16. Fejezet

Adam


Késő éjjel volt, amikor visszaértem Dear Valley-be. A főutca sötét és kihalt, mint a lelkem. Az egyetlen kivilágított épület Joe bárja volt. Pár motor és egy öreg furgon parkolt előtte, néhány ismerős tag a bejáratnál cigarettázott. Felismertem Randy Mills-t, az autószerelőt. Elismerően füttyentett, amikor meglátta a kocsimat.
Randy: Ezt nevezem dekorációnak! Mi történt? Elütöttél egy őzet? - kérdezte nevetve.
A vele lévő két férfi is nevetett. Kedvem lett volna behúzni nekik. Helyette Randy markába csúsztattam egy százast.
Adam: Holnap reggel ugorj be a kocsiért! - mondtam halkan.
Randy megláthatott valamit az arcomon, mert eltűnt a mosoly az arcáról és beleegyezően bólintott.
Beléptem a bárba, de még utolértek Randy szavai.
Randy: Lefogadom, hogy elütött valakit. - mondta halkan, azt gondolva hogy nem hallom.
A pulthoz mentem. Betsy, Joe vörös hajú felesége unalomtól ásítozva törölgette a poharakat.
Betsy: Adam! Mi szél hozott? Azt hittük megjavultál... - kuncogott.
Adam: Kutyából nem lesz szalonna. - feleltem bágyadt mosollyal.
Betsy egyetértően bólogatott és már töltötte is a szokásos italomat. Dupla Jack Daniels-t tisztán, sok jéggel, kevés tört mentával. Mohó kortyokban nyeltem, várva az ismerős, meleg zsibbadást, ami orvosság minden bajra. Letettem az üres poharat. Betsy már adta is a következőt.
Ezt is lehúztam, majd az újabb adagra várva körülnéztem a bárban. A régi zenegépből egy még régibb sláger szólt, a füst olyan sűrű volt, mintha ködben úszna a terem. Néhány törzsvendég, akiket arcról ismertem a pultnál üldögélt néma csendben. Nem beszélgetni jöttek, hanem inni.
Egy kisebb társaság a bár hátsó részében biliárdozott. Nagy zajt csaptak, harsány nevetésük bántóan csengett.
Betsy: A vége az lesz, hogy fel kell keltenem Joe-t. - sóhajtott. - Ezek szép szóval nem mennek el innét.
Nem feleltem. Lehúztam az újabb pohár whiskey-t. Kezdett hatni. A lábam és a karom már zsibbadt és a meleg a gyomromig hatolt, feloldva a görcsöt, ami feloldhatatlannak tűnt még az előbb.
Még néhány pohár és eltűnnek a rémképek az agyamból. Még néhány pohár és örökre elfelejtem Evisse Green-t. Vagy legalábbis egy éjszakára.
Ordenáré nevetés és ismerős női hang zökkentett ki melankóliámból. Hátranéztem. Hunyorogva próbáltam átlátni a füstön. Egy férfi ölelgetett egy falatnyi ruhába öltözött nőt. A nő éles hangon tiltakozott, habár alig állt a lábán.
Adam: Betsy... kik azok? - kérdeztem a pincérnőt.
Betsy: Bianca! Ismersz más helybéli lányt, aki részegen, éjjel, kocsmában, férfiakkal verekszik? Az meg Buck Monroe, a benzinkutas. Egy vadbarom. Joe az elmúlt héten is kétszer dobta ki. - panaszkodott.
Buck megmarkolta Bianca fenekét és a játékgépnek nyomta.
Bianca: Engedj el te disznó! - kiabálta.
Buck: Ne-nem azért fizettem aaa... piádat egész este, hogy lekoptass, te szajha! - harsogta borízű hangon. - Gyerünk mutasd csak a...
Bianca: Engedj el!
Bianca beletérdelt a legérzékenyebb pontjába. Buck felüvöltött, elengedte Bianca-t, majd vadul káromkodva rádőlt a játékgépre.
Bianca a kijárat felé indult, megbotlott, a bokája kibicsaklott a tűsarkú cipőjében, de visszanyerte az egyensúlyát és végül kibotorkált az utcára. Az emberek visszafordultak a poharaikhoz, a műsor véget ért.
Felhajtottam a következő poharat, és már inteni akartam Betsy-nek hogy hozhatja a következőt, amikor elém tett egy üveg sört.
