3. Fejezet

Evisse


Csütörtök délután volt, és reggel óta zuhogott az eső. Tegnap vihar söpört végig a városon, elűzve a már hetek óta uralkodó forróságot. Mielőtt beléptem volna az üzletbe, leráztam az esernyőmről a vizet.
Marie-t a pult mögött találtam, éppen olvasott.
Marie: Borzalmas ez az idő! - sóhajtott fel. - Na lássuk, mit hoztál?
Evisse: Csak vaníliás fánk volt, a csokoládés már elfogyott. És hoztam még néhány kolbászos kiflit, és meggyes-csokis muffint.
Marie: Én pedig készítettem kakaót.
Elvette tőlem a papírzacskókat, majd a konyhába sietett. Odamentem a pókhasú vaskályhához és dobtam még pár darab fát, az alig pislákoló tűzre. Marie két gőzölgő bögre kakaóval tért vissza, a péksüteményekkel teli kosarat, a karja és a mellkasa között egyensúlyozta. Gyorsan elvettem tőle és leraktam a pultra.
Marie: Akár be is zárhatnánk a boltot, délelőtt óta egy lélek sem járt itt.
Evisse: Olga végzett már a felmosással? - érdeklődtem.
A házvezetőnő hetente háromszor takarított Marie lakásában. A maradék két napon a helyi idősek otthonában dolgozott.
Marie: Fogalmam sincs, de remélem hogy előtte kitakarította a kandallót. Nincs jobb ilyen hűvös időben leülni a ropogó tűz elé egy bögre forró itallal és egy jó könyvvel.
Evisse: Mit olvasol? - kérdeztem és kivettem egy muffint a kosárból.
Marie: Észak és Dél. Remek könyv.
Evisse: Elizabeth Gaskell női karakterei nekem túl erőltetettek.
Marie: Jaj, Evisse! - sóhajtott. - Ha egy veled egykorú lánynak azt mondom hogy Villette, azt hiszi hogy egy divatmárkáról beszélek. Túl sokat foglalkozol a könyvekkel és túl keveset a való élettel.
Evisse: Én boldog vagyok így. - feleltem.
Marie: Hidd el az élet és a fiatalság olyan hamar elmúlik. Ráérsz majd olvasni, amikor olyan öreg és rozoga leszel mint én. Most szórakoznod kellene!
Evisse: De hát én nagyon jól szórakozom. Szeretek olvasni és szeretek a kertemmel foglalkozni. És nem is vagy öreg és rozoga! - feleltem.
Marie: Nem hiányoznak a barátaid?
Evisse: Mármint akik nincsenek? Nem, nem igazán.
Marie: Tényleg nem tudom hogy mihez kezdjek veled Evisse Green! 19 éves vagy és gyönyörű! Ha a helyedben lennék én bizony elmentem volna New York-ba vagy Miami-ba! És nem ásnám el magam egy unalmas kisvárosban, mint valami vénlány!
Evisse: Marie, te mit csináltál, amikor ennyi idős voltál mint én? - kíváncsiskodtam, hogy eltereljem magamról a figyelmet.
Marie: Istenem, hogy az milyen régen volt! - sóhajtott. - A 60-as évek... Beatles, Rolling Stones... ember a Holdon, a Vietnami háború. - sorolta. - Akkor ismertem meg George-ot és a nagyanyádat. Együtt jártunk tüntetésekre. Esténként lementünk a partra és a tábortűz mellett énekeltünk. Táncolni jártunk, és moziba. És ott volt Elvis... minden lány belé volt szerelmes! - kuncogott.
Evisse: És miután hozzámentél George-hoz?
Marie: Evisse... már milliószor elmeséltetted velem ezt a történetet. Nem unod még?
Evisse: Annyira izgalmas életed volt!
Marie: A tiéd is lehetne ilyen. - rám pillantott. - Annyi kedves lány van itt a városban, miért nem barátkozol össze valakivel?
Evisse: Ami azt illeti, a minap elhívtak egy buliba, de nem tudom elmenjek e. - vallottam be.
Marie: Hát persze hogy el kell menned!
