kimondom, akkor igaz lesz. Mindaddig amíg nem ismerem be, addig nem is létezik. Legalábbis bemesélhetem magamnak. De Marie volt az egyetlen ember ezen a világon, akinek képtelen lettem volna hazudni.
Evisse: Szeretem. És félek. - suttogtam. A sírás váratlanul tört rám és ostobának éreztem magam.
Marie ölelésre tárta a karját.
Marie: Kicsikém. A szerelem néha nagyon félelmetes tud lenni. Különösen ha az akinek odaadod a szíved, nem biztos hogy jól bánik majd vele. De nincs szerelem csalódás nélkül, mint ahogyan győzelem sincs kockázat nélkül. - magyarázta. - Egész életedben bánni fogod, ha nem adsz ennek egy esélyt.
Evisse: Akiről... - szipogtam. - Akiről szó van az Adam Cole.
Marie: Pár héttel ezelőtt én magam pofoztalak volna fel, ha azt látom rajtad amit most. De azt hiszem... nos... úgy érzem Adam megváltozott. Hiszem hogy megváltozott. - jelentette ki.
Evisse: Nem tudom Marie... néha én is úgy érzem... aztán megint visszatér az a gúnyos, lekezelő idióta és én bizonytalan leszek. Honnét tudhatnám, hogy őszinte? - kérdeztem kétségbeesetten.
Marie előhalászott egy papír zsebkendőt a fiúkból majd a kezembe nyomta. Kifújtam az orrom és megtöröltem a szemem.
Marie: Sehonnét. Amíg nem teszel egy próbát. - mondta biztató hangon.
Evisse: Nem akarok arra a sorsra jutni, mint az a sok lány, akiket elszédített!
Marie: Akkor ne hasonlítsd magad azokhoz a buta tyúkokhoz! - mondta szinte felháborodva. - Adam is tudja, hogy te más vagy, ha csak egy csepp esze van akkor is. És hidd el Adam okosabb mint hinnéd. Legalábbis ha tényleg az, akkor nem nem fog téged elfecsérelni. - biztatott.
Evisse: De... de azt hiszem már mindent tönkretettem! - kiáltottam kétségbeesve. - Nagyon nagyon haragudott rám. Pontosan azért mert nem bíztam benne.
Marie: Akkor keresd meg! Mond el neki hogy bízni akarsz benne! - bátorított.
Evisse: Csak így egyszerűen? - kérdeztem döbbenten.
Marie: Igen. Ilyen egyszerűen. - felelte.
Tétováztam. Marie az orrom elé lógatta a a kocsikulcsot és pedig elvettem tőle. Azonnal indulni akartam, mielőtt még meggondolom magam. Csak reméltem, hogy útközben kitalálom majd, hogy mit mondjak neki.