Adam: Eltévesztetted a házszámot aranyom!
Nehéz volt kimondani. Ennyire bonyolult mondat lenne?
Betsy: Lassíts fiacskám, mert semmi kedvem megágyazni neked a pult alatt! - okított. - Elszoktál a piától Adam. - mosolygott. - A kis virágáruslány mellett nem volt rá időd mi? - ugratott.
Mondani akartam valami gorombaságot, de aztán úgy döntöttem jobb nem haragban lenni azzal aki a piámat keveri. Felvettem a sört és nagyot húztam belőle. Csak most vettem észre hogy mennyire szomjas is vagyok.
Néhány perc múlva bejött Randy és a két haverja. Leültek a pult mellé, majd rendeltek egy kancsó sört. Fejenként.
Randy: Bianca most megkapja a magáét. - nevetett. - Láttátok Buck fejét, amikor utána ment?
Betsy: Bianca csak azt kapja amit érdemel! - vetette oda megvetően.
Felugrottam. Megszédültem és a pultba kapaszkodtam. Behunytam a szemem és vártam, hogy elmúljon a rosszullét. Hallottam, hogy Betsy mond valamit, amiben a "rókázás" szó is szerepel.
Benyúltam a zsebembe és előkotortam egy húszast, majd a pultra dobtam.
Hallottam hogy Betsy kiabál, de nem érdekelt.
Kilépve azonnal meghallottam Bianca segélykiáltásait. A kocsma mögötti sikátorból jött a hang. Amikor odaértem, Buck éppen feltépte a ruhája alját, majd megragadta a hajánál fogva és a falhoz nyomta az arcát.
Buck: Kussolj!
Adam: Hé! - kiáltottam.
Buck felém hunyorgott. Közelebb léptem.
Buck: Cole? Mit csinálsz itt?
Adam: Engedd el!
Bianca: Adam segíts! - zokogta.
Buck: Kuss legyen mert kivágom a nyelved ribanc! - harsogta. - Te meg mit akarsz? - felém fordult. - Neked mér megvolt, nem?
Adam: Engedd el Buck! - kértem határozottan.
Buck: A szemét kis ringyó egész este a számlámra iszogatott. Aztán meg lekoptatott. De engem nem lehet így lerázni! - harsogta.
Adam: Ha csak erről van szó, itt a pénzed! - felemeltem a levegőbe egy százast.
Buck: Menj a francba Cole!
Odamentem és megragadtam, majd nekilöktem az egyik konténernek. Belezuhant a szemestzsákok közé. A lábához dobtam a pénzt.
Adam: Itt a pénzed! - mondtam újra. - Gyere! - megfogtam Bianca karját és kivezettem a kocsimhoz.
Zokogott és alig bírt járni, de amikor meglátta a kocsit megtorpant.
Bianca: Mi a franc történt a kocsiddal?
Adam: Elütöttem... egy... egy macskát. - hazudtam.
Bianca: Jó nagy macska lehetett. - nevetett.
Beültettem a kocsiba. Randy odakiabált az ajtóból.
Randy: Hé Adam! Adj neki!
A többiek vad kurjongatásba kezdtek. Beszálltam, majd azonnal Biancáék háza felé vettem az irányt.
Bianca: Jaj ne! Nem mehetek haza! - zokogta. - Kérlek, Adam vigyél el bárhova, de nem mehetek haza! Akkor inkább Buck!
Adam: Elment az eszed? - kérdeztem döbbenten. - Buck egy állat.
Bianca: Nem akkora mint az apám. - mondta elgyötörten és a karjára mutatott.
Halkan káromkodtam. Bianca karján, combján és a nyakán lila és zöld foltok éktelenkedtek. Jobban megnézve a szeme alatt is volt egy, habár az már inkább sárgás volt. A vastag rúzsréteg alatt a szája fel volt repedve.
Adam: Miért nem kértél segítséget? - kérdeztem döbbenten.
Bianca: Kitől? - zokogta. - Mindenki utál, Adam! Azt mondanák, hogy megérdemeltem...
Nem vihettem haza, az biztos volt. A házunk felé vettem az irányt. Bianca halkan szipogott mellettem.
