18. Fejezet

Vartanne


Egész délelőtt a lakásom ablakából figyeltem Marie üzletét, de Evisse nem volt ott. Erre rájöttem, miután néhányszor elsétáltam a kirakat előtt. Jó lett volna tudni, hogy merre jár. Valami ürüggyel felbukkantam volna.
Lucifer: Egyet találhatsz hol van! - összerezzentem a hátam mögül jövő hangtól.
Vartanne: Adam-nél? Azok után hogy úgy összevesztek? - hitetlenkedtem.
Lucifer: Ó igen, és Gabrielle azóta már biztosan elmondott mindent a vetélytársadnak. Jobb lesz ha elkerülöd. - gonosz kuncogást hallatott.
Vartanne: Fogalma sincs hogy nézek ki.
Lucifer: Eléggé sokáig éltél vele egy testben ahhoz, hogy felismerjen pusztán a közelséged miatt. - figyelmeztetett.
Vartanne: Látnom kell Evisse-t. - jelentettem ki, majd az ajtó felé indultam. Lucifer az utamat állta.
Lucifer: Csigavér, barátom. Lassíts egy kicsit. Még meg kell beszélnünk a stratégiádat!
Vartanne: Nem játszok játékokat!
Lucifer: De igen. És az én szabályaimat fogod követni. - fenyegetett.
Tudtam, hogy nem kerülhetem ki őt. Megadóan sóhajtottam.
Vartanne: Taníts mester!
Lucifer: Első lecke! Mindig add meg a nőnek amire vágyik.
Vartanne: Evisse egy kedves, megbízható és jószívű srácot szeretne és....
Lucifer: Ó hát persze! Ezért ül most Adam Cole ágya mellett. - kacagott. - A helyzet az drága Vartanne, hogy a kis virágáruslány gyengéi a rosszfiúk. A titokzatos, balhés pasasok, mint Adam Cole. Volt. - hangsúlyozta. - A kárhozott lélek, ugyanis úgy döntött, Evisse kedvéért megjavul. És itt jössz te a képbe a motorral és a bőrkabáttal. Megadod neki amire vágyik.
Mélyen hallgattam. Eléggé jól ismertem Adam gondolatait, hogy könnyedén el tudjam játszani a szerepét. De egyáltalán nem volt kedvem hozzá.
Vartanne: B terv?
Lucifer: Nincs B terv! És az óra ketyeg. Adam mindent bele fog adni hogy visszaédesgesse magát Evisse szívébe. - emlékeztetett. - Tudod hogy nem kispályás a srác.
Vartanne: Ő Adam Cole.... - sóhajtottam.
Eleget éltem a testében, hogy ismerjem a vonzerejét.
Lucifer: De te az ördöggel paktáltál le. - emlékeztetett.
Órákat vártam Evisse-re a lakásom parányi teraszán, Lucifer utasításait követve. Rosszfiút játszani pokolian kényelmetlen dolog volt. Az utálatos cigarettáról nem is beszélve amiből már egy fél dobozzal elszívtam, hogy a kellő pillanatban eléggé veszélyes benyomást keltsek. Rettegtem, hogy idiótának fogok tűnni. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, amikor megláttam Marie furgonját közeledni. A kezem remegett, amikor a számhoz emeltem a cigarettát és mélyet szívtam belőle.
Evisse kiszállt a kocsiból, egyenesen egy hatalmas tócsába. Halkan káromkodott, ami olyan mókás volt, hogy kuncogni kezdtem. Nem hittem, hogy meghallja, de a szemei hirtelen megtaláltak. Hanyagul a korlátra dőltem és a számhoz emeltem a cigarettát.
Evisse dühösnek tűnt, alaposan bevágta a kocsi ajtaját, majd a járdasziget felé manőverezett, kikerülve a tócsákat. Mielőtt belépett az üzletbe, még egy szemrehányó pillantást vetett felém.




Evisse




Lerúgtam a vizes papucsot az üzletbe lépbe. Ugyanazzal a lendülettel kifújtam a tüdőmben lévő összes levegőt. Marie a szemüvege fölül végigmért, majd eltűnt a raktárban és pár másodperccel később visszatért egy törülközővel és egy papuccsal.
