1. Fejezet

Evisse

Az első dolog amit érzetem, az a lüktető fájdalom volt a fejemben. Próbáltam kinyitni a szemem, de a vakító fény szinte szúrta, égette. Nem erőltettem hát. Ismerős, kellemetlen szagot éreztem, amiből arra következtettem, hogy kórházban vagyok. Fertőtlenítő, gyógyszerek, vér és a halál szaga.
A kezemmel tétován a fejemhez nyúltam, de az érdes tapintású kötésen kívül nem éreztem mást. Az alkaromat szúrta a infúziós tű és borzasztóan idegesített a folyamatos pittyegés. Hunyorogva oldalra fordítottam a fejem. Marie ült az ágyam mellett. Láthatóan megkönnyebbült amiért magamhoz tértem.
Marie: Ó kicsikém, hogy vagy? - kérdezte kedvesen és a kezem után nyúlt. - Annyira megrémültem, amikor Mrs. Kingsley felhívott. Ott hagytam mindent és rohantam ide!
Evisse: Violet jól van? - kérdeztem.
A hangom rekedt volt, és gyenge.
Marie: Jól, igen. Nem esett baja, csak megijedt szegény. Őt is behozták a biztonság kedvéért, de már hazamentek. Mrs. Kingsley volt itt pár órája, de akkor te még mélyen aludtál. - mesélte.
Evisse: Mennyi idő van?
Az ablak sötétítő függönyeit behúzták, így lehetetlen volt megmondani hogy nappal van e vagy talán éjszaka.
Marie: Este 10 múlt pár perccel.
Evisse: Ó, akkor átaludtam az egész napot. - nyögtem. - Mit mondott az orvos?
Marie: Csúnyán beverted a fejed és lett egy enyhe agyrázkódásod. Ami hatalmas szerencse ahhoz képest, hogy az a széltoló Adam Cole legalább 120-al száguldozott a városban a csillogó fekete autóján. - sziszegte dühösen. - Bele sem merek gondolni mi történhetett volna...
Evisse: Jól vagyok, Marie. - leheltem. - Csak kicsit kótyagosnak érzem magam és majd meghalok egy pohár narancsléért! - vallottam be.
Marie: Ó, szegénykém! Lemegyek a büfébe és hozok neked. - ajánlotta. - Felhívom Olga-t is. Nagyon aggódott érted. Megkértem hogy nézzen rá Mailo-ra és Beth-re.
Evisse: Szegénykéim...
Összeszorult a szívem ha eszembe jutott a kiskutyám és a macskám. Biztosan nagyon idegesek hogy hol vagyok. Soha, egyetlen napot nem voltam még távol tőlük, ha a szüleimhez utaztam, akkor őket is mindig magammal vittem. Olga, Marie házvezetőnője nem tudja hogy Bethanie csak akkor tud elaludni, ha szól a tévé.
Megpróbáltam felülni, de mintha elhagyott volna minden erőm.
Adam: Hű, téged aztán jól telenyomtak gyógyszerekkel.
Na még csak ez hiányzott! Oldalra fordítottam a fejem. Adam az ajtóban állt, a kezében egy hatalmas csokor virág és lufik.
Evisse: Mit keresel itt? - morogtam.
Adam: Gondoltam megnézem élsz e meg. Mert ha nem, akkor valószínűleg le kell mondanom a londoni kiruccanásomat. - magyarázta. Közben megjelent egy nővér, aki vázába rakta a virágot és a lufikat az ágyamhoz kötötte. Adam az ajtónak dőlve figyelt engem. - Ha jól tudom az emberölésért még mindig börtön jár. De szerencsére élsz és virulsz! - vigyorgott. - Nem vettem volna rá mérget, miután ma a szemem láttára kapargattak fel az aszfaltról.
Evisse: Miután kivasaltál a Batmobillal! - tettem hozzá.
Adam: Ez azért így nem igaz Evita...
