14. Fejezet

Evisse



Mailo tanácstalanul álldogált a szobám ajtajában és az ágyamon tornyosuló ruhakupacot nézte, aztán engem.
Evisse: Ezt teljesen rávall! Azt mondja vacsorázni visz, de elfelejti közölni hogy hova! - panaszkodtam. - Fogalmam sincs mit vegyek fel. - sóhajtottam.
Mailo felnyüsszent, majd lefeküdt a lábam elé. Letérdeltem mellé és megvakartam az oldalát. Nem értettem miért érdekel ennyire a ma este. Miért akarok tetszeni neki?
Ma délután már eldöntöttem, hogy nem vagyok belé szerelmes. Teljességgel ostobaság, értelmetlen és nevetséges feltételezés volt hogy szeretem. Nincs is benne semmi szeretni való. Önző és beképzelt, erőszakos, megbízhatatlan, idegesítő, gúnyos és... a szemei gyönyörűek. Felnyögtem és Mailo oldalához fúrtam az arcom. Ő megnyalta a homlokomat.
Evisse: Te el tudod képzelni? - kérdeztem. - Ő és én?
Rám nézett, ahogyan csak egy beagle tud nézni, fényes csokoládészemekkel, amikben a kutyák összes bölcsessége tükröződik. Olyan bölcsesség, amit szavakkal nem tudnak kifejezni, de a szemükben ott van.
Mailo felkelt, majd az ágyamhoz ment és lehúzta a földre a kedvenc virágos ruhámat.
Evisse: Azt hiszem igazad van. - elvettem tőle a ruhát. - Magamat adom, ha nem tetszik neki akkor tehet egy szívességet.
Mailo egyetértően felvakkant.

A ruhához a kedvenc barna sarumat vettem fel és egy rövid kötött kardigánt. A hajammal nem tudtam mit kezdeni, ezért végül kiengedve hagytam. Persze nem azért mert Adamnek ez tetszett.
Kifestettem a szempillámat és felkentem egy kis szájfényt, majd fújtam magamra a kimondhatatlan nevű parfümből, amivel még anyám lepett meg tavaly karácsonykor. Marie szerint igazán nagy kár hogy nem használom, de mindig úgy gondoltam a virágüzlet csodálatos esszenciái mellett úgysem rúghatna labdába.
Még volt pár percem, ezért leültem a kanapéra. Abban a pillanatban megcsörrent a mobilom. Rá sem kellett néznem a kijelzőre, azonnal tudtam ki lehet az.
Evisse: Szia Stacie!
Stacie: Omg! Csak ennyit tudok mondani! A bátyám éppen most indult el érted. Hihetetlen! Csak fél napig nem vagyok itthon és a dolgok máris 180 fokot fordulnak. - kuncogott. - Először a kavarodás az állítólagos eljegyzéssel...
Evisse: Ne is mond!
Stacie: Pedig már kezdtem örülni hogy a sógornőm leszel! - cukkolt. - Mond csak, hova tűntetek a partiról?
Evisse: Ő... mi... - dadogtam.
Stacie: Nos?
Evisse: Hazahozott. - füllentettem.
Stacie: Ez nem igaz, de majd úgyis kiszedem belőled holnap, amikor a randiról is beszámolsz majd! - hadarta. - Adhatok egy tanácsot?
Evisse: Egy használati utasításnak jobban örülnék. - feleltem. Stacie kuncogott.
Stacie: Nem tudom mi történik az idióta bátyámmal, de egészen elviselhető ember lett belőle. Szóval bármit is csináltál eddig, szerintem folytasd azt.
Evisse: Sokat segítettél! - forgattam a szemem. - Igazából el sem tudom képzelni hogy jutottunk el idáig. - vallottam be. Mailo felkapta a fejét és hallottam ahogy egy kocsi megáll a ház előtt. - Most mennem kell Stac'!
Stacie: Sok sikert!
A szívem a torkomban dobogott, amikor kiléptem az ajtón. Próbáltam nem ránézni, miközben a régi, makacs zárral bajlódtam. A kezem remegett és a lábaim, mintha nem is a testemhez tartoztak volna.
Adam egy nyitott tetejű fekete sportkocsival érkezett. Lazán a motorháztetőnek dőlve várta, hogy összeszedjem magam. Legalább az öltözékéből arra következtethettem hogy nem valami puccos helyre visz majd. Indigókék farmert viselt, tornacipővel, fekete pólóval és bőrkabáttal. Kihagyott egy ütemet a szívem, amikor arra gondoltam, hogy mennyire dögös.
