CLICK HERE FOR BLOGGER TEMPLATES AND MYSPACE LAYOUTS »

2011. február 13., vasárnap

15. Fejezet

Evisse



Adam bevitt a szobámba, belökte magunk mögött az ajtót, majd az ágyra fektetett. Sötét volt, csak a hold sápadt fénye adott némi világosságot. Adam fölém hajolt, majd megszólalt.
Adam: Te tényleg elaludtál?
Rémülten pislogtam. A házam előtt ültünk a kocsiban. Adam bosszúsan nézett rám a volán mögül.
Evisse: Mi történt? - kérdeztem elnyomva egy ásítást.
Adam: Bealudtál félúton. Azt hittem csak színleled, hogy ne kelljen beszélgetnünk.
Evisse: Ez nem az én műfajom! - vetettem oda. Egy pillanat alatt felébredtem. Ennél éberebb nem is lehettem volna.
Adam: Ugye nem várod hogy az ajtóig kísérjelek? - kérdezte cinikus hangon.
Kilöktem az ajtót, majd kimásztam a kocsiból és a bejárat felé masíroztam, vissza sem tekintve.
Adam: Evisse? - A hangja nyugodt volt. Megálltam. Lassan megfordultam. - Ezt itt felejtetted. - mondta a kezében lévő táskámra pillantva.
Odatrappoltam.
Evisse: Kössz! Igazán felejthetetlen élmény volt! - vetettem oda neki.
Adam: Azt elhiszem! Életed végéig mesélheted majd hogy randiztál Adam Cole-lal. - mondta öntelt hangon.
Ugyanaz a tenyérbemászóan idegesítő, beképzelt hólyag volt mint akit megismertem.
Evisse: Csak nem képzeled hogy majd ezzel fogok dicsekedni másoknak? Inkább szégyellnem kellene... - mondtam lesújtó hangon. - Nem is tudom mit hittem!
Sarkon fordultam és a bejárathoz siettem. Hallottam, hogy felbőgeti a kocsi motorját, majd heves fékcsikorgások közepette elhajt. Dühösen rángattam a zárat, a kulcs beszorult és nem tudtam elfordítani. Rácsaptam az ajtóra. Mailo odabent vad morgásba kezdett.
Nagy levegőt vettem és próbáltam visszafojtani a szememet égető könnyeket. Újra nekiveselkedtem és végre sikerült kinyitnom az ajtót. Mailo és Beth kitörő örömmel fogadtak, mint mindig. Adtam nekik friss vizet és egy kis rágcsálnivalót, majd felmentem az emeltre.
Csak álom volt. Egy buta álom. Az egészet álmodtam. Hogy is gondolhattam, hogy Adam megváltozott? És pont miattam? Még jó hogy nem történt köztünk semmi, hiszen az első adandó alkalommal kimutatta, hogy ugyanaz a seggfej aki régen volt. Régen? Körülbelül két hete...
Nem lehetek szerelmes egy ilyen emberbe! Nem szerethetem őt!
Éreztem hogy valami forró és nedves végigfolyik az arcomon. Könnyek. Mellette csak ezek várnak rám. Csak ezt tenné velem. Ki kell őt vernem a fejemből, el kell felejtenem mindörökre.
Hosszú idő óta most először álmodtam Eric-ről. A mólón állt nekem háttal, de felismertem. Megszólítottam de nem hallott. Elindultam felé. Láttam hogy a vízbe akar ugrani és rohanni kezdtem, kiabáltam, sikítoztam. Nem hallott meg. Amikor odaértem már a víz felszínén lebegett. Beugrottam és megragadtam majd próbáltam kihúzni, a víz fölé emelni. Aztán megláttam az arcát. Adam volt az.
Felriadtam. Megijesztett a reszelős, szaggatott hang, amit hallottam. A saját légzésem. Lerúgtam magamról a takarót, majd az ablakhoz botorkáltam és szélesre tártam, hogy beengedjem a hűvös éjszakai levegőt. A szobám forró volt mint egy katlan.
Kihajoltam az ablakon, hagytam hogy a lágy szellő felszárítsa a verítéket, ami az arcomat és a nyakamat borította. Jó érzés volt. Megnyugtató. A levegőben rózsa és lonc illat úszott, a fel-fel támadó légmozgás menta és kakukkfű aromát hozott magával.
Leültem a szófára és bámultam az éjszaka mozdulatlanságát. Vajon Adam alszik most? Ha igen, akkor ő is rólam álmodik?
Ostoba feltételezés volt. Mégis hevesebben vert tőle a szívem. Önkéntelenül is elképzeltem, milyen lenne mellette feküdni. Nézni ahogyan alszik.
Az ábránd túl nagy hatással volt rám. Már a gondolattól is remegni kezdtem. Mintha megmérgezett volna és többé nem tudnék kigyógyulni belőle.És nem is akarnék. Még akkor is ha tudom, hogy ez a méreg halálos.



