4. Fejezet

Evisse


Izzadtan és levegő után kapkodva fordultam be az utcába. Későn vettem észre Marie-t, aki a házam előtt állt. Szívem szerint előle is elfutottam volna, mert nem akartam hogy ilyen állapotban lásson. Sajnos észrevett és az arcára kiült döbbenetből nem számítottam túl sok jóra.
Marie: Evisse... hogy nézel ki? - kérdezte, amikor közelebb értem. - Mi történt?
Evisse: Hát én... elmentem abba a buliba, amire meghívtak. - vallottam be.
Tudtam hogy Marie előtt felesleges lenne titkolózni, hiszen hétfőn úgyis megtudná a helyi pletykafészkektől, hogy együtt buliztam a botrányos Stacie Cole-lal.
Marie: Uramisten! Mégis milyen buli volt az? - kérdezte, miközben bementünk a házba.
Mailo és Bethanie azonnal a lábamnál teremtek, alig tudtam kibotorkálni a konyhába tőlük, hogy megetessem őket. Marie türelmesen várakozott, így volt időm összeszedni a gondolataimat.
Evisse: A minap összefutottam Stacie Cole-lal. - kezdtem.
Marie: Jaj, kislányom... ugye nem? - kétségbeesettem megfogta a kezemet. - Mondtam neked hogy az a lány egy bajkeverő.
Evisse: Velem nagyon kedves volt. - ellenkeztem. - Talán egy kicsit vadóc, de nem rossz ember. A bátyjával ellentétben. - tettem hozzá.
Marie: Történt valami? - kérdezte aggódva.
Hogy mondhatnám el azt, ami még előttem is homályos volt? Az Adam-től hallott durva részletek, azonban felzaklatnák Marie-t.
Evisse: Bunkó és lekezelő volt velem. Többé látni sem akarom. - jelentettem ki, majd a hűtőhöz mentem és elmélyülten tanulmányoztam a tartalmát. Fogalmam sem volt mit keresek, de legalább Marie nem látta az arcom.
Marie: És emiatt egy kissé felöntöttél a garatra? - kérdezte.
Hátranéztem. Marie elnézően mosolygott.
Evisse: A kissé enyhe kifejezés. - ismertem be. - De ez jó lecke volt. Többé egy kortyot sem iszom. - fogadtam meg.
Marie: Mindig ugyanaz a szöveg. - csóválta fejét.
Délután kialudtam magam, majd sétálni indultam Mailo-val körültekintően elkerülve minden olyan helyet, ahol Adam Cole felbukkanhat. Ám a gondolataim közül képtelen voltam kiűzni őt. Baljós szavai úgy csengtek vissza a fülemben, mintha ismét előttem állna és ő maga mondaná őket.
Megmentett attól a kétszínű, gusztustalan Dan-től, aki vissza akart élni a helyzettel. Megmentett, mert józan volt. Ellenkező esetben... Erre nem akartam gondolni.
A hét elején tele voltunk munkával, aminek hála teljesen elfeledkeztem Adam-ről. Amikor hazaértem, rendszerint olyan fáradt voltam, hogy alig maradt erőm Mailo-val és Beth-tel foglalkozni.
Szerdán délután egyedül voltam az üzletben, és már órák óta nem toppant be egy vevő sem. Nyugodtan olvasgattam, amikor két fejezet között felpillantva megláttam Stacie-t, aki bizonytalanul ácsorgott az üzlet kirakata előtt.
Imádkoztam, hogy tovább menjen, de nem volt szerencsém.
Stacie: Szia!
A mosolya olyan volt mint a napsugár. Lehetetlen volt nem kedvelni őt.
Evisse: Szia! Mi szél hozott?
Stacie: Csak bocsánatot akartam kérni a görény bátyám miatt. És... Dan miatt. - az arca őszinte megbánást mutatott. - Nem szabadott volna egyedül hagyjalak vele. Dan egy szemétláda.
Evisse: Végül is... nem történt semmi. Nincs miért elnézést kérned!
Stacie: Szeretném valahogy jóvá tenni.
Pont ettől féltem.
Evisse: Igazán nincs rá szükség...
Stacie: Tudom már! - sikkantotta. - Gyere el velem vásárolni.