Evisse: Igen, de nem tudod még ki hívott el.
Mielőtt elmondhattam volna, az ajtó kinyílt és hideg levegő rohant végig a helységen. Marie mosolyogva felállt, hogy kiszolgálja a vevőt.
Úgy tűnt kiment a fejéből a beszélgetés és én sem erőltettem a témát. Tudtam hogy Marie-nek nincs túl jó véleménye Stacie-ről, és ő lenne az utolsó lány a városban akivel össze akarna hozni. Ám annak ellenére, hogy annyi rossz dolgot hallottam már róla, úgy éreztem Stacie-ben sokkal több van annál, amit a külvilágnak mutat, és amit az emberek hisznek róla.
Az elkövetkezendő két napban szinte óránként meggondoltam magam a bulival kapcsolatban. Habár Stacie azt mondta, hogy a bátyja nem lesz ott, a saját szerencsémet ismerve egészen biztosan felbukkan majd. Semmi kedvem sem volt az öntelt képét bámulni. Másrészt tényleg jó lett volna már társaságba menni. Annak ellenére, hogy több mint egy éve élek már itt, a helyi fiatalokat még nem is ismerem. De talán ők sem különbek, mint az otthoniak, akik mindig keresztül néztek rajtam.
Szombaton délután végül úgy határoztam, hogy otthon maradok. Stacie talán már el is felejtette hogy létezem.


Vartanne


Nem értettem miért pont Stacie Cole-lal akarja összehozni Gabrielle Evisse-t. Egyáltalán nem tetszett a dolog. Már eleve a tény, hogy Adam Cole húgáról van szó, éppen elég lett volna, hogy minden erőmmel távol akarjam tartani tőle Evisse-t. A lány kicsapongó életmódja, drog és alkohol ügyei már csak a jéghegy csúcsát jelentették.
Gabrielle: Szerintem jó hatással lennének egymásra.
Rápillantottam. Evisse-t nézte, aki éppen nyakig földesen virágot ültetett.
Vartanne: Igazad van Gabe, valakinek tényleg meg kéne végre tanítania Evisse-t hogyan szívja fel a kokót! - vetettem oda.
Gabrielle: Ugyan már! Nem erre gondoltam. Stacie balhés lány, rengeteg balhés haverral, akikhez nem fordulhat a problémáival. Evisse félénk és visszahúzódó. Segíthetnek egymásnak. Stacie kimozdítaná Evisse-t, az éber kómából amiben él. Ő pedig talán lenyugtatná egy kicsit Stacie-t. Hidd el működni fog. - győzködött. - Engedd hogy elmenjen a bulira, ne tartsd vissza. Nem sajátíthatod őt ki.
Döbbentem néztem Gabe-re.
Vartanne: Te azt hiszed... hogy én magamnak akarom őt?
Gabrielle: Tudom hogy nem akarod bántani, de azzal amit érzel... mindenkit bajba sodorsz. Magadat, őt, és a többi angyalt is.
Vartanne: Még ha így is van, szerinted mit tehetnék? Evisse azt sem tudja hogy létezem. Nincs testem, nem tudom megérinteni, nem hallja a hangomat... - soroltam elkeseredetten.
Gabrielle nem válaszolt. A szemében mélységes szomorúság ült, amire arra késztetett hogy hallgassak.
Gabrielle: Nem szabadna erről beszélnem. Odafenn már így is komoly vita keveredett belőle. - suttogta. - Ha hagyod hogy az érzéseid eluralkodjanak rajtad, azzal háborút robbanthatsz ki a Menny és a Pokol között. És Lucifer pont ezt akarja.
Vartanne: Nem értelek, Gabe...
Ekkor az ég hatalmas robajjal megdördült, a napot pedig sötét felhők takarták el. Evisse gondterhelten felpillantott, majd gyorsan összeszedte a cserepeket és a szerszámokat.
Gabrielle: Vartanne... kérlek próbálj meg uralkodni magadon! Mindannyiunkat komoly bajba sodorsz ezzel. Most mennem kell. Már így is túl sokat mondtam.