Teljes erőmből nyomtam a gázt. A kocsi kifarolt a főútra, majd elhagytuk a várost. Az út kihalt volt, közel s távol egyetlen jármű sem látszott. Egyedül éreztem magam, mintha én lennék az egyetlen ember a földön. Az őz a semmiből tűnt elő. Teljes erőmmel a fékre léptem de túl késő volt. A szélvédőnek csapódott, ami mintha jégvirágokba borult volna a töréstől. Vér folyt végig a szemeim előtt.
Nehezen lélegeztem, mintha fojtogattak volna.
Vartanne: Megölted. - ez volt az első szava hosszú, nagyon hosszú idő óta.
Adam: Miért csináltad? - kérdeztem. - Mindent tönkretettél.
Vartanne: Az őrangyala vagyok. Megmentettem őt tőled. Mielőtt még arra a sorsra jutott volna mint az a nyomorult őz.
Adam: Hát nem érted hogy fontos nekem? - üvöltöttem. Vartanne nem válaszolt. - Szükségem van rá. - tettem hozzá halkabban.
Vartanne: Miért?
Adam: Mert... mert... -elakadtam. - Mert csak! Kell nekem!Akarom őt!
Vartanne: Te nem ismersz mást? Mindig kell... akarom, az enyém, én...én...ÉN! - a hangja úgy csattant mint egy ostorcsapás. A húsomba vájt. - A szerelem nem a birtoklásról szól, hanem az elengedésről. Ha tudod hogy nem lenne veled boldog, akkor elengeded. Ez az igazi szerelem. Amit te ismersz az csak vágy hús és mámor után, az éhség csillapítására. Evisse ennél sokkal többet ér, ő ennél milliószor többet érdemel.
Adam: Nem vagyok elég jó neki? - költői kérdés volt.
Vartanne: Hiszen még azt sem vagy képes kimondani hogy szereted.
Adam: A szerelem nem az én műfajom ezt mondtam már. - feleltem ingerülten.
Vartanne: Akkor mit akarsz tőle? - a hangja türelmetlen volt.
Adam: Nem tudom! - vágtam rá. - Fogalmam sincs. - tettem hozzá halkabban.
Furcsa kaparászó hangot hallottam. Kétségbeesett vergődést. Óvatosan kinyitottam a kocsi ajtaját, majd kiléptem a sötétségbe. Az őz az úttest szélén feküdt, az első két lába leszakadt. véres inak és puszta csont látványától felfordult a gyomrom. Hátsó lábai ütemesen mozogtak, mintha rohanni próbált volna. Közelebb léptem. Az oldalából egy jókora üvegdarab állt ki, a vére gőzölögve hagyta el összetört testét, apró vörös patakokat rajzolva homokszínű bundájára.
Furcsa nyöszörgő hangot hallatott, sötét szemeiben néma könyörgés ült.
Adam: Nem tehetek semmit. - suttogtam remegő hangon.
Elfordultam és visszaindultam a kocsihoz.
Vartanne: Itt akarod hagyni? - kérdezte elszörnyedve.
Adam: Mit tehetnék? Szerinted tudnának még segíteni rajta? A legközelebbi állatorvos fél órányira van és nagy valószínűséggel már az igazak álmát alussza. - hadartam.
Beültem a kocsiba és a kormányra hajtottam a fejem.
Vartanne: Még órákba telhet mire elpusztul. Lassan, szenvedve a fájdalomtól, kitéve a farkasoknak, akik elevenen falják majd fel. - úgy tűnt élvezi hogy kínozhat.
Adam: Mit vársz tőlem? - kérdeztem elgyötört hangon.