Evisse: Ez inkább büntetésnek hangzik. - jegyeztem meg savanyúan.
Stacie: Jaj ne csináld Ev, tuti jó buli lesz! - cincogta és kirángatott a pult mögül. - Csapunk egy csajos napot!
Evisse: Ami azt illeti csak púp lennék a hátadon. Utálok vásárolni. - vallottam be.
Stacie: Mert még nem vásároltál Stacie Cole-lal. - jegyezte meg. - Holnap mikor végzel?
Nagy levegőt vettem, hogy kedvesen visszautasítsam, de olyan könyörgően nézett rám, hogy megadtam magam.
Evisse: 4-kor. Délelőtt még fel kell díszítenem a templomot egy keresztelőre. Délután pedig leltárt tartunk.
Stacie: Ok. Akkor 4-re érted jövök. - ígérte, majd cuppanós puszit nyomott az arcomra.
Evisse: De ugye a bátyád nem tart velünk? - kérdeztem.
Stacie: Vasárnap este összevesztünk és azóta színét sem láttam. - kiáltotta vissza az ajtóból. - Ne aggódj ő is utál vásárolni, és ami azt illeti ki nem állhat téged. Nem fenyeget a veszély, hogy választani szeretne Neked valami szexi fehérneműt! - kuncogott, majd mielőtt bármit felelhettem volna, faképnél hagyott.
Nagyot sóhajtva visszarogytam a székembe, majd azon kezdtem tanakodni, hogy mit mondok majd Marie-nak.



Vartanne


A napok egyetlen kusza rémálommá váltak. Próbáltam elfojtani minden érzelmet, ami feltört belőlem. Érzelmeket, melyek ijesztőek és idegenek voltak számomra. Úgy éreztem szétfeszítenek, mintha legalábbis lenne testem, ami határt szab a létezésemnek.
Hiába hívtam Gabrielle-t többé nem jött el hozzám. Úgy éreztem kirekesztettek, kitagadtak. Nem tartoztam többé sehová, csak Evisse-hez. Ő volt a gravitáció ami a földön tartott. Ő volt minden. Minden, amit akartam és amit nem kaphattam meg.
Azt kívántam bár egyetlen percre halandó lennék. Csak egyetlen percre, amíg magamhoz ölelem, amíg a szemébe nézhetek, úgy hogy ő is lát engem. Ettől a vágytól kínzó, égető érzés költözött belém, szúrt és mardosott. Amennyire szerettem a lányt, annyira gyűlöltem magam.
Azon a borzalmas partin, amire elment, nem sokon múlt hogy szörnyűség történjen. Fogalmam sem volt róla, hogyha egy ember részeg, akkor nem hallgat az őrangyala sugallataira.Ez persze megmagyarázza az ittas vezetések miatt történő baleseteket. Hagytam hogy Evisse elveszítse az önkontrollját, a belső hangját és engem az őrangyalát. Nem tudtam segíteni neki.
És őrjítő féltékenységet éreztem amiért Adam Cole mentette meg. Éppen ő! Ő akitől, mindennél jobban szeretném megvédeni.
Gabrielle-nek elment az esze, hogy éppen Adam húgát akarja Evisse barátnőjévé tenni. Mintha a szakadék szélére invitálná egy kis sétára, miközben a szeme be van kötve.
Lucifer: Pedig ha ember lennél közbeléphetnél. - duruzsolta a fülembe.
Nem láttam, de éreztem a közelségét. Tudtam hogy figyel. Figyel engem és vár. Azt akarja hogy elgyengüljek, és elbukjak.
Vartanne: Távozz tőlem sátán!
Lucifer: Azok odafenn nem szeretnek téged Őrangyal. El akarnak űzni, el akarnak pusztítani.
Képtelenség volt ignorálni ezt a selymes hangot. De nem akartam hallani a hazugságait.
Vartanne: Hagyj minket békén!
Lucifer: A tiéd lehet! - súgta és megjelent előttem.
A szemei feketék voltak mint az éjszaka. A legsötétebb erő egy gyermek törékeny testébe bújva.
Lucifer: Megkaphatod őt! - ismételte és Evisse felé intett.