Marie: Vedd fel, ezt drágám, mert még megfázol. - hálásan mosolyogtam rá. - Hogy van Adam? Olivia szerint nem komoly a sérülése. Tudod a nővére ápolónő a kórházban. - emlékeztetett.
Evisse: Agyrázkódása van és elég hosszú ideig kómában volt, de amikor bent voltam nála végre magához tért. Az orvos szerint rendbe fog jönni. - a hangom remegett a boldogságtól.
Marie: Tulajdonképpen mi történt köztetek? - faggatott.
Leültünk a pult mögé. Marie elém tolt egy kosár péksüteményt. Elvettem egy vaníliás fánkot.
Evisse: Egy nagyregényt tudnék vele teleírni. - panaszkodtam.
Önkéntelenül is kinéztem az ablakon, de innét nem lehetett látni a teraszt, ahol az a nagyképű idegen motoros cigarettázott. Meg mertem volna rá esküdni, hogy kinevetett amikor a tócsában landoltam.
Marie: Vársz valakit? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nem... csak... - elakadtam. - Te láttad azt az idegen fickót? Ma reggel bejött az üzletbe. Térképet akart kérni a városról.
Marie: Azt hiszem tudom kiről beszélsz. - bólintott. - Délelőtt elment párszor az üzlet előtt, mindig benézett. A frászt hozta Olga-ra.
Evisse: Rám is.
Marie: Meg kell hagyni nagyon vonzó férfi. És van is egy sejtésem mi érdekelte annyira.
Marie arcán a cselszövő-mosolya jelent meg.
Evisse: A páfrányok?
Marie: Dehogy! Te, édes kislányom. Csak nem hiszed, hogy Olga után kémkedik?
Evisse: Lehet hogy a KGB küldte. - kuncogtam.
Marie: Pszt! Meg ne említsd Olgának, mert szívrohamot kap. - nevetett. - Nem mutatkozott be?
Evisse: Nem.
Marie: Hát ha valaki, akkor Olivia biztosan tudja, hogy mi a neve. - felállt a székéből. - Átmegyek és kifaggatom. Egyébként is kölcsönkérték a mérőszalagot.
Evisse: Rendben, én addig átrendezem a polcokat.
Marie magamra hagyott az üzletben, így felkapcsoltam a régi, sercegő rádiót, ami igazából egyetlen adót sem tudott tisztán venni. Egy kis salemi állomásra tekertem, ami régi slágereket játszott. Elkezdtem leszedni a polcokról a cserepes virágokat, a vázákat és a kerámia kaspókat, miközben a háttérben Bruce Springsteen Philadelphia utcáiról énekelt.
Éppen a létrán nyújtózkodva próbáltam elérni a legfelső polcon lévő kerti díszkerámiát, amikor megszólalt az ajtó fölötti csengő.
Evisse: Pillanat!
Bizonyára nem Marie volt az. Ő már idejött volna segíteni. Amikor biztos kézzel fogtam a figurát, leléptem a földre, majd odatettem a többi mellé, amiket le kell majd mosni. Igyekeztem elővenni a legkedvesebb mosolyomat. De elveszett valahol félúton, amikor megláttam, hogy ki áll az ajtófélfának támaszkodva az üzletben.
Vartanne: Helo!
Csak ennyit mondott, de olyan pimaszul, hogy legszívesebben a fejéhez vágtam volna egy kerti törpét.
Evisse: Mit tehetek érted? - szűrtem fogaim között.
Vartanne: Hát... - ellökte magát az ajtófélfától, majd közelebb jött. - A tanácsodra van szükségem. - mondta halkan.
Volt valami hátborzongató abban, ahogyan beszélt. A hangja túl halk, selymes és nyugodt volt. A báránybőrbe bújt farkas.
Evisse: Ez nem lelki segély szolgálat, hanem virágüzlet.
Indokolatlanul voltam ellenséges, hiszen nem tett semmit ellenem, azon kívül hogy megszületett. Ebben a pillanatban ez volt a legnagyobb bűne. És hogy pont ide kellett költözne. Fogalmam sem volt miért utálom máris.