Vartanne: Segíts neki. - mondta egyszerűen.
Adam: Nem vagyok állatorvos.
Vartanne: Vágtál már fel valaha steak-et? - kérdezte színtelen hangon. Megértettem mit akar. - Ha jól tudom van egy kés a kesztyűtartóban...
Hevesen tiltakozni akartam, de ekkor meghallottam az őz halálsikolyát. Legszívesebben a saját húsomba vágtam volna. De még az sem okozott volna akkora fájdalmat, mint ez a szavak nélküli segélykérés.
Adam: Nem bírom megtenni... - nyögtem.
Vartanne: Hát persze hogy nem. Te vagy Adam Cole a rosszfiú, a bajkeverő, a balhékirály, a szívtipró, a kőszívű aranyifjú. De ez csak látszat... Belülről puha vagy és képlékeny...
Adam: Elég! - kiáltottam.
Kinyitottam a kesztyűtartót és kivettem a bőrtokot, ami egy remekül megmunkált vadászkést rejtett. Még a balhésabb időszakom tárgyi emléke volt, bár vért sohasem látott.
A penge hidegen villant a sápadt fényben. A tükörképem torz szörnyetegnek tűnt benne. Vagy az is lehet, hogy valósabb képet mutatott, mint anyám tökéletes velencei tükrei.
Kiszálltam a kocsiból. A lábaim ólomsúlyúak voltak, minden porcikám tiltakozott az ellen, amit tenni készültem. Mintha az aszfalt megolvadt volna a talpam alatt, hogy odaszegezzen. Vagy csak a saját gyávaságom tartott vissza.
Erőt vettem magamon és letérdeltem az őz mellé. Föld és erdőillata volt, melyet elnyomott a vér és a halál szaga. A mellkasa szaporábban mozgott, amikor fölé hajoltam, a lábai meg-megrándultak, még a véres csonkok is, amik a mellkasából meredtek kifelé.
Tétovázva hozzáértem. Összerezzent és megpróbált felkelni. A hangja fülsüketítő sikoly volt az éjszakában. Úgy tűnt még a tücskük is elhallgattak egy pillanatra. A szél feltámadt és az út menti füveken átsüvítve siratóénekké válva keringett körülöttünk.
Az őz szemei rabul ejtették az enyémet. Csak most láttam hogy nem feketék, hanem barnák. Gyönyörű, csokoládébarna szemek. A szőre pedig egyáltalán nem homokszínű volt, hanem szinte aranyszőke, néhol barnába hajló. Kínzóan emlékeztetett egy másik törékeny teremtményre, aki az én kegyetlenségem miatt szenvedett.
Vartanne: Csináld! - a hangja kegyetlen volt. Összerezzentem és az őz is. Talán ő is hallotta?
Felemeltem a kést. A tenyerem alatt pontosan éreztem a szíve egyenetlen verdesését. Tudtam hogy hová kell céloznom. Megérezte hogy mire készülök és sóhajtott. Ebben a sóhajban benne volt minden lemondás a zöld legelőkről, az erdő árnyas ligeteiről, az őszi avar kesernyés illatáról, a hóban hagyott nyomokról, a tavaszi záporokról, a folyóban látott tükörképről és magáról az életről.
A kés könnyedén hatolt a húsába. Üvöltöttem és ő is velem sikoltott. Könnyek törtek elő a szememből és ő is könnyezett, mielőtt üvegessé váló szemeiben megláttam volna a szörnyeteget, aki vagyok.