Evisse: A nevem Evisse! - javítottam ki.
Adam: Részletkérdés. - legyintett. - Annyi történt, hogy meglöktelek az autómmal, te pedig elestél. Éppen ezért, remélem nem forgatod a kicsi fejecskédben hogy feljelentesz!
Evisse: Miért? Apuci úgyis kihozna a börtönből!
Adam: Akkor meg miért terhelnénk ilyen butaságokkal a helyi rendvédelmi szerveket! Felejtsük el azt a kis incidenst mihamarabb.
Evisse: Hogy te tovább száguldozhass a csillivilli autóddal? Felfogtad egyáltalán hogy majdnem elütöttél egy kétéves gyereket? - kérdeztem dühösen.
Adam: Majdnem! És ezen van a hangsúly!
Evisse: Az ilyeneknek mint te börtönben lenne a helye! Felelőtlen vagy, beképzelt és arrogáns! Azt hiszed a pénzeddel mindent megvehetsz!
Adam: Egy dolgot mondj amit nem vehetek meg rajta!
Evisse: Na jó! Például ott van a szerelem!
Adam felnevetett. Még dühösebb lettem, amitől a fejem is jobban fájt. Csak azt szerettem volna hogy eltűnjön és lehetőleg soha ne kelljen újra látnom.
Adam: Ha hiszed ha nem, azt a fajta szerelmet, ami nekem kell, igenis pénzért szokták adni! - suttogta gúnyosan mosolyogva.
Belenyúlt a zsebébe és kivett egy borítékot, majd felém nyújtotta.
Adam: Ez talán majd elveszi a kedved a rendőrségi feljelentéstől.
Annyira felháborodtam hogy meg sem bírtam szólalni. Elüt, aztán idejön és sérteget, gúnyolódik rajtam, most pedig még le is akar fizetni!
Evisse: Nem kell a pénzed!
Adam: Ó dehogy nem! - bólogatott és felém nyújtotta a borítékot! - Tedd csak el! Vegyél belőle magadnak pár jó cuccot!
Nem feleltem semmit, csak elfordítottam a fejem. Hallottam ahogyan kuncog, aztán éreztem hogy az ágyamra nehezedik és mire észbe kaptam, már fölém hajolt, az arca néhány centiméterre volt csupán az enyémtől. A szemei szürkék és hidegek voltak, akár az acél.
Adam: Hogy te milyen kis makacs jószág vagy! Mondd csak minden helyzetben ilyen nehezen adod be a derekad? - kérdezte olyan hangon hogy libabőrös lett a karom.
Evisse: Hát ezt sohasem fogod megtudni! - feleltem dühösen.
Rám mosolygott és felkelt az ágyamról. Marie éppen akkor lépett be a szobába.
Marie: Nocsak, hát volt képe idejönni? - kérdezte csípőre tett kézzel.
Adam: Csak bocsánatot szerettem volna kérnie Evita-tól!
Elfutott a méreg.
Evisse: A nevem Evisse! És nem emlékszem hogy a "Bocsánat" szó elhangzott volna a beszélgetésünk alatt!
Adam: Marie kérem szóljon egypár jó szót az érdekemben, mert attól félek a kisasszonynál örökre elástam magam! - olyan szívszaggatóan nézett Marie-ra, hogy felfordult tőle a gyomrom.
Marie: Ó, hát én... gondoltam hogy nem szánt szándékkal ütötte el Evisse-t. - dadogta.
Adam: Baleset volt és szerencsére senkinek sem esett baja! A kislány is jól van, és ha jól hallottam Violet Kingsley is! - rám kacsintott, én pedig szerettem volna valamit a fejéhez vágni. - Most azt hiszem jobb lesz ha távozok, mielőtt még Evisse átszúr a pillantásával.
Marie: Hát rendben!
Adam: Jó éjt Evisse! - hangsúlyozta a nevemet. - Gyógyulj meg hamar!
