20. Fejezet

Adam


Felhívni?Nem hívni?Felhívni!Nem hívni! Idegesen babráltam a telefonommal. A kijelzőn lévő számok alatt a hívás ikon szinte kihívóan nézett rám. Vagy én rá. Az ujjam hozzáért a gombhoz,de azon nyomban el is kaptam a kezem a kijelzőről. Büszkeségem utolsó morzsáit próbáltam összekapirgálni. Evisse tegnap este szinte kidobott a házából. Én feltártam előtte a szívemet és őt mintha ez teljesen hidegen hagyta volna. Olyan távolinak tűnt.
Felsóhajtottam és végigdőltem az ágyamon a telefonnal a kezemben. A tekintetem megakadt a bárszekrényen ücsörgő teli üvegen. Az idejét sem tudtam már hogy mikor ittam utoljára. Felkeltem és leemeltem egy gazdag metszésű kristálypoharat a tálcáról, majd az üveggel az ágyamhoz sétáltam. Több száz évesnek éreztem magam.
Töltöttem a pohárba. Az ital aromája megtöltötte a szobát és hirtelen egy csomó emlék rohant meg. Azokból az időkből, amikor semmi nem számított, amikor csak a most létezett a pillanat, a teli pohár vagy éppen az üres és a lány akit éppen szerettem. - Úgy pár órán át.
A veszély, a balhé, a rohanás, a buli, a botrány, a megrökönyödött pillantások, Stacie gyűlölködő tekintete, az anyám üres szemei és apám szentbeszédei. Sokkal egyszerűbb volt az életem. Üres és céltalan. Nem veszíthetsz semmit, ha semmid sincs és semmi vagy. Most pedig az egész életem egy egyszerű lány kezei között van. Az ő egész élete pedig az én kezeim között. Ez nem csak egy szerelem volt. Az maga volt a végzet.
Az ital végigégette a torkomat és beleborzongtam. A könnyeket is ráfogtam. Újra töltöttem.
Gabrielle: Tényleg most akarsz lerészegedni, amikor vele kellene hogy legyél? - kérdezte a hang valahonnét.
Nem lepődtem meg, a tulajdon lelkiismeretem hangja is lehetett volna. Mostanában, hogy ismét erőre kapott gyakran szólalt meg.
Adam: Azok után hogy keresztülnézett rajtam, még én keressem őt?
Gabrielle: Férfiak és a ti hatalmas önérzetetek. - a hangjából maró gúny áradt. - Igen keresd őt! Mert nem te vagy az egyetlen aki meg akarja szerezni!
Felkaptam a fejem.
Adam: Vartanne?
Gabrielle: Figyelj... ez nagyon bonyolult. Lucifer ügyesen elrejtette előlünk azzal hogy emberi testet adott neki.
Adam: Úgy érted hogy Vartanne... ember? - döbbentem le. - Hol van? Mit tervez?
Gabrielle: Fogalmam sincs... - vallotta be. - Azzal hogy ember lett eltűnt a radarunkról. Könnyen lehet hogy már a városban van. Bárki lehet. Talán már találkozott is Evisse-szel.
A pohár tompa puffanással ért földet a szőnyegen. Észrevétlenül siklott ki az ujjaim közül. Mint ahogyan minden más is.
Adam: Figyelmeztetnem kell Evisse-t!
Gabrielle: Nem mondhatod el neki az igazat. - emlékeztetett. - Adam, légy óvatos. Lehet hogy Vartanne és Lucifer minden lépésünket figyelik.
Áthajtottam a városon. Délelőtt volt, napfényillatú, unalmas péntek délelőtt. Régen szerettem a pénteket. Újabb kalandot és balhét hozott. És tudtam hogy a szombatra nem emlékszem majd.