Adam: Szia! - üdvözölt.
Evisse: Szia!
Adam: Ha azt mondanám hogy gyönyörű vagy, akkor nagyon megharagudnál? - kérdezte.
Evisse: Igen! - feleltem zavartan. Adam mosolygott, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.
Adam: Pedig gyönyörű vagy!
Evisse: Kössz! - feleltem. Éreztem hogy elpirulok. - Klassz a dzsekid!
Adam: Kössz! - felelte.
Gyorsan beszálltam. Nem akartam elhinni, hogy éppen most dicsértem meg a kabátját. Teljesen idióta vagyok! Adam megkerülte a kocsit, majd beült a volán mellé.
Evisse: Hová megyünk? - kérdeztem, amikor kikanyarodtunk a főútra.
Adam: A Willa tóhoz. - felelte. - Voltál már ott?
Evisse: Nem még soha. - vallottam be.
Ami azt illeti azt sem tudtam merre van. Marie említette többször is, hogy a Willamette völgy legszebb tava, de sohasem érdekelt annyira, hogy utánanézzek. Bezzeg most bármit megadtam volna, hogy átböngészhessek egy térképet.
Adam: Van ott egy nagyon jó olasz étterem. - folytatta. - Szereted az olasz konyhát?
Evisse: A kedvencem. - vallottam be. Adam elfojtott egy mosolyt. - Felhívtad az újságot? - kérdeztem.
Legszívesebben elharaptam volna a nyelvem.
Adam: Téged csak ez érdekel? - kérdezte keserűen. - Miért nem azonnal ezt kérdezted? Akkor el sem kellett volna jönnöd velem. Felhívtam őket! Most boldog vagy?
Evisse: Én csak.. kíváncsi vagyok mit mondtál nekik. - mentegetőztem.
Adam: Az igazat. Hogy nem vagy a menyasszonyom.
A hangja keserűen csengett. Szerettem volna mondani valamit, hogy kiengeszteljem, de olyan dühösnek tűnt, hogy jobbnak láttam ha hallgatok. Kinéztem az ablakon. Odakint már kísérteties félhomály honolt, a fák köré árnyék kúszott és az út melletti mérföldkövek foszforeszkáló fényei szellemalakként surrantak el mellettünk.
Nemsokkal később letértünk egy mellékútra, ami egy erdőn át vezetett. Megborzongtam. Mintha egy sötét alagútba hajtottunk volna. Adam megérezhette a feszültségem, mert felkapcsolta a rádiót.
Adam: Keress valami zenét ami tetszik. - mondta. A hangja sokkal kedvesebb volt most.
Jó néhány cd volt a kesztyűtartóban, de a legtöbbet nem ismertem. Főleg rockbandák voltak, a 70-es 80-as évekből. Közben a rádióban megszólalt az AC/DC "Hightway to hell" című száma, amit még én is ismertem. Adam feljebb tekerte a hangerőt.
Evisse: Mi van Veled és ezzel a dallal? - kérdeztem. Értetlenül nézett rám. - A minap is ezt dúdoltad. - magyaráztam. Adam csak mosolygott. - Országút a pokolba. Miért?
Adam: Mindannyian a pokolba tartó országúton haladunk. Csak én kicsit gyorsabban hajtok a megengedettnél. - rám kacsintott.
Evisse: Szóval szerinted mindenki a pokolba kerül? - kérdeztem.
Adam: Nem. Nem mindenki. Csak a hozzám hasonlók.
Evisse: Úgy érted, az olyanok, akik titokban pénzt adnak idős rászoruló embereknek?
Adam ujjai a kormányt szorították, de az arca rezzenéstelen maradt.
Adam: Nem tudom miről beszélsz.
Evisse: Dehogynem. - erősködtem. - Te adtad a pénzt Mrs. Dubfy-nak.
Adam: Nem.
Evisse: Miért tagadod? - kérdeztem döbbenten.
Adam: Mert nem én voltam. Tízezer dollárért rengeteg whisky-t lehetne venni. - rám kacsintott.
Evisse: Honnét tudod hogy tízezer dollár volt az összeg? - szegeztem neki a kérdést.
Adam nem felelt azonnal. Kiértünk az erdőből és felhajtottunk egy másik útra, ami már nem volt olyan félelmetes és sötét, mint az előző.