Tudtam hogy arra vár hogy elköszönjek tőle, de inkább elfordítottam a fejem. Hallottam ahogyan nevet, aztán halkan elköszönt Marie-tól is.
Marie: Szegény Mr. Cole igazán nehéz lehet neki két ilyen gyerekkel mint Adam és Stacie! - csóválta a fejét, miközben narancslét töltött nekem. - Az a kislány is alig múlt 18 éves és már elvonón kezelték drogfüggőség miatt. Az iskolából is kirúgták. Adam-et minden nap másik nővel látják, iszik, kaszinózik és még ki tudja mit csinál! - sóhajtott. - De hát mire vitték volna szegények, ha az apjuk soha sincs itthon, az anyjuk meg iszákos!
Evisse: Tényleg annyira tudom sajnálni őket, majd megszakad a szívem! - morogtam.
Marie: Ó ne mérgelődj már kicsikém! A lényeg az hogy jól vagy nem esett bajod! Ez a bolond fiú meg talán tanult valamit az esetből! Mr. Kingsley majdnem megfojtotta ma délelőtt. Ketten fogták le! - mesélte.
Evisse: Megnéztem volna ahogy fojtogatja! - vallottam be kuncogva.
Marie csak a fejét csóválta.


Vartanne


Őrangyalnak lenni egyáltalán nem olyan bonyolult mint elsőre tűnik. Ha kiválasztanak a feladatra, a következő pillanatban már ott is vagy az ember mellett akire vigyáznod kell. Nincs használati utasítás, fejtágítás, nem mondja meg senki hogy mit kell tenned. Hiszen úgyis tudsz mindent.
A keskeny kórházi ágy mellett álltam és Evisse-t néztem. Kicsinek, törékenynek tűnt. Tudtam hogy 19 éves, az anyja riporter, az apja történelemtanár. Tudtam hogy van egy kutyája és egy macskája, akit az utcáról fogadott be. Tudtam hogy 12 évesen csókolózott először, a kedvenc színe a kék, a kedvenc filmje a Római vakáció. Mindent tudtam róla.
Marie aggódva és szeretetteljesen igazgatta a takaróját. Hamarosan megérkezett Mrs. Kingsley is aki meg akarta köszönni Evisse-nek amit tett. A fejemben újra és újra lejátszottam a baleset képeit. Evisse gondolkodás nélkül a kocsi elé vetette magát hogy megmentse a kislányt. Vajon hány ember tette volna ugyanezt? Főleg ha tudta volna hogy Violet anyja pár hónappal ezelőtt milyen szaftos pletykákat terjesztett a "nagyvárosi lányról, akit a szülei ide küldtek." Rossz társaságba került, drogozott, azért küldték ide, mert terhes és ha megszülte a gyereket, a szülei örökbe adják.
És mennyien hittek neki. Mennyi ostoba feltételezés, rágalom született a lánnyal kapcsolatban. Még Marie is - aki kiskorától fogva ismerte Evisse-t - még ő is eltűnődött hogy mi történhetett a lánnyal.
Hogy mi történt? Elvesztette élete első szerelmét, nem voltak barátai, nem voltak tervei. Félt hogy nem tud megfelelni a szülei elvárásainak. Félt hogy sohasem tudja elfelejteni Eric-et.
Azt kívántam bár beszélhetnék Gabrielle-el Eric-ről. A fiú megmentette egy barátja életét. Ez azt jelenti, hogy hozzám hasonlóan őrangyal kellett hogy legyen. Tudtam hogy hogy néz ki, de nem emlékeztem rá, hogy a várakozásom alatt ott lett volna. Ami azt illetve fogalma sem volt én magam mikor haltam meg vagy hogyan. Ha meghalsz elveszíted minden emlékedet, még az arcodra sem emlékszel. A mennyben pedig nincsenek tükrök, de ha lennének is... Az angyaloknak nincs testük. Egymást láthatják ugyan, de az emberek és saját maguk számára láthatatlanok.