Gyanakodva néztem az embereket az utcán. Vajon melyikük lehet Vartanne? Józan ésszel próbáltam kitalálni. Nő nem lehet, hacsak Evisse-nek nincsenek titkolt leszbikus hajlamai. Fiatal, vele egykorú fiú kell hogy legyen. Nem sok volt belőle a városban. A legtöbbje szerencsétlen, pattanásos csődtömeg volt, akit nem vettek fel egy főiskolára sem. Akiben egy csepp éltre való hajlam volt, az elhúzott innen Portlanba, vagy délre.
Leparkoltam a kocsit nem messze a virágbolttól egy fekete motor mögé. Pompás járgány volt, egy igaz fenevad. Biztosan egy átutazóé. Nem ismertem bárkit a városban, akinek ilyenre telt volna. Dear Valley a furgonok és a 70-es évek előtt készült kocsik mekkája volt.
Átsétáltam a kihalt főúton, közel s távol egyetlen autót sem láttam. Olivia a fodrászüzlet küszöbén ült és cigarettázott. Amikor meglátott, azonnal beszaladt az üzletbe és pár pillanat múlva az anyjával együtt kukucskáltak ki.
A virágüzlet ajtaja be volt csukva, biztosan a légkondi miatt. Az ablakon át láttam hogy Evisse egy vevővel beszélget. Egy fiatal fiúval. Magas volt és szőke. Farmer térdnadrágot és kockás kék inget viselt papuccsal. Lazán a pultnak dőlt és mondott valamit amitől Evisse elmosolyodott.
Erőteljesen lenyomtam a kilincset és megszólalt a fejem fölött az istenverte csengő. Evisse arcáról lefagyott a mosoly. A vevő pedig kíváncsian hátrafordult.
Lee Bright volt az. Egyel alattam járt a gimiben és pár évvel ezelőtt a Harvardra ment tanulni. Azóta nem láttam.
Lee: Adam Cole? - kérdezte hitetlenkedve. - Te még itt élsz? Azt hittem Miami-ba költöztél vagy legalábbis Las Vegasba! - nevetett. Szerettem volna pofán vágni.
Adam: Aha. És téged mi szél hozott?
Lee: Szünet van, tudod. És hamarosan végzek az orvosin, gondoltam megnézem nem keresnek e rezidenst az itteni kórházban.
Adam: Cambridge-nek nem vagy elég jó?
Lee: Amit azt illeti több helyre is hívtak, de én jobb szeretnék a környéken állást találni. Úgy tervezem visszaköltözöm a városba. Nem lehet annyira rossz hely, ha te is itt élsz még.
Adam: Aha. Biztosan. - feleltem kelletlenül. Evisse-re pillantottam, aki zavartnak és feszültnek tűnt.
Lee: Megcsinálod most a csokrot, vagy visszajöjjek érte később? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nos... ha ráérsz akkor várd meg. Pár perc az egész. - visszamosolygott rá.
Lee: Tudod mit? Benézek Olivia-hoz, már ezer éve nem láttam. Adam, igazán örülök hogy láttalak! - a hangja nem csengett őszintén, inkább bosszankodóan.
Adam: Részemről a szerencse! - feleltem.
Lee kisétált az üzletből, de az ajtóból, még visszamosolygott Evisse-re.
Evisse:Mit tehetek érted? - kérdezte halkan, lesütött szemmel.
Adam: Mit akart tőled ez a bájgúnár? Mit mondott amin ennyire jól szórakoztál? - vontam kérdőre.
Evisse szelídsége azonnal tova szállt.
Evisse: Semmi közöd hozzá! - vágta rá. - Képzeld vannak olyan emberek is, akikkel normális dolgokról is lehet társalogni, nem csak arról hogy hogyan és mikor akarja lehúzni a bugyimat!
Ő is megdöbbent mikor ezt kimondta. Én magam is. Elpirult. Nyilván valóan szégyellte magát.
Adam: Én legalább kimondom. Neki az arcára volt írva. - feleltem hidegen.