Vartanne: Nem is a neurózisomat szeretném veled kezeltetni. A szakmai véleményedet kérném ki. - a hangja gúnyos volt, de nyugodt.
Evisse: Halljuk!
Vartanne: Szeretnék pár növényt a lakásomba. De nem igazán vagyok otthon a szobanövényekben. Gondoltam te segíthetnél.
Egészen normális válasz volt. Kezdtem bűntudatot érezni, amiért ellenségesen viselkedtem vele.
Evisse: Van valami elképzelésed? - kérdeztem valamivel barátságosabb hangon.
Vartanne: Tanácstalan vagyok. - vallotta be. - Talán megnézhetnéd a lakást. - tette hozzá.
Nincs az az isten, hogy én oda betegyem a lábam.
Evisse: Felesleges. Tudom mi kell neked. - vágtam rá. - Egy törpe pálma. Nem igényel különösebb gondoskodást.
Vartanne: Ó én nagyon gondoskodó típus vagyok.
Rám mosolygott. Legszívesebben lekevertem volna neki.
Evisse: Akkor van raktáron néhány különleges orchideánk. - ajánlottam.
Vartanne: Az egyszerű dolgokat szeretem. Neked melyik a kedvenc virágod? A rózsa? - kérdezte. Közelebb jött.
Önként hátrálni kezdtem.
Evisse: Ez nem tartozik rád. - Találomra felkaptam egy prospektust az asztalról, majd kellő távolságról felé nyújtottam. - Válassz ebből valamit. Ha nincs raktáron majd megrendeljük. - vetettem oda.
Kelletlenül elvette a katalógust.
Vartanne: Kössz a segítséget. De talán egy kaktuszt veszek majd. Egy jó szúrósat. Ami mérgező is. - magyarázta gúnyosan mosolyogva. - Hogy legyen valami ami rád emlékeztet.
Olyan gyorsan eltűnt az üzletből, hogy nem volt időm a fejéhez vágni valami gorombaságot. Pedig tudtam volna mit mondani neki. Dühömben toporzékolni kezdtem.
Evisse: Hülye, beképzelt, motoros.... bunkó! - kiáltottam.
Mikor Marie visszajött, már sikerült lehiggadnom, legalábbis bíztam benne, hogy Marie nem veszi észre a felindultságomat. Hiú remény volt.
Marie: Idegesnek tűnsz. - mondta, miközben a főkönyvet lapozgatta.
Én éppen a kerámiákat portalanítottam.
Evisse: Tényleg? - kérdeztem értetlenkedve.
Marie: Ha ennyire aggódsz Adam miatt, akkor jobb lenne ha inkább vele lennél és nem törékeny tárgyakkal foglalkoznál. - mosolygott.
Evisse: Megígértem neki, hogy este benézek. Most biztosan alszik a gyógyszerektől.
Marie: Nem szeretnéd elmondani hogy mi nyomaszt? - nem adta fel. - Azt hittem túljutottál a kétségeken.
Evisse: Adam Cole-ról beszélünk. Sohasem fogok túljutni a kétségeimen. - a hangom keserűen csengett.
Marie: Néha az embernek csak az kell, hogy a szívére hallgasson és ne az eszére.
Evisse: Tudom. Ezt már hallottam valakitől. - emlékeztettem. - De ő Adam Cole! Több nővel volt együtt, mint ahány kilincset én megfogtam! Nem hiszem hogy kibírnám ha folyton belebotlanék a múltja kis darabkáiba. Volt az a nő az étteremben... Az orrom alá dörgölte, hogy Adam milyen szemét módon bánt vele és hogy én is arra a sorsra fogok jutni.
Marie: Kicsim, az emberek mindig arra féltékenyek, amit nem kaphatnak meg, vagy amivé sohasem válhatnak.
Marie a bölcsesség soha ki nem apadó forrása volt.
Evisse: Elképzeltem apám arcát, amikor bemutatom neki Adam-et mint az...
Marie: Udvarlódat? - fejezte be. - Emlékezetes alkalom lesz. - Mindketten nevettünk. - Főzök egy kis teát, rendben?
