5. Fejezet

Evisse


Fél négy volt, és Marie-val még sehol sem tartottunk a leltározásban. Előtte szerettem volna hazamenni, hogy átöltözzek és megetessem Mailo-t és Beth-et, elvégre ki tudja mikor keveredünk haza. Ha már itt tartunk Stacie még azt sem árulta el hová is megyünk.
Marie: Mond csak Kincsem, miért nézegeted egyfolytában az órádat? - kérdezte Marie szemüvegét az orrára tolva.
Evisse: Ó, én csak az reméltem, hogy még négy előtt végzünk.
Marie: Ha programod van, szólhattál volna. A könyvtárba készülsz? - kérdezte és tovább rendezgette a papírokat.
Evisse: Nem, ami azt illeti vásárolni készültem.
Marie: A Walmart nem este 10-ig van nyitva?
Evisse: Igen, addig, de én.... én igazából ruhát vásárolni készültem. Stacie-vel. - böktem ki.
Marie kezéből kiesett a toll.
Marie: Evisse...
Evisse: Tudom. - vágtam közbe. - Tudom hogy nem kedveled, de én igen. És hidd el nem olyan rossz, mint amilyennek hiszed. Vicces, és kedves. És te magad mondtad hogy velem egykorúakkal is barátkoznom kellene. - védekeztem.
Marie: Igen, de nem a környék legnagyobb bajkeverőjével. - sóhajtott. - Aggódom érted.
Evisse: Felesleges. Ismersz, tudod jól, hogy semmi őrültségre nem lehetne rávenni. Nem dohányzom, nem drogozom, nem járok bulizni, nem pasizom és... mostantól kezdve alkoholt sem iszom. - fejeztem be a védőbeszédem.
Marie felemelte mindkét kezét a megadás jeleként.
Marie: Hát jól van. Te tudod. Ha pedig menned kell, akkor siess, én majd elrendezem ezeket. - intett a hatalmas kupac papírra, amelyek szerteszét hevertek az íróasztalon.
Evisse: Köszi! És... holnap egy órával előbb bejövök. - ígértem.
Hazaérve gyorsan megetettem négylábú lakótársaimat, majd villámgyorsan lezuhanyoztam. Felvettem egy farmert és egy pólót, majd felhúztam a tornacipőmet. A hajamat felkötöttem és a változatosság kedvéért egy kicsit kifestettem magam. Egy kevés púder, szemhéjtus, szempillaspirál és szájfény.
Az órára pillantva, gyorsan bepakoltam a tárcámat és telefonomat a válltáskámba, majd lerohantam a lépcsőn és futólag megsimogattam Mailo-t és Beth-et, akik a kanapén lustálkodtak.
A házból kilépve megláttam az ismerős tűzpiros sportkocsit. Stacie hatalmas fekete napszemüveg mögé bújva ült a volán mögött, a kezén az autó színével harmonizáló piros, ujjatlan kesztyűt viselt.
Stacie: Szia! Marie adta meg a címed. - üdvözöld. - Szállj be!
Beültem a kocsiba. Stacie egy virágos ruhát viselt, és piros sarut. A haja úgy nézett ki, mintha egyenesen a fodrásztól érkezett volna.
Evisse: Hű, nem sok ez egy szimpla vásárláshoz? - kérdeztem zavartam.
Stacie: Szimpla? A vásárlás Stacie Cole-lal sohasem szimpla. - jegyezte meg, majd a gázra taposott.
Evisse: Ok, hova megyünk? Portland-be? Salem-be?
Stacie: Viccelsz? - nevetett. - Szerinted én ott vásárolok?
Nem tudtam mit feleljek. Stacie hurrikánként száguldott át a városon, majd letért egy mellékútra, ami azt sem tudtam hová vezet.
Evisse: Ha tudtam volna, hogy erre vannak a dizájner butikok... - jegyeztem meg, amikor elhaladtunk egy csirkefarm mellett.
Stacie: Itt Dear Valley-ben? Ide még a 2007-es kollekció sem érkezett meg.
Evisse: Akkor mégis mi van erre? - kérdeztem rosszat sejtve.
Egy éles kanyart követően elértünk egy kietlen térhez, aminek közepén hosszú betonplacc terült el. Néhány furcsa épület sorakozott a szélén és egy torony, vagy kilátó, nem tudtam volna megmondani.