Evisse



Kedden kedvetlenül indultam munkába. Már reggel fullasztó volt a levegő, ami perzselő forróságot és pusztító vihart ígért délutánra. Valahol olvastam már ahogy a szerelmet is ehhez hasonlították. Először nem kapsz levegőt, majd felforrósít, azt magával ragad a hurrikán, ami apró darabokra tép és ledob a senki földjén.
Egyikre sem volt szükségem. Sem a viharra, sem a szerelemre.
Mikor megérkeztem az üzlethez, Olga éppen a járdát söpörte. Már messziről mosolygott rám, láttam az arcán hogy fontos közlendője van és alig várja, hogy hallótávolságba kerüljek.
Evisse: Jó reggelt!
Olga: Uram Isten! Úgy festesz, mint aki nem aludt egész éjjel.
Grimaszt vágtam.
Olga: Úgy tűnik állandó szereplője lettél az újságoknak. - folytatta.
Felkaptam a fejem.
Evisse: Miről beszélsz? - kérdeztem rémülten.
Olga: Nézd meg magad. Odabent hagytam a pulton. Marie elment a gyógyszertárba! - kiáltotta utánam, amikor berontottam az üzletbe.
Shawn a pult mögött ült, éppen újság fölé hajolva rágcsált egy zsömlét. Felkaptam az újságot.
Shawn: Neked is jó reggelt! - a hangja szemrehányó volt, de mögötte nevetés bujkált.
Evisse: Szia! - motyogtam, miközben átfutottam a cikkeket a címlapon.
Shawn: Ewmmm... amit keresel, a tizenkettedik oldalon van, az apróhirdetések végén. - mondta segítőkészen.
Odalapoztam. Elakadt a lélegzetem. "Lapunk előző számában tévesen állítottuk, hogy Ms. Evisse Green és Mr. Adam Cole eljegyezték egymást. A felek közötti viszony kizárólag baráti jellegű, a kellemetlenségért élnézésüket kérjük. "
Mégis megtartotta a szavát. Elégedettnek kellett volna lennem, de csak egyvalamit éreztem, egy furcsa gombócot a torkomban, ami nem akart elmúlni, hiába nyeltem egyre nagyobbakat.
Shawn: Itt hagytad a mobilod tegnap. - mondta halkan.
Elém tolta a pulton. Elvettem. Kilenc nem fogadott hívás és két üzenet. Anyám és apám kerestek, majd Stacie tegnap késő este és ma hajnalban. Megnéztem az üzeneteket. "Szívem, elmondhattad volna, hogy mi van köztetek, apád rettenetesen kiborult, hogy az újságból kellett megtudnia. Kérlek hívd fel. Beszéljétek meg. Csók. Anya"
Felsóhajtottam. A következő tegnap este érkezett. "Ev, hogy sikerült a randi? Adam még nincs itthon. xoxo S" A legújabb ma reggel jött, körülbelül egy órája. "Evisse Green, miért nem veszed fel a telefont? - írtam apám.
Evisse: Telefonálnom kell. - mondtam bocsánatkérően Shawn-nak és hátramentem a raktárba.
Shawn: Addig majd én tartom a frontot. - szólt utánam.
Anyámat hívtam először.
Katie: Na végre! Mégis minek kell Neked mobil ha sohasem vagy elérhető? - kérdezte türelmetlenül.
Evisse: Ne haragudj! Bent felejtettem az üzletben.
Katie: Apád egész nap a plafonon volt. Körülbelül százszor felhívta Greg Cole-t.