Adam: Azt hittem mindenki tudja a városban. - felelte. Olcsó mentség volt.
Evisse: Miért nem akarod hogy az emberek jót gondoljanak rólad? - kérdeztem. - Néha az az érzésem, hogy szánt szándékkal tünteted fel magad szörnyetegnek. És ez nem csak azért van, hogy bosszantsd az apádat. De akkor miért?
Adam: Talán mert így könnyebb. - felelte sóhajtva. - Ha az emberek a legrosszabbat feltételezik rólad, akkor sohasem okozhatsz nekik csalódást.
Evisse: Csak pozitív értelemben. - tettem hozzá. - Amit te nem akarsz.
Adam: Szóval kellemesen csalódtál bennem. - állapította meg.
Evisse: Nem vagy annyira rossz mint amilyennek hittelek. - vallottam be.
Adam: Egy angyal veszett el bennem. - felelte és nevetni kezdett, mintha egy viccet mesélt volna, amit csak ő ért.
A távolban megláttam a tavat. Nagyobb volt mint hittem. Kocsmák, bárok és éttermek sorakoztak a parton, és emberek nyüzsögtek mindenfelé. Kifejezetten életteli hely volt.
Megkerültük a tavat. a másik parton, csak egy étterem volt. Kicsi, otthonos helynek tűnt, a terasza a mólóig ért. A parkolóban és a parton fáklyák égtek és friss citromillat terjengett a levegőben.
Adam leparkolta a kocsit egy fekete dzsip mellé és kinyitotta nekem az ajtót. Kisegített a kocsiból és nem engedte el a kezem. Végigvezetett a parkolón, majd áthaladtunk egy fahídon, ami az étteremhez vezetett. Csak most vettem észre hogy tulajdonképpen egy hajó, amit félig-meddig a parthoz építettek.
Amint beléptünk nyomban előttünk termett egy alacsony, sötét bőrű férfi, akinek göndör fekete haja és szénfekete szemei voltak.
Adam: Jó estét Paolo! - üdvözölte.
Paolo: Mr. Cole! Jó estét! - a férfinek erős olasz akcentusa volt. A mosolya barátságos volt, mintha nagyon jól ismerné Adam-et. Felém fordult. - Üdvözlöm a Paolo's-ban Signorina.
Evisse: Köszönöm! - feleltem elpirulva. Szóval ez a fura fazon a tulajdonos.
Paolo: Előkészítettem az asztalukat, Mr. Cole! Kérem kövessenek!
A teraszra vezetett minket, ami teljesen kihalt volt. Egy kétszemélyes asztalt kaptuk, ami mellől csodálatos kilátás nyílt a tóra. Paolo átadta az étlapot, majd mondott valamit olaszul Adam-nek, amit én nem értettem, de ő mosolyogva bólintott.
Adam: Mit ajánl nekünk Paolo?
Paolo: Ginna ragaszkodik hozzá, hogy megkóstolják a sonkás lasagnét! Amikor mondtam neki, hogy különleges vendéggel érkezik, azon nyomban összeállította önöknek a menüt. Mondtam neki, hogy ön majd választ, de ismeri. Bellicoso! - magyarázta. Adam nevetett.
Adam: Nem szeretnék csalódást okozni Ginna-nak. - felelte.
Paolo: Nagyon boldog lesz. Akkor rábízhatom a menüt?
Adam: Igen, ha a kisasszonynak is megfelel. - válaszolta, majd rápillantott.
Mosolyogva bólintottam. Paolo ragaszkodott hozzá hogy megkóstoljuk a különleges bort, amit a testvére hozott Olaszországból. Pár perc múlva meg is jelent és töltött nekünk. Közben olaszul magyarázott valamit. Megvárta, amíg megkóstoljuk.
Adam: Remek! - felelte. Paolo elégedettnek tűnt.
Kettesben hagyott minket.
Evisse: Két kérdésem van. Mit jelent az hogy belli..bellica..bellicoso?
Adam: Harcias! - felelte nevetve.
Evisse: Ó! Te beszélsz olaszul?
Adam: Csak egy kicsit.
Evisse: Második kérdés. Miért olyan különleges ez a bor?
Adam: Mert a szőlőt hagyományos módon préselték. - felelte.
Evisse: És az mit jelent?
Adam: Lábbal. - felelte.
Döbbenten néztem rá. Adam felnevetett.
Evisse: Ez bizarr. - feleltem.