Vartanne: Várj... - próbáltam megállítani, de eltűnt.
Igaz, amit Gabrielle mondott? Beleszerettem volna Evisse-be? Egy angyal nem lehet szerelmes. Hiszen azt sem tudom mi az! És miféle baj lehet belőle? Gabrielle szavai megrémítettek. Hirtelen egy ismerős-ismeretlen alak bukkant fel mellettem. Raphael volt az.
Raphael: Szóval te lennél a szerelmes őrangyal. - végigmért, majd elmosolyodott. - A saját szememmel akartalak látni.
Vartanne: Miről beszélt Gabe?
Raphael: Ugye tudod hogy Lucifer-t miért nem szeretjük? - kérdezte és körbejárta Evisse-t.
Vartanne: Büszke volt és irigy. Szembeszegült Istennel.
Raphael: Remek. Látom megtanultad a leckét. Ramielle biztosan említette azt is hogy vannak titkok... amikről egy magadfajta nem tudhat.
Ramielle volt az, aki a várakozás közben elmesélte nekünk az angyalok történetét. Beszélt a Tiltott történetről is, amit nem tudhatunk, amíg nem teljesítettük a próbát.
Raphael: Hát figyelj jól, fiatal barátom és tanulj a történetből. - kezdte. - Isten kinevezte az angyalok egy csoportját, hogy építsék meg az édenkertet. Ők voltak a Felvigyázók. Amikor a Felvigyázók leereszkedtek a földre, meglátták az emberek leányait és szerelembe estek velük. Felfedték az ember előtt a Mennyek néhány titkát és gyermekeket nemzettek nekik. A Tiltottakat. Vagy más néven Nephilimeket. Isten megharagudott rájuk, és nem engedte őket vissza a Mennybe. A Nephilimeket elpusztították, a bukott angyalokat pedig Lucifer a szolgáivá tette.
Vartanne: És mi történt az emberekkel, akik...
Raphael: Meghaltak, és a lelküket örök kárhozatra ítélték. - felelte, és még mindig Evisse-t nézte. - Igazán nagy veszteség lenne, Vartanne. Bízom benne hogy van elég erőd.
Vartanne: Csak nem hiszed hogy én is? - kiáltottam döbbenten.
Raphael ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint amilyen váratlanul megjelent. Tudtam hogy baj van. Raphael dolga volt, hogy szemmel tartsa az őrangyalokat, de sohasem jelent meg nekik és sohasem beszélt velük. Ez Gabrielle dolga volt.
És a Tiltott történet? Nem szabadott volna hallanom, amíg nem teljesítettem a feladatom. Miért tettek velem kivételt? Csupán azért hogy elrettentsenek? Csak nem hiszik hogy képes lennék megszegni a törvényt? Az eskümet?
Evisse elsétált mellettem, menet közben lesöpörte a földet nadrágjáról. A konyhában tejet adott a macskának és Mailo-nak pedig kutyakeksszel kedveskedett. Már eltervezte hogy itthon marad és filmet néz. Ugyanúgy mint évek óta minden szombaton.
És a legrosszabb az volt, hogy engem ez a gondolat boldoggá tett. Úgy éreztem, hogy Evisse hozzám tartozik, az enyém. És szerettem volna elhinni, hogy ő is ezt érzi.


Evisse


Lezuhanyoztam és éppen a hajamat szárítottam, amikor ismét rám törtek a kétségek. Talán mégis el kellene mennem Stacie bulijába. Sokkal könnyebb lett volna, ha tudom mire számíthatok, kik lesznek ott. Ami azt illeti még abban sem voltam biztos, hogy hol is laknak Cole-ék. Tudtam, hogy a város másik felében, ahol mostanában rengeteg új ház épült. Marie többször emlegette, hogy Cole-ék egy hatalmas, fényűző villában élnek, de annyira soha nem érdekelt, hogy megnézzem.
Végül ledobtam magam a kanapéra és elkezdtem szörfözni a csatornák között. Nem találtam semmit, ami két percnél tovább lekötött volna. Mailo a lábam mellett ült, és úgy nézett rám, mintha mondani szeretne valamit.