Evisse: Jaj ne! - nyögtem.
Katie: Láttam a mai újságot. Szóval semmi sem igaz az egészből? - kérdezte hitetlenkedve.
Evisse: Hát persze hogy nem igaz! Csak nem hitted egy percig is, hogy eljegyeztem magam titokban az állam legrosszabb hírű szépfiújával? - kérdeztem döbbenten.
Katie: A legrosszabb hírű és a legjóképűbb... - tette hozzá.
Evisse: Anya! - kiáltottam döbbenten.
Katie: Jól van, rendben! Csak egyvalamit árulj el! Van köztetek valami? - kérdezte izgatottan.
Evisse: Igen. Kibékíthetetlen ellentét. - feleltem. Anyám türelmetlen hangot hallatott.
Katie: Ha a helyedben lennék...
Evisse: De nem vagy!- vágtam rá.
Katie: Ha elfogadsz egy tanácsot...
Evisse: Inkább nem!
Katie: Nagy hatással lehetsz arra a fiúra. - mondta végül. - Hallottam, amikor Greg azt mondta apádnak, hogy Adam rengeteget változott, mióta ti...
Evisse: Anya! Nincs mi! Hát nem érted? Olyan nincs hogy Adam és én! -kiáltottam majdnem sírva.
Katie: Ok, értem én. Nem szólok bele. Felnőtt nő vagy. A te életed...
Evisse: Köszönöm! - vágtam rá türelmetlenül.
Katie: Azért hívd fel apádat. Olvasta ő is az újságot, de szerintem csak akkor nyugszik meg igazán, ha tőled hallja a hírt. - magyarázta. - Most mennem kell, tízkor interjút készítek a rendőrfőnökkel.
Evisse: Rendben. Szeretlek és bocs a... kiborulásért. - mentegetőztem.
Katie: Semmi baj drágám. Én is szeretlek! Legyen szép napod!
Hosszú idő kellett, mire rászántam magam hogy felhívjam apát. Reméltem hogy nem veszi fel.
Patrick: Szia Mókus! - a hangja kedvesen csengett, mint mindig.
Evisse: Szia apa!
Patrick: Sajnálom az egészet a buta újságcikkel. Biztosan rémes lehetett, hogy hírbe hoztak azzal a tökfilkóval. Főleg hogy nincs köztetek semmit. Mert ugye nincs?
Evisse: Nem, nincs. Semmi. - értettem egyet.
Patrick: Ezt örömmel hallom. Még maga Greg is azt állítja hogy a fia rémes alak.
Evisse: Íme egy elfogulatlan szülő! - mondtam cinikus hangon.
Patrick: Szerinte jó hatással vagy a gyerekeire, de véleményem szerint ha gond van a viselkedésükkel akkor vigye őket pszichiáterhez. Semmi szükség rá, hogy bajba keverjenek. - mondta szigorúan.
Evisse: Nem kerülök bajba.
Patrick: Tudom. - mondta megenyhülve. - Tudom hogy milliószor lefutottuk ezt a kört, de talán ideje lenne hazajönnöd. -mondta óvatosan. Sóhajtottam. Milliószor? Milliárdszor! - Még nincs késő jelentkezni egy egyetemre. Nem kellene velünk élned, bérelnénk Neked egy helyes kis lakást valahol a belvárosban. - ajánlotta. - Lehetne saját kocsid és...
Evisse: Boldog vagyok Dear Valley-ben. - szakítottam félbe.
Sokszor mondtam már neki ezt úgy hogy komolyan is gondoltam. De ezúttal még a saját fülemnek is hamisan csengett.
Patrick: Néha úgy érzem elvesztegeted a legjobb éveidet... - sóhajtott.