Halkan megszólalt a zene. Olasz természetesen. Kezdtem magam úgy érezni, mintha egy romantikus film jelenetében játszanék.
Adam: Tetszik? - kérdezte. Tudtam hogy nem csak a zenére céloz, hanem az egészre. A helyre, az estére.
Evisse: Igen. - vallottam be.
Adam: Kérdezhetek valamit? - óvatosnak tűnt. Bólintottam. - Akkor is eljöttél volna velem, ha nincs az a kavarodás az újságcikkel?
Evisse: Nem hiszem. - vallottam be.
Nem tűnt meglepettnek.
Adam: És bánod hogy eljöttél velem?
Evisse: Nem. Én... örülök neki hogy itt vagyunk. - nehéz volt ezt beismerni.
Adam rám mosolygott és a kezem után nyúlt. Hagytam hogy megfogja, még akkor is ha tudtam, hogy szívroham közeli állapotba kerülök majd emiatt. Csendben ültünk, egymás kezét fogva, elveszve a másik tekintetében. Szerettem volna megkérdezni, hogy "Mi van benned?" de attól féltem nem értené meg, csak ha hozzátenném, hogy " Ami miatt folyton rád gondolok".
Adam: Nem értem miért nem vettelek észre már korábban. - mondta halkan. - Azelőtt a baleset előtt. - tette hozzá.
Evisse: Már megszoktam hogy láthatatlan vagyok. - tréfáltam. Adam csúnyán nézett rám.
Adam: Ez nem igaz. Talán csak... én voltam vak. - felelte.
Úgy éreztem, mintha a testem forrni kezdett volna.
Evisse: Miért akarsz velem lenni? - kérdeztem.
Elengedtem a tekintetét és inkább a terítő piros-fehér kockáit bámultam. Adam finoman megszorította a kezem, ami arra késztetett, hogy ránézzek. Bár ne tettem volna. A szemei annyira szomorúak és nyíltak voltak, mintha ha valami nyilvánvaló dolgot szeretne megmutatni és én nem venném észre.
Adam: Azért akarok veled lenni, aki vagy és aki én vagyok melletted. - felelte.
Elakadt a lélegzetem. Ez volt a legőszintébb dolog amit valaha hallottam tőle. És egyben a legszebb, amit valaha bárkitől is hallottam.
Evisse: Ez... ez egy jó indok. - feleltem. Tudtam hogy butaságot mondok, de nem jutott eszembe más.
Bármit is feleltem volna, az ő vallomása mellett teljesen lényegtelennek tűnt volna. Arra pedig képtelen voltam, hogy kimondjam az igazat. Én is azért akarok vele lenni, mert olyannak szeretem amilyen és azt is szeretem, amilyenné ő tesz, ha vele vagyok. Túl sok volt ez nekem. Túl nagy rész volt belőlem, ahhoz hogy ilyen egyszerűen neki adjam.
Elengedtem a kezét és megérintettem az arcát. Behunyta a szemét és felsóhajtott. Végigsimítottam a homlokát és az arcát, majd a mutatóujjammal a száját. Megfogta a kezemet és megcsókolta az ujjaimat egyesével, majd a kézfejem. Most rajtam volt a sor, hogy behunyjam a szemem. Ha ő is ezt érezte az előbb amit én most, akkor elvesztünk.



Adam



Sohasem hittem volna hogy ennyi elég. Fogni a kezét és a szemébe nézni. Apró dolgok, gesztusok, amelyek másnak talán fel sem tűnnek, nekem mégis az egész világot jelentették. Ahogyan kisimította a haját az arcából, amikor elpirult zavarában, a pulzusa gyors üteme az érintésem alatt.
Olyan hihetetlen volt, hogy itt ül velem szemben. Túl szép hogy igaz legyen! Behunytam a szemem egy pillanatra, és amikor kinyitottam még mindig itt volt. Nem álmodom.
Paolo megérkezett az étellel. Nem hittem hogy képes leszek enni. A gyomrom furcsamód bizsergett, mintha apró, nyugtalan madarak repkedtek volna benne és akárhányszor Evisse rám mosolygott, ez az érzés még erősebb lett.
Szerettem volna mondani neki valamit, de én magam sem tudtam hogy mi az. Nem találtam rá megfelelő szót.
Evisse: Mire gondolsz? - kérdezte, amikor Paolo elvitte az üres tányérokat.