A ház teljesen sötét volt, csak az udvari világítás égett. Leparkoltam közel a bejárathoz, majd kiszedtem Bianca-t a kocsiból. Kinyitottam az ajtót, majd felkaptam Bee-t és felvittem a szobámba, majd a a fürdőbe. Leültettem a kád szélére és megnyitottam a csapot.
Adam: Fürödj meg. Addig keresek valami ruhát.
Átmentem Stacie-hez. Csak reménykedtem benne, hogy az új házi-kedvence nincs nála. Benyitottam. Csak a húgom halk horkolását hallottam. Stacie alvómaszkban és füldugóval aludt, úgyhogy egy atombomba sem ébresztette volna fel.
Belopóztam a gardróbjába és kerestem egy pólót Bianca-nak. Csak reméltem, hogy nem fulladt bele a kádba. Beadtam neki a pólót, majd kerestem egy boxeralsót, amikor közölte hogy nincs rajta bugyi. Gondolhattam volna.
Miután végzett, lefektettem az ágyamban. Úgy terveztem, hogy én a vendégszobák egyikében alszom.
Binaca: Adam... kérlek maradj itt! - kérte.
Adam: Ez nem jó ötlet Bianca!
Bee megfogta a karomat, majd lehúzott az ágyra.
Bianca: Kérlek! Ölelj át! - búgta.
Egy pillanatra megfordultam a fejemben, hogy mi lenne ha... de aztán bevillant Evisse arca és azonnal tudtam, hogy nekem nem kell másik nő. Még akkor sem Evisse sohasem lehet az enyém.
Adam: Nem! - kibontakoztam az öleléséből. - Nem lehet... Bee... - utánam nyúlt, de nem engedtem. - Én mást szeretek.
Bianca: Áu! - felszisszent. Hátradőlt. - Te tényleg szereted azt a kis...
Adam: Evisse a neve. És igen. Szeretem!
Bianca: Hát jó! - sóhajtott. - A szerelmes pasik sohasem voltak az eseteim. - megvonta a vállát. - De azért maradj itt! - kérte. - Nem akarok ma egyedül lenni.
Felsóhajtottam, majd visszaereszkedtem az ágyra.
Adam: Na jó! De vigyázz a kezeidre! - figyelmeztettem.



Evisse


Mikor megérkeztem a Cole-villához Stacie éppen kifelé hajtott a kapun. Letekerte az ablakot és kihajolt. Akkor napszemüveget viselt, ami eltakarta a fél arcát.
Stacie: Te jó ég! Hát élsz? - kiáltotta.
Ennyire veszélyes dolog lenne Adam Cole-lal randizni?
Evisse: Igen... azt hiszem. De... miért is?
Stacie: Majdnem rosszul lettem, amikor a komornyik elmondta, hogy Adam kocsiját darabokban vitték el reggel. Be volt törve a szélvédő, meg tiszta vér volt minden... már azt hittem balesetet szenvedtetek.
Szédülni kezdtem. Hátradőltem az ülésen.
Evisse: Adam jól van?
Sracie: Igen, legalábbis azt hiszem. Amikor bekopogtam hozzá elzavart. Szóval azt hiszem jól van.
Evisse: Beszélnem kell vele!
Stacie: Próbáld meg! Téged lehet hogy beenged a szentélybe! - kuncogott. - Szóval mi is történt?
Evisse: Hát... eléggé félresikerültek a dolgok. Azt hiszem miattam. - vallottam be.
Stacie: Szóval nem voltál ott, amikor a kocsi összetört?
Megráztam a fejem.
Evisse: Mikor hazavitt, még nem volt semmi baja a kocsinak.
Hirtelen borzasztó lelkiismeret furdalást éreztem. Emlékeztem milyen zaklatott volt, amikor este elhajtott. Ha bármi történt vele, az az én hibám.
Stacie: Ev én most megyek. Vár a körmösöm! Sok sikert!
Mielőtt még válaszolhattam volna elhajtott. Begurultam a ház elé. A komornyik azon nyomban ott termett, hogy kisegítsen a kocsiból. Eltűnődtem, hogy vajon egész nap leselkedik e, vagy van valamilyen riasztóberendezésük, ami jelzi a vendégek érkeztét.
Bevezetett a mindig rózsa illatú házba.
Komornyik: Kihez jött Kisasszony? Ha szabad megkérdeznem.