Evisse: Nem árulnád el mit akarsz itt, Cole? - kérdezte sóhajtva, miközben dühösen vagdalta a virágok szárát.
Adam: Éppenséggel tudni akartam, hogy mi ütött beléd tegnap. - feleltem. - De úgy tűnt bármi legyen is az, még ma is tart. Nem lenne egyszerűbb, ha elmondanád?
Evisse sóhajtott, majd letette a virágokat és a bonyolult vágóeszközt amivel dolgozott.
Evisse: Nézzük csak... egy nap alatt átkutattam érted a fél várost, miközben te otthon süttetted a hasadat. Megpróbáltál elcsábítani, közölted hogy minden vágyad az hogy hanyatt dönts, majd megjelent egy prosti, akit ajándéknak szántak Neked! - a hangja cinikusan csengett. Idegen volt tőle. - Kihagytam valamit?
Adam: Bocsánatot kértem.
Evisse: Ez nem változtat azon, hogy te és én egy két külön világból jöttünk és más az értékrendünk.
Adam: Megint a régi nóta! - sóhajtottam. - Mond csak, biztos hogy nincs még valami a háttérben? Esetleg... nem bukkant fel egy másik pasas a színen?
Evisse döbbenten nézett rám. Felkapta az ijesztő metszőollót és vadul kaszabolni kezdte vele a virágokat.
Evisse: Te jó ég, Adam! Lee csak a barátnőjének rendelt egy csokrot! Ma érkezik Cambridge-ből és meg akarja lepni vele a reptéren.
Lee kihúzva a listáról.
Adam: Mi a helyzet a többi helybéli sráccal?
Evisse a szemét forgatta.
Evisse: Egész eddig rám sem néztek. Miért pont most kellenék nekik? - kérdezte unott hangon. Nem tudtam hogy magyarázzam el neki. - Ó hát persze! Azért mert te és én... szóval most már menő darabnak számítok, ugye? Adam Cole által bevizsgált minőség! - gúnyolódott.
Adam: Ne légy nevetséges! - hárítottam el. - Felelj a kérdésre egyszerű igennek vagy nemmel! Próbálkozott nálad helybéli srác az elmúlt pár napban?
Evisse: Nem!
A hangja őszintén csengett. Megnyugodtam.
Adam: Kérlek, ígérj meg nekem valamit. Ha... valaha az utadba kerülne egy Vartanne nevű fickó, ne állj vele szóba. Ok?
Evisse: Vartanne?
Adam: Igen. Ő egy... balhés alak. Volt pár... közös ügyünk és szerintem... örülne neki ha keresztbe tehetne nekem. Szóval ha felbukkanna... küld el a fenébe, ok?
Evisse bólintott. A megkönnyebbüléstél szinte lebegni tudtam volna. Evisse várakozóan nézett rám, a szemében szomorúság csillogott. Tökéletes csend volt, csak a légkondi zümmögése töltötte meg a szobát. Itt volt az alkalom, hogy kimondjam mit érzek.
Adam: Evisse... én...
Megszólalt a csengettyű és a varázslat odalett.
Lee: Hé srácok! Nem akartam elhinni amit Olivia mondott. Ti ketten? - kacarászott. - Evisse, pedig rendes lánynak hittelek.
Adam: Evisse rendes lány.
Lee: Tényleg? Mióta kezd Adam Cole rendes lányokkal? - kérdezte gúnyosan. - Elfogytak a kurvák Oregon-ban?




Evisse


Mire bármit szólhattam volna, Adam már megragadta Lee Bright-ot és a pultnak nyomta az inggallérjánál fogva. A rémülettől szólni sem bírtam.
Adam: Ha még egyszer meglátlak itt szétrúgom a Harvardon végzett seggedet, te görény!
Lee: Nyugi tesó! - hörögte. - Csak vicceltem.
Adam felrántotta és az ajtó felé lökte. Lee elnyúlt a kövön.