Evisse: És most? - kérdeztem.
Stacie: Utálom ha késnek! - sziszegte dühösen és a karórájára pillantott.
Ekkor furcsa zúgás csapta meg a fülemet és hamarosan feltűnt egy formás kisrepülő a látóhatáron. Merész ívben megkerülte a leszállópályát, (mert időközben rájöttem, hogy egy reptéren vagyunk) majd visszafordult és a pilóta letette a gépet, ami pontosan Stacie kocsija előtt állt meg. Egy pillanatra meg rémültem, hogy nekünk hajt, de Stacie mozdulatlanul ült, így inkább én sem ugrottam ki sikítva a kocsiból.
Evisse: Ugye nem Párizsba akarsz elrepíteni? - kérdeztem aggódva.
Stacie: Még nem. - kuncogott. - De lehet hogy a divathétre majd benézünk. - tette hozzá, majd kiszállt a kocsiból és odaadta a kulcsot egy alkalmazottnak, aki a semmiből bukkant elő.
Evisse: Hát persze. - sóhajtottam, majd én is kiszálltam.
Stacie: Voltál már San Francisco-ban? - kérdezte, miközben a gép felé tartottunk.
Evisse: Nem. Várj! - megtorpantam. - Te most San Francisco-ba akarsz menni? - döbbentem le.
Stacie: Aha.
Evisse: Béreltél egy gépet és ezer kilométert akarsz utazni, hogy vehess pár ruhát?
Stacie: Aha. - felelte. - Ó, a gépet nem béreltem. Az apámé.
Evisse: Ó, így már tényleg ésszerűen hangzik.
Közben a gép ajtaja kinyílt és a stewardess leeresztette a lépcsőt. A kapitány is megjelent, hogy üdvözölje Stacie-t. Leültünk a hófehér bőrrel bevont ülésekben, majd megjelent az uniformist viselő hölgy, pezsgővel és eperrel. Szóhoz sem jutottam.
Stacie: Nyugi, beszéltem Marie-val és kimentettelek. Holnap estére itthon leszel, az éjszakát pedig apám szállodájában töltjük. A Cole Resort-ban.
Evisse: Stacie... én azt hittem hogy a Candies-ben vagy a Hollister-ben fogunk vásárolni. - nyögtem. - Nekem nincs pénzem méregdrága cuccokra.
Stacie: Nyugi. Lazíts egy kicsit. A ruhák nagy részét ingyen kapjuk. A dizájnerek imádnak. Nincs jobb reklám egy divatmárkának, mint egy gazdag szállodalánc-örökösnő.
Evisse: De... miért pont én? Úgy értem... nagyon kedves hogy rám gondoltál, de annyi barátnőd van. A partin, az sok lány majd meghalt hogy veled lehessenek. Nekem ezek a ruhamárkák semmit sem mondanak. Biztos vagyok benne, hogy a barátnőid tudnák értékelni ezt.
Stacie szája keserű mosolyra húzódott.
Stacie: És ez a lényeg. Te vagy az egyetlen ember, aki nem azért van velem, hogy a népszerűségemben sütkérezzen, vagy hogy ingyen cuccokat kapjon.
Evisse: Ó! - nyögtem.
Stacie: Ők nem a barátaim, Ev. Csak a talpnyalóim. Azt hiszik nem tudom, hogy a hátam mögött kibeszélnek, és az első alkalommal ellenem fordulnának. De tudom. És nem bízok bennük. Benned megbízom. Te vagy a legjobb ember akit ismerek. És nem hiszem hogy egész életemben bárki is ennyire kedves lett volna hozzám, mint te. Szeretném ezt viszonozni.
Úgy éreztem, forró könnyek lepik el a szememet, buzgón pislogtam, majd megfogtam Stacie kezét.
Evisse: Rendben. - feleltem. - Csináljuk Stacie módra. Mutasd meg hogyan él Stacie Cole. De legközelebb én viszlek el egy Evisse Green féle kiruccanásra.
Stacie: De ugye nem fákat akarsz ültetni? - kérdezte mókás grimasszal az arcán.
A város gyönyörűbb volt, mint hittem. Már esteledett, amikor leszálltunk, de Stacie elárulta, hogy a legtöbb üzletet, amibe el akart látogatni, nyitva tartják a kedvéért.