Evisse: Ó, én Adam-hez jöttem. - felelten zavartan. - Szólna neki?
Komornyik: Mr. Cole még nem kelt fel. Esetleg átadhatnék neki egy üzenetet?
Dühös lettem. Nem kelt fel? Keltse fel!
Evisse: Megmondaná neki kérem, hogy Evisse kereste? - szűrtem a fogamon keresztül.
Már éppen menni készültem, amikor meghallottam Melanie Cole hangját.
Melanie: Philip? Miért nem vezette fel a kisasszonyt a fiamhoz? - kérdezte szigorúan.
Most valahogy sokkal összeszedettebbnek tűnt. Most is köntöst viselt és papucsot, de a haja nem volt olyan fénytelen és kócos, mint a legutóbb és az arca is kisimultabbnak tűnt.
Komornyik: Bocsásson meg asszonyom, de Cole úrfi meghagyta, hogy senki se zavarja. A reggelijét is visszaküldte.
Melanie: Biztos vagyok benne, hogy a kisasszonyra nem vonatkozik a kérése. - felém nyújtotta a kezét. - Gyere Drágám!
Megszeppenve hozzá léptem. Melanie Cole átkarolta a vállam, majd felvezetett a lépcsőn. Menet közben visszaszólt a komornyiknak.
Melanie: Készítsen egy martinit mire visszajövök.
Evisse: Köszönöm Mrs. Cole! - kezdtem hálálkodni.
Melanie: Ugyan, semmiség drágám! A nevedre ugyan nem emlékszem, de tudom, hogy a lányom barátnője vagy és a fiam odavan érted! - kuncogott.
Evisse: Evisse vagyok. Az apám a férje kollégiumi szobatársa volt.
Melanie: Hát persze! Evisse! Milyen különleges név...
Evisse: Az egyiptomi Ívisz szóból ered. Virágot jelent. - feleltem.
Melanie: Illik hozzád! - mondta mosolyogva, majd megsimogatta a karom. - Magadra hagylak. Kopogj csak be!
Evisse: Köszönöm. - feleltem hálásan.
Megvártam amíg Melanie Cole eltűnik a színről. Addig is próbáltam erőt gyűjteni. Meg tudom tenni! - biztattam magam.
Nagy levegőt vettem és kopogtam. Nem felelt senki. Újra kopogtam kicsit hangosabban.
Adam: Hagyjanak békén! - szólt a válasz.
Evisse: Én vagyok az, Adam!
A hangom megremegett. Nem érkezett válasz. Annyira gyűlöl, hogy nem is felel? Már épp el akartam menni, amikor hallottam hogy kattan a zár. A szívem hatalmasat dobbant amikor Adam kilépett a folyosóra. Egy fekete trikót viselt és melegítőalsót. Mindig tökéletesen fésült frizurája össze-vissza állt, néhány tincs a homlokába lógott. A szemei alatt sötét karikák húzódtak.
Adam: Mit keresel itt? - kérdezte nem túl barátságosan.
Evisse: Beszélnünk kell! Bemehetnék a...
Adam: Nem! - az ajtaja elé lépett, elzárva előlem. - Azt hittem a tegnapi után már nincs mondanivalónk egymás számára!
Fájt. Piszkosul fájt. Szerettem volna faképnél hagyni, de a büszkeségemet nem hoztam magammal.
Evisse: Én... sokat gondolkodtam az egészről... kettőnkről. - tettem hozzá. Az arca rezzenéstelen maradt. - Azt hiszem tévedtem. Túl szigorú voltam Veled! - magyaráztam. Adam elhúzta a száját. - Tudom hogy megváltoztál és idióta vagyok, amiért a múltad miatt vontalak felelősségre. De meg kell értened mennyire nehéz nekem bízni benned! Szeretnék bízni benned! Csak... nehéz.
Adam: Evisse, ne fáraszd magad! Én is gondolkodtam és igazad van. Te és én... nem fog menni. - mondta szomorúan. - Lehet hogy megváltoztam, de vannak bennem... bizonyos erők, amik miatt bánthatlak... jobb lesz Neked nélkülem.
Elkeseredettnek tűnt. A szemei szomorúak voltak.
Evisse: Ne mond ezt! - kértem suttogva.
Adam: Nem én vagyok számodra a megfelelő férfi!