Adam: Nem vagyok a tesód! Most pedig kotródj! Keress másik virágüzletet!
Lee rémülten kivonszolta magát az üzletből. Vissza sem nézett.
Evisse: Jól vagy? - kérdeztem óvatosan.
Adam megfordult. Az arckifejezése láttán összerezzentem. Amikor legutóbb így nézett, néhány pillanat múlva meg akart fojtani.
Adam: Azt hiszem. Én csak... begurultam. Nem hagyom hogy bárki is egy lapon említsen Téged azokkal a... - megrázta a fejét.
Előredőlt a két kezével a pult szélét markolta és lehajtotta fejét. Néhány tincs a homlokába hullott egyébként mindig tökéletes frizurájából. Tétováztam. A kezem lassan indult meg az arca felé. Közelebb hajoltam. Az ujjaim megmerevedtek a levegőben.
Evisse: Mi ez a szag? - kérdeztem döbbenten. Adam felkapta a fejét. - Te... te részeg vagy! Te ittál!
Adam: Csak pár pohárral.
Evisse: Hát ezt nem hiszem el! Leiszod magad és idejössz cirkuszolni, mint valami utolsó léhűtő! - kiáltottam rá. - Verekszel és fenyegetőzöl!
Adam: Sértegetett téged!
Evisse: Meg tudom magam védeni!
Adam: Nem tudod.
Evisse: Adam, tényleg nem tudom mit akarunk mi egymástól, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem most fogjuk megbeszélni, amikor ilyen állapotban vagy és amikor pillanatnyilag rád sem bírok nézni!
Adam: Sajnálom hogy nem vagyok tökéletes. - felelte keserűen. - Te persze az vagy! Evisse, sohasem leszek méltó hozzád. Sohasem leszek elég jó. Itt az ideje hogy végre dönts! Akarsz engem, vagy nem? Mert kettőnk közül te vagy az, akinek problémái vannak! Bizonytalan vagy és ezért bennem keresed a hibát!
Nem feleltem. Elfordultam, hogy ne lássa meg a könnyeimet. Ha most megérintett volna, valószínűleg a karjába vetettem volna magam. Ehelyett az ajtó feletti csengő jelezte csak hogy egyedül maradtam.

Miután alaposan kibőgtem magam, kitakarítottam az üzletet és összeírtam a hiánycikkeket. Nem volt sok, Marie a múlt héten rendelt mindenből. Olga hozott nekem ebédet, együtt fogyasztottuk el Marie konyhájában. Csendben ettünk, egyikünknek sem volt beszélhetnékje. Miután befejeztük, segítettem neki elmosogatni, majd rendbe rakni a konyhát.
Olga: Láttam ma azt az új fiút. Éppen amikor jöttem. Ő is akkor érkezett. Nagy papírzacskók voltak nála. - mondta hatalmas szemekkel, mintha valami ősi titokról rántaná le a leplet.
Evisse: Nem látom hogy ebben mi a fura. Biztosan bevásárolt hétvégére.
Olga: Olivia kártyát vetett és a lapok azt jósolták, hogy valami gonosz erő kezdett munkálkodni itt. - folytatta.
Evisse: Biztosan a nőegylet nyári bálját jelezte!
Olga: A hitetleneket találja meg először az ördög! - figyelmeztetett.
Evisse: Aki persze Eric... - tettem hozzá.
Olga: Én ilyet nem mondtam. De ha már itt tartunk. Feltűnően sokat legyeskedik körülötted. Adam úrfi mit szól ehhez?
Evisse: Semmi köze hozzá. Nem vagyok a tulajdona, vagy a barátnője. Nem tartozunk egymásnak elszámolással.
Olga csak bólogatott, mintha egyet értene, de tudtam hogy a fejében már újabb szálakat és elméleteket szövöget.
Olga: Csak okosan... - motyogta.
Evisse: Lemegyek és kinyitok. Bár nem tudom érdemes e, a hőség miatt úgyis be kell majd zárnunk.