Nem tudtam mit mondani. Azt hazudtam, hogy dolgoznom kell és villámgyorsan leraktam a telefont. Leültem a virághagymákat rejtő dobozok közé és csendesen sírni kezdtem.
Fogalmam sem volt mennyi ideig kuporogtam ott. Marie hangja rángatott ki az önsajnálat mocsarából. Villámgyorsan felkeltem és átszaladtam az aprócska mosdóba. Megmostam az arcom hideg vízzel, de a szemeim vörösek és duzzadtak maradtak.
Marie: Evisse drágám, minden rendben? - hallottam a hangját a folyosóról.
Evisse: Igen... őőő... mindjárt megyek. - dadogtam.
Újra megmostam az arcom. Kiléptem a folyosóra és próbáltam nem ránézni Marie-ra.
Evisse: Azt hiszem át kellene pakolnom a cserepeket a raktárban. - hadartam, hogy mielőbb eltűnhessek a szeme elől.
Marie nem szólt semmit, csak megállt a raktár ajtajában. A félhomályban nem láthatta az arcom, de azért hátat fordítottam neki.
Marie: Shawn szerint sírtál. - mondta halkan.
Evisse: Csak... csak egy butaság miatt. - védekeztem. - Már semmi bajom. Tényleg. - bizonygattam.
Marie: Ha beszélgetni akarsz...
Evisse: Tudom hol talállak. - fejeztem be a mondatát.
Hallottam, ahogyan visszamegy az üzletbe és egy újonnan érkezett vevővel cseveg. A délelőtt nagy részét a raktárban bujkálva töltöttem. Mikor kiléptem az üzletbe, szinte mellbe vágott a hőség. Marie lehúzta az ablakok bambuszárnyékolóit, de a nap vékony, perzselő sugarakban áttört rajta, megremegtetve a levegőt.
Marie a pult mögött ült, egy elnyűtt Jane Austen regénnyel és egy pohár jeges limonádéval.
Marie: Igyál valamit, mert rosszul leszel ebben a hőségben. - mondta fel sem pillantva.
Szó nélkül kimentem az apró konyhába és töltöttem magamnak egy pohár ásványvizet, majd beleejtettem két jégkockát.
Evisse: Teljesen kihalt az utca. - jegyeztem meg kikukucskálva az ajtón.
Marie: Hazaküldtem Olga-t is, ilyen hőségben nem tudna dolgozni.
Evisse: Shawn? - kérdeztem.
Marie: Coleéknál sütteti a hasát a medence mellett. - mosolygott. - Ez a rafinált kis boszorkány alaposan az ujja köré csavarta. - kuncogott.
Evisse: Nem volt nehéz dolga. - mosolyogtam elnézően.
Marie: És mi a helyzet veled meg Adam-mel? - kérdezte szinte mellékesen, fel sem pillantva a könyvből.
Evisse: Nincs semmiféle helyzet. - vágtam rá ingerülten. Marie erre felpillantott. - Ne haragudj!
Marie: Tudod ha hiszed ha nem, ez most jó ami Veled történik. - értetlenül néztem rá.
Evisse: Mármint hogy képtelen vagyok uralkodni az érzéseimen, feszült vagyok, türelmetlen, majdnem szétrobbanok és azt sem tudom hol áll a fejem? - kérdeztem szinte ironikus hangon.