Lehet hogy Eric előbb halt meg mint én, lehet hogy később. Talán majd Gabrielle elárul róla egy s mást.
Ha őrangyal vagy, mindig ott kell lenned az őrzötted mellett, kivéve ha alszik. De akkor sem kerülhetsz messzebbre tőle, minthogy halld a szíve dobbanását, amit millió közül is felismernél. Meg kell óvnod lelkét a gonoszságtól, Lucifer csábításától. Ez persze nem olyan könnyű. Nem veheted ki a kezéből a heroinos fecskendőt, vagy nem rázhatod fel, ha bankot akar rabolni, hogy "Elment az eszed?". Csupán csak sugallhatod számára, hogy amit tesz, nem helyes. A lelkiismeretére kell hogy hass. Ketten dolgoztok azért hogy te magad arkangyal, ő pedig idővel őrangyal lehessenen. Ha az ember nem alkalmas a feladatra úgyis elbukik. Lucifer a hatalmába keríti, a lelke nem nyer bebocsátást a Mennybe és kénytelen lesz újjászületni hogy egy másik életben immáron tiszta lappal induljon.
Nem tudom mennyi idő telt el, de láttam hogy Evisse lassan magához tér. Próbálta kinyitni a szemét, de túl kábult volt. Furcsa, különös érzés kerített a hatalmába. Volt valami a lányban, valami ismerős. Bevillant egy kép egy göndör hajú kislányról, aki egy hintán ül és hatalmas képeskönyvet forgat.
Evisse megszólalt. Aggódott Violet miatt, és Marie miatt, a kedvencei miatt. Mindenkit féltett, csak saját magát nem. Jó volt tudni hogy van mellette egy olyan ember mint Marie. Szegény asszony egyedül élt. A fia meghalt a vietnami háborúban, a férjét néhány éve vesztette el. Evisse olyan volt számára, mint egy unoka, akire mindig is vágyott.
Azokat az embereket, akik Evisse számára fontosak voltak én is ismertem. Mintha egy önéletrajzot kaptam volna róluk. Nem túl részletes, de a főbb mozzanatok tisztán kivehetőek. Annál nyomasztóbb volt, hogy az idegenekről, mint amilyen Adam Cole semmit sem tudtam.
Ellenszenves fickó volt, az a típus akinek ezer élet is kevés lenne hogy bebocsátást nyerjen a Mennybe. És annyira dühítő, ahogyan Evisse-szel beszélt. Lekezelő, gúnyos. Hogy hiheti, hogy az a lány, aki autó elé veti magát, hogy megmentsen egy gyereket, majd elfeled mindent egy vaskos csekkért cserébe?!
Nem tetszett Adam pillantása, ahogyan Evisse-t méregette, mint a ragadozó az áldozatát, amikor várja az alkalmat hogy becserkészhesse. Szerencsére Marie megjelent, így Adam-nek nem volt már alkalma, hogy tovább kínozza Evisse-t. Drága, jó Marie! Akárha a segítőm lett volna.
Evisse zaklatott volt Adam látogatása után, ami engem is idegessé tett. Csak reméltem hogy a fickó nem keresztezi többé az utunkat.
Másnap reggel az orvos úgy döntött, hogy Evisse hazamehet. Szigorúan meghagyta Marie-nak hogy a lány még legalább egy hétig nem dolgozhat. Az ijesztő fehér kötést kicserélték egy sebtapaszra, amitől úgy tűnt, Evisse megkönnyebbült. Nem szerette ha sajnálták.
Dear Valley kisváros volt, alig ötezren életek itt, főleg családok, nyugdíjasok. A fiatalok szinte menekültek innét a nagyvárosokba. Igaz, ami igaz nem sok minden volt itt, ami egy tizenéves számára szórakozást nyújthatna. Egy kopott mozi, még a 60-as évekből, néhány bisztró és bár, pár üzlet és egy kicsiny poros lemezbolt.