Evisse a kanapén ült, felhúzott lábakkal és tűnődve nézett maga elé. Fogalma sincs, hogy a jó és rossz éppen döntést készül hozni a sorsáról.
Vartanne: Nem fogok háborút kirobbantani.
Lucifer: Hallgass meg, fiatal barátom. - kérte. - Hazudtak neked. A bukott angyalok nem a rabszolgáim. Nem tettem őket a rabszolgáimmá, hanem befogadtam őket, miután a fenti díszes kis társaságnak nem voltak elég jók. És tudod mi történt velük? - kérdezte suttogva és közelebb hajolt hozzám. - Emberek lettek.
Elhúzódtam tőle.
Vartanne: Nem hiszek neked.
Lucifer: Segítek neked Őrangyal. A segítségemmel ember lehetsz. - duruzsolta. - Láthat téged, megérinthet, és te is őt.
Evisse-t néztem. Próbáltam elképzelni magam emberként. Rám néz és lát. Hallja a hangom.
Vartanne: Nem! - kiáltottam. - Nem!
Lucifer: Ó dehogy nem. - kuncogott. - Idővel... - tette hozzá, majd eltűnt.
Vartanne: Gabrielle! - kiáltottam.
Nem kaptam választ. Egyedül maradtam a harcommal, miközben azt sem tudom hogy melyik oldalon állok. Vagy hogy megéri e küzdeni.



Evisse

Csütörtök délelőtt kissé késve érkeztem a templomba és Hank, a zongorista, sehol sem volt, így egyedül kellett becipelnem a virágokat. Szerencsére a megrendelő család csak szolid dekorációt kért. Fehér és rózsaszínű rózsákkal díszítettem a padokat, az oltárra pedig ugyanolyan árnyalatú virágokból készült csokor került.
Éppen el akartam helyezni az első három sorban a névjegykártyákat, amikor megláttam a másik oldalon egy férfit. A félhomályban ült, vagyis inkább rádőlt a padra, a kezeire. A fejét fekete csuklya takarta.
Tétováztam. Talán csak imádkozik. Közelebb mentem, de az illető nem mozdult.
Evisse: Hahó? Minden rendben? - kérdeztem idegesen.
Az idegen meg sem mozdult. Kezdtem komolyan megijedni, és szerettem volna segítséget kérni, de Brown Tiszteletesnek nyomát sem láttam.
Evisse: Uram, rosszul van? - közelebb mentem, de a férfi még mindig nem válaszolt.
Bemásztam a padba, majd megérintettem a férfi karját és finom felráztam. Hál istennek megmozdult, majd furcsa morgó hangot hallatott.
Evisse: Jól van? - kérdeztem.
Az illető lassan hátradőlt, majd rám nézett. Azt hittem mentem elsüllyedek.
Adam: Az embernek... még itt sincs nyugta! - morogta.
Csak most éreztem meg a piaszagot, ami áradt belőle. Éktelen haragra gerjedtem és megragadtam a karját, majd elkezdtem kifelé ráncigálni a padból.
Evisse: Ez egy templom és nem pedig kocsma! - próbáltam halkan beszélni, de legszívesebben toporzékoltam volna a dühtől. - Neked semmi sem szent? Nincs benned egy cseppnyi tisztelet sem? - kérdezte, amikor végre kihúztam a padból.
Adam: Nincs! - megrázta a fejét, majd tántorogni kezdett. - Gyere bújjunk be a gyóntatófülkébe és megsúgom neked az összes bűnömet. - kuncogott, majd megragadta a karom és magához húzott.
Evisse: Engedj el, különben sikítok! - fenyegettem.
Ijesztő volt, hogy még ebben az állapotban is sokkal erősebb nálam. Próbáltam ellökni, de a padhoz nyomott.
Adam: Igen, a nők általában sikítoznak, ha nem engedem el őket.
Evisse: Vedd le rólam a kezed, te részeges disznó! - kiáltottam, majd ráléptem a lábára.
Káromkodni kezdett, és végre sikerült ellöknöm magamtól. Az arca szinte ördögivé vált, ahogyan fekete haja a homlokába hullott és szürke szemei hidegen csillogtak a színes ablakokon beszűrődő fényben.