Marie: Az elmúlt két évben nem láttam mást, mint egy nyugodt, kiegyensúlyozott lányt, akivel nem történik semmi. Aki hagyja hogy az élet elsuhanjon mellette. Fásult voltál és zárkózott. Majdhogynem érzéketlen. - magyarázta. - Bármit is tett Veled ez a fiú, az visszahozott az életbe.
Szóhoz sem jutottam a döbbenettől.
Evisse: Marie... ugye nem azt akarod mondani hogy én és ő? Hogy ő és én? - kérdeztem hüledezve.
Marie: Az elmúlt egy hónapban több érzelmet váltott ki belőled, mint bárki, vagy bármi az elmúlt két évben. Az elmúlt egy hónapban több emberséget láttam benne, mint az elmúlt... nos egész életében. - levette a szemüvegét és rám meredt. - Mit érzel iránta?
Iszonyú kínban voltam. Ha kimondom, akkor igaz lesz. Mindaddig amíg nem ismerem be, addig nem is létezik. Legalábbis bemesélhetem magamnak. De Marie volt az egyetlen ember ezen a világon, akinek képtelen lettem volna hazudni.
Evisse: Szeretem. És félek. - suttogtam. A sírás váratlanul tört rám és ostobának éreztem magam.
Marie ölelésre tárta a karját.
Marie: Kicsikém. A szerelem néha nagyon félelmetes tud lenni. Különösen ha az akinek odaadod a szíved, nem biztos hogy jól bánik majd vele. De nincs szerelem csalódás nélkül, mint ahogyan győzelem sincs kockázat nélkül. - magyarázta. - Egész életedben bánni fogod, ha nem adsz ennek egy esélyt.
Evisse: Akiről... - szipogtam. - Akiről szó van az Adam Cole.
Marie: Pár héttel ezelőtt én magam pofoztalak volna fel, ha azt látom rajtad amit most. De azt hiszem... nos... úgy érzem Adam megváltozott. Hiszem hogy megváltozott. - jelentette ki.
Evisse: Nem tudom Marie... néha én is úgy érzem... aztán megint visszatér az a gúnyos, lekezelő idióta és én bizonytalan leszek. Honnét tudhatnám, hogy őszinte? - kérdeztem kétségbeesetten.
Marie előhalászott egy papír zsebkendőt a fiúkból majd a kezembe nyomta. Kifújtam az orrom és megtöröltem a szemem.
Marie: Sehonnét. Amíg nem teszel egy próbát. - mondta biztató hangon.
Evisse: Nem akarok arra a sorsra jutni, mint az a sok lány, akiket elszédített!
Marie: Akkor ne hasonlítsd magad azokhoz a buta tyúkokhoz! - mondta szinte felháborodva. - Adam is tudja, hogy te más vagy, ha csak egy csepp esze van akkor is. És hidd el Adam okosabb mint hinnéd. Legalábbis ha tényleg az, akkor nem nem fog téged elfecsérelni. - biztatott.
Evisse: De... de azt hiszem már mindent tönkretettem! - kiáltottam kétségbeesve. - Nagyon nagyon haragudott rám. Pontosan azért mert nem bíztam benne.
Marie: Akkor keresd meg! Mond el neki hogy bízni akarsz benne! - bátorított.
Evisse: Csak így egyszerűen? - kérdeztem döbbenten.
Marie: Igen. Ilyen egyszerűen. - felelte.
Tétováztam. Marie az orrom elé lógatta a a kocsikulcsot és pedig elvettem tőle. Azonnal indulni akartam, mielőtt még meggondolom magam. Csak reméltem, hogy útközben kitalálom majd, hogy mit mondjak neki.