Olga: Menj csak Aranyom! - mondta ahogyan Marie szokta mondani.
A délután unalmasan telt. Nem kellett bezárni a boltot, de azért kellőképpen meleg volt ahhoz hogy a vevők távol maradjanak. Egy testvérpár tévedt csak be, az édesanyjuknak vettek virágot és egy halom aprót hagytak itt, a malacperselyük teljes tartalmát. Az özvegy Mrs. Calermo is tiszteletét tette, de szokás szerint nem vett semmit, csak nézelődött. Olga szitkokat szórt rá, és az olasz maffiát kezdte emlegetni.
A legnagyobb hőségben átszaladtam a cukrászdába jégkásáért. Olga ötlete volt, szeretett beállni helyettem vagy Marie helyett. Élvezte ha betévedt egy-egy vevő és eljátszhatta a főnökasszonyt. Ma viszont nem volt szerencséje.
Evisse: Csak epres volt.
Olga: Nem számít, a lényeg hogy hideg legyen. - elvette a sajátját. - Ezt is kellene árulnunk. Emelné a forgalmat!
Evisse: Beszéld meg Marie-val.
Egyedül zártam be. A hőség még ekkor is rekkenő volt, a levegő táncot járt az aszfalt felett és olvadt kátrányszagot éreztem az egész főutcán. Alaposan megizzadtam, mire hazaértem, ám az igazi forróság csak akkor öntött el, amikor megláttam egy sötét hajú, feketébe öltözött alakot a házam ajtajának támaszkodva.
Nem éreztem magam eléggé csalódottnak, mikor rájöttem, hogy Eric az és nem Adam. Ez egyszerre volt bosszantó és ijesztő érzés, keveredve egy kis örömmel.
Vartanne: Szia! - köszöntött.
Evisse: Ismét itt?
Vartanne: Új hagyomány van születőben. - tréfálkozott.
Evisse: Bocs hogy tegnap olyan gorombán kidobtalak. - mentegetőztem. - Nem a te hibád volt, hogy Adam aznapra már kicsinálta az idegeimet.
Vartanne: És úgy tűnik mára is. - jegyezte meg. - Van kedved beszélgetni?
Felsóhajtottam. Eric közelében egyszerre öntött el valami ismerős nyugalom és egy furcsa, idegen bizsergés. Féltem tőle, de mégis vonzott.
Evisse: Azt hiszem ma inkább egyedül maradnék.
Vartanne: És holnap? Ugye nem akarsz holnap este is egyedül lenni? Vagy Adam már lefoglalta az estédet?
Evisse: Ami azt illeti nem vagyok benne biztos hogy hajlandó még szóba állni velem. - vallottam be.
Vartanne: Akkor talán nem haragszol meg, ha elhívlak valahová. Mondjuk egy mozi? Állítólag Salem-ben van egy remek kis hely, ahol régi, poros fekete-fehér némafilmeket játszanak minden szombaton.
Evisse: Ez több mint jól hangzik. - ismertem be. - Ismertem egy Eric nevű fiút aki imádta a fekete-fehér filmeket. - csúszott ki a számon.
Vartanne: És elvitt magával párszor? - kérdezte mosolyogva.
Evisse: Nem. Soha. - feleltem gombóccal a torkomban.
Vartanne: Egy idióta volt. - mosolygott. Furcsa, álarc szerű mosoly volt. Mint amit tükör előtt gyakoroltak be. - 6-ra érted jövök. Melegen öltözz, nem akarom hogy megfázz a motoron.
Evisse: Ok. - feleltem.
Eric furcsa, kutató szemekkel nézett rám, majd ellökte magát az ajtótól és lassan, ráérősen elsétált a főutca irányába. A kezem annyira remegett, hogy alig bírtam kinyitna az ajtót. Mailo már türelmetlenül csaholt odabent, fogalmam sem volt miért ilyen ideges. Reggel bőséges élelmet kapott, nem lehet éhes. Amint kinyitottam az ajtót, Mailo kiugrott és lerohant a lépcsőn az utcára.