Marie virágüzlete a főutcán kapott helyett, közvetlenül egy fodrászüzlet és egy könyvesbolt között. Az idős asszony az üzlet fölötti kis lakásban élt.
Evisse néhány utcányira lakott csupán, egy régi, apró kétszintes házacskában, amely mögött zsebkendőnyi kert terült el. A házat talán még a harmincas években építették, de - ellentétben a szomszédos épületektől - nagyon rendezett és takaros benyomást keltett. A faburkolatú nappaliban hatalmas kandalló állt, előtte virágos kanapé, halványzöld párnákkal. Az egyik párnán Bethanie nyújtózkodott, míg Mailo körbeugrálta gazdáját. A kutya ideges volt, mert érezte a jelenlétemet, bár nem látott. Evisse lehajolt hozzá és a karjába húzta.
Evisse: Mailo, hát jól viselkedtél? - kérdezte kedvesen és megvakarta az állat nyakát.
Olga: Nem volt velük semmi probléma, bár a macska egy kissé nehezen találta meg a helyét! - mosolygott.
Marie: Szegény kis jószágok! Biztosan nagyon hiányzott nekik Evisse!
Olga: Csináltam egy hatalmas adag erőlevest a mi kis betegünknek! És citromos pitét ahogy szereted! - ezzel karon fogta Evisse-t és a konyhába húzta, majd leültette az ablak előtti kis asztalhoz.
Evisse: Akárcsak egy orosz tábornok! - jegyezte meg!
Olga: Az apám katona volt, amikor még mind Moszkvában éltünk! - jegyezte meg jól hallható orosz akcentussal.
Evisse és Marie felnevettek. Olga csak akkor használta az akcentusát, ha a szülőhazájáról beszélt. Mialatt ettek, körülnéztem a házban. A napsütötte konyhából ajtó nyílt a kertbe, ahol Evisse rengeteg virágot és zöldséget nevelt. A parányi füves részen Mailo játékai hevertek szanaszét.
A földszinten volt még egy kamra és egy mosókonyha, valamint egy nagyobb ebédlő, amit láthatóan Evisse sohasem használt. Az emeleten két parányi háló és egy fürdőszoba kapott helyet. Evisse szobája az utcára nézett, az ablak előtt kopott, zöld bársonyszófa állt. A fal halvány levendula színű volt, a függönyök egy árnyalattal sötétebbek. A fehér szekrények és íróasztal láthatóan régi darabok voltak, amiket Evisse fáradságos munkával restaurált. Az ágyat foltokból összevarrt takaró fedte, amelynek sarkába valaki cirádás betűkkel Evisse monogramját hímezte. A kopott hajópadlót tarka rongyszőnyegek borították és a sarokban álló komódon gondosan bekeretezett családi fotók sorakoztak. Evisse a szüleivel kislányként, Evisse és a kölyökkutya Mailo, Evisse és Marie egy kerti ünnepségen, Evisse, Bethanie és Mailo a nappaliban a kanapén ülve.
Az egész ház olyan kedves és ártatlan volt mint a gazdája. Olyan érzésem támadt, mintha egy életnagyságú babaházban lennék.
Marie és Olga ebéd után elbúcsúztak és megparancsolták a lánynak, hogy maradjon ágyban. Evisse persze, amint meghallotta ahogyan Marie ősrégi Ford-ja elhajt, már ki is kelt az ágyból és egy megviselt Elfújta a szél kötettel a kanapéra telepedett.
Mailo a lábához feküdt, még a macska az ölébe mászott és elégedetten dorombolni kezdett.
És ezzel a festményre illő képpel megkezdődött közös életünk, habár neki sejtelme sem volt, hogy mostantól minden lépését egy őrangyal kíséri majd.