11 megjegyzés:

Unknown írta...

Istenem ez a lány mit kínlódik össze...még szerencse h Marie beszélt a fejével és úgy tűnik ez használt(mellesleg Marie meglepett rendesen,de ez tökjó)
Adam őzikés sztorija kiborított,majdnem sírtam...viszont jó volt mert megismerhettem Adam esendő oldalát,amiről én biztos voltam h létezik:)
Én nagyon drukkolok Adam-nek!!!

=)GoOofy(= írta...

Ááááh...Itt abbahagyni?!?! :D
Ez bűn!
Nagyon-nagyon tetszett :D És siess a kövivel...
Igaz...Az az őzikés sztori engem is eléggé kiborított...Úgy belegondoltam, hogy én ütöttem el 1 cuki kis őzikét, leszakadt a lába, meg minden és még le is kell szúrnom...Jajj...Brr...
Na de az a lényeg, hogy nagyon jó volt!
És nagyon várom a kövit, amivel remélem, hogy sietsz! :D
Puszim!
=)GoOofy(=

Lenaaa írta...

áuóóó
nem volt szép itt abbahagyni.
na meg a kezdés, jól átvertél minket, már azt hittük milyen szépen összejönnek, erre csak álmodott? mintha citromba haraptam volna...

kíváncsi vagyok mi lesz, mit fog neki mondani?

szegény Adam, majdnem én is elsírtam magam mikor az őzes szituba keveredett.
Vartanne bezzeg most feltűnt...

nagyon jó rész volt!
pusz
L

Rachel írta...

najó. Amiket éreztem olvasás közben: düht, csalódottságot, fájdalmat, a sírás kerülgetett, aztán sírtam... Az eleje nagyon gonosz volt tőled :D de komolyan. aztán az egész szarvasos betét nagyon megviselt, de ahogy látom nem csak engem. És nem értek egyett Ririvel, azzal, hogy "mit kínlódik össze". Teljesen egyetértek a Marie féle teóriával "az akinek odaadod a szíved, nem biztos hogy jól bánik majd vele." Legyen az barátság, szerelem, akármilyen emberi kötődés...
Nagyon remélem, hogy lassan kiderül Eviesse előtt ez az egész Adam-Vartenne- Lucifer-es dolog, és ez majd mégjobban megbonyolít mindent. :D
várom a folytatást...mint mindig :)
puszi Rachel

Vii írta...

Szija!
Hát ez nekem is fájt. :)
Marynek annyira köszi, hogy beszélt Ewissevel. Remélem még nincs minden veszve. Adam ezután a baleset után szerintem még jobban megváltozott. Szerintem ez a sírás egy fordulópont.
Vartanne mit csinált? Adam maradni akart? Ő pedig nem hagyta?
Most hogy ĺgy ezt bepötyögtem elbizonytalanodtam. Mi van ha Adam annyira megijedt a saját èrzèseitől, hogy hülyeséget csinál? Na megint aggódhatok. :) Várom a következőt. Nagyon!!!
Csak így tovább. Imádom. :D <3

Millió puszi...

Unknown írta...

Sorry,talán kissé félreérthetően fogalmaztam,mikor azt írtam h 'mit kínlódik össze'...csakhát annyira izgulok h összejönnek-e már végre...Szóval inkább a csalódottság szólt belőlem :)))

Névtelen írta...

Katarzis a javából!!!Lehet sápitozni hogy milyen véres és borzasztó,de aki csak rózsaszín trutyit képes összehozni az fantáziátlan kókler!!!!Micsoda átütő erejű képek és érzelmek!!Nagyon jó megoldás volt egy drámai esemányen keresztűl megmutatni Adam lelkét.
Vartanne érdekes változásokon megy át,mintha a fiúk jelleme felcserélődne!vagy nem?
A Marie-s rész kedves volt,olyan anyás~barátnős
Ez a rész sokkal jobban tetszet mint az elöző kettö.Piszok módon oda nem is írtam,igazából nem tudnám megmondani mi hiányzott nekem de elmaradt az extázis.Valami botrányosabbra számítottam.
Nekem,nekem kevés volt,de most mindenért kárpótoltál!!!!!
Köszönöm)))))
Pusz Emmi

Névtelen írta...

szia! nem igen szoktam írni,de az a rész nagyon bejött
várom a folytatást(:

Polihisztor írta...

Szia!

Azért ez egy elég kemény csavarintás volt az előző fejezethez képest :S Már mindenki várja a romantikus vonalat, és erre kiderül hogy Evisse csak aludt :D
A szegény őzikét nagyon sajnáltam. Egyszer mi is majdnem elütöttünk egyet :( annyira védtelenek. De akármilyen borzalmas is volt, Adamre ráfért egy érzelmi sokk. Talán most észbekap, és végre rendeződik a viszonya Evissel :D

várom a folytatást!!! :)

pusszi

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett a fejezet! :D
Szegény őzike :$
Kíváncsi leszek mit mond Evisse Adamnak ;)
Várom a következőt! :D

Bogyó írta...

Nekem ez az érzelmi túlcsordulás már túl sok. :D
Megfogalmazás szempontjából csillagos tízes, a képek amiket lefestesz, a szójátékok, az árnyalások, a hasonlatok... ott vagy a nagyok között babám! Ennyi! Hihetetlen!
Legyen egy kis eksön a köv. részben léciiiiii!!!!!!!:D

B