Evisse: Lehet, de nekem te kellesz! - suttogtam.
Közelebb léptem hozzá. A szívem a torkomban dobogott attól, amit tenni készültem, de nem volt visszaút. Végigsimítottam az arcán. Enyhén borostás volt, de a bőre érintésétől forróság járta ár a testem. Behunyta a szemét.
Adam: Mi lesz ha összefutunk az egyik volt barátnőmmel? - kérdezte aggódva.
Evisse: Majd jó képet vágok a dologhoz. Vagy legalábbis megpróbálok.
Adam: Ha... ha csalódást okozok?
Evisse: Pszt! - az ajkára tettem az ujjam.
Adam halványan elmosolyodott. Átkarolt, majd finoman a falnak nyomott.
Adam: Mi lenne ha lent megvárnál, amíg rendbe szedem magam? Elmehetnénk moziba... - ajánlotta. - Vagy valahova, ahová szeretnél.
Lelkesen bólintottam.
Evisse: Adam... én... -
Adam: Igen? - kérdezte.
Az ajkai egyre közelebb kerültek a enyémhez. Behunytam a szemem és átadtam magam a borzongásnak.
Ekkor egy női hang Adam-et szólította. Pislogtam párat. Az az anyja lett volna? Vagy a személyzet egyik tagja? Ismerős hang volt. Ismét Adam-et hívta. A hang a szobájából jött.
Adam: Figyelj, hallgass meg! Meg tudom magyarázni...
Ellöktem magamtól és az ajtajához trappoltam. Abban a pillanatban amikor benyitottam a nő ismét megszólalt.
Bianca: Adam, a szobalánnyal beszéltél? Hozass fel nekem kávét, mert szétmegy a fejem! Te nem vagy másnapos? - nyafogta.
Az ágyban feküdt, félig meddig betakarva, meztelen lábai kilátszottak. Hirtelen rájöttem, hogy ki az, habár az arcát még nem láttam, csak a kócos fekete hajzuhatagot, ami szétterült a párnán.
Elfogott a hányinger. Adam mellém lépett és megfogta a kezemet, de ellöktem magamtól.
Evisse: Ne nyúlj hozzám! - üvöltöttem.
Bianca: Te jó éj! - megfordult. - Hoppá! A kicsi Evisse! Na drágám, ezt hogy magyarázod ki? - kérdezte. Adam dühösen nézett rá.
Nem akartam megvárni, amíg magyarázkodni kezd. Faképnél hagytam. Tudtam hogy követ.
Adam: Evisse várj... ez nem az aminek látszik!
Hát persze a sablonszöveg... Nekem hiszel vagy a szemednek? Elértem a lépcsőt. Adam elkapott hátulról és magához szorított. Az ajkai a fülemnél voltak. Kapálózni kezdtem.
Evisse: Vedd le rólam a kezed!
Adam: Kérlek! Engedd, hogy elmondjam mi történt!
Evisse: Ne fáradj! Vannak sejtéseim! - tovább kapálóztam.
Adam: Nem. Nem tudhatod! - lefogta a karomat. - Félreérted! Éppen most ígérted meg, hogy nem a múltam miatt fogsz megítélni!
Evisse: Mert arról nem volt szó... - végre kiszabadultam. Szembefordultam vele. - ... hogy a múltadat az ágyadban találom!
Adam: Látom bármit is mondanék, úgysem hinnéd el! - a hangja keserűen csengett.
Evisse: Nem kell megmagyaráznod semmit. Lehet hogy tapasztalatlan vagyok, de nem ostoba! Vagy talán mégis... ha idejöttem könyörögni Neked, hogy bocsáss meg! És te hagytad! Miközben egy másik nő feküdt az ágyadban! - üvöltöttem.
Nem akartam sírni, de a kiabálással együtt a könnyeim is előtörtek.
Adam: Evisse... sohasem feküdnék le egy másik nővel...
Evisse: Hát persze! Csak betakargatott és mesét olvasott Neked?!
Adam: Bianca-nak segítségre volt szüksége! - kiáltotta.
Evisse: Igazán? Miért nem nyitsz egy saját praxist és árulod pénzért a szolgáltatásaidat? - kérdeztem dühösen.
Dühös voltam amiért sírok és amiért megalázkodtam előtte. Adam keze ökölbe szorult egy pillanatra azt hittem meg akar ütni, de aztán a hajába túrt.