A reptéren egy limuzin várt minket, de már a szemem sem rebbent. Először a Juicy Couture-be mentünk, akik elláttak minket csupa, csillogó-villogó telefondísszel és medállal, valamint néhány cukorkaszínű táskával. A következő állomás a Victoria's Secret volt. Még sohasem láttam ennyi fehérneműt egy helyen, és az eladó mosolyogva közölte, hogy bármit választhatunk. Stacie nem fogta vissza magát, és tucatnyi csipkecsodát választott magának. Én csak egy fekete selyempizsamát és köntöst kértem, de Stacie rám erőszakolt egy combfixes, harisnyatartós fűzőt, ami a mellemet, az államig emelte.
A következő fél tucat üzlet nevét nem sikerült megjegyeznem, de annyi ruhát választottunk, amennyi még sohasem volt a tulajdonomban. Szerencsére ezt követően beültünk egy étterembe. Dél óta nem ettem semmit, és farkaséhes voltam.
Stacie: Meg kell kóstolnod a lasagnét, Ev. Isteni! - javasolta.
Ő magának valami kimondhatatlan nevű tésztát rendelt, ami ránézésre sem volt túl biztató. De a lasagne tényleg fantasztikus volt és vacsora után semmi másra nem vágytam, csak hogy leheveredjek és olvashassak egy kicsit.
Stacie viszont mást tervezett. Miután becsekkoltunk a hotelban és az inas a lakosztályunkba vezetett minket, kaptam tíz percet, hogy kifújjam magam. Közben Stacie segített kiválasztani, hogy mit vegyek fel.
Stacie: Maradjunk a klasszikus kis feketénél. - javasolta. - Lemegyünk a bárba és iszunk pár koktélt. Talán lesz pár cuki srác is.
Evisse: Ennyi programot egyetlen év alatt nem csináltam magamnak. Nemhogy egy óra alatt. - hüledeztem.
Stacie: Nos, akkor légy üdvözölve Stacie világában. - rám kacsintott, majd felém nyújtott egy fekete miniruhát. - Ez itt az útleveled hozzá.


Vartanne


Nézni őt, abban a ruhában, ami egyáltalán nem illett hozzá, azzal a lánnyal, aki a lehető legrosszabb társaság számára, és ebben a világban, ami annyira nem az övé volt, szinte égetett belűről. Mintha egy gyönyörű hófehér rózsa lenne a sok túltenyésztett, rikító melegházi virág között.
Nem volt semmi ami veszélyt jelentett volna rá fizikailag, de mégis rettegtem hogy elveszítem. Elveszíti önmagát. Ártatlan volt, naiv, tapasztalatlan és jóhiszemű. Nem látta, hogy Stacie csak egy új időtöltést lát benne, nem vette észre a bárban lődörgő férfiak kiéhezett tekintetét.
Olyannak akartam látni őt, amilyen volt, és magamnak akartam. Mindennél jobban akartam, de tudtam hogy nem helyes.
Vartanne: Gabrielle... kérlek. Kérlek segíts! - könyörögtem. - Csak mondj valamit, bármit amivel visszatartasz.
Nem volt válasz. Még akkor sem, ha éreztem hogy figyelik minden lépésünket. Miért nem avatkoznak közbe? Miért nem távolítanak el?
Lucifer: Nem annyira jók mint amilyennek hiszed. - felelte.
Nem akartam meghallani, amit mond. Kibontottam a szárnyamat és magam köré vontam. De valami nem stimmelt, képtelen voltam kizárni a külvilágot. Lucifer hangja még mindig a fülemben csengett.
Lucifer: Hazudtak neked, Vartanne. Azt mondták hogy háborút akarok. Most őszintén. Lucifer vagyok. Miért háborúznék? Mit nyernék vele?
Vartanne: Vissza akarsz térni a Mennybe! - feleltem.
Lucifer: Na persze! - kacagott. - Megvan a saját birodalmam, ahol én vagyok az úr. Miért akarnék valaki mást szolgálni. Olyasvalakit, aki nem engedi hogy a szolgái boldogok legyenek.
Vartanne: Angyalok vagyunk, nem fizikai lények.