Evisse: Rendben. Én addig visszapakolom ezeket. - mutattam a padlót beborító teknősbéka és kerti törpe hadseregre.
Odakint végre kisütött a nap, gyémántot szórva az útszéli pocsolyák vizére. Az utca felélénkült, mindenki élvezte a hosszú hetek forrósága utáni zápor frissességét. Néhány kissrác az utca túloldalán csoportba verődve nézegetett valamit. Közelebb mentem az ablakhoz, hogy megnézzem a látványosságot. Innét már látni lehetett, hogy pár helybéli lány és Olivia is ott téblábolnak. Az érdekesség pedig a fekete motor volt és a gazdája, aki félmeztelenül térdelt mellette, és nagyon elfoglaltnak tűnt csavarokkal és szerszámokkal felszerelkezve. A hajába túrt, mire Olivia látványosan a szívéhez kapta a kezét. A lányok kuncogni kezdtek.
Marie: Mi olyan érdekes? - kérdezte.
Evisse: Semmi! - elszökkentem az ablaktól, majd visszatértem a nyomorult törpékhez.
Marie kinézett az ajtó üvegén keresztül.
Marie: Olivia mindjárt a karjába omlik. Igazán megtanulhatna már viselkedni. - méltatlankodott.
Evisse: Mintha olyan nagy szám lenne.
Marie mosolyogva bólogatott, miközben kitöltötte a teánkat.

Nagyon boldog voltam, amikor végre letelt a munkaidőm. Marie odaadta a kocsit, hogy gyorsabban odaérjek a kórházba. Várakozásteljes izgalommal ültem a volán elé, hogy aztán annál jobban elkeseredjek, amikor a motor köhögött párat, majd végül teljesen elcsendesedett. Próbáltam beindítani, de reménytelennek tűnt.
Néhány perc múlva Marie kijött az üzletből. Lemondóan szálltam ki a kocsiból.
Marie: Ó, már megint? Esküszöm, hogy eladom ezt a vén csotrogányt!
Már hallottam tőle ezt párszor, de a végén sohasem tudta rászánni magát, hogy megváljon az autótól, amit még a férjével közösen vettek.
Evisse: Hát, ha már gyalogolnom kell, beugrok a műhelybe és megkérem a szerelőt, hogy jöjjön át.
Marie: Az jó lenne. Vigyél esernyőt, lehet hogy sötétedés után megint elromlik az idő.
Evisse: Holnap mikor indultok? - kérdeztem.
Marie a családját készült meglátogatni Shawn-nal.
Marie: Csak délután, este indul a gépünk Portlandből, és egyszer át is kell majd szállnunk. Biztos hogy megleszel egyedül? - kérdezte vagy századszor.
Evisse: Marie! - sóhajtotta. - Csak 5 napról van szó. Amiből kettő hétvégére esik. Mi történhetne ennyi idő alatt?
Marie aggódó arca, engem is nyugtalanná tett. Mindketten tudtuk hogy hajlamos vagyok a kínos helyzetek és katasztrófa közeli állapotok halmozására. Végül elköszöntünk, én pedig útnak indultam a kórházba. A levegő érezhetően lehűlt, így boldog voltam, hogy magammal hoztam a farmerdzsekimet. Út közben benéztem Randy Mills műhelyébe és megkértem hogy nézze meg Marie kocsiját. Randy éppen egy fekete sportkocsin dolgozott. Felismertem az autót.
Evisse: Mi... mi történt Adam kocsijával? - kérdeztem a hangomra találtam.
Randy: A jó ég tudja! Kislány... az a fickó nem százas. - nevetett. Csúnyán nézett rám. - Ó! Hát persze... ti...
Evisse: Csak nézz be Marie-hoz, ok? - szakítottam félbe.
Randy: Hát persze. - nevetett. - Hé Evisse, ha ráuntál a szépfiúra, hívj fel! - rám kacsintott.
Evisse: Majd észben tartom! - feleltem dühösen.
Minden férfi ekkora disznó? Dühösen trappoltam a járdán, még az sem érdekelt, ha a fehér vászoncipőm látja kárát.