Evisse: Ennyi volt... Adam! Vége! - mondtam halkan.
Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemében, és elfordultam.
Adam: Evisse... én... - elindultam lefelé a lépcsőn. - Én... - megfordultam.
Evisse: Te mi?
Adam: Én... tudod mit érzek irántad! - mondta végül.
Evisse: Nem tudom. - ráztam meg a fejem. - Mondd ki!
Adam a szája szélét harapdálta.
Adam: Én...
Evisse: Te... te... mi? Ne fáradj! Bármit is akarnál mondani, csak egy újabb hazugság lenne! - megfordultam és lesétáltam a lépcsőn. - Végeztem Veled Adam Cole! Tűnj el az életemből! - kiabáltam neki.



Adam


Néztem, ahogyan kisétál a házból. Hallottam ahogyan beindítja a vén furgont és kihajt az udvarról. Szeretem! Hogy lehetek ennyire gyáva, hogy nem merem kimondani? Utána akartam rohanni. Ha kell a lábai elé borulok.
Rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn. Megcsúsztam. A fejem hangosan csattant a kövön és hirtelen minden vörössé vált a szemem előtt. Anyám sikoltását hallottam, aztán minden elsötétült.

Furcsa álom volt. Az ember nem szokott álmában álmodni. Vagy nem álmodtam? Vagy nem is aludtam? Hangokat hallottam odakint és hangokat hallottam odabent. De mindkét beszélgetésből kizárva éreztem magam.
Melanie: Doktor úr! Kérem.... ugye... ugye fel fog épülni? - zokogta.
Stacie: Nyugodj meg, anya!
Doktor: Asszonyom, kérem próbáljon lehiggadni! A fiának súlyos agyrázkódása van. El kell végeznünk néhány vizsgálatot és könnyen lehet, hogy műtéti beavatkozásra lesz szükség.
Melanie: Istenem!
Szólni akartam. Itt vagyok. Anya ne sírj. Itt vagyok! - Nem hallotta meg... Vagy meg sem szólaltam? A másik beszélgetésre koncentráltam. Két szintén ismerős hangot hallottam.
Lucifer: Nem örülsz hogy kihozlak onnét? - kérdezte cinikus hangon.
Vartanne: Nem ha az az ára, hogy Adam meghal.
Lucifer: Ugyan már! - kacagott. - Akkor hol maradna a móka? Miért ölném meg?
Vartanne: Akkor mit akarsz?
Lucifer sóhajtott.
Lucifer: Nézd én tényleg azt hittem hogy jó buli lesz. De Adam elrontotta a szórakozásomat. - bosszankodott. - A fene sem hitte volna, hogy beleszeret a kis Evisse-be! Éppen ő! Aki még saját magát sem képes szeretni. De hát ez történt. Pedig még bele sem lendültetek igazán.
Vartanne: Beszélj érthetően! - kérte meglepően nyugodt hangon.
Lucifer: Jaj! - sóhajtott. - Nem lenne szabad elmondanom. De egy fene! Tudod... annak idején volt egy kis fogadásunk Gabriellel. Volt ez a srác... Eric...
Vartanne: Evisse szerelme!
Lucifer: Gabrielle feladata volt, hogy összehozza őt és Evisse-t, de.... - sejtelmes hangon folytatta. - ... egy kis hiba csúszott a számításába. És a srác... meghalt! - Lucifer felnevetett. - Gabrielle romantikus lelke persze nem hagyta annyiban a dolgokat. Teljesen a szívügyévé vált, hogy megfelelő társat találjon a kis virágáruslány számára.
Lucifer: Így aztán Shawn barátunk kicsi fejébe ültette hogy meg kéne látogatni Marie nénit és találkozni azzal a híres Evisse-szel akiről már annyit hallott. De hát nem tehetek róla, ilyen vagyok én! Történt az a kis baleset. Ott volt a remek lehetőség, hogy Evisse és Adam egymásba gabalyodjanak. De nem! Gabrielle megint keresztül húzta a számításaimat. Küldött egy őrangyalt, hogy vigyázzon a kis Evisse-re.
Vartanne: De én elbuktam.