Evisse: Mailo!Megvesztél? - kiáltottam utána. - Gyere vissza!
Utána indultam. Mailo őrült módjára rohant végig a szűk utcán, mintha kergetne valamit. Olyan hirtelen tűnt el a szemem elől, hogy azt hittem képzelődöm. A keserves vonyításra földbe gyökerezett a lábam. Minden erőmmel rohanni kezdtem, majd megláttam a nyitott csatornát, amiről hiányzott a fedél. Onnét jött Mailo hangja.
Evisse: Jaj ne! Mailo! Mailo! Tarts ki! - zokogtam. - Ó jaj, mit csináljak? Segítség! Valaki!
Egy árva lélek nem volt az utcán. Felugrottam és a legközelebbi házhoz szaladtam. Dörömböltem az ajtón, de hiába, nem nyitotta ki senki. Visszaszaladtam a gödörhöz és próbáltam kivenni Mailo-t a sötétben. Láttam hogy a csatorna alján fekszik, néhány centis vízben.
Ekkor az ég dörögni kezdett és néhány pillanat múlva hatalmas cseppekben rákezdett az eső is. Olyan hirtelen, mintha gombnyomásra történt volna.
Evisse: Jaj ne.... ne! Mailo! Kiskutyám fel kell kelned! - Mailo fájdalmas nyüszítéssel válaszolt, a farka bágyadtan mozdult. Szinte lemondóan. - Kelj fel, Mailo!
Az eső ekkor már zuhogott, szinte szúrtak a hideg cseppek a felhevült testemen. Ha nem áll ez az eső, a csatorna megtelik vízzel és Mailo... ebbe bele sem mertem gondolni. Lemászhattam volna, de nem tudtam volna felhozni egyedül.
Evisse: Segítség! Valaki! - zokogtam.
Felugrottam, amikor meghallottam a közeledő autó hangját. Kész voltam kiugrani elé ha nem áll meg, de a kocsi lassított. Az esőfüggönyön át csak a "Cole#4" rendszámot láttam meg. Adam szállt ki a volán mögül. Rémültnek tűnt.
Adam: Evisse! Mi történt? Megsérültél?
Evisse: Adam! Istenem! Annyira örülök, hogy itt vagy! - zokogtam. - Mailo... bezuhantam a csatornába! Azt hiszem megsérült, mert nem bír felkelni, pedig a víz perceken belül elönti a járatot. - hadartam.
Adam: Ki kell hoznunk onnét. - jelentette ki.
A kocsihoz szaladt és kivett egy elemlámpát és valami kötél félét a csomagtartóból. Letérdelt az aszfaltra és a gödörbe világított. Mailo körül máris centiket emelkedett a víz.
Evisse: Hogy akarod kiszedni onnét? A karodban nem tudod felhozni és nem tudod feladni, mert a gödör túl mély. Ki kellene hívnunk a tűzoltókat.
Adam: Nincs rá idő! - jelentette ki. - Had gondolkodjam. - Adam felugrott és a kocsihoz sietett a kötéllel a kezébe. Követtem.
A csomagtartóban kutatott, ahol egy csomó felismerhetetlen vacak volt.
Evisse: Adam...
Adam: Megvan! Van egy olyan kosarad... egy piknikkosár, vagy egy fáskosár?
Evisse: Igen, van a konyhában. - kiáltottam.
Adam: Hozd ide, belerakjuk Mailo-t és felhúzzuk. A kötél elég hosszú hozzá. Siess! - kiáltott utánam.
Berontottam a házba. Beth az ágy alól morgott, megrémítette az eső. A konyhában majdnem hasra estem, az elázott cipőm csúszott a kövön. Felrántottam a szekrényt és kihúztam a kosarat a polcról. Egy csomó minden vele együtt a kőre zuhant, néhány dolog össze is tört, de nem érdekelt. Lélekszakadva rohantam vissza.