Evisse: Mit gondolsz, kiskutyám? Megér egy próbát?
A válasz csak egy halk nyüsszenés volt, de én igennek vettem. Felmentem a szobámba és szélesre tártam a ruhásszekrényt. Nem mondhatnám hogy tucatjával sorakoztak volna, a partiszettek. Végül is Stacie azt mondta, csak pár haverja lesz ott. Kivettem egy farmert és egy piros, spagettipántos felsőt. Hozzá fekete balerinacipőt húztam. Kentem egy kevés szájfényt az ajkaimra, a hajamat pedig feltűztem.
A hátsó bejáraton lévő kutya-ajtót kinyitottam, hogy Mailo ki tudjon menni a kertbe ha szüksége lenne rá. Felkaptam a fekete táskámat és a farmerkabátomat, majd gyalog vágtam neki az útnak. Egy ilyen kis városban minden félórányira volt és nem voltam benne biztos hogy illendő e egy bulira biciklivel érkezni.
A házat hamar megtaláltam Marie leírásai alapján, és már fél kilométerről kivihető volt a hatalmas ablakokon kiszűrődő fényáradat. Közelebb érve észrevettem a legalább két tucatnyi autót, ami a ház előtt, és a parkolóban állt. Coléknak saját parkolójuk volt. A hatalmas smaragdzöld pázsittal körülvett házat pazarul kivilágították és mindenhol elegáns ruhába öltözött emberek nevetgéltek, iszogattak.
Úgy tűnik nem sikerült eltalálnom a dress-kódot és Stacie-vel nem egészen ugyanazt értjük a házibuli alatt. Már éppen visszafordultam volna, amikor hallottam hogy valaki a nevemet kiabálja. Stacie volt az. Egy pánt nélküli piros miniruhát viselt, olyan magas sarkú cipővel, amiben alig tudott menni. Mellette egy fekete hajú, napbarnított bőrű lány egyensúlyozott hasonló tűsarkakon. Egy olyan rövid fekete ruhát viselt, ami szerintem inkább egy hosszú felső lehetett.
Stacie: Nahát! Mégis eljöttél? - odatipegett hozzám, majd megölelt. Szóhoz sem jutottam.
Evisse: Azt hiszem nem öltöztem az alkalomhoz.
Stacie: Ugyan! - legyintett. - Gyere velem, majd adok valami ruhát, nagyjából egyforma lehet a méretünk. Ő itt Bianca!
Bianca: Cuki a felsőd! - jegyezte meg és lekicsinylőn végigmért.
Evisse: A tiéd is! - feleltem, majd Stacie kézen fogott és bevezetett a kertbe.
Stacie: Egy kicsit többen jöttel el a vártnál. - kuncogott.
Beléptünk a házba. Sokkal rosszabbra számítottam, de be kellett vallanom, hogy kifejezetten ízlésesen volt berendezve. Stacie felvonszolt a lépcsőn, majd végigmentünk egy végeláthatatlan folyosón.
Stacie: Ez itt az én szobám. - megállított, majd kinyitotta előttem az ajtót. - Végre sikerült leráznom Biancát! Az a csaj egy kullancs! - panaszkodott. - Ülj csak le.
Engedelmesen leültem, a hatalmas ágy szélére. A szoba nagyon modern volt, legalábbis a ház többi részéhez képest, amiket klasszikus bútorokkal rendeztek be.
Evisse: De még cipőm sincs!
Stacie: Majd nézünk neked valamit. Gyere, felrántott az ágyról, majd bevitt a gardróbjába, ami nagyobb volt mint a házam felső szintje.
Evisse: Te jó ég! Ezt a sok ruhát mind hordod? - kérdeztem nevetve. - Több ruha van itt mint a Macy's-ben!
Stacie: Uh a nagy részük még a tavalyi kollekcióból való. Miután eljöttem az internátusból, apám jelentősen lecsökkentette a zsebpénzemet. - magyarázta. - Mit szólnál ehhez? - kérdezte.