Adam: Igen, és a kis Evisse védtelen marad az őrangyala nélkül! - kuncogott. - Úgy döntöttem szórakozok egy kicsit. Őrangyal kontra rossz fiú! Hmmm... kit választ Evisse? Aztán persze megjelent a tökéletes férfi! Kénytelen voltam összehozni azzal a cukorfalat Stacie-vel. Erre az a nyomorult szárnyas bajkeverő nem jófiút csinált a rosszfiúmból? - üvöltötte. - Ok, jól vagyok. Hú! - Nyilvánvaló volt, hogy Evisse belezúgott az új Adam 2.0-ba! De ez így már nem buli! Te meg... - a hangja lekicsinylő volt. - labdába sem rúghatsz mellette! Persze eleinte vicces volt, ahogy küzdöttetek, de mindketten túl hamar feladtátok. - sóhajtott. - Ez a test túl kevés kettőtöknek.
Vartanne: Mire célzol?
Lucifer: Új alkut ajánlok!
Csend.
Vartanne: Hallgatlak.
Lucifer: Előnyhöz juttattalak! Evisse most gyűlöli Adam-et. Nincs más hátra, mint megjelenni a színen és meghódítani a csajt!
Vartanne: Egy nagyon lényeges dolgot elfelejtettél. Be vagyok zárva a testébe.
Lucifer: Ezen segíthetünk! - mondta halkan.
Vartanne: Kössz, szellemi lényként biztos sikerem lesz nála! Majd intézd el, hogy szerezzen be egy szellemíró táblát!
Lucifer: Vartanne... Vartanne.. drága barátom. Hát nem érted? Tényleg ennyire ostoba vagy? Éppen az a lényeg. Kapsz egy esélyt, hogy meghódíthasd, Egy saját testben. - Vartanne-nak elakadt a lélegzete.
Kiabálni akartam, közbe akartam szólni, de ők sem hallottak.
Vartanne: És hol van a csapda?
Lucifer: Ó, biztos vagyok benne, hogy amint elhagyod a terepet Gabrielle már jön is, hogy Adam-Szőke herceg segítségére siessen. De! Ha elfogadod a segítségemet és az én szabályaim szerint játszol, akkor legyőzhetjük őket.
Vartanne: Mit nyernék vele. Ha letelik a 3 hónap úgyis a pokolban végzem...
Lucifer: És itt jön a lényeg! Ha segítesz nekem legyőzni Gabrielle-t, szabad leszel. És megtarthatod a testedet örökre. És adok neked időt amennyit csak akarsz! A lényeg az, hogy kimondja hangosan, hogy szeret! Mielőtt még Adam-nek kimondná!
Vartanne felsóhajtott. Üvölteni akartam. Ne! Ne! Ne tedd! Csapda!
De hirtelen minden elcsendesedett. Egyedül maradtam.



Evisse


A szemeim dagadtak és vörösek voltak a sírástól. Semmi kedvem nem volt dolgozni menni, és magyarázkodni Marie-nak. Legszívesebben örökre bezárkóztam volna a szobámba, hogy elbújjak a világ elől.
Az ég hatalmasat dörrent és mint egy varázsütésre hirtelen szakadni kezdett az eső. Hát ez remek! Szaladni kezdtem, a papucsom, cuppogott a talpam alatt. Megálltam és levettem, majd mezítláb csattogtam a járdán.
Befordultam a sarkon, ugyanabban a pillanatban egy fekete motor parkolt le Marie üzlete elé. A sofőr fekete motoros ruhát és sisakot viselt. Furcsa érzés kerített hatalmába, ahogyan láttam, hogy leszáll a motorról. Lelassítottam és szinte megbűvölve közeledtem felé.
Az idegen megállt Marie üzlete előtt, mintha várna valakit. Levette a sisakot, de nem láttam az arcát, mert háttal állt nekem.
Evisse: Keres valakit? - tényleg megszólítottam? El sem akartam hinni.
Az idegen megfordult. Döbbenten néztem rá. A srácnak voltak a legkékebb kék szemei amit valaha láttam. Merülj-el-benne-kék szemek voltak! Hátra kellett lépnem, mert volt valami az arcában, a szemében, az egész testtartásában, ami azt sugározta: menekülj!
De nem bírtam megmozdulni.
Vartanne: Szia! Igen, azt hiszem eltévedtem. Még új vagyok itt! - micsoda hang. - Most költöztem ide.