Azt sem tudtam mit ettem, annyira lefoglaltak a gondolataim és Evisse bámulása. Még az is meglepett, hogy képes voltam enni. Paolo-nak persze folyékonyan hazudtam a vacsoráról.
Adam: Próbálom megfogalmazni hogy mit érzek irántad. - vallottam be.
Evisse-nek elakadt a lélegzete. Elfordította a fejét és a tavat kezdte bámulni, mintha bármit is látna a vízen.
Olyan sötét volt akár az olaj, az étterem fényei és a part fáklyái arany fényt vetettek rá.
Evisse: És mit érzel irántam? - kérdezte nagyon halkan.
Adam: Valamit, amit még eddig senki iránt sem. - feleltem.
Evisse elpirult. Szerettem volna ha rám néz, mert talán a szeméből kiolvashattam volna, hogy ő mit érez. Makacsul kerülte a tekintetem.
Paolo néhány perc múlva megjelent egy adag tiramisuval. Tudta, hogy én sohasem eszek édességet, ezért én egy adag házi készítésű grissini-t kaptam. Evisse nekilátott a desszertnek, és hirtelen előtört belőlem a vágyakozás, hogy én magam etessem meg. Frusztráltan rágcsálni kezdtem egy grissini-t és próbáltam bármi másra gondolni, mint Evisse tejszín ízű ajkaira.
Evisse: Nem szereted az édességet? - kérdezte meglepetten.
Bekapott egy ostyarudat, majd lenyalogatta az ujjairól a krémet. Tudja ez a lány hogy mit művel velem?
Adam: Ööö... nem... nem igazán. - feleltem.
Evisse: Pedig isteni. Tényleg nem akarod megkóstolni? - kérdezte ártatlan szemekkel.
Hát persze hogy meg akartam kóstolni! Evisse ajkain keresztül. Majdnem megőrültem, hogy megcsókolhassam. De tudtam, ha ezt így kimondanám, akkor megijedne. Így csak megráztam a fejem és egy újabb grissini-t vontam támadás alá.
Hamarosan Evisse befejezte a desszertet is. (Hosszabb ideig tartott neki az indokoltnál és az istenért, egyfolytában az ujjait nyalogatta. ) Paolo töltött még bort, majd magunkra hagyott. Evisse elgondolkodva forgatta a kezében a poharat.
Adam: Mire gondolsz? - most rajtam volt a sor hogy megkérdezzem.
Evisse: Nem is tudom. - elkomolyodott. - Hogy fog ez folytatódni?
Elmosolyodtam. Reméltem hogy lesz folytatás. Imádkoztam érte, hogy legyen.
Adam: Mondjuk holnap egy mozi? - kérdeztem könnyedén.
Evisse: És az úgy normális? - kérdezte aggódva. Nem értettem mire céloz. - Én még sohasem randizgattam senkivel, fogalmam sincs ez hogy működik. - ismerte be szégyenkezve.
Adam: Ok, akkor ismertetem a szabályokat. - jelentettem ki. Evisse bólintott. - Holnaptól a nap 24 órájából minimum 20 órában rám kell gondolnod, amibe beletartozik az is, hogy a telefont bámulva várod a hívásomat. És írás közben szívecskéket rajzolsz a nevem köré. - rá kacsintottam.
Evisse felnevetett. Felszabadultan és boldogan, ahogyan még sohasem láttam nevetni. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha részeg lennék. Csak sokkal jobb érzés volt. Szerettem volna megölelni, amire a legjobb indok a tánc. Már éppen fel akartam kérni, amikor valaki hangosan a nevemet kiáltotta a terasz másik végéből. Az egyik gimnáziumi osztálytársam volt, Peter.
Intettem neki, és csak reméltem, hogy nem jön ide. Persze hiába.
Peter: Adam! Te itt? Nem túl nyugis hely ez neked? - kérdezte.
Kelletlenül felkeltem és tűrtem az ölelését és a hátba veregetést.
Adam: Evisse, ő itt Peter. Egy osztályba jártunk a gimiben.
Peter: Örvendek kisasszony!
Evisse: Én is!
Rémülten nézett rám, amikor Peter kezet csókolt neki. Közben megjelent egy szőke hajú magas nő is, aki nagyon ismerősnek tűnt.
Peter: Leila, emlékszel Adam-re? - kérdezte.
Leila: Hát persze! Jó újra látni, Adam! - a hangja élesen csengett, de ez csak nekem tűnt fel.