Lucifer: Mindent megadnál, ha csak egyetlen percre ember lehetnél, nemde? De ők nem hagyják ezt neked. Én viszont igen.
Vartanne: Nem! - vágtam rá.
Lucifer: Hát nem érted, ostoba? - kiáltotta. - Ők akarnak háborút. Tudták, hogy bele fogsz szeretni a lányba, tudták hogy elbuksz és okot adsz a háborúra.
Vartanne: Hazudsz!
Lucifer: Akkor miért nem akadályoznak meg? - kérdezte önelégült vigyorral.
Nem bírtam felelni. Ha ez egy próba akkor ki kell állnom. Nem hagyhatom, hogy Lucifer elérje a célját, nem hihetek neki. És legfőképpen nem keverhetem bele Evisse-t ebbe a véget nem érő harcba.



Evisse


Éjjel egy óra volt, és Stacie egy kissé felöntött a garatra. Megállás nélkül szövegelt a társaságunknak, akik Dave és Jason voltak, két egyetemista srác. Jason láthatóan el volt bűvölve, de Dave inkább olyan képet vágott, mint aki citromba harapott.
Evisse: És... - kezdtem kissé félénken. - Mit tanulsz?
Dave: Antropológiát hallgatok. - felelte. - Az egy tudomány, ami...
Evisse: Tudom mi az. - mosolyogtam. - Az apám a portlandi egyetem történelem professzora.
Dave arca felvidult.
Dave: Te Doktor Green lánya vagy? Ó egek, imádtam a cikkeit a Nathioal Geographic-ben. - lelkendezett. - Te hova jársz?
Evisse: Nos, én halasztok. Még nem döntöttem el, mit szeretnék tanulni. - vallottam be.
Dave: Talán meg kéne nézned a mi sulink programját. Biztosan találnál valamit ami érdekelne.
Evisse: Igen, azt hiszem ez jó ötlet.
Dave: Ha gondolod gyere majd el ősszel a nyílt napokra. Szívesen körbevezetlek. - ajánlotta.
Evisse: Ez igazán kedves tőled.
Aranyos srác volt. Magas, szőke hajú, hatalmas kék szemekkel. Talán egy kicsit vékony és szögletes, de nem sok deltás testalkatú antropológusról hallottam, így ez legkevésbé sem zavart.
Éjjel háromkor mentünk fel a szobánkba. Nem emlékszem, hogy a múlt szombaton kívül bármikor is fent lettem volna ilyen sokáig.
Stacie: Úgy néz ki Jason haverja odavan érted. - kuncogott. - Mi is a neve? Donnie?
Evisse: Dave. Antropológiát tanul.
Stacie: Uh, fogalmam sincs mi az, de rém unalmasnak hangzik. - Jason fotós lesz. Felajánlotta hogy készít rólam pár képet az új Victoria's Secret szerzeményeimben.
Evisse: De hát nem is ismered! Lehet akár egy perverz is, vagy egy sorozatgyilkos. Vagy eladja a képeket egy magazinnak.
Stacie: Hm, apám imádná a sztorit! - nevetett, majd lerúgta a cipőjét és belibegett a fürdőbe.
Alig hogy becsukta az ajtót, valaki kopogott. Egy szobalány volt az, és egy félbehajtott papírlapot adott át, amit a hotel logója díszített. Kinyitottam és elolvastam. "Örülök hogy megismertelek és szeretnélek újra látni. Tudom hogy holnap délután elutaztok, de találkozhatnánk? Ha igen, hagyj üzenetet a portán, hogy hol és mikor. Jó éjt. Dave"
Elolvastam még párszor majd csak bámultam magam elé. Azt sem vettem észre hogy Stacie végzett a zuhanyzással. Egyszer csak előttem termett, majd kikapta a kezemből a papírt és hangosan felolvasta.
Stacie: Hm, ez jól hangzik. Talán maradhatnánk még pár napot!
Evisse: Nem Stacie, nem lehet. Nekem dolgoznom kell, van egy kutyám és egy macskám, akikről gondoskodnom kell.
Stacie: Most úgy beszélsz mint egy felnőtt. - sóhajtott.
Evisse: Mert felnőttként kell viselkednem. Az én életem nem a vásárlás, és a bulik körül forog. És dolgoznom kell, mert nem kapom ingyen a ruháimat és apám nem fizeti a számláimat. - magyaráztam.