A ruha amit leakasztott, maximum a combom közepéig érhetett. Nem akartam válogatósnak tűnni, de kizárt hogy egy ilyen flitteres Vegasi showgirl jelmezt felvegyek. Stacie felnevetett, majd visszaakasztotta a ruhát. A következő egy talán még rövidebb darab volt, olyan mély kivágással, hogy szinte a ruha aljáig ért. Csak megráztam a fejem.
Negyed óra és egy tucatnyi ruha után Stacie felkiáltott.
Stacie: Megvan! Volt az a rémes ruha, amit a nagynénémtől kaptam a szülinapomra... - elkezdett turkálni a végeláthatatlan sorban. - Ó ez az! Iszonyú! A kivégzésemre sem venném fel!
A ruha, ami Stacie szerint borzalmas volt, a legszebb darab, amit valaha láttam. Hófehér, pánt nélküli, térd alá érő, pörgős szoknyájú darab. A hatvanas évek szalagavatóin viseltek ilyet talán.
Evisse: Szerintem gyönyörű! - suttogtam, majd magam elé tartottam és a hatalmas tükör elé sétáltam vele.
Stacie: Már ki akartam dobni! - jegyezte meg. - Neked adom!
Evisse: Ó, Stacie, én...
Stacie: Egy szót sem! Inkább vedd fel. Keresek hozzá egy cipőt. Ott van a próbafülke. - mutatta.
Mégis ki csináltat a gardróbjába próbafülkét? Behúztam a fekete bársonyfüggönyt és lerúgtam a cipőmet. A ruháimat összehajtottam, és a fülkében lévő polcra tettem. Felvettem a ruhát, de a cipzárt nem tudtam felhúzni. Kiléptem a függöny mögül.
Odakint úgy tűnt, hogy felrobbant a cipőbolygó, mindenütt szandálok és magassarkúk hevertek. Kizárt hogy bármelyikben is menni tudjak.
Evisse: Stacie? - suttogtam.
Stacie: Itt vagyok!
Egy halom cipős dobozt egyensúlyozva kilépett egy polcsor mögül. A dobozokat a földre dobta.
Evisse: Nem tudok magassarkúban menni. - védekeztem.
Úgy tűnt meg sem hallotta, mert máris a lábamra húzott egy fekete pántos szandált, ami valószínűleg többe került, mint a havi keresetem.
Stacie: Nagyon csini vagy! - jelentette ki, majd a hátam mögé lépett és felhúzta a cipzárt. - Gyerünk a fürdőbe. Egy kicsit rendbe szedjük a hajad és a sminked!
És máris maga után vonszolt, ellentmondást nem tűrően. Húsz perc, némi szempilla göndörítés, és hajcsavarás után Stacie végre megengedte hogy belenézzek a tükörbe.
Evisse: Hű! Nyithatnál egy saját szalont! - vigyorogtam.
Stacie: A gyakorlat teszi a mestert! - jelentette ki, miközben kifestette a száját. - Na gyerünk! Ha Bianca meglát, belesárgul az irigységbe! - kuncogott.
A földszint már megtelt emberekkel, és amint Stacie megjelent, azonnal mindenki vele akart beszélni. Elveszettnek éreztem magam. Valaki a kezembe nyomott egy pohár pezsgőt, majd kivonszolt a kertbe. Mielőtt még szólhattam volna bármit is, megjelent Stacie, a kezében egy nem túl bizalomgerjesztő folyadékot őrző pohárral.
Evisse: Ó, emberek! Ő itt az új barátnőm Evisse! - harsogta.
Zavartan mosolyogtam, amikor hirtelen fél tucat ember csoportosult körém. A vastag sminkréteg alatt felismert pár lányt, akik helybéliek voltak. De senki sem tudta hogy én ki vagyok.
Egy óra múlva, Stacie ismét felbukkant, maga után húzva egy magas szőke hajú srácot.
Stacie: Ő itt Jeremy! - mutatta be. - És totál rád van kattanva! - súgta a fülembe, majd rám kacsintott és mielőtt bármit mondhattam volna már el is tűnt.
Jeremy: Szia!
Evisse: Helo! - köszöntem vissza.
Jeremy: Új vagy a suliban? - kérdezte félénken.