Adam: Szia, Leila! Hogy vagy? - kérdeztem. Egyre biztosabb voltam benne, hogy megfordult az ágyamban. Vagy én az övében.
Leila: Peter és én eljegyeztük egymást! - vágta rá.
Adam: Gratulálok! - vágtam rá.
Leila: Ő a barátnőd? - kérdezte Evissre-re pillantva.
Nem tetszett ahogyan ránézett. Bármit megadtam volna, hogy megszabadulhassak tőlük.
Adam: Egyelőre még csak randizgatunk. - feleltem.
Evisse elpirult.
Peter: Adam Cole randizik! És még fel is vállalja! - ugratott. - Azt hiszem ez jelent valamit. - rávigyorgott a szöszire, aki kierőszakolt egy mosolyt.
Evisse segélykérő pillantást vetett rám.
Adam: Igazán nem akarunk feltartani titeket! - mentegetőztem.
Peter: Ó, értem! - bólogatott. - Már megyünk is! További szép estét!
Adam: Bocs, nem számítottam rá, hogy itt ismerősbe botlok.
Evisse: Semmi gond.
Adam: Van kedved táncolni? - kérdeztem. Tudtam hogy már elszállt az a pillanat, de egy próbát megért.
Evisse: Ö... én előtte kimennék a mosdóba.
Adam: Megvárlak. - feleltem.



Evisse



Randizunk! Ez hivatalos! Valaki előtt azt mondta hogy Ő randizik Velem! Ez túl sok volt! Bezárkóztam a mosdóba. A tükörből egy kipirult arcú, lázasan csillogó szemű lány nézett vissza rám. Úgy éreztem le kell higgadnom. Nem vagyok képes tisztán gondolkozni többé.
A fülkéből kilépve, megláttam Leila-t, Adam barátjának menyasszonyát. Éppen a száját rúzsozta és a tükörből ismét végigmért, mint a teraszon is. Odaléptem mellé és megmostam a kezem, majd a ventilátor alá tartottam.
Leila: Szóval te lennél Adam új barátnője. - jegyezte meg. A hangja kedves volt, de egyáltalán nem őszinte. - Sokat változott az ízlése.
Nem tudtam, hogy ez sértés vagy bók akart lenni.
Evisse: Igazából nem járunk. Csak randizgatunk. - feleltem.
Leila: De kedveled?
Evisse: Igen. - szaladt ki a számon.
Megijedtem. Nem, nem hazudtam. Tényleg kedvelem. Sőt, ennél sokkal többről volt szó. Rámosolyogtam Leila-ra, majd a kijárat felé indultam.
Leila: Adam, nagyon-nagyon kedves tud lenni. - folytatta. Megtorpantam.
Evisse: Mire célzol?
Leila: Hozzám is nagyon kedves volt. Pár éve. Úgy néhány hétig.
Evisse: Miért nem mondod meg nyíltan, amit gondolsz? - szegeztem neki a kérdést.
Leila: Nézd, kislány. Nem akarok én lenni a gonosz ex-barátnő, de jobb ha tudod, hogy Adam az olyanokat mint te előételnek fogyasztja. - figyelmeztetett. - Most még nagyon kedves Veled, amíg meg nem kapja amit akar. És gondolom azt tudod hogy mit akar. Elvisz majd moziba, kocsikázni, vacsorázni, táncol veled a holdfényben, és elmondja hogy milyen gyönyörűek a szemeid. De a végén te is csak egy leszel a lányok közül, akiknek már a nevére sem emlékszik.
Evisse: Kösz a jó tanácsot, de nem vagyok olyan naiv, mint amilyennek hiszel.
Leila: Hát persze és köztetek ez más és különleges. - forgatta a szemét.
Evisse: Mi van ha tényleg az?
Leila: Kisanyám, téged jó alaposan megvezettek. - felelte, majd faképnél hagyott.
Belenéztem a tükörbe. Nyoma sem volt a boldog, izgatott lánynak. A helyébe egy sápadt, könnyes szemű teremtés lépett, aki görcsösen kapaszkodott abba, amit hinni akart. Leila, csak irigy rám és bosszút akar állni Adam-en. Adam megváltozott. Tudom, hogy megváltozott.
Vártam pár percet, mielőtt visszaindultam. Nem akartam, hogy Adam meglássa rajtam a pánik nyomait. Tudtam hogy Leila követi minden lépésemet, szinte éreztem magamon a tekintetét. Megkönnyebbülés volt kilépni a teraszra. A kellemesen hűvös levegő mintha kiszorította volna a borús gondolatokat a fejemből.