Stacie: Hát jó akkor, hazamegyünk. Nagy kár, te és Uncsi-Dave igazán összeilletek. - vetette oda, majd átment a saját hálójába.


Adam


Unalmas este volt, anyám szokás szerint már hét órakor ágynak dőlt, de az is lehet hogy fel sem kelt. Apám már napok óta nem hívott minket, fogalmam sem volt éppen merre jár. Nem mintha különösebben érdekelt volna az ő kis saját világa, de jó lett volna tudni hogy mikor állít be. Nem lett volna szerencsés, ha részeg vagyok. Olyankor mindig meg kellett hallgatnom valamelyik szentbeszédét. Mostanában a "Mi lesz így belőled fiam?" és a "Ha velem történne valami, ki veszi majd át a szállodalánc vezetését, amikor egész nap csak iszol és még az egyetemet sem fejezted be!" című előadások voltak műsorok, de a nagy sikerre való tekintettel néha megismételte, a "26 éves vagy ideje lenne megnősülnöd és megkomolyodnod!" című darabot is.
Este tíz után már biztos volt, hogy apám nem jelenik meg. A komornyiktól megtudtam, hogy Stacie elutazott, az új kiskedvencével, Szent Evisse-szel. Ki nem állhattam, azt a szürke, szenteskedő, anyuci-kicsi-lánya Evisse-t. Utáltam, ahogyan rám néz, és láttam hogy mennyire megvet. Igazán élveztem hogy bosszanthattam. Talán Stacie kissé megszelídíti és akkor majd alkalmas lesz egy kis Adam Cole féle programhoz. Már előre élveztem, hogy kihasználhatom és eldobhatom az ostoba tyúkot.
És a legjobb az egészben az lesz, amikor majd mindezek után találkozunk és látja, hogy még csak egy pillantásra sem méltatom. Talán majd úgy teszek mintha a nevét sem tudnám már.
Lucifer: Mindig is a kedvenceim közé tartoztál.
Ijedtemben leejtettem a poharat, ami tomba puffanással érkezett meg a perzsaszőnyegre. A whisky kifolyt és aromája megtöltötte a szobát.
Adam: Mit akarsz itt? - kérdeztem.
Több mint egy év telt el, hogy utoljára felbukkant volna. Rosszat sejtettem. A hideg futkosott a hátamon a tekintetétől.
Lucifer: Csak emlékeztetni akartalak az egyezségünkre.
Adam: Mi? Most? - kérdeztem döbbenten.
Lucifer: Csak nem hitted hogy elfelejtettem. Azt kérted hogy tegyem boldogtalanná a lányt, aki megbántott. A szülei meghaltak, a szerelme elhagyta, nincs munkája és nincsenek barátai. Azt hiszem elvégeztem az egyezség rám eső részét. Hamarosan te következel. - tette hozzá, majd eltűnt.
Levettem egy másik poharat a tálcáról, majd dupla adag whisky-t töltöttem és mohó kortyokban lenyeltem. Újra öntöttem és ezt is lehajtottam.
Tudtam hogy eljön majd ez a nap. 3 évvel ezelőtt kezdődött. Felbukkant Katie, aki pont olyan ártatlan és kedves volt mint Szent Evisse. Azt hittem ő a legcsodálatosabb lány a világon. Amíg rá nem mászott apámra. Az öregem, mint a fő erkölcs hajhász, persze kirakta a szűrét. Katie pedig ismét nálam próbálkozott. Amikor elutasítottam a képembe vágta hogy sohasem szeretett és csak a pénz kellett neki. És én bolond még szerettem őt. Hosszú keserves hónapok következtek, ott hagytam az egyetemet, buliztam és ittam. De a fájdalom és megalázottság érzése nem csillapodott. Aztán megjelent Lucifer, aki belém plántálta a bosszú gondolatát. Azt mondta segít, hogy a lány szenvedjen, hogy egész életében boldogtalan és szegény legyen. De cserébe azt kérte, akkor szállja meg a testemet amikor akarja, és addig amíg neki tetszik.
Nos, nem hinném hogy a környezetemnek nagyobb változás lenne, ha Lucifer lakozna bennem. Már úgyis azt gondolják hogy én magam vagyok az ördög. Hamarosan igazuk lesz...