Evisse: Ami azt illeti én már végeztem a gimivel. Most Marie boltjában dolgozom. - magyaráztam. - Jobban megnézve, a srác nem lehetett több 16-nál.
Jeremy: És... van barátod? - kérdezte majd elpirult.
Nem tudtam mit feleljek. Szerencsére Stacie ismét felbukkant a semmiből, majd vihogva magával vonszolt a házba.
Evisse: Mi olyan vicces? - kérdeztem.
Stacie: Bianca-t lehányta a pasija! - kacagott.
Evisse: Hát ez rém romantikus... - jegyeztem meg.
Stacie még mindig a kuncogott, amikor ismerős alakot pillantottam meg. Lefelé ballagott a lépcsőn, a kezében egy pohár itallal.
Stacie: Na már csak ő hiányzott. - jegyezte meg savanyúan.
Evisse: Azt mondtad nem lesz itthon. - sziszegtem a fülébe.
Adam: Milyen remek parti, húgocskám! - jegyezte meg. - Te meg mit keresel itt? - kérdezte, amikor láthatóan felismert.
Stacie: Ev, a barátnőm! - jelentette ki.
Adam: Jobban meg kellene válogatnod hogy kivel barátkozol! - vetette oda.
Stacie: Tessék? - kérdezte felháborodva.
Adam: Neki szólt, nem neked! - tette hozzá, majd ismét végigmért, aztán eltűnt a tömegben.
Stacie: Annyira utálom! - toporzékolt. - Remélem lelövik, vagy... vagy ráesik egy meteor!
Evisse: A második szerintem jobban fáj! - jegyeztem meg.
Stacie elnevette magát, majd a szalonba vezetett, ahol rengetegen zsúfolódtak össze a kanapén. Páran már hulla részegek voltak és valaki kiborított egy tál chipset a szőnyegre. Stacie elvett két poharat az asztalról, majd odatartotta egy magas barna srácnak, aki vigyorogva teletöltötte.
Stacie: Ő itt Dan! A mixerünk.
Dan: Te biztosan Evisse vagy. - kezet nyújtott.
Stacie: Hűha, népszerű lettél. - kuncogott, majd egyszerre ledöntötte a gyanús italt.
Evisse: Mi ez az izé, amit isztok? - kérdeztem gyanakodva a poharamba nézve.
Dan: Gin-whisky-kóla. Dan mágikus itala! - rám mosolygott, majd hozzáérintette a poharát az enyémhez.
Belekortyoltam, de a kóla olyan édes volt, hogy más ízt nem is éreztem. Egyébként is szomjas voltam, így fenékig lehúztam. Dan nevetve újratöltötte a poharam. Közben Stacie eltűnt, immáron sokadszorra.
Dan: Gyere, ott van üres hely. - ajánlotta.
A srác, mint kiderült, Stacie volt barátja volt. Jogot tanult a kaliforniai egyetemen, és csak a nyárra jött haza. Stacie után ő volt a legszimpatikusabb az összes vendég közül.
Az üveg, amiben Dan csodaitala volt, lassan kiürült, én pedig azon kaptam magam, hogy szörnyen álmos vagyok. Megpróbáltam felállni, de a végtagjaim mintha szivacsból lettek volna. A külvilág egyetlen elmosódott zöld maszlaggá folyt előttem. Homályosan érzékeltem, hogy Dan a karjába vesz, majd elindul velem, fel a lépcsőn. Majdnem biztos voltam benne, hogy leraktak egy ágyra. Aztán minden elsötétült.


Adam


Stacie ostoba barátnői már az idegeimre mentek, és amikor megláttam hogy pár részeg kölyök az autómnak támaszkodva füvezik, végleg elpattant az agyam. Jobb lett volna, ha elhúzok otthonról, vagy talán olyan részegre kellett volna innom magam, mint anya, aki már hét órakor aludni tért, hogy erőt gyűjtsön a holnapi fordulóhoz.
A húgomat utoljára a medence mellett láttam, felváltva csókolózott két helyi sráccal. Kíváncsi lettem volna, Szent Evisse (ahogyan magamban hívtam) vajon hová bújt. Biztosan sírva szaladt haza, miután mélyebb betekintést nyert a Cole család bűnbarlangjába.