A kórház előtt összefutottam Stacie-vel éppen haza indult.
Stacie: Futni készülsz, vagy mi? - kérdezte sportos öltözékemre célozva.
Ő szűk farmert és egy még szűkebb felsőt viselt, hihetetlenül magas sarkú szandállal és egy aprócska bőrkabáttal.
Evisse: Dolgoztam, Stacie. - forgattam a szemem.
Stacie: A bátyám azt fogja hinni, hogy hegyet mászni hívod! - cukkolt.
Evisse: Igazán örülök hogy jól szórakozol. Mit mondanak az orvosok?
Stacie: Anya és apa nemrég mentek haza, azt mondták nekik, hogy Adam már a hétvégén haza jöhet. Igazából már nincs baja, csak a kóma miatt tartják bent. De eléggé jól van ahhoz, hogy a haja miatt hisztizzen és behozatta velem a parfümjét is. - nevetett. - És biztosan nem a nővéreknek akar tetszeni... vagy nála sohasem lehet tudni.
Evisse: Biztató! - nyögtem.
Stacie: Én most megyek, mert perceken belül esni fog, és gyűlölöm ha tönkremegy a hajam. Shawn vacsorázni visz.
Evisse: Érezzétek jól magatokat!
Stacie: Ti is! - jegyezte meg hamiskás hangon.
Evisse: Stacie, ez egy kórház és a bátyád órákkal ezelőtt még kómában feküdt, ugye nem hiszed, hogy...
Stacie: Hé Adam Cole-ról beszélsz Szívem, ha egy olyan szobában vagy vele ahol ágy van, vagy bármilyen bútor amire fel lehet feküdni, vagy neki lehet dőlni, akkor van okom aggódni az erényeid miatt! - kacsintott.
Mielőtt bármit mondhattam volna, Stacie kecsesen eltipegett. Zavartan és idegesen lépkedtem a kihalt folyosókon. Nyolcig tartott a látogatási idő, de úgy éreztem én vagyok az egyetlen ember az épületben, aki nem beteg vagy dolgozó.
Tétováztam az ajtó előtt. Odabentről nem hallatszott semmi, és féltem kopogni. Végül vettem pár nagy levegőt és bekopogtam.
Adam: Szabad! - a hangja sokkal élettel telibbnek hangzott és megpendített bennem valamit, ami hirtelen minden idegességemet boldog izgalommá változtatta.
Óvatosan benyitottam. Adam az ágyon ült, törökülésben. Fekete selyempizsamát és házikabátot viselt.
Evisse: Hugh Hefner ajándéka? - kérdeztem nevetve.
Adam: Ha már a lányokat nem fogadtam el! - mondta mosolyogva és nyújtózkodni kezdett. - Csinos vagy.
Evisse: Te meg hazudós!
Mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Közelebb mentem, de nem ültem az ágyra, inkább odahúztam a széket. Adam gúnyosan mosolygott, de nem szólt semmit.
Adam: Mit szólsz a frizurámhoz? - kérdezte keserű hangon.
Az egyik oldalon jókora darabot kiborotváltak a hajából. A kötés már eltűnt, de arcát még mindig lila és zöld foltok borították. Szívszaggató látvány volt. Zavarba ejtő tökéletessége mindig is frusztrált, és most sokkal emberibbnek éreztem, sokkal inkább hihetőnek, hogy tényleg velem akarjon lenni.
Evisse: Forradalmi! Varratnod kéne pár tetkót.
Adam: Van tetkóm. - mondta sejtelmes hangon.
Evisse: Hol? Sohasem láttam. - szaladt ki a számon. - Ok, azt hiszem sejtem.
Adam: Akarod látni? - kérdezte gonosz mosollyal.
Evisse: Nem! - kiáltottam furcsán magas hangon. - Csak tartsd magadon a ruháidat! - tettem hozzá.
Adam: Ok, ok. Nyugi, nincs vetkőzés. - kuncogott. - Milyen napod volt? - a hirtelen téma váltás meglepett.