Adam a gödölrnél térdelt és folyamatosan Mailo-hoz beszélt.
Adam: Még eszméleténél van. - Kikapta a kosarat a kezemből és rákötötte a kötelet, majd megrángatta párszor. - Lemászom. Majd engedd le utánam.
Mielőtt szólhattam volna, már elindult lefelé, óvatosan de sietve.
Evisse: Lent vagy? - Az esőtől nem láttam semmit.
Adam: Evisse, világíts le! - kiáltotta. A hangja távolról jött, mintha több kilométerről szólt volna.
Levilágítottam. Adam a vízben térdelt, fél kézzel tartotta Mailo-t hogy a feje kint legyen a vízből.
Evisse: Mi van vele? - sírtam.
Adam: Nem vagyok állatorvos. - felelte türelmetlenül. - Engedd le a kosarat, de tartsd a végét.
Remegett a kezem és féltem, hogy kicsúszik a kötél a kezemből. Nem tudtam tartani a lámpát sem így nem láttam, mikor ér le. Adam megrántotta kosarat és én majdnem felsikoltottam.
Adam: Beleteszem. Tartsd feszesen a kötelet. - kiabálta.
Mailo keserves sírása törte meg az eső monoton zúgását. Szerettem volna térdre rogyni és befogni a fülemet. Adam megrángatta a kötelet és pedig húzni kezdtem. Nehezebb volt, mint hittem és rettegtem hogy fájdalmat okozok Mailo-nak.
Evisse: Istenem! - suttogtam, amikor megláttam végre a kosarat.
Mailo aprónak tűnt benne. Csupa kosz volt és a bundája elázott. A feje ernyedten lógott és a szemében mélységes fájdalom ült. Halkan szűkölt a kosárban. Óvatosan leraktam a kosarat és némán sírtam Mailo mellett. Mi ütött belé? Miért rohant el?
Néhány pillanat múlva felbukkant Adam csurom vizesen és koszosan. Több helyen is lehorzsolta a karját és a farmerja is felhasadt a térdén.
Adam: Orvoshoz kell vinnünk! - lihegte. - Berakom a kocsiba, addig te zárd be a házat. Mellé hajtok.
Szótlanul engedelmeskedtem. Beth-et nem láttam sehol, de biztos voltam benne, hogy a kanapé alatt duzzog. Sebtében felkaptam egy takarót kanapáról és a dzsekimet is lerántottam a fogasról.
Adam már kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Mailo már a hátsó ülésen feküdt a kosárban. Beültem mellé és megfogtam a kosarat.
Evisse: Nem kellene kivennünk?
Adam: Nem, nem szabad mozgatnunk. - felelte. - Ajánlom a dokinak hogy otthon legyen!
Evisse: Hová megyünk?
Adam: Ismerek egy állatorvost Salem környékén. Öreg mint az országút, de nagyon jó doki. Már nyugdíjba ment, de sokan viszik hozzá az állataikat. Imádkozz hogy odataláljak!
Nem kellett kétszer kérnie. Láttam, hogy rám néz a visszapillantó tükörben és hirtelen elöntött a melegség, habár valójában vacogtam. Ez a forróság viszont belülről fakadt. Adam elkapta a tekintetét és állított valamit a műszerfalon, amitől egy csapásra meleg lett a kocsiban.
Evisse: Azt hiszem hiszek az angyalokban! Létezniük kell, máskülönben nem bukkantál volna fel, éppen akkor amikor a legnagyobb szükségem volt rád. - mondtam halkan.
Adam nem felelt azonnal. Kihasználtam az időt és alaposan betakartam Mailo-t.
Adam: Lehet hogy csak szerencséd volt. - felelte. - Az angyalok néha gonoszak.
Evisse: Az biztos nem, aki minket összehozott. - feleltem.