Felmentem az emeletre, ami többé-kevésbé sértetlen maradt a bulizók pusztításától. Átkoztam magam, amiért nem zártam be a szobámat, csak reménykedtem benne, hogy senki sem az én ágyamat választotta egy kiadós hányásra.
Lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt. Bekopogtam, majd mivel senki sem válaszolt, dörömbölni kezdtem. Dan Davis nyitott ajtót, de csak a fejét dugta ki.
Adam: Mi folyik itt?
Dan: Bocs haver, de csak a te szobád volt nyitva. - lihegte vigyorogva.
Adam: Csajjal vagy?
Dan: Ami ezt illeti éppen megzavartál valamit. - vigyorgott.
Adam: Ami azt illeti, a szobám nem motel. - jegyeztem meg epésen. - Kivel vagy? - kérdeztem.
Dan: Ehmmm... csak valami kiscsaj. Stacie barátnője, vagy mi a farnc... - suttogta, majd elém állt, hogy ne láthassak be.
Rohadtul nem tetszett a dolog, ezért félretoltam és beléptem a szobába. Evisse Green az ágyamon feküdt ájult-részegen. Ránéztem Dan-re aki az ajtóban vigyorgott. Megragadtam, majd kilöktem a folyosóra.
Adam: Ha meglátlak a közelében, eltöröm a nyakad! - fenyegettem meg.
Dan: Ok, haver. Nyugi! Leléptem! - hátrált, majd megigazította az ingét. - Megyek megkeresem a húgodat. Őt józanul is könnyű hanyatt dönteni!
Tiszta erőből behúztam neki egyet, majd amikor a földre zuhant gyomron rúgtam. A vére összekente a homokszínű szőnyeget, és nyöszörögve szidni kezdett. Felrántottam a földről, majd a lépcsőhöz vonszoltam. Az egyik biztonsági őr meglátott, majd odajött hozzánk.
Adam: Dobja ki! És ne engedje vissza!
Visszamentem a szobámba, ahol Evisse még mindig mozdulatlanul feküdt. Nem értettem miért érzek gyilkos dühöt a gondolatra, hogy valaki bántani akarta. Pár nappal ezelőtt azt sem tudtam hogy a világon van.
Jobban tenné, ha távol maradna tőlünk. Betakartam, majd ott hagytam, had aludja ki magát.


Evisse



Kipattantak a szemeim és olyan hirtelen ültem fel, hogy úgy éreztem a fejem menten széthasad. Visszazuhantam a párnák közé. Vettem néhány mély levegőt, majd oldalra fordítottam a fejem, amitől úgy éreztem, hogy a szemgolyóim menten szétrobbannak.
Semmire sem emlékeztem és el sem tudtam képzelni hogy kerültem ebbe a bizarr, ízléstelenül berendezett szobába. Mindenhol leopárdmintát és egyiptomi szobrokat láttam.
Lassan felültem, és lekászálódtam az ágyról. Az egyik komódon egy karóra hevert. Negyed kilencet mutatott. Megfordítottam az órát, amelynek hátlapját egy monogram díszítette. "A.C." A Francba! Mit keresek Adam szobájában?
Egy hatalmas aranykeretes tükörrel találtam magam szembe. A hajam összegubancolódott, és a sminkem borzalmasan el volt kenődve. A ruha csupa gyűrődés és ragacs volt, mintha kólával öntöttem volna le.
Fogalmam sem volt, a szandált hol hagytam el, így mezítláb léptem ki a folyosóra. Egyenesen Melanie Cole előtt találtam magam. Az asszony platinaszőke haja fénytelenül és kócosan omlott vállára, a szemei alatt sötét karikák húzódtak. Halvány rózsaszín köntöst viselt és tömény alkoholszagot árasztott.
Evisse: Elnézést, asszonyom. A nevem Evisse és én...
Melanie: Hagyd csak Kedvesem. - gurgulázta. - Már régen feladtam hogy megtanuljam a fiam barátnőinek a nevét.