Evisse: Törpékkel és teknősökkel randiztam. - feleltem. Összevont szemöldökkel nézett rám, azt hiszem éppen most vonta kétségbe a józan eszemet. Én már régen megtettem. - Cserepek. Kerti díszek. - tettem hozzá, hogy megértse.
Adam: És nem találkoztál senki érdekessel? - kérdezte furcsán feszült hangon.
Evisse: De! Az elnök beugrott délután egy kis csevejre és idejövet belebotlottam Jessica Alba-ba is. - feleltem cinikus hangon. - Komolyan, Adam! Ez Dear Valley. A legérdekesebb ember Mr. Godfrey akinek dúsabb a szemöldöke mint a haja! - nevettem.
Ő is nevetett.
Adam: Ha a húgom nincs itt, lehet hogy én is úgy jártam volna. Állítólag kopaszra akartak nyírni! - tette hozzá, mintha valami szörnyűséget vallana be.
Evisse: Ez csak haj, Adam. És senki sem nézi a hajadat, a szemeid mellett.
Olyan hirtelen csúszott ki ez a számon, hogy esélyem sem volt korrigálni. Valószínűleg vörös lettem mint egy rák.
Adam: Senki sem néz rám, amíg te velem vagy. - mondta halkan. - Gyere ide! - suttogta selymes hangon.
Tétováztam. Adam... ágy... Adam... Sóhajtva felálltam, majd leültem az ágy szélére. Adam megfogta a kezemet és közelebb húzott, a karjába.
Evisse: Ha valaki bejön...
Adam: Nyugi, senki sem jön be. - suttogta. - Lazíts!
Elengedtem magam és a mellkasának dőltem. Mély levegőt vettem és hagytam hogy az illata egészen belém ivódjon. Éreztem az ujjait a hajamban és a lélegzetét a fülem mögött. A másik keze a csípőmön nyugodott, az egyik ujja a meztelen bőrömet cirógatta, ott ahol a pólóm felcsúszott. Ijesztően forrónak éreztem a testemet.
Evisse: Visszaülhetek a székre? - kérdeztem gyenge hangon.
Adam: Szeretnél?
Evisse: Nem, de jobb lenne.
Adam: Akkor nem. - felelte és még közelebb húzott magához, az ajka a nyakamat súrolta a mozdulattól. Szabadulni akartam, de nem engedett. - Ne, gyugi! - suttogta. - Nem bántalak!
Evisse: Sohasem voltam még senkihez ilyen közel. - vallottam be.
Adam: Soha?
Evisse: Te vagy az első. - örültem, hogy nem látja az arcomat.
Adam: A világ összes ideje a miénk, Kicsikém. - suttogta.
Evisse: Meg fogod unni a várakozást! - feleltem szomorúan.
Adam csendesen nevetett. Az ajkai a nyakamhoz értek, majd finoman a fülem mögé vándoroltak. Felsóhajtottam.
Adam: Nem hiszem hogy túl sokáig fogod bírni!
Meg kellett volna sértődnöm, de inkább szégyelltem magam, amiért ennyire nyilvánvalóan odavagyok érte. Szomorúvá tett hogy hatalma van felettem.
Evisse: Ha megpróbálnál elcsábítani, nem tudnék ellenállni. - mondtam csendesen.
Adam: Igazán nagy kár, hogy nekem elsősorban a szíved kell és nem a tested. Bár az a fajta vágy sem elhanyagolandó.
Megborzongtam a szavaitól.
Evisse: Akkor sincs választásom.
Adam: Nekem sincs. Ha ettől jobban érzed magad. - felelte. - És habár az én lelkem már rég elveszett, a tiédet még megmenthetem. - tette hozzá.
Nem értettem mire céloz, de a szavai nyomán a hideg futkározott a gerincemen. Hosszú ideig, ültünk még így, ölelkezve. Időnként megcsókolta a nyakamat, vagy beletemette az arcát a hajamba. Odakint az eső neszezése elnyomott minden zajt.
Evisse: Mennem kell. - suttogtam.
Adam: Maradj velem. - kérte.
Evisse: Nem lehet.
Nem csak azért mert holnap dolgozom, vagy mert egy kórházban vagyunk, hanem mert tudtam hogy igaza van. Túlságosan akartam őt. Ez a vágy gyorsabb volt a józan eszemnél, ami nem érhette utol.