Adam a korlátnak támaszkodott és a tavat nézte. Odasétáltam mellé.
Adam: Minden rendben? - kérdezte aggódva.
Ennyire könnyen olvasott bennem?
Evisse: Igen, persze. Csak egy kicsit elpilledtem a bortól. - hazudtam.
Adam: Sétálhatnánk egyet a parton. - ajánlotta.
Evisse: Rendben. - egyeztem bele.
Adam otthagyott az asztalon egy bankjegyet, ami valószínűleg az összes vendég vacsoráját fedezte volna. Nem tudtam, hogy büszke legyek rá, vagy bosszankodjak a nagylelkűsége miatt.
Lementünk a partra, ahol vékony kavicsozott ösvény ölelte körbe a tavat. Hagytam hogy Adam megfogja a kezem. Mi több ez szinte természetesnek tűnt, túl könnyen megszoktam a közelségét. Ijesztően könnyen.
Adam: Mi a baj? Olyan csendes lettél, mióta kijöttünk. - kérdezte.
Felmentünk az egyik stégre, ami hosszan benyúlt a vízben.
Evisse: Csak félek egy kicsit. - vallottam be. - Kettőnktől.
Adam megállított, majd maga felé fordított.
Adam: Nem kell félned. - suttogta. - Soha semmi olyan dolog nem fog történni, amit nem akarsz. Megígérem.
Beléd szerettem. Ez megtörtént pedig nem akartam.
Evisse: Mi annyira különbözünk! Te bulizós vagy és... és van egy csomó barátod. Én meg... - csak megráztam a fejem. - Unatkoznál mellettem.
Adam: Ez nem igaz. - suttogta. Közelebb hajolt, és rájöttem, hogy meg akar csókolni.
Evisse: Ne! - kibontakoztam az öleléséből.
Adam: Ok, Evisse. Végre elmondhatnád hogy mi bajod van. - a hangja csalódott volt.
Evisse: Én csak... nem akarok egy lenni a sok csaj közül, akik megvoltak Neked. - vallottam be.
Féltem hogy mit fog felelni.
Adam: Ez köztünk más és ezt te is tudod. - felelte. - Vagy azt hittem tudod.
Evisse: Úgy érzem.
Adam: Akkor próbálj meg bízni bennem egy kicsit. - kérte. Bólintottam.
Adam magához húzott, majd átölelt. Beletemette az arcát a hajamba. Borzongató érzés volt, a lehelete a nyakamon, a karjai a derekamon. Szinte teljesen bekebelezett.
Hosszú, nagyon hosszú idő után elengedett. Az arca csak néhány centiméterre volt az enyémtől, a homlokunk szinte összeért. A szemei olyan hatalmasnak tűntek, hogy betöltötték az egész világot.
Adam: Gyönyörűek a szemeid. - suttogta és ismét meg akart csókolni.
Dermedten eltoltam magamtól. Most tényleg frusztrált lett, mintha a homlokára lett volna írva a kérdés: "Mi van már megint?"
Evisse: Én... nekem ez nem megy! Fogadjunk hogy minden csajnak akit hanyatt döntöttél ugyanezt mondtad. - hadartam sértődötten. Adam csak a szemét forgatta, amitől nevetséges hisztérikának éreztem magam. - Áruld el hány lányt hoztál már ide korábban?
Adam: A múltammal akarsz elszámoltatni? - kérdezte vádló hangon.
Evisse: Honnét tudjam hogy az a múlt?
Adam: Ok, figyelj! Sok csajom volt, nagyon sok, rettentően sok a legtöbbnek már a nevére vagy az arcára sem emlékszem. De mióta téged ismerlek, másra rá sem néztem.
Evisse: Kemény három hét lehetett.
Adam: Ezt nem hiszem el! Én sohasem vontalak téged felelősségre a múltad miatt. - emlékeztetett.
Evisse: Nekem nincs miatt szégyenkeznem.
Adam: Én pedig nem fogok szégyenkezni.
Evisse: Én meg nem akarok egy olyan pasival lenni, aki lépten-nyomon az exeibe botlik. Honnét tudjam, ha rád néz egy idegen lány az utcán, hogy nem fordult e meg az ágyadban? - kérdeztem kétségbeesetten. - Vagy hogy amikor mondasz nekem valami szépet, akkor azt rajtam kívül hány csaj hallotta még.