Evisse: Én nem...
Oda sem figyelt rám. Meglehetősen ingatagon folytatta az útját, közben valami régi Madonna slágert dúdolt. Odasiettem Stacie szobájához és bekopogtam. Mivel nem érkezett válasz benyitottam. A lány ruhástól feküdt a tucatnyi párna között, a szemét maszk takarta. A nyakán hatalmas lilás folt éktelenkedett.
Evisse: Stacie! - suttogtam. - Stacie!
Stacie: Ehm, mi van? - szólt a nem túl kedves válasz.
Lehúzta a maszkot, majd hunyorogva rám pillantott.
Stacie: Mennyi idő van? - elnyomott egy ásítást, majd az órájára pillantott. - Basszus, Ev. Még kilenc óra sincs! - nyögte. - Egyébként... hova tűntél tegnap?
Evisse: Fogalmam sincs mi történt. - ismertem be. - Dan koktélja teljesen kiütött. A bátyád szobájában ébredtem.
Stacie felnevetett.
Stacie: Adam ott volt?
Evisse: Nem, miért? Mire gondolsz? - kérdezte rémülten.
Stacie: Csak úgy otthagyott, miután...
Evisse: Nem! Úgy értem, hogy ő meg én... biztosan nem! - hevesen megráztam a fejem, amitől ismét belehasított a fájdalom. - Az lesz a legjobb, ha én most átöltözöm, és hazamegyek. Te pedig aludhatsz tovább.
Stacie: Tedd ahogy jónak látod! - megvonta a vállát és visszazuhant a párnái közé.
Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és a cipőmet, majd megmostam az arcomat. A bőröm egészségtelenül sápadt volt, és a szemeim vörösek voltak. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy többé nem iszom.
Stacie mélyen aludt, amikor kiléptem a fürdőből. Az íróasztalán lévő papírtömbre firkantottam pár sort. "Kösz a bulit és a ruhát! Majd beszélünk!Ev"
Lementem a lépcsőn. Úgy tűnt a személyzet már eltakarította a parti nyomait. Friss virágillat csapta meg az orromat, majd kiléptem a teraszra a vakító reggeli napsütésbe. Vízcsobogást hallottam. Adam éppen akkor mászott ki a medencéből. Szerencsére fürdőnadrágban.
Zavartan elfordultam, de izmos felsőtestének látványa mintha beleégett volna az agyamba.
Adam: Éppen most akartam megnézni hogy élsz e még!
Evisse: Igen, legalábbis úgy tűnik. - feleltem és próbáltam máshová nézni.
Adam: Egy jó tanács. Ha nem bírod a piát akkor ne igyál. Vagy ha mégis ne az én szobámban akard megdugatni magad!
Dühösen rápillantottam.
Evisse: Fogalmam sincs hogy kerültem a szobádba!
Adam: Ebben nem is kételkedem. - morogta. - Ha nem lépek közbe most arról sem lenne fogalmad ki volt az a srác aki meghúzott.
Evisse: Hogyan?
Adam: Dan Davis. Nem rémlik? - kérdezte.
Evisse: Mit csinált velem? - kérdeztem rémülten.
Adam: Semmit. Elzavartam. - felelte.
Döbbenten néztem rá.
Evisse: Akkor azt hiszem köszönettel tartozom. - motyogtam zavartan.
Adam: Köszönd meg inkább azt, hogy nem voltam részeg. Akkor lehet hogy nem hagytalak volna ott. - vallotta be.
Döbbenten néztem rá. A szemei dühösek és hidegek voltak. Tudtam hogy igazat mond.
Evisse: Te... nem félsz a pokoltól? Az ördögtől? - tört elő belőlem a kérdés.
Adam keserűen felnevetett.
Adam: Az ördög nem létezik. Ha mégis, akkor félnivalója inkább neki van... - közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott. - ... mert én sokkal gonoszabb vagyok.
Az ajkai hozzáértek a nyakamhoz, mire ellöktem magamtól. Gonoszul vigyorgott. Ledobtam Stacie ruháját, majd futásnak eredtem.