Adam: Mégis mitől félsz kicsi Evisse? - kérdezte gúnyosan. - Csak nem hiszed hogy kellenél nekem akár részegen, akár józanul? - kiabálta, majd közelebb jött.
Ekkor nyikorogva kinyílt egy ajtó és Brown Tiszteletes jelent meg. Hetven év körüli teljesen ősz, aprócska ember volt. Marie szerint olyan vaksi, hogy egyszer a kórusvezető hangvillájával akarta bezárni a templomot.
Szerencsére Adam nem jött közelebb.
Brown Tiszteletes: Ó... maguk biztosan a házasodni készülő pár! - recsegte.
Adam: Nem, Atyám. - ellenkezett. - Adam vagyok.
A pap közelebb jött, és pislogva próbálta kivenni Adam arcát.
Brown Tiszteletes: Adam! - úgy tűnt tudja kivel beszél. - Hát persze! És ő ki? Ha nem a menyasszonyod... - tréfált.
Evisse: Marie küldött feldíszíteni a templomot, Atyám. Evisse vagyok.
Brown Tiszteletes: Ó tényleg. Teljesen kiment a fejemből. Pedig már azt hittem Adam végre megnősül.
Adam: Még mit nem! És főleg nem vele! - jegyezte meg. - Most megyek, úgy tűnik Miss Green-t zavarom a munkában.
Olyan dühös voltam, hogy inkább nem szóltam semmit. Féltem hogy amit mondanék, az nem tenne túl jó benyomást a papra.
Brown Tiszteletes: Minden jót Adam!
Adam: Önnek is Atyám! Evisse! - rám vigyorgott én pedig elfordítottam a fejem.
Brown Tiszteletes: Jaj, nem lenne rossz gyerek, csak az a fránya alkohol! - motyogta.
Evisse: Gyakran jár ide? - kérdeztem csak úgy mellékesen.
Brown Tiszteletes: Minden hónapban felbukkan párszor. Rendszerint ilyen állapotban. Ilyenkor beszélgetek vele egy kicsit.
Evisse: Talán inkább egy orvossal kellene beszélgetnie. - jegyeztem meg csípősen. - Bocsásson meg Atyám. - tettem hozzá.
Brown Tiszteletes: Semmi gond, lányom. Én most megyek, és előkészítem a temetést. - felelte és elindult a sekrestye felé.
Evisse: Ewm... Atyám! Keresztelő lesz!
Mire végeztem már elpárolgott a dühöm és a hűvös templomból kiérve a meleg nyári nap azonnal mosolyra késztetett. A parkoló felé indultam, amikor megláttam Adam-et, a kocsijára dőlve.
Evisse: Hé! Így nem vezethetsz! - kiáltottam rá.
Adam: Ha akarnék se tudnék, mivel bezártam a kulcsot a kocsiba! - morogta.
Elfojtottam a nevetésem.
Evisse: Ebben a szép időben jót fog tenni egy kis séta.
Sötét morgás tört elé a mellkasából, majd rám pillantott.
Adam: Nem vinnél haza? - kérdezte.
Evisse: Eltaláltad. - feleltem, majd a kocsim felé indultam.
Adam: Várj már! Igazán segíthetnél! Tartozol nekem!
Dühösen megpördültem, mire nekem ütközött.
Evisse: Elütöttél. Nem tartozom Neked semmivel. - sziszegtem, majd hátrálni kezdtem. - És különben is utálsz!
Adam: Nem jobban, mint te engem!
Evisse: Ó, ezzel nem vitatkozom! - vetettem oda, majd beültem a kocsiba.
Abban a pillanatban Adam beugrott mellém.
Evisse: Szállj ki a kocsiból! - a hangom hisztérikusan csengett.
Adam: Majd kiszállok a házunk előtt.
Szóhoz sem jutottam a döbbenettől. Mióta lett belőlem a Cole család személyi sofőre? Dühösen beindítottam a motort, majd a lehető legrövidebb utat választva elindultam a Cole villához. Csak remélni tudtam hogy senki sem látja, amint Adam Cole-lal furikázom.
A fényűző villa elé érve Adam egyetlen szó nélkül kiszállt a kocsiból.
Evisse: Szívesen máskor is! - kiáltottam utána.
Ő még csak hátra sem nézett.