Adam: Neked komoly gondok vannak az önbecsüléseddel. - felelte csendesen és nyugodtan.
Evisse: Ha szerinted komoly gond, hogy nem akarok beállni a sorba a hódolóid közé, akkor igazad van!
Adam: Azt hiszem nincs miről beszélnünk. - felelte.
Elindultam vissza a partra. Némán haladtunk egymás mellett, mintha két idegen lennénk. Olyan nagyon vágytam rá, hogy megérinthessem, hogy az szinte már fizikai fájdalmat okozott.
Evisse: Gondolom a holnapi mozi már tárgytalan. - mondtam halkan.
Adam: Igen, elfelejtettem, hogy Seattle-be kell mennem.
Evisse: Egy nőhöz? - kérdeztem. Szerettem volna felpofozni magam.
Adam: Egyhez? Egy egész háremem van odaát! - vágta rá. Közben odaértünk a kocsihoz. Adam szinte feltépte előttem az ajtót, majd amikor beültem olyan erővel vágta be, hogy az egész kocsi beleremegett. Talán az egész környék is.
Hallgattunk egész hazaúton. Többször is szerettem volna megszólalni, de amikor ránéztem, mindig belém fagyott a szó. Egyszer kis híján megfogtam a kezét, de éppen akkor nyúlt az indexért, így észre sem vette, hogy mit akarok.
Olyan volt, mintha egy falat húzott volna körénk. Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim, de makacsul elfordítottam a fejem.
Adam: Sírsz? - kérdezte. A hangja meglepettnek tűnt. - Evisse, te sírsz?
Evisse: Az utat nézd! - vágtam rá, amikor láttam hogy felém fordul.
Adam: Nem akarom hogy sírj miattam. - a hangja szomorúan csengett.
Evisse: Végre valamiben teljesen egyetértünk. - feleltem és letöröltem a könnyeimet.
Észre sem vettem, hogy már Dear Valley-ben vagyunk, csak amikor bekanyarodtunk az utcámba. Adam olyan hirtelen fékezett le a házam előtt, hogy majdnem bevertem a fejem a műszerfalba. Úgy láttam, mintha ez tetszett volna neki.
Kiszálltam, mielőtt még kinyithatta volna nekem az ajtót. Nekem meg ezt tetszett. Elindult, hogy az ajtóig kísérjen.
Evisse: Nem kell elkísérned. - vágtam rá.
Adam: Csak udvarias szerettem volna lenni. Már ez is baj?
Nem tudtam mit feleljek. Szerettem volna képen törölni, hogy aztán a következő pillanatban a nyakába ugorjak. Veszélyes párosítás. Adam közelebb lépett, hátrálni akartam, de megfogta a kezem és magához húzott. Nekidőltünk a kocsinak.
Evisse: Ne csináld ezt!
Adam: Csak egyetlen percre felejtsd el, hogy ki vagyok. - suttogta.
Mielőtt bármit szólhattam volna az ajkai lecsaptak az enyémre. Próbáltam ellökni, de annál erősebben szorított. Aztán elszállt minden erőm, a végtagjaim mintha szivacsból lettek volna. Először vadul csókolt, annyira hogy szinte fájt, de amikor érezte hogy megadom magam, ő is visszafogta magát. Olyan volt mint egy szélvihar, amikor lassan csillapodni kezd, de addigra már mindent felforgatott.
Eltávolodott tőlem, de visszahúztam, éreztem hogy mosolyog miközben újra megcsókol. A következő pillanatban eltűnt a lábam alól a talaj. A karjába kapott, és az ajtóig cipelt.
Evisse: Mit csinálsz? - kérdeztem döbbenten.
Adam: Felviszlek az ágyadba. - felelte. Nem tudtam tréfál e vagy komolyan gondolja. - Kulcs? - kérdezte.
Mint akit hipnotizáltak, úgy adtam oda neki. Lerakott a földre és könnyedén kinyitotta az ajtót, mintha már ezerszer csinálta volna. Mielőtt bármit szólhattam volna ismét felemelt és bevitt a szobába. Mailo elénk jött, de csak bágyadt farokcsóválással üdvözölt minket.
Adam egyetlen szó nélkül, elindult velem felfelé a lépcsőn és kezdtem elhinni, hogy nem tréfának szánta azt a dolgot az ágyról...