Adam: Vigyázz magadra!
A hangja szomorú volt és aggódó. Egy pillanatra, azt hittem meg fog csókolni, végül csak a homlokomat érintette meg az ajkával. Életre keltett bennem valamit, ami most tombolt legbelül, éhesen és vágyódva.
Kelletlenül bontakoztam ki az öleléséből. Szomorúan nézte, ahogyan összeszedem magam az induláshoz.
Evisse: Holnap bejövök hozzád. - ígértem. - Aludj jól.
Adam: Te is! És ne állj szóba idegenekkel! - kérte.
Az utolsó mondatán tűnődtem, még akkor is mikor kiléptem a kórházból. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Sóhajtva szétnyitottam az ernyőt, ami kattant egyet, és néhány alkatrésze hangos csörömpöléssel a kövön landolt. Legszívesebben hangosan sikítottam volna. Dühösen a kukába vágtam az ernyőt, majd levettem a dzsekimet és a fejem fölé tartva elindultam haza. A cipőm pár lépés után átázott és a kabátból hideg vízpatakok folytak a nyakamba.
Szerettem volna visszamenni Adam szobájába, levenni a vizes ruháimat és bebújni mellé az ágyba. A motor a semmiből tűnt elő, és majdnem fenékre ültem, amikor lefékezett mellettem.
Vartanne: Szállj fel! - mondta nyugodt hangon.
Evisse: Gyalogolok, köszi. - feleltem és tovább küzdöttem magam a tócsák között.
Az idegen mellettem gurult.
Vartanne: Hamarabb hazaérnél, és megúszhatnál egy tüdőgyulladást. - érvelt.
Evisse: Kösz de inkább nem, úgy láttam délután is gondok voltak a motorral. - feleltem.
Vartanne: Félsz tőlem?
Evisse: Kellene?
Vartanne: Nem hinném. - rám mosolygott. Az arca az utcai lámpák alatt embertelenül gyönyörű volt.
A hajából víz csurgott végig rajta, le az ajkain keresztül a nyakán, a felsője kivágásáig.
Evisse: Nem bízom benned. - kiáltottam és megszaporáztam a lépteimet.
Ő beindította a motort, majd elém faralt, beterítve egy hatalmas esővíz-cunamival.
Vartanne: Bocs!
Evisse: Neked elment az eszed? - kiáltottam.
Vartanne: Nem lettél vizesebb ne aggódj. - nevetett. - Gyere, ülj már fel.
Evisse: Menj a pokolba.
Kikerültem.
Vartanne: Úgy lesz, ne aggódj! - felelte.
Dühösen megfordultam.
Evisse: Még a nevedet sem tudom!
Vartanne: Én tudom a tiédet.
Evisse: Ó hát persze és azt is hogy hol lakom. Hú! Tiszta izgi! Tudod mit? Ha már a kórház körül mászkálsz, menj be, lehet tudnának valamit kezdeni a bajaiddal! - vetettem oda neki.
Nem felelt. Sarkon fordultam és átszaladtam az úton, a tócsákon keresztül. Szinte éreztem magamon a tekintetét. A hazautat futva tettem meg. Vacogtam a hidegtől és a sok kusza, ismeretlen érzéstől. Úgy éreztem sírni fogok. Alig vártam, hogy beülhessek egy kád forró vízbe. Teát és száraz ruhát akartam.
Túl közel voltam már, amikor észrevettem a motorost a házam előtt. Túl késő volt visszafordulni. Leszállt a motorról és elindult felém. Vajon mit tesz ha csak elsétálok mellette. Hagyja?
Minden porcikám remegett, ahogyan fogyott közöttünk a távolság, felkészültem, hogy kikerülöm, de ő elém lépett és beleütköztem.
Evisse: Mégis mi bajod van Neked? - üvöltöttem. - Valami darabolós gyilkos vagy? Mit akarsz tőlem?
Vartanne: Eric. - monda halkan.
Összerezzentem.
Evisse: Tessék? - ez az én hangom lett volna?
Vartanne: A nevem Eric.